Szerintem ez volt a legjobban várt folytatás idén, a második rész után nem volt kérdés, hogy folytatom-e. Ezért vagyok egyébként csalódott, mert azt nem sikerült felülmúlnia. Pozitívum, hogy könnyen vissza tudtam rázódni a világba, gyorsan haladtam vele, az oldalak is fogytak, viszont az események meg nem zajlottak.
A Számvetést nagyon vártam, meg a próbákat is és pont ezek a részek voltak nagyon gyorsan és röviden lerendezve.
Érezhető egyébként, hogy irányt váltott a történet kezd sötétebbé, mélyebbé válni. A lányok is komolyodnak, amit én nem bánok egyébként.
De továbbra is azt tudom mondani, hogy a könyv és maga a sorozat erőssége a hangulata, ami beszippant, nem ereszt. A humor és a szarkazmus is megfelelő arányú. És természetesen a romantikus szál sem elhanyagolható.. bár az Örökösök viselkedése továbbra is fejtörést okoz, azért kíváncsivá is tesz, hogy miket fognak még művelni a következő részekben.. 😊

Egy igazán különleges gyűjtemény jelent meg az Európa Kiadó gondozásában a nagy angol író tollából született olyan remekművek összeállításaként, mint a Karácsonyi ének, a Harangszó, a Házi tücsök, Az élet csatája és A szellem embere.
Már a borító önmagában meghozza az ünnepi hangulatot, a kötet pedig a könyvespolc éke lehet. Az öt kisregény egyike sem éri el a száz oldalt, így azok számára is ideális lehet, akiknek kevés idejük jut az olvasásra.
Valamennyi kisregény némileg melankolikus hangvételű, megjelenik bennük a szegény-gazdag ellentét, a szellemekkel való időutazás, illetőleg a lélekkel való foglalkozás, a tudatos lelki önvizsgálat, amit az olyan nagy egyházi ünnep, mint a karácsony, valamint az óév lezárása hozhat elő az emberből.
Vannak tipikusan időtálló művek, és Dickens karácsonyi történetei határozottan ide tartoznak. A kinti zord időjárás mellé a klasszikus ideális választás, ilyenkor jól eshet egy lassabb hangvételű, a lelkünkig hatoló olvasmány.

Egy karácsonyi könyv tele drámával és családi perpatvarral. Nagyon sajnáltam Rachelt, hogy bánnak vele a családtagjai. Kihasználják és teljesen lenézik. Pedig ő egy kedves és tehetséges ember, csak rossz dolgok történtek vele mostanság. Elhagyta a barátja karácsonykor, a legjobb barátnőjét elveszítette egy balesetben, a munkahelyéről is elengedték és még a lakása is beázik. Rá jár a rúd. De az ünnepekre beköltözik a nővére és a férje kúriájába egy kisvárosban, hogy vigyázzon a kutyájára amíg ők elutaznak. Valamint rásózza a nagynénje és az anyja a nagypapát is, ugyanis ők is elutaznak. Nincs beleszólása sem. De szerencsére egy a pár hetes kaland jól sül el. Szó szerint tele van kutyulással, kalamajkával. De ez egy ilyen sztori. Ha érdekel mik derülnek még ki erről a színes családról, akkor olvasd el ezt a laza kis történetet.

Ez egy illúziókereső, szeretetkereső felnövéstörténet, amelyben a sokszor életkort és nézőpontot váltó elbeszélő a felnőtt életbe való belépés küzdelmeiről mesél.
Az Apjának megfelelni vágyó, de mégsem tudó fiú valahogyan sehol sincs otthon. Se a szülőfalujában,se Budapesten. Mindenhonnan kilóg, pedig mást sem akar csak tartozni valahova, és persze megtalálni a szerelmet.
Ügyetlenül próbálja megtalálni a saját helyét, szerepét a világban. keresése, akarása közben folyton azzal szembesül, hogy a felnőttek hányféleképpen rontják el az életüket. Ő szeretné ezeket elkerülni.
Nekem nagyon tetszett, ahogy az író több helyen is a Bibliából ismert tanításokra, elrettentő büntetésekre és a sokszor szinte megközelíthetetlen Mindenhatóra utal. Mert az Apa mellett a Mindenhatónak is meg kéne felelni.
Az is nagyon remek irodalomtanár szemmel, hogy az író a naplóírás, az emlékek rendszerezése, az utólagos önértelmezés kereteiről is beszél.

