Őszintén? Ez a rész nálam teljesen más élmény volt, mint az eddigiek és nem feltétlen abban az értelemben, amire számítottam. 🫠
Ami viszont biztos: Hudson jelenléte egyszerűen mindent megváltoztat.
Nem feltétlen azért, mert minden körülötte forog, hanem mert amikor megjelenik,
egyszerűen más lesz a dinamika. Van benne valami nyugtalanítóan izgalmas,
amitől folyamatosan azt érzed, hogy „oké, itt most történni fog valami”.
És én ezt nagyon adtam. 😏
A történet sokkal inkább az érzelmi káosz irányába megy el, és néha konkrétan olyan érzésem volt, mintha együtt sodródnék Grace-szel, nem mindig tudva, hogy most mi a helyes döntés, vagy egyáltalán van-e olyan. Ez egyszerre volt izgalmas és kicsit frusztráló is, de pont ettől lett intenzív az egész.
Grace karaktere szerintem sokkal rétegzettebb lett.
Jobban látjuk a bizonytalanságait, a félelmeit, és azt, hogy mennyire próbál kapaszkodót találni ebben az egész őrült helyzetben. Néha még mindig tudott idegesíteni (nem kicsit 😅), de közben megértettem, honnan jönnek ezek a reakciók.
Jaxon-nal kapcsolatban viszont… hát, bennem itt már elég vegyes érzések voltak.
Nem arról van szó, hogy ne működne a karakter, inkább az,
hogy a közte és Grace közti kapcsolat nekem nem adott annyit, mint amennyit vártam.
Valahogy nem tudtam teljesen beleélni magam, és emiatt egy picit háttérbe is szorult
nálam az egész romantikus szál.👉🏻
Katmere ebben a részben sokkal élőbbnek érződött, több szabállyal, több titokkal, és több olyan helyzettel, ahol tényleg van tét. A kihívások, a próbatételek, az egész „mi jön most?” érzés végig ott volt, és emiatt egyáltalán nem tudtam unatkozni. 🖤
A tempó néha tényleg felpörög annyira, hogy csak kapkodod a fejed, de közben meg pont ez az, ami miatt nem tudod letenni. Folyamatosan történik valami, mindig jön egy újabb fordulat, és már azon kapod magad, hogy „na jó, még egy fejezet”… aztán már rég túl vagy rajta. 😅📖
Összességében nekem ez a rész sokkal inkább az érzelmekről és a belső konfliktusokról szólt, mint az első.
Kicsit zűrösebb, kicsit kaotikusabb, de pont emiatt volt nagyon beszippantó. Nem minden működött nálam tökéletesen, de az biztos, hogy végig lekötött
és bőven adott okot arra, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. 🫠📚❤️

Ha azt mondom, hogy Hudson konkrétan ellopta a show-t, akkor szerintem nem túlzok… 🫢
Tudom, tudom, nem csak róla szól a sztori, DE… könyörgöm, minden egyes jelenetnél
azt vártam, hogy mikor szólal meg, és mikor dob be valami pimasz, szarkasztikus vagy épp teljesen váratlan beszólást. 😂
Imádtam benne azt a titokzatosságot, azt az „nem tudod eldönteni, hogy most imádod vagy félsz tőle” vibe-ot, és azt, hogy egyszerűen nem lehet kiismerni. Ez az a karaktertípus, akit vagy nagyon szeretsz… vagy nagyon szeretsz. 😏❤️
Nyilván az első rész után egy kicsit várható volt, hogy nem marad minden olyan „egyszerű”
(ha ezt egyáltalán lehetett annak nevezni 😅). Azért valljuk be, elég gyorsan kaptunk egy nagy, mindent elsöprő szerelmi szálat az elején, szóval bennem is volt egy kis „oké, és ezt most hogyan fogják fenntartani még ennyi oldalon keresztül?” érzés… 🫠

És őszintén? Nagyon bejön, amerre most halad a történet.
Sokkal izgalmasabb, sokkal feszültebb, és én konkrétan faltam az oldalakat.
Nem mondom, hogy nem csúszott ki a kezemből pár óra alvás emiatt…
de hát priorítások, ugye... 😌📖😂
Grace karaktere közelebb került hozzám ebben a részben.

