Egy német története

2000 őszétől hónapokig vezette a német bestsellerlistákat Sebastian Haffnernek ez a posztumusz könyve. A könyv 1939-es kézirata a - többek között az Európa Mérleg sorozatában magyarul is kiadott Megjegyzések Hitlerhez, a Churchill és más, alapvető művek szerzőjeként ismert - nagy német történész hagyatékából került elő. A dátumból is látszik, hogy Haffner nem utólag okos, mint annyian mások, hanem angliai emigrációjában az volt már akkor is, amikor a németek többsége megbűvölten vagy tehetetlenül nézte a weimari köztársaság bukását és a nácik előretörését.



Ezúttal magántörténelmet, önéletrajzot ír, személyes emlékei az eszméléssel, 1914-gyel kezdődnek, és 1933 nyarával zárulnak. Haffner nem bűvészkedik politológiai, szociológiai és egyéb társadalomtudományi fogalmakkal: egy nagyon érzékeny, élesen látó, megvesztegethetetlenül erkölcsös fiatalember szemével látja a cseppet sem rokonszenves világot. Erkölcse a porosz hivatalnokhagyományokon felnőtt konzervatív ember erkölcse, akinek belső iránytűje akkor is biztosan jelez, ha érdekei több rugalmasságot diktálnának. És akit - mint kifejti - nem az esze, hanem az orra vezet.

Haffner leírja, hogyan szánta rá magát az emigrációra, és azt is, hogy mi várt azokra, akik Németországban maradtak. A részletekben a folyamatot felismerő szemtanúként, az érzékelés zsenijeként írja le azt a mocskos és irracionális történetet, amely előtt az emberiség azóta is értetlenül áll. Ma, hetvenöt évvel később sincs egyetlen olyan sora, amelyet a később születettek nagyképűségével tévesnek minősíthetnénk.



Fordította: Liska Endre



Olvasson bele: Részlet a könyvből