El nem tudom mondani, hogy mennyire vártam már ezt a történetet. 😍
Csak nézzetek rá a borítóra, egyszerűen fantasztikus.
Csodás éke lehet minden könyvespolcnak. 😍
Valamint már a fülszöveg is borzasztóan felkeltette az érdeklődésemet. Pont egy ilyen hangulatú könyvre vágytam: sötét, komor, tele izgalmakkal, mágiával és fantasztikus karakterekkel.
Ebben a történetben Viola mindennapjait követhetjük, aki magányosan, egyedül éli az életét a Vandenberghe Akadémián. Itt végre úgy érzi, megtalálta a helyét, és fontosnak érzi magát.
Viszont van egy sötét titka és egy olyan oldala, amelyről, ha a birodalom lakói tudomást szereznének, azonnal megölnék.
De az igazság az, hogy még Viola sem igazán tudja, mi is az, ami a bőre alatt rejtőzik…
Viszonylag nyugodtan éli mindennapjait, amíg a birodalom hercege meg nem tudja, mi is rejtőzik valójában a lányban.
Innentől kezdve pedig Viola félelemben él, és attól tart, hogy Rose elárulja a királynőnek a szörnyű titkait.
De nagy meglepetésére a herceg alkut ajánl neki, amellyel mindkettejüket megmentheti.
Imádtam minden sorát.
Az a rengeteg izgalom, valamint egy csodás szerelem, amely a szemem előtt bontakozott ki…
Csak úgy faltam a sorokat. 😍
Mindenkinek csak ajánlani tudom. 🥰

Nagyon sokat hallottam már Lucy Score könyveiről, méghozzá pozitív véleményeket, így tudtam, hogy én is mindenképp szeretnék olvasni az írónőtől. Több könyvét is beszereztem már, és most volt lehetőségem elolvasni a Whiskey kísérővel című kötetét.
Ebben a történetben egy kisvárosban találjuk magunkat, amely tudjátok az a tipikus hely, ahol mindenki ismer mindenkit, és semmi sem történhet anélkül, hogy ne tudna róla az egész közösség.
Scarlett Bodine ezen a gyönyörű helyen él a családjával. Az élet úgy hozta, hogy egyedüli lánytestvérként éli a mindennapjait a bátyjai mellett.
Egy jól menő céget vezet az apjával, de minden megváltozik, és egy szörnyű tragédia rázza meg az egész várost.
Ekkor jelenik meg egy ismeretlen, aki nem más, mint Devlin. A férfinak fogalma sincs, hogy minek a közepébe csöppent bele.
Kettejük történetét ismerhetjük meg, és bár a kapcsolatuk az elején nem úgy indul, ahogy képzelnénk, útközben rájönnek, hogy nagyon is passzolnak egymáshoz.
Mindketten egyfajta gyászfolyamaton mennek végig, és ezeknek a feldolgozásában rengeteget segítenek egymásnak.
Rengeteg izgalom, humor és szerelem kíséri végig az olvasót a könyvön át.
Biztos fogok még olvasni az írónőtől, ti is adjatok neki esélyt.🥰

A kis herceg mindig olyan könyv marad számomra, amit bármikor jó újra elővenni.
Most az Alexandra klasszikusok kiadását olvastam, és leginkább a fordítás különbsége lepett meg. Több helyen eltér a jól ismert Rónay-féle verziótól, ezért néha teljesen megálltam egy-egy mondatnál, hogy „várjunk, ez nem úgy volt...” 😄
Bár néha kizökkentett, mégis érdekes volt ezt a fordítást is megismerni, főleg mert közelebb áll az eredeti szöveghez. A borító pedig szerintem nagyon szép lett.

