Michael McDowell Blackwater-sagájának első kötete az Árvíz egy különös hangulatú misztikus családregény volt. Annyira tán nem horrorisztikus, mint az vártam, de abszolút kíváncsi lettem a folytatásra. A gát, ott folytatta ahol az első rész megszakad, és mesteri módon szövi tovább azt a sötét és fojtogató hálót, amit a nyitó kötet kezdett el fonni Perdido városa köré. Ebben a részben a korábbi nyíltabb ellenségesség már állandó hidegháborúba torkollik. A két nő Elinor és Mary-Love között teljesen kifejlődik a háborús öveezet, és szegény Oscar közéjük szorul. AZ ő jellemfejlődése egészen látványos lett. A történetre nem jellemző a pergő cselekmény és a gyors történetvezetés, bár szerintem ez a rész kicsit haladósabb mint az előzmény. Ami nekem viszi előre a történet az az atmoszférateremtés, és a lélektani hadviselés.. Mary-Love Caskey és Elinor Dammert párharca egyfajta „déli gótikus hidegháborúvá” növi ki magát, ahol a fegyverek nem pisztolyok, hanem vacsorameghívások, ingatlanügyletek és apró, manipulatív gesztusok. McDowell zsenialitása ott mutatkozik meg, hogy képes a hétköznapi családi dinamikát ugyanolyan vészjóslóvá tenni, mint a folyó mélyén rejtőző természetfeletti borzalmakat. Amikről továbbra sem tudtunk meg sokat, így végig megmaradt a kérdés tulajdonképpen, hogy miben rejlik a gonosz, mi az ami a háttérben rejtőző horrorelemeket adja. A kötet lassú hömpölygése ellenére rendkívül olvasmányos, hiszen az író minden egyes fejezettel mélyebbre rántja az olvasót a Caskey család sötét titkaiba. Bár a horrorisztikus elemek ebben a részben is takarékosan, szinte sebészi pontossággal vannak adagolva, azért vannak olyan emlékezetes pillanatok, amikor Elinor valódi természete felsejlik. A gát tehát nem csupán egy átvezető epizód, hanem egy olyan lélektani mélységekkel teli folytatás, amely után az ember azonnal vágyik a következő fejezetre, hogy megtudja, mi történik a családdal, amelynek sorsa immár visszavonhatatlanul összefonódott a folyó sötét áramával.

Bár a kötet terjedelme elsőre tekintélyt parancsoló, valódi „féltégla” a kortárs romantikus regények között nem kell megriadni tőle. Lucy Score könyve ugyanis pontosan olyan, mint egy jól sikerült vakáció, mire a végére érünk, még szeretnénk benne maradni egy kicsit.
A történet a népszerű grumpy/sunshine dinamikára épít, ahol a csupa szív, „jó kislány” Naomi egy vőlegény elől menekülve és egy zűrös ikertestvér miatt ottragad a festői Knockemout városkájában, ráadásul hirtelen a nyakába szakad egy unokahúg is. Itt jön a képbe Knox, a morcos, tetovált borbély, aki szerint a bonyodalom a nők szinonimája, mégis ő lesz az, aki a bajba jutott nő segítségére siet. Kapcsolatuk alapja a szikrázó kémia és a fergeteges szócsaták sora, amelyek egyszerre viccesek és feszültséggel teltek, így a könyv szinte olvastatja magát.
A regény igazi ereje azonban nemcsak a szerelmi szálban, hanem a páratlan kisvárosi atmoszférában rejlik. A pletykás, de végtelenül összetartó lakók és a helyi törzshelyek olyan hangulatot árasztanak, ami azonnal beszippantja az olvasót. A történetet váratlanul izgalmas, krimibe illő fordulatok és olyan mélyebb témák teszik teljessé, mint a gyász vagy a családi felelősségvállalás. Az Amin sosem leszünk túl egy érzelmes, humoros és ízig-vérig szórakoztató „comfort book”, úgyhogy alig várom hogy olvashassam a folytatást.

