2016-ban gondoltam először arra, hogy az ismerőseimet meglepem egy karácsonyi történettel. Ezt megismételtem a következő évben is, aztán elfogyott az ihlet, de most megpróbálom újra felvenni a fonalat. A legtöbb ember számára a karácsony a békéről, a boldogságról és a szeretetről szól. Épp ezért volt kihívás egy olyan történetet írni, amiben mindezt az ÁVH uralta ötvenes években próbálom meg elhelyezni. Akárcsak a regényeim, ez a novella is fikció, bár van valóságalapja, amit 2017-ben mesélt el nekem Kapócs Imre. Ha ismerős a név, az nem véletlen. Az eset nem a Rákosi-korszakban történt, hanem valamivel később, de ettől még igaz. Többé-kevésbé.
Karácsony este volt. Sárközi Frigyes egy kis szenet rakott a vaskályhára, hátha ettől egy kicsit melegebb lesz a lakásban. Késő délutánra járt, és bár az előrejelzés havazást ígért, az ablakon kinézve ennek még semmi jelét nem látta. Aggódva fürkészte az utcát, és egyáltalán nem volt nyugodt.
A lelke mélyén próbálta azt hinni, hogy az ünnepeket még az ÁVH nyomozói is az otthonukban töltik, de ezzel csak magát hitegette. Két napja elvitték a művezetőt, tegnap pedig a gyár könyvelőjét. A Hazai Pamutszövőgyár államosítása óta ez volt az első alkalom, hogy a hatóság nyomozói megjelentek náluk. Mint a cérnázó részleg vezetője, úgy érezte, hamarosan érte is eljönnek. Ráadásul kifejezetten gyakran beszélgetett a letartóztatott Temesvárival, ami nem sok jót jelentett.
Elképzelése sem volt, mivel vádolhatják a lefogott munkatársait, de hallomásból tudta, az ÁVH pincéit nem feltétlenül valódi bűnösökkel töltik fel. Nem számított, elkövetett-e valamit az ember, vagy sem. Ha valamit rád akartak bizonyítani, úgyis megtették. Ennek ellenére reménykedett benne, ma este nem töri rá senki az ajtót, és legalább a Karácsonyt békében tölthetik el. Aztán, ha elmúlnak az ünnepek, majd kitalál valamit.
- Apuka, jöjjön már egy kicsit játszani! - kiabált ki a másik szobából a fia.
Andris csillogó szemmel rontott be a nappaliba, kezében egy kopott kisautóval. Aztán kézen fogta az apját, és beráncigálta a gyerekszobába. Az építőkockákból már felépítette a garázst, de a további épületek kialakítását rá bízta.
Sárközi gondolatai eközben továbbra sem tudtak elszakadni az ÁVH-tól. Mégis mit akarhatnak tőle? Ahogy egyik kockát a másikra tette, próbálta végiggondolni a lehetőségeket. Nem voltak jómódúak, éppen csak megéltek a pénzükből. Rendszeresen eljárt a pártrendezvényekre, és megpróbált lelkesedést mutatni a gyárban tartott politikai továbbképzések iránt is. Külföldi rokonai nem voltak, a munkáját precízen ellátta, de ennek ellenére sem érezte magát biztonságban.
- Apuka, figyel maga rám? - méltatlankodott Andris.
A férfi a fiához fordult, elnézést kért, és újra belemerült a játékba. A délután lassan estébe fordult, és a konyhából a vacsora illata kúszott be a szobába. Felesége, Ágnes, töltött káposztát főzött, igaz, a gombócokba hús nem jutott, ezért jobbára liszttel keverte össze az árpát.
Sárközi magára hagyta Andrist, és újra az ablakhoz lépett. Az utca még mindig néptelen volt.
- Hát te meg mit leskelődsz? - kérdezte a betoppanó Ágnes. - Csak nem az angyalokat várod?
A férfi csak a fejét rázta.
- Két napja letartóztatták Temesvárit, tegnap pedig bevitték a Zolit. Tudod, a könyvelőt.
- És ezzel mit akarsz mondani? - kérdezte a nő. Az arcából kifutott minden szín.
- Nem tudom. Semmit. Illetve… - némult el Sárközi.
- Azt akarod mondani, hogy téged is le fognak tartóztatni? De hát mégis miért? - fakadt ki Ágnes, a kezét tördelve. - Hiszen nem csináltál semmit!
- És azt hiszed, ez számít?
- De hát karácsony van!
- És akkor mi van? Mióta szent az ÁVH-nak a karácsony, vagy bármi más ebben az életben? - emelte fel a hangját a férfi.
- Apuka, min veszekednek? - lépett oda hozzájuk Andris.
A két felnőtt összenézett, és egyetértően bólintottak.