Ez is elérkezett...ismét lezárult egy nagyszerű sorozat. Mikor először megláttam, hogy milyen hosszú lesz a befejező rész, azt gondoltam, hogy felesleges időhúzás lesz, de nem így történt.
A történet szinte azonnal ott folytatódik, ahol az Ellopott korona eseményei véget értek.
A szereplők már készen állnak a végső harcra, de, mint eddig minden, nem lesz egyszerű…Sőt, Eidolon erősebb, mint valaha és a szövetségeik között is áruló van.
Az írónő ismét folytatta a lenyűgöző világépítést: a mágia, a baljós hangulat, a veszélyekkel teli világ és a különleges lények mind-mind magukkal ragadtak.
Ez a rész sötétebbre és jóval véresebbre sikeredett, mint az előző kötetek. A folyamatos feszültség és az életveszélyes helyzetek pedig végig fenntartották az izgalmat. Tele volt akcióval, óriási, mondhatni epikus jelenetekkel és harcokkal és váratlan fordulatokkal, különösen a második felében.
Voltak benne üres járatok, igaz, de elhanyagolhatóan kevés.
Meren és Reven kapcsolata továbbra is fontos szerepet kap. A kapcsolatukat újra fel kellett épiteni, ami miatt ezek a fejezetek, jeleneteket hasonlóak volt, mint a legelső részben olvasottakhoz, de közben mégis teljesen más érzelmi síkon tudott megérinteni a lány elkeseredettsége miatt. Nagyon tetszett, ahogy a lány karaktere fejlődött a sorozat folyamán. Valamint, mostanra kedveltem meg Tabrát is. Ahogy az ikrek vállvetve, viszonylagos egyetértésben próbáltak kormányozni, kivételesen részek voltak.
A főbb karakterek nehéz döntésekkel és belső konfliktusokkal küzdenek. Bár nem minden szál alakult úgy, ahogy várható lett volna, a trilógia szépen lezárult.
Várom a következő történetét az írónőnek.

Deyney Perry high fantasy sorozatának első kötete decemberben jelent meg, én viszont már valamikor ősz elején tudtam, hogy nekem bizony ez a könyv nagyon kell.
Nem elég, hogy fantasy, majdnem 800 oldalas (imádom a terjedelmes fantasy-kat), és gyönyörűszép, de még madárka is van a borítón! Imádom a madarakat.
Egyébként ez a könyv szerintem tényleg a legszebb kötet a gyűjteményemben; a magyar kiadó még szebb külsőt varázsolt neki, mint amilyen az eredeti.
A cselekményről nem könnyű beszélni, mert nagyon sokoldalú a sztori és rengeteg minden történik benne annak ellenére, hogy sokszor azt érezni, hogy csak lassan csordogál előre Odessa története. Van egy, a testvére árnyékában élő, egész életében kicsit jelentéktelen és szürke (szó szerint szürke) hercegnőnk, Odessa, akit elrendezett házasságba kényszerítenek egy szomszédos birodalom hercegével (mármint, annyira nem is kényszerítik, mert Odessa az országa biztonsága és a béke érdekében természetesen belemegy a frigybe). Mielőtt még az ifjú pár hajóra szállna és elutazna a férj távoli, ismeretlen országába, hogy ott éljenek, Odessát az uralkodó apja gyorsan azzal a feladattal bízza meg, hogy kémkedjen az újdonsült férje és az apósa után...
Az egész életében mellőzött lány pedig nyilván nagyon bizonyítani szeretne.
Ez eddig egy tökéletes elrendezett házasság + "lassan lángra kapó" enemies-to-lovers sztori, ám higgyétek el, ennél jóval összetettebb a történet, van itt minden: érdekes helyszínek, fura, nagyonegyedi állatok, aranyos mellékszereplők, eltitkolt családi kapcsolatok, egy rejtélyes betegség, rengeteg bonyodalom a férjjel, egy szörnyen ellenszenves idegen, sok-sok titok... Közben pedig amúgy szorít az idő is, ugyanis 30 évente keresztülvonul a kontinensen egy szárnyas szörnyetegekből álló hatalmas, gyilkos raj, és hát a következő ilyen alkalom pár hónap múlva eljön, ja hogy ezt nem említettem? Most említem.
Töredelmesen bevallom, hogy a Pacsirták oltalma előtt én soha nem olvastam Devney Perry-től - mert a kisvárosi románc egyszerűen nem igazán az én műfajom -, de az írónő engem ezzel a könyvével teljesen megvett.
Nem, a kisvárosi románc továbbra sem lesz műfajom, viszont innentől jöhet bármi tőle, ami fantasy, és tűkön ülve várom, hogy megérkezzen a Pacsirták oltalma második része.