Minden megvan ebben a könyvben az igazi karácsonyi hangulathoz: mézeskalács és forrócsoki minden mennyiségben, egy csipet romantika, szerethető karakterek, egy bájos kis falu és egy csodás összetartó közösség.
Nagyon szerettem olvasni, tökéletes kikapcsolódás volt.
Egyetlen dolgot bántam, hogy a történet vége kezdett ellaposodni, talán kevesebb oldalszámban még jobb lett volna a sztori.
De ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki egy bájos kis romantikus karácsonyi könyvre vágyik! 🩵

Sziasztok😊
A mobius márkanagykövet program keretein belül, fantasztikus könyvekkel találkoztam. 4 könyvet szeretnék ajánlani ami nálam 4 és 5 csillagot érdemelt.
Imani Erriu: Égi testek
Könyvértékelés: 5/ ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️💫
“– Ismered a legveszélyesebb fajta gonoszt? – suttogta Elara. – Egy nő, akinek nincs vesztenivalója.”
Heléne Holmström: A mindörökké most kezdődik
Könyvértékelès: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️
“ Sose tudhatja az ember, a történetek néha váratlan fordulatot vesznek.”
Caroline Peckham · Susanne Valenti: A számvetés
Könyvértèkelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️💫
“Szoláriában a kék azt jelenti: királyi.
És nekem a kék azt jelenti: Te.”
Kayvion Lewis: Thieves Gambit-Tolvajok játszmája( A győztes mindent visz )
Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️
“ Az utóbbi hónapokban kolis Insta-oldalakat kukkoltam, ami könnyebben okoz függőséget, mint a Netflix koreai sorozatai.”

A harmadik részben tényleg felpörög minden: Reni végre kicsit magabiztosabb, de persze továbbra is az a kedvesen szétszórt Reni, akit ismerünk. A 9/b-ben közben teljes gőzzel zajlik az élet: Virág hozza a formáját, Zsolti továbbra is a világ leglelkesebb trollja, Cortezék pedig a szokásos, karizmatikusan félreérthető módon bolygatják Reni lelki békéjét.
Viszont a cím nem véletlenül “Egyedül”, hirtelen minden kicsit komolyabbnak tűnik: barátságok hullanak szét , új szövetségek alakulnak, és Reni kénytelen szembenézni azzal, milyen az, amikor nem minden úgy alakul, ahogy ő elképzelte. De közben ott a rengeteg humor, a tipikus SZJG-s káosz, amiért imádjuk ezt a sorozatot.
Olvasd, olvasd, OLVASD! Szerintem minden résszel csak jobb és jobb ez a sorozat.

A második rész ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbamaradt, és az egész olyan, mintha tényleg visszaülnél az iskolapadba Cortezékkel. Reni már kezd egy kicsit otthonosabban mozogni az osztályban, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne bénázna továbbra is – épp ettől olyan szerethető.
A nagy újdonság ebben a részben, hogy az osztály dinamika végre igazán beindul. Mindenki jobban megnyílik, kialakulnak a kis klikkek, barátságok, és persze ott van az állandó alaptéma: Cortez. Reni továbbra is próbál rájönni, mit is kezdjen az érzéseivel, miközben a helyzet hol reményteljes, hol teljesen kilátástalan – tipikus kamasz hullámzás, amit nagyon könnyű átélni vele.
Ez a rész nem a nagy fordulatokról szól, inkább arról a sok apró pillanatról, amelyek miatt tényleg jó olvasni: amikor valami jól sikerül, amikor valami nagyon nem, amikor Reni túlreagál, amikor valaki meglepően kedves… és persze minden alkalomról, amikor feltűnik Cortez, és Reni agya azonnal leáll, amit mi imádunk.
Zseni sorozat, amit vétek lenne nem folytatni. :D

