Nincs engedélyezve a javascript.
A Tao ereje
Elolvastam
Tetszik

A Tao ereje

A derű útja

Szállítás:
1-2 munkanap
Készleten
3 699 Ft
3+2
Lou Marinoff filozófus, aki Kanadában és az USÁ-ban is tanít, magát életvezetési filozófusnak nevezi. Tanítása szerint rossz az a kiindulás, hogy a lélek lehet beteg. A lélek és az élet egészséges. Csak meg kell tanulni az élet alapjait. És ehhez segít hozzá bennünket a filozófia.
Leírás a könyvről

"Hajdanán, a Kr. e. 6. században, amikor az emberi történelem zömét még az ókor homálya fedte, három nagy bölcs született három ókori civilizáció bölcsőjében. A görög világban tűnt föl Püthagorasz, Indiában Gautama Sziddhártha és Kínában Lao-ce. Mindegyikük felbecsülhetetlen ajándékokkal gazdagította az emberiséget: olyan mérhetetlen kincsekkel, amelyek majd csak a később megszülető emberek életét alakították át és eljövendő nagy civilizációk alapját képezték. Ez a három bölcs kortárs volt, de mégsem találkoztak (talán csak álmaikban). Ők együttesen hajtották végre az emberiség valaha volt legnagyobb ugrását: olyan evolúciót, amely nem a DNS, nem a technológia és még csak nem is a politika területén zajlott le. A három bölcs triumvirátusa a tudat evolúcióját vitte végbe, amely legértékesebb emberi kincsünk, furcsamód mégis gyakran magától értetődőnek tekintjük és elmulasztjuk kiteljesítését."



Lou Marinoff filozófus, aki Kanadában és az USÁ-ban is tanít, magát életvezetési filozófusnak nevezi. Tanítása szerint rossz az a kiindulás, hogy a lélek lehet beteg. A lélek és az élet egészséges. Csak meg kell tanulni az élet alapjait. És ehhez segít hozzá bennünket a filozófia. Első sikerkönyvében (Plato, Not Prozac!) a görög filozófiát kínálta medicinának. Ebben a könyvében a taoizmust ismerteti könnyedén és szakszerűen.



"Képzeljünk el egy tartós civilizációt, egy harmonikus közösséget, egy boldog családot, egy kiteljesedett életet! Mi bennük a közös? Az, hogy mind erős alapokra épül. Mielőtt nekiállnánk megvizsgálni, miképp segít a Tao a derűt megvalósítani az életünkben, meg kell értenünk a taoista filozófia három alapvető eszméjét: a kiegészíthetőséget, a harmóniát és a változást."

Adatok
Raktári kód:
727050
ISBN:
6155113604
EAN:
9786155113604
Eredeti megnevezés:
The Power Tao: Finding Serenity in a Changing World
Megjelenés:
2012.
Kötésmód:
ragasztott kötött
Oldalszám:
344
Méret [mm]:
165 x 237 x 32
Tömeg [g]:
680
Hozzászólások