A Kovács ikrek regénye látszólag parasztkomédia, valójában sokkal több annál

A történet fő szála Balogh Simon életét követi a múlt század elejétől négy évtizeden át, ahogyan szegény napszámosból nagybirtokossá válik Égetthalmon. Azonban közelebbről megnézve a Lesz majd minden valójában sokkal tágabb időszakot átívelő regény. Balogh Simon őseivel is megismerkedhetünk, nagybátyjaival, feleségével, rokonaival, gyermekeivel és a szolgálókkal. A falu népének származását és ősi felfogásának eredetét is megtudjuk: mindenki a faluban a nemes Aradi Erzsébet Gizella leszármazottja, aki az osztrák és török harcok közepette nem volt képes elmenekülni és gyerekeit hátrahagyni; tőle származnak a falu alapvető értékei, mint a függetlenégre és a fejlődésre törekvés, még ha igen csekély mennyiségű erőforrás áll is rendelkezésre.

A környező falvakból is találkozhatunk családokkal; a számtalan, szerteágazó információ a szereplőkről soknak hathat, de érdemes odafigyelni, hiszen később előfordulhat, hogy egy-egy figura váratlan jelentőségre tesz szert.

Égetthalom tipikus alföldi falu lehetne: rossz minőségű, homokos talaj, paprikatermesztés. Talán meglepő, de Simon gazda világlátott, nyitott, érdeklődő ember, Amerikában is szerencsét próbált, valamint a magyar vásárokat is járja újdonságok reményében. A tér és idő nem válik teljesen szét a regényben. A halálban a legrosszabb a kényszerű némaság, ezért a falu népe a halottakat évente vendégül látja a kikísérés nevű ünnep keretében. A holtak pedig szívesen jönnek, falatoznak, mulatnak, néha mondanak valami fontosat.

A közép-kelet-európai, mágikus realista regény zabolátlan nyelvezete, fergeteges szókincse miatt élvezetes olvasmány, amely nem válik népieskedővé. A Lesz majd minden szereplői mindegyikének megismerhetjük az árnyékos oldalát is, azaz bűnét, hibáját, hátrányt okozó szenvedélyét, legyen szó akár élvhajhászatról, kényszeres versengésről, hiszékenységről, beképzeltségről. Mindenkit több szemszögből, együttérzéssel mutatnak be, a falusi életet pedig sohasem gúnyolják ki.

A szereplők olykor meg-megbotlanak, és van, aki elbukik, majd feltápászkodik. A faluban az élethez íratlan, rugalmatlan szabályok adnak szigorú útmutatót, így folyton előkerülnek az erkölcsösség vagy erkölcstelenség morális dilemmái – még a halottakat is furdalja a lelkiismeret. A kikíséréseken minden évben előhozakodnak egy-egy régi disznóság vagy addig megmagyarázhatatlannak hitt dolog megfejtésével, így enyhítve lelkiismeretükön. Simon gazda legnagyobb küzdelmeit lelkiismeretével vívja. Megvannak a konkrét elképzelései arról, hogyan kellene élni, mindeközben nagybátyjaihoz – akik kétes módokon szerezték vagyonukat – nem akar hasonlítani; mit tegyen akkor, ha gyereket nemzeni nem képes, milyen férfi ő? Mi a legnagyobb aljasság, amit még meg lehet bocsátani embertársainknak? Balog Simon felesége, Zsófi központi dilemmája pedig az, hogy keresheti-e máshol a nemi örömöt, ha férje nem tudja megadni neki? Választ nem képes rá adni, ugyanakkor ellenállni sem tud a csábításnak. Ezt úgy ússza meg, hogy férje, ahogy szokta, szótlanul szemet huny felette.

A paraszti élet szigorú erkölcsi iránytűje mindig a szégyen elkerülése felé mutat, a falu szájának elkerülésére, bármi áron. Persze ettől függetlenül pletykából, susmusból nincs hiány, ahogyan a falu élénk fantáziája szülte konfabulációkból sincs. Az egymás megértésére való törekvés hiánya jellemzi ezt a közösséget, bár egyébként úgy is mindenki mindent jobban tud a másiknál. Simon különös nagybátyjainak, a Pusztujkáknak pedig kifejezetten eltorzult okuk volt a hallgatásra:

Simon a mindent szőnyeg alá söprő, magában eltemető férfi archetípusát testesíti meg: felesége sem tud róla, hogy Amerikában hogyan keresett pénzt; némaságát gyakorlati alapokra helyezi, hiszen ha beszélne, abból botrány lenne, és úgy véli, hírneve, vagyona és üzlete bánná.

Balogh gazda munkaholizmusba menekül saját maga elől, nehezen szólal meg, érzelmeit is nehezen fejezi ki, de hát nem csoda, ő is egy olyan környezetben nőtt fel, ahol állandó volt az elhanyagolás, ostorozás és szeretethiány. Simon felesége, Zsófi volatilis természet, gyakran vagdalkozik, csapkolódik, ám általában megadja magát, komoly lázadásról aligha van szó. 

A regényben megjelenik egy feminista szál is. Az önállóságra törekvő női szereplők, még ha maguk között, titokban is, de vitatják a nemük következtében rájuk rótt ítéleteket, például Simon anyjának „kurvaságát”. Ha ugyanezt egy férfi csinálja, akkor miért nem az?

Annak fényében, hogy egyes családokat az asszony tart el a hasznavehetetlen férfi helyett, más nőket a gyerekkel hagytak egyedül, mégis maguk boldogulnak. Az igazságtalanság elemi erővel jelenik meg a regényben, az asszonyok egyszerűen nem nyerhetnek.

Fontos körülmény, hogy a regény a múlt század szeszélyes évtizedeiben játszódik, így nem csoda, hogy Nádor megyében a túlélés és a félelem ural mindent. A könyv másik kérdése: van-e értelme a kínlódtató munkának, harácsolásnak? Szabadságot vagy láncokat ad a föld és az önállóság? A cím kétféle értelmezést is adhat: egyrészt, hogy a nélkülözés után bőség következik, másrészt pedig, hogy életünk során kapunk (és adunk) jót is, rosszat is. A szereplők olykor aggódással, izgalommal, vagy éppen ellenségeskedéssel reagálnak a nagy változásokra, fejlődésre. Égetthalom lakói bármennyire is önzők és kitartóan arrogánsak, szembesülniük kell a nagyvilág szeszélyeivel szembeni sebezhetőségükkel. A változás természetes, és az a gyanús, ha sokáig elmarad. A regény jóval közelebb áll mai világunkhoz, mint azt elsőre hinnénk; kérdései mit sem vesztettek relevanciájukból.