Ha valaha vágytál arra, hogy visszarepülj a gimis évekbe, és újra átéld a legelső barátságok, titkos szerelmek és nagy újrakezdések izgalmát, akkor a Szent Johanna Gimi pontosan neked szól! Leiner Laura elképesztően könnyed és zseniálisan humoros stílusa már az első oldalakon eléri, hogy izgulj Reni esetlenségei miatt, és végérvényesen beleszeress a Szent Johanna Gimi világába.
A történet bája abban rejlik, hogy hihetetlenül valóságos. Reni naplján keresztül pont azt az érzést kapod vissza, amit kamaszként átéltél: az első napok feszengését, a „vajon mi lesz?” kérdések gyomoridegét, és persze azt a bizonyos rózsaszín ködöt, ami ugyan kínos, de mégis a legszebb dolog a világon.
Ha most kezdenéd, őszintén irigyellek: előtted áll életem legjobb sorozatának első kötete. Úgyhohy hajrááá, vesd bele magad!

Wooow… Rég olvastam Leiner Laura-könyvet. De jó érzés volt. Hiányzott ez a poén poén hátán benyomás. :) Sokaknak az volt a legfőbb baja a könyvvel, hogy egyáltalán nem reális, fárasztó és miegyéb. Nekem az a véleményem, hogy Leiner Laura igenis reális, csupán szeret csillámot szórni a lovakra. Magyarán: teljesen hétköznapi dolgokat úgy fogalmaz meg, hogy az vagy oltári nagy baromságnak tűnik, vagy egyszerűen csak nem tudjuk elképzelni őket a valóságban. De hát könyörgöm, Leiner Lauráról beszélünk… Ilyen az ő stílusa. Már rég a süllyesztőben lenne, ha csak és kizárólag olyan dolgokat írna, amik tényleg megtörténhetnek a valóságban.
Azt hiszem, ideje beszélnem magáról a könyvről.
A téma eleinte nem igazán fogott meg. Mármint a szilveszter része, a szakítás már jobban érdekelt. És a szereplők. Nyilván. A főszereplő, Lia, nekem szimpi volt, egészen a végsőkig. Ő egy önző, egocentrikus fruska, aki azt hiszi, királylánynak született; csettint, és várja, hogy ugorjanak neki. De én bírtam a csajt, mert ezeket a tulajdonságokat sosem rosszként tekintettem. Persze volt, mikor csak fogtam a fejem, hogy Jézusooom!, de általában szimplán kiröhögtem, mondván, Ez kész! :'D. A könyv végén – a visszaemlékezésnél – volt egy mélypont, mert, bár értettem az érzéseit, nagyon idegesített az önzősége. Az már túlment a legfelső határon is. Szerencséje, hogy sokat változott, ahogy azt ő maga is észrevette. Az ő jellemfejlődése tetszett leginkább.
Aztán Szilkó. Istenem, ez az ember sírba vitt, IMÁDOM! <3 Örülök, hogy ő Lia bátyja, nagyon aranyos köztük a testvéri viszony. És Szilkó beszólásai… Te jó ég, volt, hogy az ágyon olvastam, és úgy röhögtem rajta, hogy le kellett térdelnem a földre, azt mondogatva: Nee, kérlek, ne, ez fáááj! :D Osztogatta a tipikus ironikus, cinikus, gúnyos, bunkó vicceit, amiktől a könyv szereplői idegbajt kaptak, csak én szakadtam sírva, mint valami buggyant. Ő egyszerre önző és önzetlen. És nagyon tetszett, hogy egy megcsalt papucsból érett férfivá cseperedett előttem.
Már most hiányzik, ő lett a kedvenc szereplőm a könyvben! :'c
Amiért levontam fél csillagot: Ákos (bár eleinte vicces volt az alacsony IQ-jával, meg a „Mizu, Lia?” benyögéseivel, a végére igencsak meguntam, főleg, amiért ennyire szerencsétlen… de azért szeretjük c:), Eszter (mert bár szükséges volt a könyvben, hogy Lia ráébredjen a saját hibáira, akkor is elviselhetetlenül idegesített), Miklós (néha tőle is felment az agyvizem, de azért rajta legalább sokszor röhögtem :D viszont akkor is nagyon fárasztó a gyerek… Lia meg igen naiv, ha azt hiszi, bárki lehet Channing Tatum)
Leiner Laura, köszönöm, hogy olvashattam ezt a könyvet! Minden oldalát imádtam valamiért, és ez ráébresztett, hogy odavagyok az írásaidért! Abszolút ajánlom ezt a könyvet az ifjúsági romantikusokrajongóinak!