Tetszett, hogy fejlődik, hogy próbálja jobban megérteni önmagát és azt a világot, amibe belecsöppent. Viszont néha még mindig tudott olyan döntéseket hozni, amiknél csak ültem és néztem, hogy „lányom, ezt most tényleg?” 🫠

De pont ettől emberi, szóval ezt végül elengedtem.
Jaxon… na ő egy külön sztori. 😅
Én már viszonylag korán elkezdtem egy kicsit eltávolodni tőle, még akkor is, amikor éppen a nagy romantikus pillanatokat kaptuk.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem, mert DE, csak valahogy a love story része nekem nem ütött akkorát, mint kellett volna.👉🏻
Viszont a karaktere még így is érdekes, és kíváncsi vagyok, merre viszik tovább.
Ami viszont teljesen levett a lábamról, az Katmere világa.
Imádtam, hogy ebben a részben sokkal mélyebben belemegyünk a háttérbe, a szabályokba, a titkokba.
A próbatételek, a kihívások, az egész „iskolai” dinamika – egyszerűen zseniális volt.
Mindig történt valami, folyamatosan fenntartotta a feszültséget, és tényleg egy percig sem unatkoztam. 🖤✨
Összességében számomra ez a rész sokkal erősebb volt, mint az első.
Izgalmasabb, komplexebb, érzelmileg is jobban megmozgatott és igen,
Hudson miatt valószínűleg még jobban is élveztem az egészet. 🫢
Akinek az első rész „csak oké” volt, az szerintem mindenképp adjon esélyt ennek is,
mert határozottan szintet lép a történet. Én pedig… hát, elég nagy elvárásokkal megyek
neki a következő részeknek, mert EZ így nagyon rendben van. 🫠📚❤️

A könyv alapötlete nagyon jó, azonban mégis volt hiányérzetem az olvasás után. Olyan érzésem van, mintha túl sokat akart volna a könyv, de nem egészen sikerült neki ezt meg is mutatnia. Anne szülés utáni depressziója, a mentális betegsége nekem együtt túlzás volt, mert mindkettő tud egyedül is elég problémát okozni, de így a kettő még inkább. Azt kell mondjam, egyik szereplő sem nőtt a szívemhez. Marco és Anne kapcsolatát a könyv alapján nehezen tudtam elhinni, Anne sosem a férjéhez fordult, hanem a szüleihez, akik mindenbe beleszóltak a házasságukban. Sokszor azt éreztem ez nem is két ember kapcsolata, hanem négyé. És a fordulatok a könyvben, volt egy pár. Az első kettő tetszett, ami a gyermek eltűnésével kapcsolatos, és az is milyen végkifejletet vett az ügy. De még mindig döbbenet számomra, mennyire szövevényes ügyet talált ki Richard, hogy pénzt szerezzen, és a vejét sikerült belerángatnia, a kétségbeesése miatt. Örültem, hogy a baba épségben előkerült. De aztán jött az utolsó fejezet, és robbant a bomba az arcomba, mi van? Anne mentális betegsége és az, amit tett sokkolt. Pláne, hogy ekkora függőben hagyott vége van a könyvnek. Mi lesz most Anne, Marco és a baba sorsa? Rájönnek a rendőrök, ki tette?
Összességében nem volt rossz könyv, de nagy hiányérzetem a könyv végével kapcsolatban, rontja az élményt. Ennek ellenére egy kellően feszültséggel teli könyv, ahol egyik pillanatban az egyik szereplőt, a következőben egy másikat hibáztattam a történtekért.

Aranyos, szívmelengető karácsonyi történet a Mikulásról, a kismanókról és az Északi-sarkról. Nekem nagyon tetszett, ahogy a manók próbálják megoldani Mikulás hangproblémáját.
Bátran ajánlom mind a négy mesét kisgyerekeknek, de akár felnőtteknek is ☺️

Januárban olvastam ezt az aranyos karácsonyi történetet, de még így is átjárt a karácsonyi készülődés hangulata. Ez egy hamisítatlan karácsonyi történet, egy cuki hegyvidéki, hóval fedett kis városkában. A könyv a bájával és karácsonyi hangulatával szuper kikapcsolódást tud nyújtani.
Leila a barátnőivel indul az utolsó közös karácsonyi nyaralásra, miközben keresi önmagát, próbálja kitalálni, mit szeretne elérni az élete során. A lányok hamar jó barátságba kerülnek a panzió tulajdonosával, akinek megszépítik a karácsonyát a kedvességükkel. Miközben a barátainak a munkájuk miatt vissza kell menniük a városba, Leila úgy érzi, hogy a kis városban megtalálta önmagát a kis panzió csinosítása, felújítása közben.
Leila már a nyaralás első napján megismerkedik a mogorva kávézó tulajdonossal, Theoval, aki első látásra szimpatikus lesz neki, és fel akarja oldani a mogorvaságát a férfi többszöri elutasítása ellenére. Nekem kicsit sok volt, hogy a folyamatos elutasítás ellenére is a férfi nyakára járt, de egy idő után siker koronázta a tervét, a férfi megnyílt neki, igaz, a legnagyobb titkát megtartotta magának és egy ponton emiatt le is lépett, hogy ne keverje bele Leilát.
Összességében nekem tetszett, aranyos, karácsonyi hangulatot árasztó történet, melyben a végén megjelenik egy csodatévő ismerős és segít Leilának és újdonsült barátnőjének a panziót felújítani és üzemelni ☺️