Az első rész hangulata és a helyszín teljesen levett a lábamról, így nagyon örültem, hogy a folytatásra nem kellett sokat várnom.
Sokkal több minden derült ki a Fortuna Szövetségről, mint legutóbb.
Nem szoktam szeretni a második esély történeteket, de úgy tűnik mindig van egy kivétel, ami erősíti azt a bizonyos szabályt.
A sötétebb hangulat és a rejtély tudott annyit dobni a könyvön, hogy nem is igazán számított számomra, hogy benne van-e ez a toposz, vagy sem.
Most sokkal jobban tudtam kapcsolódni a szereplőkhöz, mint legutóbb. Miután tinédzser korukban szakítottak, egyikőjük sem tudta magát túltenni a másikon, ez egyből látszik, amint újra találkoznak. Mind a ketten sérültek és traumatizáltak, de együtt a gyógyulás útjára tudnak lépni a jövőben.
Ben az első pár fejezetben még nem volt szimpatikus, de ahogy jobban megismerhettem a múltját, egyre jobban kedveltem. Többet is szerettem volna az ő szemszögéből olvasni.
Lucia-nak ennek a hatalmas megszállottságát, bevallom nem igazán értettem az elején, hiába ez volt a fő szál. Mindent és mindenkit ennek rendelt alá, már-már toxikus is volt ez. Aztán neki is megismerhettem a gyerekkorát, ezután értettem meg a viselkedését. Nagyon tetszett az, ahogy fejlődött a kapcsolata Elora-val.
Nemcsak Elora bukkant fel az első részből, hanem Gabriel is
Sokáig elhúzódtak az érdemi események, de nem éreztem olyan vontatottnak, mint előzőleg.Az utolsó fejezetekben pörgött fel igazán a tempó, akadt néhány meglepő fordulat is, ami miatt ismét “muszáj” lesz elolvasni a harmadik részt.
Kíváncsian várom, hogy mikor érkezik a folytatás.

Az első rész is nagyon tetszett, de a Sötét vágyak igazán belopta magát a szívembe.
Ebben a részben Lucia és Ben nézőpontja bontakozik ki. És ezt mennyire de mennyire szerettem. Egy tökéletes példája annak, hogy létezik második esély, és bizonyos kapcsolatokat igenis újra lehet építeni. Dolgozni kell érte, a múlt sérelmeit megérteni és feldolgozni. Mélyen megjelennek a régi családi traumák, amik nagyban befolyásolták a szereplők életét, és ahogy egyre fejlődnek, sikeresen maguk és egymás javára tudják fordítani. Ezt kísérhettük most végig. Az egyik legkitartóbb szerelmi történet volt, amit mostanában olvastam.
A többi cselekmémy viszonylag háttérbe szorul, de itt is a Fortuna elleni nyomozás, ellenszenv és egy napló felbukkanása motiválja Luciát. Ezen a téren is jut azért izgulás, hiszen diákszövetség tagjai nem szeretik, ha kutakodnak körülöttük. Lucia ezt saját bőrén kényszerül megtapasztalni.
Az írónő stílusa változatlan, magával ragadó és érzelmes, a vágyat gyönyörűen ábrázolja. Nagyon várom a folytatást.

A boszorkányok elveszett könyve a történelmi fantasy, a romantika és a misztikum különleges elegye. Deborah Harkness nemcsak fantasy írónő, hanem történész és kutató is, így a regény lapjain Oxford ősi könyvtárai, alkímiai kéziratok részletesen es hitelesen elevenednek meg. Emellett boszorkányok, vámpírok és démonok válnak valóságossá a történetben.
Tudomány, történelem, mágia keveredik ebben a sötét, titkokkal reli világban. Régi könyvek, esős oxfordi utcák, francia vidék és amerikai boszorkányház fonódik össze az ősi családi titkokkal és a tiltott szerelemmel.
Ajánlom azoknak, akik szeretik az alábbi trope-kat:
📚 Lassabban építkező fantasy;
📚 Természetfeletti lények: boszorkányok, vámpírok és démonok;
📚 Tiltott szerelem,
📚 Részletes világépítés,
📚 Romantika, misztikum és történelem keveredése.
Feszültség, titkok, veszély uralja a könyvet, miközben Diana és Matthew nem csak a külső veszélyekkel, hanem a saját démonaikkal is meg kell küzdjenek. A könyv egyik nagy erőssége a karakter fejlődés, az érzelmi fejlődés: ahogy Diana és Matthew lassan közel kerülnek egymáshoz, úgy győzik le a belső démonaikat a kötődéssel, a különböző fajokkal szemben. Egymást támogatva fejlődnek a körülöttük lévő más lényekkel való kommunikációban.
A könyv egy izgalmas fordulattal zárul: Diana és Matthew az Erzsébet-kori Angliába készül, mely megalapozza a trilógia második részét, Az éjszakai árnyai-t, melyben már a múlt titkai, az időutazás, az alkímia és a boszorkányság elevenedik meg a lapokon.