Az élet könyve méltó lezárása a Mindenszentek-trilógiának, és számomra egyértelműen ez volt a sorozat egyik legkiegyensúlyozottabb kötete. Nagyon szerettem, ahogy a történet végére fokozatosan minden a helyére került, és végre választ kaptunk azokra a kérdésekre is, amelyek már az első részek óta ott lebegtek a szereplők fölött. Diana és Matthew minden hibájukkal, makacsságukkal és olykor nehéz természetükkel együtt is rendkívül szerethető párost alkotnak. Deborah Harkness különösen jól ért ahhoz, hogy a történelmi hátteret, a tudományos részleteket és a fantasy-elemeket természetesen olvassza össze, ettől válik a világ egyszerre hitelesnek és varázslatosnak. Kifejezetten örültem annak is, hogy az angliai múltbéli események után visszatértünk a jelenbe, mert így a történet új lendületet kapott, miközben az érzelmi tét is egyre erősebbé vált. Engem a főgonosz kiléte meglepett, és Jack kapcsolódása is, bár őszintén Deborah Harkness történetvezetése egészen különleges, így nem is tudom min csodálkoztam.
A regény egyik legnagyobb erőssége számomra az volt, hogy nemcsak a nagy konfliktusokra koncentrált, hanem a családi kapcsolatokra, az összetartozásra és az identitás kérdéseire is. A könyv egyik legfőbb értéke a karakterek fejlődésében és a szálak lezárásában rejlik. Bár a történet tempója néhol lassabb, ez inkább elmélyíti a világot és a szereplők közötti kapcsolatokat, mintsem megtörné az olvasási élményt. Az Élet könyve egyszerre romantikus, izgalmas és érzelmes fantasy, amely méltó befejezése lett egy különleges sorozatnak.

Maga a sorozat eléggé hosszú, így mi még nagyon az elején járunk, de már az első kötettől kezdve tudom, hogy Beatrice kisasszonynak és Kesgrave hercegnek muszáj egymásra találnia, még akkor is, ha Bea megrögzött vénkisasszony, aki petrezselymet árul és kétes érzései vannak a házassággal kapcsolatban.
A hangulata azokra a YA krimikre emlékeztet, amiket úgy szeretek olvasni. Aki beleveti magát a Baljós eljegyzésbe az készüljön fel, hogy Beatrice minden illemet feldob, megy a saját feje után, bebizonyítja, hogy nemcsak egy árva lány, akit befogadtak és határozottan nem egy jellegtelen, szürke kisegér, aki mellett csak úgy el lehet menni szó nélkül. Tökéletesen hozza a meg nem értett hősnő szerepét, míg Kesgrave a tökéletes nyomozótárs.

Van az a könyv, ami olvasás közben beszippant és magával ragad. Megragad benned napokig még. Ilyen volt a Fogoly sorozat számomra. Nyers, sötét, fájdalommal és érzelmekkel teli. Titkok, veszélyes helyzetek, maffia.
Egy érzelmi hullámvasút, ahol a saját traumákkal való megküldés mellett a közös hullámhossz, a párkapcsolat kialakítása során is felmerülnek problémák. A szereplőink hibáznak, rossz döntéseket hoznak, ettől lesznek valódiak, emberiek.
Ella és Asher kapcsolata egyszer gyönyörű és pusztító, tele fájdalommal, vággyal. Titkokkal, melyek kikerülése további feszültséget, fájdalmat szül köztük a rögös úton az egyenrangú felek közti párkapcsolat felé.
🖤 dark romance történet
🖤 morally grey karakterek
🖤 lassan kibontakozó, feszültséggel teli kapcsolatok
🌑 érzelmi mélység, traumák és fájdalom
Nagyon tetszett, ahogy közösen fejlődtek egymás mellett és egymásért. Tetszett, ahogy lassan megnyílt Asher Ella előtt, és megmutatta a mélyben rejtőző fájdalmat és traumáit, örültem neki, hogy közösen képesek voltak feldolgozni őket, már amennyire lehet ezeket. Nagyon örültem neki, hogy a végére sikerült nekik egy boldog életet kialakítani.