A Perzselő sötétség szó szerint ledöntött a lábamról, és a világfelépítése még izgalmasabb mint eddig. Nem egy gyorsan haladós olvasmány, viszont megéri a belefektetett időt, ha szereted a vámpíros, tündéres könyveket, na meg a romantasy műfaját. Maga a világ lassan építkezik, de nem is várunk tőle mást, hiszen tényleg nagyon hosszú regényről van szó, és úgy gondolom, hogy ez a lassú világfelépítés baromi jól állt neki.
Imádtam a kötetben azt, hogy a romantikára is kellő hangsúlyt helyez, hogy nemcsak múltbéli visszaemlékezések vannak, hanem haladunk előre. Nem kell sokat várni arra, hogy úgy igazán beinduljon a cselekmény a váratlan fordulataival, és a nem szokványos tulajdonságokkal felruházott lényeivel. Nekem nagyon tetszett, hogy ennyire különleges, és Chloe C. Peñaranda egy igazán különleges világot álmodott meg, ahol mindig történik valami.
A karaktereket nagyon megkedveltem már az első részben, és a Perzselő sötétség alatt még inkább megbizonyosodott, hogy érdemes odafigyelni Astraea és Nyte karakterére, hiszen ők ketten viszik a hátukon a cselekményt, és miattuk ennyire szerethető a Nytefall-trilógia. A romantasy rajongóinak igazi csemege, na meg azok számára, akik szeretik a hosszú, és jól felépített köteteket. Chloe mindenből a legjobbat adta, és teljesen a kötet bűvkörébe vont.
Ami nagyon tetszett még a világfelépítésen és a karaktereken kívül, azok a viszontagságok, az hogy nem lehetett nyugta sem Astraeának, sem pedig Nyte-nak, és emiatt baromi izgalmas, szövevényes, érdekes és lehengerlő.

Egy érzelmekben gazdag utazás ért véget a kötettel. Láttuk Reven és Meren szerelmének kibontakozását, tetőzését és elhamvadását a korábbi részekben, míg már csak a remény maradt meg a lány számára, hogyha most nem is, egy másik életben beteljesülhet a kapcsolatuk. Aztán egy váratlan fordulat miatt új fejezet nyílik számukra, bár kérdéses, hogy az új körülmények közepette egymásra találhat-e a páros.

„Még ha nem is emlékszel rám, attól még te ugyanúgy te vagy. Bízom benned.”

De nemcsak főszereplőink érzelmi kalandjait követhetjük nyomon a sorozatzáró részben, hanem a mindent eldöntő csatára is ezeken az oldalakon kerül sor. Ennek pedig nem kisebb a tétje, mint az egész birodalom sorsa. A jó, vagy a rossz kerül ki győztesen a harcból? Boldog jövő vár szereplőinkre, vagy a teljes pusztulás?

Olvasd el a könyvet, és megtudod a választ ezekre a kérdésekre is. Az biztos, hogy méltó befejezést kapott a sorozat, ahol minden kérdésre választ kaptam, sőt, annál is többet!

Nagyon szerettem, hogy a történet mennyire különleges hangulatot teremtett már az első oldalaktól kezdve. Olyan volt az egész könyv, mintha egy álomszerű, melankolikus világba csöppentem volna tele virágmezőkkel, családi titkokkal és megmagyarázhatatlan dolgokkal. A mágikus realizmus teljesen természetesen simult bele a történetbe, és egy idő után már én sem kérdőjeleztem meg a lehetetlent. Sokkal inkább sodródtam együtt June-nal, aki próbálta megérteni mi történik vele és hogyan kapcsolódik össze a múlt, a jelen és a saját sorsa.
Ez a könyv egyszerre volt szomorkás, reményteli, romantikus és különösen emberi. Olyan történet, ami nem csak a szerelemről szól, hanem arról is, hogy van-e lehetőségünk megtörni azokat a köröket amik generációk óta ismétlik önmagukat
Ha szereted a mágikus realizmust ami egy csodás kisvárosi környezetben játszódik illatozó virágmezőkkel és amit át sző a szerelem és a női sorsok akkor mindenképpen elkell olvasnod ezt a csodás történetet.
,,Ez pont olyan jó befejezés, mint bármi más. Nem én voltam az első Farrow, de én leszek az utolsó.,,