Őszintén? Ez a rész nálam teljesen más élmény volt, mint az eddigiek és nem feltétlen abban az értelemben, amire számítottam. 🫠
Ami viszont biztos: Hudson jelenléte egyszerűen mindent megváltoztat.
Nem feltétlen azért, mert minden körülötte forog, hanem mert amikor megjelenik,
egyszerűen más lesz a dinamika. Van benne valami nyugtalanítóan izgalmas,
amitől folyamatosan azt érzed, hogy „oké, itt most történni fog valami”.
És én ezt nagyon adtam. 😏
A történet sokkal inkább az érzelmi káosz irányába megy el, és néha konkrétan olyan érzésem volt, mintha együtt sodródnék Grace-szel, nem mindig tudva, hogy most mi a helyes döntés, vagy egyáltalán van-e olyan. Ez egyszerre volt izgalmas és kicsit frusztráló is, de pont ettől lett intenzív az egész.
Grace karaktere szerintem sokkal rétegzettebb lett.
Jobban látjuk a bizonytalanságait, a félelmeit, és azt, hogy mennyire próbál kapaszkodót találni ebben az egész őrült helyzetben. Néha még mindig tudott idegesíteni (nem kicsit 😅), de közben megértettem, honnan jönnek ezek a reakciók.
Jaxon-nal kapcsolatban viszont… hát, bennem itt már elég vegyes érzések voltak.
Nem arról van szó, hogy ne működne a karakter, inkább az,
hogy a közte és Grace közti kapcsolat nekem nem adott annyit, mint amennyit vártam.
Valahogy nem tudtam teljesen beleélni magam, és emiatt egy picit háttérbe is szorult
nálam az egész romantikus szál.👉🏻
Katmere ebben a részben sokkal élőbbnek érződött, több szabállyal, több titokkal, és több olyan helyzettel, ahol tényleg van tét. A kihívások, a próbatételek, az egész „mi jön most?” érzés végig ott volt, és emiatt egyáltalán nem tudtam unatkozni. 🖤
A tempó néha tényleg felpörög annyira, hogy csak kapkodod a fejed, de közben meg pont ez az, ami miatt nem tudod letenni. Folyamatosan történik valami, mindig jön egy újabb fordulat, és már azon kapod magad, hogy „na jó, még egy fejezet”… aztán már rég túl vagy rajta. 😅📖
Összességében nekem ez a rész sokkal inkább az érzelmekről és a belső konfliktusokról szólt, mint az első.
Kicsit zűrösebb, kicsit kaotikusabb, de pont emiatt volt nagyon beszippantó. Nem minden működött nálam tökéletesen, de az biztos, hogy végig lekötött
és bőven adott okot arra, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. 🫠📚❤️

Ha azt mondom, hogy Hudson konkrétan ellopta a show-t, akkor szerintem nem túlzok… 🫢
Tudom, tudom, nem csak róla szól a sztori, DE… könyörgöm, minden egyes jelenetnél
azt vártam, hogy mikor szólal meg, és mikor dob be valami pimasz, szarkasztikus vagy épp teljesen váratlan beszólást. 😂
Imádtam benne azt a titokzatosságot, azt az „nem tudod eldönteni, hogy most imádod vagy félsz tőle” vibe-ot, és azt, hogy egyszerűen nem lehet kiismerni. Ez az a karaktertípus, akit vagy nagyon szeretsz… vagy nagyon szeretsz. 😏❤️
Nyilván az első rész után egy kicsit várható volt, hogy nem marad minden olyan „egyszerű”
(ha ezt egyáltalán lehetett annak nevezni 😅). Azért valljuk be, elég gyorsan kaptunk egy nagy, mindent elsöprő szerelmi szálat az elején, szóval bennem is volt egy kis „oké, és ezt most hogyan fogják fenntartani még ennyi oldalon keresztül?” érzés… 🫠

És őszintén? Nagyon bejön, amerre most halad a történet.
Sokkal izgalmasabb, sokkal feszültebb, és én konkrétan faltam az oldalakat.
Nem mondom, hogy nem csúszott ki a kezemből pár óra alvás emiatt…
de hát priorítások, ugye... 😌📖😂
Grace karaktere közelebb került hozzám ebben a részben.