Őszintén szólva eléggé vegyes érzésekkel kezdtem el Fogoly első részét. Rengetegen imádják, folyamatosan szembejött velem mindenhol, én pedig kíváncsi voltam, vajon tényleg akkora ütés-e, mint amennyire sokan mondják. Az első fejezetek után viszont még egyáltalán nem voltam meggyőzve.
Asher karaktere nálam eleinte nagyon nehezen működött. Inkább volt betegesen toxikus, kegyetlen és sokszor idegesítő, mint olyan karakter, akihez kötődni tudtam volna. Többször is azt éreztem olvasás közben, hogy egyszerűen nem értem, mások hogyan tudnak ennyire rajongani érte. 😅
Viszont ahogy haladt előre a történet, valami megváltozott. A könyv szépen lassan elkezdett beszippantani. Egyre jobban működött a sötét hangulat, a feszültség, a kegyetlen világ és a karakterek közötti dinamika. Onnantól, hogy a történet egy másik irányt vett, konkrétan faltam a lapokat. Folyamatosan azt éreztem, hogy „csak még egy fejezet”, aztán persze ebből mindig sokkal több lett. 👀
Ami igazán működött nálam, az az volt, hogy a könyv nem próbál szépnek vagy könnyednek látszani. Nyers, sokszor kényelmetlen és brutális, de pont ettől ennyire addiktív. Nem egy tipikus romantikus történet, és szerintem fontos is úgy nekiülni, hogy ez bizony egy elég sötét dark romance.
A karakterek kapcsolatát sem idealizálja, inkább megmutatja annak minden problémás és fájdalmas oldalát. Emiatt sokszor frusztrált, dühített vagy épp teljesen összezavart olvasás közben — de talán pont ezért nem tudtam kiverni a fejemből.
És akkor a vége… hát… köszönöm szépen, Sarah Rivens, még mindig nem tettem túl magam rajta 🤣 Teljesen felidegesített, és természetesen elérte vele, hogy azonnal tudni akarjam, hogyan folytatódik tovább ez az egész.
Szóval összességében nálam ez tipikusan az a könyv volt, ami lassabban indult, aztán egyszer csak teljesen beszippantott. Nem tökéletes, nem könnyű, nem mindenkinek való történet — de az biztos, hogy nyomot hagy az emberen.
Most pedig jöhet a 1.5 rész, mert ezek után egyszerűen muszáj továbbmennem ebben a világban. 🖤

🩷 kisvárosi románc
🩷 szomszédokból… valami több
🩷 barátságból szerelem
🩷 traumák és gyógyulás
Léna élete egyik pillanatról a másikra omlik össze, amikor a vőlegénye egy baleset következtében meghal. A gyász és a fájdalom elől végül Zircre menekül — arra a helyre, ahol utoljára igazán boldognak érezte magát. Az újrakezdés azonban nem indul túl simán, főleg amikor megismeri a szomszédját, Zsombort, aki elsőre inkább bosszantó, mint szimpatikus.
De hát egy kisvárosban nehéz sokáig elkerülni egymást. A kezdeti kellemetlen helyzetekből lassan beszélgetések lesznek, majd barátság, és szépen fokozatosan valami sokkal mélyebb kezd kialakulni közöttük.
Az írónő első könyve, és őszintén meglepett, mennyire olvastatta magát. Két nap alatt ledaráltam, mert egyszerűen folyamatosan kíváncsi voltam, mi történik majd Lénával és Zsomborral. Nagyon működött közöttük a kémia, a párbeszédeiket pedig különösen szerettem — sok humorral voltak megírva, ami nálam mindig hatalmas pluszpont.
A történet egyik legerősebb része szerintem a traumák és a gyász feldolgozása volt. Nem csak háttérelemként jelent meg, hanem valóban fontos része maradt a karakterek fejlődésének, és szerintem szépen, érzékenyen nyúlt hozzá ezekhez a témákhoz az írónő.
Ami miatt végül mégsem lett teljesen tökéletes számomra, az a befejezés volt. A történet vége felé úgy éreztem, mintha hirtelen túl sok esemény zsúfolódott volna össze egyszerre, és néhány szál nem kapta meg azt a mélységet vagy kidolgozást, amit addig a könyv nagyon szépen felépített. Ettől függetlenül viszont egy szerethető, érzelmes és kifejezetten olvasmányos kisvárosi romantikus történet volt.

