„Bárki is legyél, idegen, nyisd ki ezt, és tanulj csodáiból!”
Az 1973-as születésű Anthony Doerrt 2007-ben a Granta című brit irodalmi folyóirat a huszonegy legjobb fiatal amerikai regényíró közé választotta, 2011-ben pedig megnyerte a The Sunday Times novellapályázatát, a világhírt azonban 2014-es műve, A láthatatlan fény hozta el. A regény 2015-ben elnyerte a Pulitzer-díjat, és a világ számos országában, így Magyarországon is óriási sikert aratott. A láthatatlan fényből Mark Ruffalo és Hugh Laurie főszereplésével készít minisorozatot a Netflix.
Anthony Doerr harmadik regénye, a 2021-es Felhőkakukkvár szintén kitűnő kritikai visszhangban részesült külföldön, és a legrangosabb amerikai irodalmi díj, a National Book Awards döntősei közé került. A rendkívül ambiciózus regény Konstantinápoly bukásától egészen az űrutazásig repíti az olvasót, miközben a könyvek és a történetek szívósságáról, maradandó hatásáról és a rájuk leselkedő veszélyekről mesél. Óraműpontossággal felépülő könyvében Doerr olyan fontos kortárs témákat is érint, mint a klímaszorongás és az életünk virtuálissá válása.
„Anthony Doerr új regénye az egész világot magában foglalja.” – The New York Times
„Az emberiség egy varázslatos (és reményteli) története.” – People
A Felhőkakukkvár nagy sikert aratott a sztárvilágban is. A Trónok harca és a Mielőtt megismertelek sztárja, Emilia Clarke igazi könyvmolyként például rengeteget olvas, és mostani kedvencei között konkrétan említi Anthony Doerr új regényét a The Guardian interjújában.
"Azt mondta, hogy írjunk valami »mókásat« arról, mit csináltunk a nyáron, hogy »megmozgassuk a nyelvi izmainkat«, szóval rendben, Mrs. Tweedy: ezen a nyáron a tudósok bejelentették, hogy az elmúlt 40 év során az emberek meggyilkolták a vadon élő emlősök és halak és madarak 60 százalékát a földön. Elég mókás? Emellett az elmúlt 30 évben 95 százalékát olvasztottuk ki az északi sarkkör legrégebbi, legvastagabb jegének. Amikor az összes jeget megolvasztjuk Grönlandon, csak Grönlandon, nem az Északi-sarkon, nem Alaszkában, tudja, mi történik, Mrs. Tweedy? Az óceánok 23 lábbal emelkednek. Az elönti Miamit, New Yorkot, Londont és Sanghajt, szóval irány a csónak az unokákkal, Mrs. Tweedy, aztán megkérdezi, kértek kis rágcsát, ők meg nézd, nagyi, a víz alatt, ott van a szabadságszobor, a Big Ben, amott meg a halott emberek. Kellően mókás, mozognak a nyelvi izmaim?”
[...]
„A következő kedden nyolc gyerek jelenik meg. Seymour a padok előtt áll, egy gyűrött jegyzetfüzetből olvas fel.
– A filmek miatt azt gondoljuk, hogy a civilizációnak gyors vége lesz, idegenek és robbanások, de valójában a vég lassú. A mienk máris a végét járja, csak annyira lassan, hogy az emberek észre sem veszik. Máris megöltük a legtöbb állatot, felmelegítettük az óceánokat, és az elmúlt nyolcszázezer év legmagasabb szintjére tornáztuk a légkör szén-dioxid-tartalmát. Még ha ebben a pillanatban abba is hagynánk mindent, mintha mindannyian meghalnánk ma ebéd közben – nincs több autó, nincs több hadsereg, se burgerek –, akkor is évszázadokon keresztül egyre melegebb lenne. És mire mi huszonöt évesek leszünk? A légkör szén-dioxid-tartalma megkétszereződik, ami perzselőbb tüzeket, nagyobb viharokat, durvább áradásokat jelent. Például tíz év múlva nem nő már kukorica. Találjátok ki, mit esznek kilencvenöt százalékban a tehenek és a csirkék! Kukoricát. Így a hús drágább lesz. És mi történik még akkor, amikor több szén kerül a levegőbe? Az emberek képtelenek lesznek világosan gondolkodni. Szóval mire huszonöt évesek leszünk, sokkal több éhes, rémült, zavarodott ember ragad a dugókba az elöntött vagy lángoló városokból menekülés közben. Azt gondoljátok, hogy az autóinkban ülve klímaproblémákat fogunk megoldani menekülés közben? Vagy inkább véresre verjük, megerőszakoljuk és megesszük egymást?
– Azt mondtad, hogy megerőszakoljuk és megesszük egymást? – kérdezi hitetlenkedve egy tizenegyedikes lány.
Egy végzős fiú egy papírlapot tart a magasba, rajta Több halrudat a fülvédős srácnak! felirat. Hahaha, kitűnő a hangulat. Mrs. Tweedy szólal meg a terem hátuljából.
– Ezek igencsak riasztó előrejelzések, Seymour, de talán érdemes lenne megvitatnunk néhány megoldást, amelyek segítségével fenntarthatóbb módon élhetnénk. Olyan végrehajtható lépéseket, amelyekre egy középiskolai diáknak is lehetősége van.
Egy Janet nevű tizedikes felveti, hogy esetleg kitilthatnák a műanyag szívószálakat az étkezőkből, és mi lenne, ha újrahasznosítható vizesüvegeket osztogatnának, rajtuk Lakeport oroszlánjával? Emellett látványosabb posztereket rakhatnának az újrahasznosító kukák felé. Janet farmerdzsekijét békamatricák borítják, szeme csillogó, fekete hollószem, a felső ajka felett egy bajusz szelleme látható, Seymour pedig a tábla előtt szorongatja az összegyűrt papírt a kezében. Megszólal a csengő, Mrs. Tweedy tapsol egyet:
– A következő kedden még többet ötletelünk.
Seymour pedig elindul a bioszórájára.”