Tetszett, hogy fejlődik, hogy próbálja jobban megérteni önmagát és azt a világot, amibe belecsöppent. Viszont néha még mindig tudott olyan döntéseket hozni, amiknél csak ültem és néztem, hogy „lányom, ezt most tényleg?” 🫠

De pont ettől emberi, szóval ezt végül elengedtem.
Jaxon… na ő egy külön sztori. 😅
Én már viszonylag korán elkezdtem egy kicsit eltávolodni tőle, még akkor is, amikor éppen a nagy romantikus pillanatokat kaptuk.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem, mert DE, csak valahogy a love story része nekem nem ütött akkorát, mint kellett volna.👉🏻
Viszont a karaktere még így is érdekes, és kíváncsi vagyok, merre viszik tovább.
Ami viszont teljesen levett a lábamról, az Katmere világa.
Imádtam, hogy ebben a részben sokkal mélyebben belemegyünk a háttérbe, a szabályokba, a titkokba.
A próbatételek, a kihívások, az egész „iskolai” dinamika – egyszerűen zseniális volt.
Mindig történt valami, folyamatosan fenntartotta a feszültséget, és tényleg egy percig sem unatkoztam. 🖤✨
Összességében számomra ez a rész sokkal erősebb volt, mint az első.
Izgalmasabb, komplexebb, érzelmileg is jobban megmozgatott és igen,
Hudson miatt valószínűleg még jobban is élveztem az egészet. 🫢
Akinek az első rész „csak oké” volt, az szerintem mindenképp adjon esélyt ennek is,
mert határozottan szintet lép a történet. Én pedig… hát, elég nagy elvárásokkal megyek
neki a következő részeknek, mert EZ így nagyon rendben van. 🫠📚❤️

A könyv alapötlete nagyon jó, azonban mégis volt hiányérzetem az olvasás után. Olyan érzésem van, mintha túl sokat akart volna a könyv, de nem egészen sikerült neki ezt meg is mutatnia. Anne szülés utáni depressziója, a mentális betegsége nekem együtt túlzás volt, mert mindkettő tud egyedül is elég problémát okozni, de így a kettő még inkább. Azt kell mondjam, egyik szereplő sem nőtt a szívemhez. Marco és Anne kapcsolatát a könyv alapján nehezen tudtam elhinni, Anne sosem a férjéhez fordult, hanem a szüleihez, akik mindenbe beleszóltak a házasságukban. Sokszor azt éreztem ez nem is két ember kapcsolata, hanem négyé. És a fordulatok a könyvben, volt egy pár. Az első kettő tetszett, ami a gyermek eltűnésével kapcsolatos, és az is milyen végkifejletet vett az ügy. De még mindig döbbenet számomra, mennyire szövevényes ügyet talált ki Richard, hogy pénzt szerezzen, és a vejét sikerült belerángatnia, a kétségbeesése miatt. Örültem, hogy a baba épségben előkerült. De aztán jött az utolsó fejezet, és robbant a bomba az arcomba, mi van? Anne mentális betegsége és az, amit tett sokkolt. Pláne, hogy ekkora függőben hagyott vége van a könyvnek. Mi lesz most Anne, Marco és a baba sorsa? Rájönnek a rendőrök, ki tette?
Összességében nem volt rossz könyv, de nagy hiányérzetem a könyv végével kapcsolatban, rontja az élményt. Ennek ellenére egy kellően feszültséggel teli könyv, ahol egyik pillanatban az egyik szereplőt, a következőben egy másikat hibáztattam a történtekért.