Báló Fruzsina: Értem születtél az írónő első regénye.
.
Ez a könnyed kisvárosi történet az újrakezdésről, a félelmeink traumáinkon való túllépésről szól. És, ami igazán megfogott és nagyon szerettem, hogy a megértésről és a másik felé fordított türelemről is. Egy olyan szerelem története, ahol mindkét fél vigyáz magára, tisztában van a saját sérelmeivel és gyengeségeivel, ugyanakkor finoman és nem túlzott elvárásokkal lépnek egymás felé. Feltűnő és nagyon szimpatikus volt, hogy a szereplők nem a másik féltől várták a megoldást.
.
Ha egy olyan kortárs romantikus, olvasmányos történetre vágysz, amiben csak úgy el szeretnél merülni, ami visz magával, amiben szerethető, érzékeny és sokszor nagyon vicces karakterek vannak, akkor szívből ajánlom.
Én tudtam volna még tovább és akár még mélyebben, részletesebben, akár jobban belelátva olvasni ezt a történetet. Néha túl gyorsnak éreztem. A fókusz az üzeneten volt, nem pedig ha hatalmas irodalmi bravúrokon. Nagyon könnyen magával ragad a történet.
.
Nem akar a történet túlmagyarázni, nem erőszakos és engedi, hogy úgy találd meg magad benne, hogy szinte észre sem veszed, mikor ismersz magadra egy-egy helyzetben.
Megmutatja, hogy amikor a legsötétebb időszakban érzed magad, gyakran nem látod meg a lehetőségeket pedig mindig van kinyíló ajtó, ami új értelmet adhat.

Norie Clarke: Fiókba zárt szerelem című regénye határozottan nem kap elég figyelmet.
Zseniális történet, imádtam olvasni .
.
Két nőt sodor egymás mellé az élet, két teljesen külön generációból.
Jess a huszonéves lány, aki az online térben éli látszólag tökéletes életét, azonban a valóságban szerencsétlenségek sorozatán van túl és élete éppen egy félelmekkel teli kilátástalan, “hogyan tovább?” állapotban tengődik. Maguk a történések is, ugyanakkor saját traumái is jelentősen hozzájárulnak, hogy a rengeteg félelelem és bizonytalanság, ebben a megrekedt élethelyzetben tartsák.
.
Joan a 80-as éveiben járó hölgy, aki nem csak az online világ nélkül, telefon es internet mentes életet él, de még csak az otthona kapuján sem lépett ki évek óta, helyette mélyre temetett titkaival él egyedül és időnként munkamániás fia és szomszéd barátnője látogatja.
.
És ez a két nő összeköltözik. Nem csak, hogy összeköltözik, Jess digitális detoxot tart, nem kicsit, hanem úgy igazán, Telefonját Joannak adja át, aki pedig nyit a világ felé, felfedezi az internet adta lehetőségeket és régi kapcsolatokat nyit újra.
.
Lassú és finom, kedves olykor fájdalmas utazás ez mindkettőjüknek. Azonban, a szerencsétlenségnek hitt események, ami a jelenbe sodorta őket talán nem is annyira átok, mint gondolták.
.
Tökéletes kontrasztban látjuk, hogy mi történik ha teljesen egyedül próbálunk megküzdeni démonjainkkal és félelmeinkkel, traumáinkkal, szemben azzal, amikor egy támogató közösség vagy ember van mellettünk.
Zseniálisan van leírva ahogy a rég múlt lassúsága, türelme és csendje találkozik, a zajos, mindent most azonnal világgal. Régen, amikor napokat, heteket vártunk egy levélre, ma pedig a kézzel írás is egyre nehezebb ahogy becsöppenünk a felnőtt létbe.
.
Könnyen olvasható, meglepő fordulatokkal teli kisvárosi történet, zseniális karakterekkel. Ugyanakkor, rengeteg mély gondolat, üzenet olvasható a sorok között.
.
Ha pedig szeretted A szerelem hálójában című film klasszikust Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével, akkor ez egy jel, hogy szeretni fogod ezt a történetet is. Imádom romantikus szál sőt szálak kísérik végig a történetet.