Tinédzserkorom egyik legnagyobb kedvence egyértelműen Britney Spears volt. Rengeteg emlékem kapcsolódik hozzá, a szobámban órákig ment a tánc és az éneklés a dalaira… szerintem a szomszédok örültek, amikor ez a korszak véget ért :D Akkoriban számomra Britney és a zenéje teljesen összeforrt, amit a dalaiban hallottam, azt magával Britney-vel azonosítottam.
Amikor megláttam, hogy megjelent a memoárja, A bennem lévő nő, rögtön tudtam, hogy szeretném elolvasni, mégsem kapkodtam utána. Talán azért, mert úgy éreztem, az évek során már annyi mindent hallottam róla a médiában, hogy nem sok újat tudna mutatni.
Most végre eljutottam hozzá, és nem is igazán könnyű beszélni erről a könyvről. Egy önéletrajzot egészen más szemmel olvas az ember, főleg amikor ennyire személyes és fájdalmas történeteket tár fel. Nem érzem úgy, hogy ezt egyszerűen csillagokkal lehetne értékelni.
Olvasás közben többször is meglepett, mennyire más képet kapunk az eseményekről az ő szemszögéből. Sok történetet ismertem már korábbról, de többnyire csak a média által bemutatott verziót láttuk, ami sokszor nem volt túl kegyes hozzá. Most viszont emberközelibbé vált minden... érthetőbbé, sebezhetőbbé és sokszor szívszorítóvá.
A könyv után biztosan nem ugyanúgy tekintek rá, mint korábban. Talán éppen ez benne a legerőseb, hogy segít meglátni nemcsak a világsztárt, hanem azt az embert is, aki mindezt átélte.

Egy karácsonyi történet egy az orrát elvesztő Hóémberről, akinek az erdő lakói segítenek megkeresni az orrát. Szívmelengető, aranyos mese az összefogásról és a segítségnyújtásról ☃️🦌
Nekem nagyon tetszett, nagyon szeretek mesekönyvet olvasni. Az unokaöccséimnek vettem karácsonyra, hogy közösen tudjunk olvasni, könyveket nézegetni, de nekem is legalább annyira tetszett, mint nekik az illusztrációk, a képek, melyekből saját történetet kreáltak a háromévesek fantáziajával. Bátran ajánlom akár már 1-2 éves kortól is :))

Egy aranyos karácsonyi történet egy cicáról, aki ki nem állhatta a karácsonyt. Egy gyönyörű mese a szeretetről, a karácsonyi varázs erejéről.
Gusztáv nem szereti a karácsonyt, mert sok kalamajkával jár, nem olyan mint a többi nap. A történet során megküzd a karácsonnyal, a fával, a hideggel, de végül megenyhül az ünnep iránt, amikor egy cuki meglepetés várja a fa alatt.
Én az unokaöccséimmel olvastam többször a történetet 1,5 éves koruk óta az elmult 2 karácsonykor, és nekik (nekem is) nagyon tetszett a könyv illusztrációja. És tekintve hogy keménylapos bátran odaadható a még nem óvatosan lapozó kezekbe is :))