Aranyos, szívmelengető karácsonyi történet a Mikulásról, a kismanókról és az Északi-sarkról. Nekem nagyon tetszett, ahogy a manók próbálják megoldani Mikulás hangproblémáját.
Bátran ajánlom mind a négy mesét kisgyerekeknek, de akár felnőtteknek is ☺️

Januárban olvastam ezt az aranyos karácsonyi történetet, de még így is átjárt a karácsonyi készülődés hangulata. Ez egy hamisítatlan karácsonyi történet, egy cuki hegyvidéki, hóval fedett kis városkában. A könyv a bájával és karácsonyi hangulatával szuper kikapcsolódást tud nyújtani.
Leila a barátnőivel indul az utolsó közös karácsonyi nyaralásra, miközben keresi önmagát, próbálja kitalálni, mit szeretne elérni az élete során. A lányok hamar jó barátságba kerülnek a panzió tulajdonosával, akinek megszépítik a karácsonyát a kedvességükkel. Miközben a barátainak a munkájuk miatt vissza kell menniük a városba, Leila úgy érzi, hogy a kis városban megtalálta önmagát a kis panzió csinosítása, felújítása közben.
Leila már a nyaralás első napján megismerkedik a mogorva kávézó tulajdonossal, Theoval, aki első látásra szimpatikus lesz neki, és fel akarja oldani a mogorvaságát a férfi többszöri elutasítása ellenére. Nekem kicsit sok volt, hogy a folyamatos elutasítás ellenére is a férfi nyakára járt, de egy idő után siker koronázta a tervét, a férfi megnyílt neki, igaz, a legnagyobb titkát megtartotta magának és egy ponton emiatt le is lépett, hogy ne keverje bele Leilát.
Összességében nekem tetszett, aranyos, karácsonyi hangulatot árasztó történet, melyben a végén megjelenik egy csodatévő ismerős és segít Leilának és újdonsült barátnőjének a panziót felújítani és üzemelni ☺️

A Perzselő sötétség szó szerint ledöntött a lábamról, és a világfelépítése még izgalmasabb mint eddig. Nem egy gyorsan haladós olvasmány, viszont megéri a belefektetett időt, ha szereted a vámpíros, tündéres könyveket, na meg a romantasy műfaját. Maga a világ lassan építkezik, de nem is várunk tőle mást, hiszen tényleg nagyon hosszú regényről van szó, és úgy gondolom, hogy ez a lassú világfelépítés baromi jól állt neki.
Imádtam a kötetben azt, hogy a romantikára is kellő hangsúlyt helyez, hogy nemcsak múltbéli visszaemlékezések vannak, hanem haladunk előre. Nem kell sokat várni arra, hogy úgy igazán beinduljon a cselekmény a váratlan fordulataival, és a nem szokványos tulajdonságokkal felruházott lényeivel. Nekem nagyon tetszett, hogy ennyire különleges, és Chloe C. Peñaranda egy igazán különleges világot álmodott meg, ahol mindig történik valami.
A karaktereket nagyon megkedveltem már az első részben, és a Perzselő sötétség alatt még inkább megbizonyosodott, hogy érdemes odafigyelni Astraea és Nyte karakterére, hiszen ők ketten viszik a hátukon a cselekményt, és miattuk ennyire szerethető a Nytefall-trilógia. A romantasy rajongóinak igazi csemege, na meg azok számára, akik szeretik a hosszú, és jól felépített köteteket. Chloe mindenből a legjobbat adta, és teljesen a kötet bűvkörébe vont.
Ami nagyon tetszett még a világfelépítésen és a karaktereken kívül, azok a viszontagságok, az hogy nem lehetett nyugta sem Astraeának, sem pedig Nyte-nak, és emiatt baromi izgalmas, szövevényes, érdekes és lehengerlő.

Egy érzelmekben gazdag utazás ért véget a kötettel. Láttuk Reven és Meren szerelmének kibontakozását, tetőzését és elhamvadását a korábbi részekben, míg már csak a remény maradt meg a lány számára, hogyha most nem is, egy másik életben beteljesülhet a kapcsolatuk. Aztán egy váratlan fordulat miatt új fejezet nyílik számukra, bár kérdéses, hogy az új körülmények közepette egymásra találhat-e a páros.

„Még ha nem is emlékszel rám, attól még te ugyanúgy te vagy. Bízom benned.”