El nem tudom mondani, hogy mennyire vártam már ezt a történetet. 😍
Csak nézzetek rá a borítóra, egyszerűen fantasztikus.
Csodás éke lehet minden könyvespolcnak. 😍
Valamint már a fülszöveg is borzasztóan felkeltette az érdeklődésemet. Pont egy ilyen hangulatú könyvre vágytam: sötét, komor, tele izgalmakkal, mágiával és fantasztikus karakterekkel.
Ebben a történetben Viola mindennapjait követhetjük, aki magányosan, egyedül éli az életét a Vandenberghe Akadémián. Itt végre úgy érzi, megtalálta a helyét, és fontosnak érzi magát.
Viszont van egy sötét titka és egy olyan oldala, amelyről, ha a birodalom lakói tudomást szereznének, azonnal megölnék.
De az igazság az, hogy még Viola sem igazán tudja, mi is az, ami a bőre alatt rejtőzik…
Viszonylag nyugodtan éli mindennapjait, amíg a birodalom hercege meg nem tudja, mi is rejtőzik valójában a lányban.
Innentől kezdve pedig Viola félelemben él, és attól tart, hogy Rose elárulja a királynőnek a szörnyű titkait.
De nagy meglepetésére a herceg alkut ajánl neki, amellyel mindkettejüket megmentheti.
Imádtam minden sorát.
Az a rengeteg izgalom, valamint egy csodás szerelem, amely a szemem előtt bontakozott ki…
Csak úgy faltam a sorokat. 😍
Mindenkinek csak ajánlani tudom. 🥰

Nagyon sokat hallottam már Lucy Score könyveiről, méghozzá pozitív véleményeket, így tudtam, hogy én is mindenképp szeretnék olvasni az írónőtől. Több könyvét is beszereztem már, és most volt lehetőségem elolvasni a Whiskey kísérővel című kötetét.
Ebben a történetben egy kisvárosban találjuk magunkat, amely tudjátok az a tipikus hely, ahol mindenki ismer mindenkit, és semmi sem történhet anélkül, hogy ne tudna róla az egész közösség.
Scarlett Bodine ezen a gyönyörű helyen él a családjával. Az élet úgy hozta, hogy egyedüli lánytestvérként éli a mindennapjait a bátyjai mellett.
Egy jól menő céget vezet az apjával, de minden megváltozik, és egy szörnyű tragédia rázza meg az egész várost.
Ekkor jelenik meg egy ismeretlen, aki nem más, mint Devlin. A férfinak fogalma sincs, hogy minek a közepébe csöppent bele.
Kettejük történetét ismerhetjük meg, és bár a kapcsolatuk az elején nem úgy indul, ahogy képzelnénk, útközben rájönnek, hogy nagyon is passzolnak egymáshoz.
Mindketten egyfajta gyászfolyamaton mennek végig, és ezeknek a feldolgozásában rengeteget segítenek egymásnak.
Rengeteg izgalom, humor és szerelem kíséri végig az olvasót a könyvön át.
Biztos fogok még olvasni az írónőtől, ti is adjatok neki esélyt.🥰

A kis herceg mindig olyan könyv marad számomra, amit bármikor jó újra elővenni.
Most az Alexandra klasszikusok kiadását olvastam, és leginkább a fordítás különbsége lepett meg. Több helyen eltér a jól ismert Rónay-féle verziótól, ezért néha teljesen megálltam egy-egy mondatnál, hogy „várjunk, ez nem úgy volt...” 😄
Bár néha kizökkentett, mégis érdekes volt ezt a fordítást is megismerni, főleg mert közelebb áll az eredeti szöveghez. A borító pedig szerintem nagyon szép lett.

