Nicholas Nickleby I-II.

Dickens harmadik, s egyben egyik legnépszerűbb regényét tartja kezében az olvasó. Még írta a Pickwick Klub-ot, a közepén járt az Oliver Twist-nek, amikor belefogott - s már dolgozott első történelmi regényén, a Barnaby Rudge-on, amikor még mindig a Nickleby részleteit munkálta ki. Döbbenetes munkabírása jól is jött neki: kellett a pénz a családra, az egyre szaporodó gyerekekre.



Dickensre nagy hatással volt a tizennyolcadik századi kalandregény műfaja, Fielding, Smollett s nem utolsósorban Defoe művészete - bizonyos fokig a Robinson Crusoe-ra emlékeztet az, ahogyan a főhős, az ifjú Nickleby sorsának alakulása formálja magát a művet is.



Akkoriban, 1837 táján nagy port vert fel s az újságokba is bekerült egy különösen felháborító eset: vagy egy tucatnyi alultáplált kisfiú pusztult el fertőző betegség következtében egy yorkshire-i magániskolában. Dickens egy barátjával felkerekedett, hogy körutat tegyen északon, és maga is szemügyre vegye ezeket az "olcsó tanintézményeket". Oliver Twist után nem akart ismét kisgyermeket állítani műve középpontjába, így került a fókuszba a gyermeki szenvedés és az iskolatulajdonos mohó önzése között őrlődő fiatal tanító. De hogyan lesz valaki egy ilyen nyomorúságos intézményben a testi és lelki kínzás eszköze? Mégpedig olyan valaki, aki undorodik saját tevékenységétől, gyűlöli a körülményeket, amelyekbe a sors helyezte, s kellően nemes jellemű ahhoz, hogy az olvasók rokonszenvét elnyerhesse? Nicholast, az ártatlan, tapasztalatlan fiatalembert a gonosz nagybácsi beavatkozása és a "jobb családok" elszegényedésének társadalmi folyamata kényszeríti a tanítói szerep elvállalására.

Különféle jótétemények után emelt fővel távozhat azonban a szörnyű helyről, s új kalandokat előbb a vándorszínészetben - felejthetetlen figurák között, vaskos komikumhelyzetekben -, majd pedig a boldog, hamvas szerelemben talál.