De nemcsak főszereplőink érzelmi kalandjait követhetjük nyomon a sorozatzáró részben, hanem a mindent eldöntő csatára is ezeken az oldalakon kerül sor. Ennek pedig nem kisebb a tétje, mint az egész birodalom sorsa. A jó, vagy a rossz kerül ki győztesen a harcból? Boldog jövő vár szereplőinkre, vagy a teljes pusztulás?

Olvasd el a könyvet, és megtudod a választ ezekre a kérdésekre is. Az biztos, hogy méltó befejezést kapott a sorozat, ahol minden kérdésre választ kaptam, sőt, annál is többet!

Nagyon szerettem, hogy a történet mennyire különleges hangulatot teremtett már az első oldalaktól kezdve. Olyan volt az egész könyv, mintha egy álomszerű, melankolikus világba csöppentem volna tele virágmezőkkel, családi titkokkal és megmagyarázhatatlan dolgokkal. A mágikus realizmus teljesen természetesen simult bele a történetbe, és egy idő után már én sem kérdőjeleztem meg a lehetetlent. Sokkal inkább sodródtam együtt June-nal, aki próbálta megérteni mi történik vele és hogyan kapcsolódik össze a múlt, a jelen és a saját sorsa.
Ez a könyv egyszerre volt szomorkás, reményteli, romantikus és különösen emberi. Olyan történet, ami nem csak a szerelemről szól, hanem arról is, hogy van-e lehetőségünk megtörni azokat a köröket amik generációk óta ismétlik önmagukat
Ha szereted a mágikus realizmust ami egy csodás kisvárosi környezetben játszódik illatozó virágmezőkkel és amit át sző a szerelem és a női sorsok akkor mindenképpen elkell olvasnod ezt a csodás történetet.
,,Ez pont olyan jó befejezés, mint bármi más. Nem én voltam az első Farrow, de én leszek az utolsó.,,

Tinédzserkorom egyik legnagyobb kedvence egyértelműen Britney Spears volt. Rengeteg emlékem kapcsolódik hozzá, a szobámban órákig ment a tánc és az éneklés a dalaira… szerintem a szomszédok örültek, amikor ez a korszak véget ért :D Akkoriban számomra Britney és a zenéje teljesen összeforrt, amit a dalaiban hallottam, azt magával Britney-vel azonosítottam.
Amikor megláttam, hogy megjelent a memoárja, A bennem lévő nő, rögtön tudtam, hogy szeretném elolvasni, mégsem kapkodtam utána. Talán azért, mert úgy éreztem, az évek során már annyi mindent hallottam róla a médiában, hogy nem sok újat tudna mutatni.
Most végre eljutottam hozzá, és nem is igazán könnyű beszélni erről a könyvről. Egy önéletrajzot egészen más szemmel olvas az ember, főleg amikor ennyire személyes és fájdalmas történeteket tár fel. Nem érzem úgy, hogy ezt egyszerűen csillagokkal lehetne értékelni.
Olvasás közben többször is meglepett, mennyire más képet kapunk az eseményekről az ő szemszögéből. Sok történetet ismertem már korábbról, de többnyire csak a média által bemutatott verziót láttuk, ami sokszor nem volt túl kegyes hozzá. Most viszont emberközelibbé vált minden... érthetőbbé, sebezhetőbbé és sokszor szívszorítóvá.
A könyv után biztosan nem ugyanúgy tekintek rá, mint korábban. Talán éppen ez benne a legerőseb, hogy segít meglátni nemcsak a világsztárt, hanem azt az embert is, aki mindezt átélte.

Egy karácsonyi történet egy az orrát elvesztő Hóémberről, akinek az erdő lakói segítenek megkeresni az orrát. Szívmelengető, aranyos mese az összefogásról és a segítségnyújtásról ☃️🦌
Nekem nagyon tetszett, nagyon szeretek mesekönyvet olvasni. Az unokaöccséimnek vettem karácsonyra, hogy közösen tudjunk olvasni, könyveket nézegetni, de nekem is legalább annyira tetszett, mint nekik az illusztrációk, a képek, melyekből saját történetet kreáltak a háromévesek fantáziajával. Bátran ajánlom akár már 1-2 éves kortól is :))