- Semmin, szívem - simogatta meg a kisfiú fejét Ágnes. - Gyere, segíts nekem a konyhában egy kicsit.
A nő kézen fogta a gyereket, és magára hagyták Sárközit. A férfi újra az ablakhoz lépett, idegesen kémlelte az utcát. Körbe-körbejárt a szobában, de ez egyáltalán nem nyugtatta meg. Egyszer még az ajtón is kinézett: a gangról a belső udvar is csendesnek tűnt. Végül leült a nappali közepén álló asztal mellé, és megpróbálta elterelni valamivel a figyelmét.
A gyerekkorára gondolt, azokra a Szentestékre, amikor még nem volt háború, nem kellett félni a letartóztatástól, és az élet egy kicsit boldogabb volt. Gyerekként megszokta a nélkülözést, de bármilyen szegények is voltak, az ünnepben mindig volt valami meghittség.
Hát ez az, ami most hiányzik, állapította meg. Itt ül a karácsonyfa mellett, Ágnes hamarosan felszolgálja az ünnepi vacsorát, még néhány apró ajándék is jut a családnak, de közben attól retteg, mikor állít be az ÁVH. Talán csak túlreagálja a dolgot. Miért akarná bárki is letartóztatni? És miért pont Karácsony este?
Eközben Andris lépett a szobába, kezében egyensúlyozva a tányérokat. Az apja gyorsan az asztalra tette őket, mielőtt elejti, majd leguggolt a fiúhoz.
- Figyelj rám, Andris! Egy nagyon fontos feladattal bízlak meg.
- És mi lenne az, apuka? - csillant fel a fiú szeme.
Sárközi hallott már egyet s mást az ÁVH módszereiről, de egyáltalán nem volt benne biztos, mit is mondjon a fiának.
- Szemfülesnek kell lenned. Legyél olyan, mint egy igazi indián! Emlékszel, amikor meséltem neked róluk? Te leszel, mondjuk, Sólyomszem, a legjobb nyomkövető! Ugye, menni fog?
- De még mennyire! De mire kell figyelnem? - kérdezte értetlenül Andris.
- Lehet, hogy vendégek jönnek hozzánk ma este.
- Vendégek?
- Igen - folytatta a férfi. - Nagyon figyelj rájuk, és az egyik szemedet tartsd rajtuk. Hátha be akarnak csapni minket. Értetted?
- Értettem - bólogatott Andris, bár nem igazán tudta, pontosan mire gondol az apja.
- Csak légy résen, és akkor talán az angyalok is tesznek valami jót velünk - borzolta össze a fiú haját Sárközi. - Na, most menj, segíts anyukának!
Maga sem tudta, számít-e bármit, amit a fiának mondott. Talán egyszerűen csak rátörik az ajtót, bilincsbe verik, és akkor hiába minden. Egy esélyt azért talán így is adott magának.
Hamarosan mind az asztal körül ültek. Ágnes szedett a káposztából, de ahogy elkezdtek enni, észrevette, férje egyre csak az ablakot figyeli. Ahogy a tekintetük egy pillanatra összeakadt, a nő dühös pillantást küldött Sárközi felé, jelezve, hogy hagyja ezt abba. A férfi beleegyezően bólintott. Folytatták a vacsorát.
Már épp végeztek volna, amikor megszólalt a bejárati ajtó csengője.
- Kinyitni! - kiabálta valaki az ajtón túlról. - Itt az Államvédelmi Hatóság!
Sárközi összerezzent, némán Ágnesre nézett, megtörölte a száját egy konyharuhával, és a bejárathoz lépett. Odakint két egyenruhás férfi fogadta. Az egyikük valami hivatalos papírt dugott az orra alá, de épp csak egy pillanatra, aztán félretolta, és a két ávéhás belépett a lakásba.
- Sárközi Frigyes? - kérdezte az idősebb nyomozó. Borostás arca kissé püffedt volt, a tányérsapkája pedig csálén állt a fején.
- Igen, én vagyok az.
- Mint tudja, nemrég letartóztattuk Temesvári és Pongrác elvtársakat, mert felmerült a gyanú, hogy valutát rejtegetnek, amit imperialista ügynököktől kaptak, amiért ők ipari titkokat szolgáltattak ki nekik.
Sárközi némán hallgatta a nyomozót, a háttérben Ágnes aggódva figyelte a jelenetet.
- Azt vallották, maga is részt vett ezekben a titkos ügyletekben. Ha most beismerő vallomást tesz, azzal megkönnyítheti a dolgunk. És persze a magáét is.
- Nem tudom, mire gondolnak - nézett komoran maga elé Sárközi.
- Rendben - felelte a nyomozó, aztán nyúlánk társa felé biccentett. - Szabó elvtárs, kérem, vizsgálja át a lakást. Ugye, tudja, hogy mit keresünk?
