Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2019. november 21.
2020 tavaszán érkezik a Kis tüzek mindenütt-ből készült tévésorozat

2020 tavaszán érkezik a Kis tüzek mindenütt-ből készült tévésorozat

Celeste Ng nagy sikerű könyveiből, az Amit sohase mondtam el és a Kis tüzek mindenütt című regényekből már ötmillió példányt adtak el világszerte.

A Kis tüzek mindenütt-nek megjelenése óta bérelt helye van a The New York Times bestsellerlistáján, a Goodreads olvasói pedig 2017-ben a legjobb szépirodalmi műnek választották meg. Magyarországon 2018-ban jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

A regényből Reese Witherspoon és Kerry Washington produceri közreműködésével és főszereplésével készül tévésorozat a Hulu gyártásában: Witherspoon Elena Richardsont, a négygyermekes anyát és mintalakót, míg Washington Mia Warrent, az egyedülálló, titokzatos anyát alakítja majd. A bemutató pontos dátuma még nem ismert, de már nem kell rá sokat várni: a sorozatot várhatóan 2020 tavaszától láthatják majd a nézők.

Szintén tervben van Celeste Ng másik népszerű regényének, az Amit sohase mondtam el-nek a filmes feldolgozása – kíváncsian várjuk a részleteket!

Kis tüzek mindenütt

Kis tüzek mindenütt

Celeste Ng
Európa Könyvkiadó, 2018.11.21.
Shaker Heights. Cleveland nyugodt, virágzó külvárosa, ahol a házak színétől a szabályos keresztutakon át a lakók sikeres életéig minden tökéletesen elrendezett. Itt él Mrs. Richardson négy gyermekével és ügyvéd férjével. Elena a környék mintalakója, helyi újságíró, és legfontosabb alapelve a szabályok betartása.
Amit sohase mondtam el

Amit sohase mondtam el

Celeste Ng
Európa Könyvkiadó, 2016.
"Lydia halott. De ők még nem tudják." Így kezdődik az 1970-es években játszódó regény, amelynek középpontjában egy ohióbeli kisvárosban élő kínai-amerikai család áll. Marylin és James Leenek három gyereke van, és Lydia a kedvencük. De amikor Lydia holttestét kifogják a házukhoz közeli tóból, a család addig is törékeny egyensúlya végképp felborul.