Hét halálos tövis egy sötét hangulatú romantasy, amely az akadémiai fantasy, az enemies-to-lovers dinamika és a mágikus intrikák elemeit vegyíti. A történet középpontjában Viola Sinclair áll, akinek tiltott árnymágiája miatt menekülnie kell, miközben a királyság orgyilkosa – a titokzatos és arrogáns Roze Roquelart – hét napot kap arra, hogy végezzen vele.
A regény egyik legnagyobb erőssége a feszültségkeltés. Aragoa világa komor, veszélyes és folyamatos fenyegetettséget sugároz, ami jól illik a történet sötét tónusához. A világfelépítés, a mágikus rendszer igazán érdekes, főleg az árnymágia és az elátkozott tetoválás motívuma miatt.
Különösen tetszett a mágia kidolgozása, mivel az írónő játszott a klasszikus jó–rossz felosztással: az ő világában a fény nem feltétlenül jelent jót, és a sötétség sem automatikusan rossz. Ez a csavar érdekes mélységet adott a történetnek, és persze ott van még a titokzatos társaság is, ami tovább fokozza a történetben a feszültséget.
Viola karaktere szerethető, mert egyszerre sebezhető és makacsul kitartó. Nem tipikus „tökéletes hősnő”, fokozatosan válik erősebbé. Roze figurája pedig veszélyes, cinikus, mégis mély érzésű karakter, akinek motivációi lassan bontakoznak ki. Kettejük kapcsolata tele van konfliktussal, bizalmatlansággal és kimondatlan vonzalommal, ami nagy érzelmi töltetet ad a regénynek.
Mindkettejük karaktere nagy fejlődésen megy keresztül és ezt nagyon szépen írta meg az írónő. Ki kell emelnem az írónő írásmódját, mely különösen tetszett és hamar megnyert magának. Számomra nagyon sokat dobott a történeten.
A romantikus szál remekül működött, Viola és a herceg között fantasztikus volt a kémia, és pontosan az a fajta feszültség volt jelen, amit egy enemies-to-lovers történettől megkívánt.
A könyvben megjelenő toposzok:
🥀 ellenségekből szerelmesek
🥀 álkapcsolat
🥀 összetett világfelépítés
🥀 udvari intrikák
🥀 titkos személyazonosság
🥀 kényszerített közelség
🥀 lassan kibontakozó románc
🥀 királyi család
🥀 dark academia
🥀 Hófehérke elemek
🥀 vízköpő, mint házikedvenc

Könyvtárosként mindenféle könyvet olvasok, akkor is, ha azok nem feltétlenül nekem valók. Nagyon szeretem a kicsiknek készült lapozókat úgyhogy gyakran átnézem őket már csak szakmai kíváncsiságból is. Ezek a simis könyvek nagyon klasszak, sokat tapasztaljuk, hogy mennyire szeretik a babák. Valahogy biztonságot adnak nekik és fejlesztik az érzékelésüket is, ráadásul jó móka együtt kacagni egy aprósággal azon ahogy felfedezi az érzést. Ez a pocak simogatós lapozó nagyon aranyos. A képek extra színesek, és meglehetősen vidámak is, a simis felület is piha-puha valóban, de a szövegek elég egyszerűek (nyilván nem kell különösebb irodalmi igényesség egy babakönyvnél, de azért jó gondolni a felolvasó anyukákra is.). Oké, hogy a babáknak nem kell sok, de tényleg a képi világ elbírt volna egy kicsit értelmesebb szövegezést.

Ezt a könyvet a borító és az élfestés miatt szemeltem ki. Mondjuk nekem a megjelenése valamiért egy történelmi regényt hívott be, és persze nem olvastam a fülszöveget, ezért meglepődtem amikor rájöttem, hogy egy modern romantikus regénybe kezdtem bele. Alapvetően nem csalódtam, ez a műfaj sem áll távol tőlem. A történet a veszteségről és az újrakezdésről szól, aminek egy fantasztikus spanyolországi környezet ad hátteret. Az regény atmoszférája nagyon tetszett nekem, az írónő nagyon érzékletesen rajzolja meg a Villa Naranja tengerparti, mediterrán világát. A főszereplő Juno nekem szimpatikus volt, nagyon sajnáltam őt a szerelme elvesztése és annak hazugságai miatt (bár érzésem szerint a történet ebben elég klisés volt). A történtek után Juno szabadságra megy, hogy feldolgozza a veszteségeit és új életet kezdjen. A történet maga viszonylag egyszerű, de kedves. Egy igazi nyári kikapcsolódás, ami Európa egyik legszebb vidékére kalauzol bennünket.

Krista Izelaar meséje egy kedves és szerethető karácsonyi történet, amely főként a cicák rajongóinak lehet különösen szívmelengető olvasmány. Cicatulajdonosként engem is azonnal megfogott a könyv témája, még akkor is, ha első látásra a borítón Gusztáv, a morcos főszereplő nem tűnt túl kedvesnek. Ahogy azonban haladt előre a történet, szépen kirajzolódott, miért viszonyul ilyen ellenségesen a karácsonyhoz, amiben bizony a gazdijának is komoly szerepe van. A végén azonban mindenféle küzdelem árán a cica karácsonnyal szembeni ellenszenve feloldódik.
A könyv nyelvezete könnyen befogadható, ezért a kisebb gyerekek számára is ideális választás lehet. A kemény lapok praktikusak, az illusztrációk pedig nagyon aranyosak és jól illenek a történet hangulatához. Igazi aranyos téli mese, amely remekül működik esti közös olvasásként vagy karácsonyi hangolódásként.