- Természetesen! - felelte a társa, félretolta a családfőt, és elindult a konyha felé.
Először módszeresen kihúzogatta a fiókokat, azután a szekrényekbe is benézett. Megszemlélte a vacsora maradékát, és nagyot köpött a lábosba. A keresést a nappaliban folytatta. Végigtúrta a ruhásszekrényeket, kiforgatott minden zsebet, a ruhákat pedig a padlóra szórta. Tekintete továbbvándorolt az íróasztal felé. Fél füllel még hallotta, ahogy Sárközi felesége méltatlankodik az előszobában, de tudta, kollégája nem engedi be őket a lakásba. Egyedül a kisfiú tologatott egy kopott kisautót a sarokban, de nem tulajdonított neki jelentőséget.
Kihúzta a fiókokat, a bennük lévő levelekre, iratokra épp csak rápillantott, mielőtt a földre szórta őket. Gondterhelten nézett körül, és mérgében belerúgott a csöppnyi karácsonyfába. Feltúrta a sarokban álló ágyon heverő párnákat és takarókat, leszaggatta a huzatot, és hevesen káromkodni kezdett. Végül bement a gyerekszobába, néhány perc után pedig csalódottan újra megállt az asztal mellett.
Lopva körülnézett, zsebéből néhány bankjegyet húzott elő, amiket becsúsztatott a terítő alá. Az egész nem volt több néhány pillanatnál. Ezután még egy kicsit kotorászott a szekrényekben, aztán visszatért az előszobába.
- Jelentem, nem találtam semmit!
- Erről beszéltem én is! - felelte bosszúsan Ágnes.
Az idősebb nyomozó a fejét vakarta.
- Ne gondolja, hogy ennyivel megúszta, Sárközi elvtárs! Előbb-utóbb bevisszük az összes magához hasonló reakcióssal együtt! - emelte fel a mutatóujját. - Tudjuk, hogy összejátszik Temesvárival. Csak idő kérdése, hogy letartóztassuk.
A két nyomozó ezek után sarkon fordult, és köszönés nélkül elindultak a lépcső felé. Sárközi becsukta az ajtót, és a szobába rohant.
- Apuka, láttam, mit csinált! - kiabálta Andris, és már húzta is le a terítőt. Alatta ott sorakoztak a bankjegyek. Néhány száz dollár. A férfi nem akart hinni a szemének, de tudta, nem szabad késlekednie. Felmarkolta a pénzt, átrobogott a mellékhelyiségbe, a WC-be szórta mindet, végül leöblítette a csészét. A bankjegyek spirálban tekeregtek lefelé, amikor ismét csengettek.
Az ajtóban újra a nyomozók várakoztak.
- Csupán elfelejtettünk egy apróságot - mosolyodott el gúnyosan az idősebb férfi, és benyomakodtak a lakásba.
Ezúttal mindketten nekiálltak a szobák átkutatásának, aztán a nappaliban megálltak az asztal mellett. Szabó felrántotta a terítőt, és sután nézett a társára. A két nyomozó szótlanul bámulta az üres asztalt. Sárközi meg sem mert szólalni. Az ávésáhok értetlenül meredtek egymásra. Látszott rajtuk a pillanatnyi zavar. Aztán, mintha mi sem történt volna, sarkon fordultak, és dühösen elhagyták a lakást.
Sárközi várt. Még mindig nem tudta elhinni, hogy megúszta. Talán csak a mai estét, de már ez is több a semminél. Végül hangosan kifújta a levegőt, és átölelte a fiát.
- Jól csináltad, Sólyomszem!
- Hát te meg miről beszélsz? - kérdezte Ágnes.
Ekkor valaki ismét kopogott a bejárati ajtón. Sárközi ezúttal már félve nyitotta ki.
- Úgy látom, elmentek - mosolygott rá az öreg Ugrai néni a szomszédból. - Mit akartak maguktól pont Karácsony este?
- Bárcsak tudnám! - felelte a férfi.
- Hát, örülök, hogy jól vannak. Hoztam át egy kis kalácsot. Egészségükre! És boldog karácsonyt!
- Magának is. És köszönöm a kedvességét - mosolygott Sárközi, a mai estén talán először. Úgy érezte, mégis maradt egy kis emberség ebben a világban.
Visszament a nappaliba, és újra az asztal köré telepedtek. A lakás romokban hevert. Mindenütt szétdobált ruhák, könyvek és papírok hevertek. Mégis, a feldúlt lakás közepén ott ültek hárman, előttük egy-egy szelet kalács, és ez boldogsággal töltötte el a férfit. Egy rövid pillanatra sikerült elfelejtenie a világot, az ÁVH esti látogatását, és nem volt számára más, csak a családja.
Megsimogatta Andris arcát, és hálát adott, hogy mégis boldogan töltik a karácsony estét.
2020. december