Hannah Brooks-ra rájár a rúd: előző nap temette el az édesanyját, aznap pedig a pasija is dobja, aki ráadásul a közvetlen munkatársa egy nem éppen hétköznapi munkakörben. ⚰️💔
Ne tévesszen meg senkit Hannah törékeny alkata és alacsony termete! Profi módon végzi testőri munkáját. Ketten vannak versenyben az exével a londoni álommelóért, amikor befut egy különös megbízás: egy világsztárnak, a filmszínész Jack Stapleton-nak van szüksége magánvédelemre, amikor hosszabb időre hazaköltözik rákbeteg édesanyjához Texasba, ugyanis épp helyben lakik egy fanatikus rajongója és zaklatója. Hannah-nak kell eljátszania a színész barátnőjét, ugyanis a férfi nem akarja idős szüleit terhelni egy testőr jelenlétével és egy őrült rajongó lehetséges felbukkanásának veszélyével.
Hannah nem rajong a megbízásért, nadrágkosztümös hideg profizmusától távol áll az édibédi szexi barátnő szerep, különösen egy olyan pasi mellett, aki kétszer is elnyerte Az Év Legszexibb Férfija címet.🤦🏻‍♀️
👉🏻 Már a borító és a fülszöveg alapján sejteni lehetett, hogy egy igazán könnyed és humoros történet vár rám. Ugyanakkor abban is bíztam, hogy mégsem lesz felületes, sekélyes olvasmány. Nem is okozott csalódást.
Bevallom, jól esett a lelkemnek ez a regény. Egy olyan történetet kaptam, ami egyszerre lekötött és szórakoztatott, miközben végig fenntartotta a cselekmény izgalmát. Emellett a könyv nincs híján karakterei jellemfejlődésének és múltbéli traumáik feldolgozásának. Általa reményt és bíztatást kapunk, hogy minden gödörből van kiút, mindig várnak ránk új és örömteli élmények.☺️

A könyv középpontjában Elizabeth Holloway áll, aki visszatér a gyerekkorából ismert vidéki farmra, hogy szembenézzen a múltjával és a családja által hátrahagyott titkokkal. A nagymamája régi karácsonyi levelei nemcsak emlékeket idéznek fel, hanem segítik őt abban is, hogy megértse, mi az, ami igazán fontos az életben: a szeretet, a család és az összetartozás.
Egy leültömben olvastam el a könyvet, sikerült magával ragadnia, folyton azt éreztem hogy csak még egy oldal és még egy, aztán a vége felé már annyira kíváncsi voltam mi állhat a háttérben, hogy egyszerűen muszáj volt végigolvasnom és azt kell, hogy mondjam, teljes mértékben megérte! Imádtam a végét, nagyon meglepett!
A regény üzenete egyszerű, mégis mély: néha a múltunk adja meg a kulcsot ahhoz, hogy tisztábban lássuk a jelenünket, és erőt kapjunk a jövőhöz.
Ez a könyv tökéletes választás mindazoknak, akik egy meghitt, lélekmelengető, karácsonyi történetre vágynak, olyanra, amely olvasás közben átölel, és a végén egy kis reményt is a szívünkbe csempész.