Ez is elérkezett...ismét lezárult egy nagyszerű sorozat. Mikor először megláttam, hogy milyen hosszú lesz a befejező rész, azt gondoltam, hogy felesleges időhúzás lesz, de nem így történt.
A történet szinte azonnal ott folytatódik, ahol az Ellopott korona eseményei véget értek.
A szereplők már készen állnak a végső harcra, de, mint eddig minden, nem lesz egyszerű…Sőt, Eidolon erősebb, mint valaha és a szövetségeik között is áruló van.
Az írónő ismét folytatta a lenyűgöző világépítést: a mágia, a baljós hangulat, a veszélyekkel teli világ és a különleges lények mind-mind magukkal ragadtak.
Ez a rész sötétebbre és jóval véresebbre sikeredett, mint az előző kötetek. A folyamatos feszültség és az életveszélyes helyzetek pedig végig fenntartották az izgalmat. Tele volt akcióval, óriási, mondhatni epikus jelenetekkel és harcokkal és váratlan fordulatokkal, különösen a második felében.
Voltak benne üres járatok, igaz, de elhanyagolhatóan kevés.
Meren és Reven kapcsolata továbbra is fontos szerepet kap. A kapcsolatukat újra fel kellett épiteni, ami miatt ezek a fejezetek, jeleneteket hasonlóak volt, mint a legelső részben olvasottakhoz, de közben mégis teljesen más érzelmi síkon tudott megérinteni a lány elkeseredettsége miatt. Nagyon tetszett, ahogy a lány karaktere fejlődött a sorozat folyamán. Valamint, mostanra kedveltem meg Tabrát is. Ahogy az ikrek vállvetve, viszonylagos egyetértésben próbáltak kormányozni, kivételesen részek voltak.
A főbb karakterek nehéz döntésekkel és belső konfliktusokkal küzdenek. Bár nem minden szál alakult úgy, ahogy várható lett volna, a trilógia szépen lezárult.
Várom a következő történetét az írónőnek.

Deyney Perry high fantasy sorozatának első kötete decemberben jelent meg, én viszont már valamikor ősz elején tudtam, hogy nekem bizony ez a könyv nagyon kell.
Nem elég, hogy fantasy, majdnem 800 oldalas (imádom a terjedelmes fantasy-kat), és gyönyörűszép, de még madárka is van a borítón! Imádom a madarakat.
Egyébként ez a könyv szerintem tényleg a legszebb kötet a gyűjteményemben; a magyar kiadó még szebb külsőt varázsolt neki, mint amilyen az eredeti.
A cselekményről nem könnyű beszélni, mert nagyon sokoldalú a sztori és rengeteg minden történik benne annak ellenére, hogy sokszor azt érezni, hogy csak lassan csordogál előre Odessa története. Van egy, a testvére árnyékában élő, egész életében kicsit jelentéktelen és szürke (szó szerint szürke) hercegnőnk, Odessa, akit elrendezett házasságba kényszerítenek egy szomszédos birodalom hercegével (mármint, annyira nem is kényszerítik, mert Odessa az országa biztonsága és a béke érdekében természetesen belemegy a frigybe). Mielőtt még az ifjú pár hajóra szállna és elutazna a férj távoli, ismeretlen országába, hogy ott éljenek, Odessát az uralkodó apja gyorsan azzal a feladattal bízza meg, hogy kémkedjen az újdonsült férje és az apósa után...
Az egész életében mellőzött lány pedig nyilván nagyon bizonyítani szeretne.
Ez eddig egy tökéletes elrendezett házasság + "lassan lángra kapó" enemies-to-lovers sztori, ám higgyétek el, ennél jóval összetettebb a történet, van itt minden: érdekes helyszínek, fura, nagyonegyedi állatok, aranyos mellékszereplők, eltitkolt családi kapcsolatok, egy rejtélyes betegség, rengeteg bonyodalom a férjjel, egy szörnyen ellenszenves idegen, sok-sok titok... Közben pedig amúgy szorít az idő is, ugyanis 30 évente keresztülvonul a kontinensen egy szárnyas szörnyetegekből álló hatalmas, gyilkos raj, és hát a következő ilyen alkalom pár hónap múlva eljön, ja hogy ezt nem említettem? Most említem.
Töredelmesen bevallom, hogy a Pacsirták oltalma előtt én soha nem olvastam Devney Perry-től - mert a kisvárosi románc egyszerűen nem igazán az én műfajom -, de az írónő engem ezzel a könyvével teljesen megvett.
Nem, a kisvárosi románc továbbra sem lesz műfajom, viszont innentől jöhet bármi tőle, ami fantasy, és tűkön ülve várom, hogy megérkezzen a Pacsirták oltalma második része.