A Karácsonyi ének szerintem az egyik legszebb és legfontosabb ünnepi történet, amely generációk óta átmelegíti az olvasók szívét. Dickens klasszikusa nemcsak karácsonyi mese, hanem egy történet a változásról, a megbocsátásról és a reményről.
A regény középpontjában az örökké mogorva és pénzsóvár Ebenezer Scrooge áll, akinek a karácsony csak felesleges pénzkidobás és kellemetlen hangoskodás. Egy szenteste azonban különös vendégek érkeznek hozzá: múltjának, jelenének és jövőjének szellemei. Utazásuk során Scrooge kénytelen szembenézni gyermekkora magányával, mai önzőségével és későbbi, sötét sorsával. A szellemek azonban nem elrettenteni jönnek, hanem lehetőséget adni, ráébresztik, hogy sosem késő változni.
Ez a rövid, ám rendkívül erőteljes történet meghatóan mutatja be, hogyan találhatunk vissza a szeretethez, az együttérzéshez és a közösség erejéhez.
Minden évben elolvasom az év ebben a szakaszában és sosem tudom megunni.

Egy újabb időtlen romantikus, aminek a témája újra és újra csak felkavarni tud.
A cselekményben Heathcliff-et, az árva kisfiút befogadja az Earnshaw család, ám később a társadalmi különbségek miatt megalázásokban lesz része. Szerelme a ház urának lányak, Cathy lesz, akit később más vesz feleségül, így Heathcliff-ben folyamatosan csak gyűlik és gyűlik a bosszúvágy.
Emily Bronte regénye szenvedélyes, tele bűnnel és a lélek sötét oldalait vizsgálja. A két főszereplő szerelme helyenként teremt, máshol pusztít. Egy mélyebb kötődés az övéké, ami mindent felemészt maga körül. Ebben a történetben a szerelem se nem rózsaszín se nem mázos. De nem is ezt az oldalát akarja bemutatni, sokkal inkább azt a maró fájdalmat, ami rám, olvasóként is úgy hatott, hogy a szívem is belesajdult. A táj is mind a főszereplők lelkének szürkeségét írja le.
A könyv megmutatja, hogy mennyire meghatározta az akkori embereket a származásuk, a múlt. A belső démonok nem eresztenek.
Kellőképpen drámai. Csakis azoknak ajánlom, akik bírnak a temérdek fájdalomról és a veszteségről olvasni. Továbbá nem bánják, hogy a karakterek sem feltétlenül kedvelhetőek.
A maga melankóliájával, vontatottságával és nyelvezetével nem sorolható a kedvenceim közé, mégis tagadhatatlan, hogy mennyire csodás mű.

Flora mindent imád, ami karácsony és miután elveszíti az állását, úgy dönt, hogy követi az álmait: lakóautóval Lappföldre utazik és megnyitja a saját karácsonyi kis boltját. Forró csokit kortyolgatva és rénszarvas-szános túrákra járva azonban valamire nem számít: hogy találkozik Connorral. Egyetlen gond van vele: Connor nem szereti a karácsonyt. Flora elhatározza, hogy visszahozza számára a karácsony csodáját.
Flora karácsony mániája nekem picit sok volt. De leginkább csak azért, mert én az év többi részében szeretem élvezni a megannyi sok más ünnepet, vagy csak szimplán a szürke hétköznapokat.
De ebben a történetben abszolút el tudtam fogadni ezt.
Ez a könyv szuper választás lehet, ha szeretnél az ünnepekre hangolódni, hiszen karácsonyi fényekből és hangulatból nincs hiány.
És ha emellett szereted az olyan könyveket, amik megmutatják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, akkor egy igazán szívmelengető történettel leszel gazdagabb.

Az Ágról a levél engem már az első oldalakon megfogott. Nem hangos, nem túlzó történet, mégis van benne valami nagyon emberi és megnyugtató. Olyan, mintha egy csendes őszi délután lassan belesétálnál egy világba, ahol minden gondolatnak, minden érzésnek van tere és ideje kibontakozni.
Ellis története különösen közel került hozzám. Hirtelen kiszakad a nagyvárosi forgatagból, minden addigi terve széthullik, és ott találja magát egy apró, nyugodt kisvárosban, Bramble Fallsban. Ez a hely elsőre számára inkább visszalépésnek tűnik, de ahogy halad a történet, egyre inkább érzi az ember, hogy a változás valójában lehetőség. És talán pont ez az, ami miatt ennyire működik a könyv, őszintén, finoman mutatja be, mennyire nehéz újragondolni az álmainkat, de milyen felszabadító, amikor végre elkezdjük a saját utunkat járni.
Imádtam Bramble Falls hangulatát. A fahéjillatú kávézók, a mécsesfényes utcarészletek, az almaültetvények minden oldal olyan, mintha egy élő, lélegző őszbe csöppennél. A Hulló Levelek Fesztivál pedig annyira atmoszférikus, hogy olvasás közben szinte hallottam a zsivajt és éreztem a hideg levegőt. Ez a könyv igazi bekuckózós élmény.
A romantikus szál nagyon jól van felépítve, nem túl gyors, nem túl nyomulós, inkább olyan lassan kibontakozó kapcsolat, amit öröm figyelni. A fiú karaktere nem idealizált, hanem esendő és valós, ami miatt sokkal könnyebb drukkolni nekik. Kettejük között végig ott van a múltból hozott feszültség, de ez adja a történet egyik legszebb ívét is.
Ami viszont a legjobban megfogott, az Ellis önmagára találása. Ahogy lépésről lépésre felismeri, hogy nem mások elvárásai szerint kell élnie, az nagyon inspiráló. A könyv gyönyörűen mutatja be azt a pillanatot, amikor rájössz, hogy igenis jogod van újratervezni, visszafordulni, vagy akár teljesen új álmot választani.
Számomra az Ágról a levél egy meghitt, szívmelengető utazás volt tele őszi hangulattal, apró érzelmi rezdülésekkel és olyan pillanatokkal, amelyek után egyszerűen jobban érzi magát az ember.
Ha szeretnéd egy picit lelassítani a világot, és elmerülni egy kedves, reményt adó történetben, ezt a könyvet nagyon ajánlom.

Hát persze, hogy folytatnom kellett!
Joe Goldberg visszatér és ugyanolyan mániákus, mint volt.
Az előző kötetben azt gondoltuk volna, hogy Beck számára az igazi és rátalált a szerelem, amit oly megrögzötten keres. De nem így lett, így Becknek...mennie kellett. A testét elrejti, majd folytatja útját Los Angelesbe. (Én picit bántam, mert Joe és a könyvesbolt már olyannyira összeillettek, de értettem, hogy mennie kell. )
Új város, új szerelem. Új megrögzöttség.
Joe újabb szerelemért "küzd", miközben az elrejtett testek megkísértik az életét. Joe mestere annak, hogy mindent megússzon és a maga módján próbál tanulni a hibáiból, de az elméje kissé meggátolja abban, hogy ezeket valóban véghez is vigye...
Love (Igen Love az új szerelme neve) elől pedig igyekszik titkon tartani minden bűntettét.
A második rész nem hozta meg azt a hatalmas AHA élményt, mint az első, de továbbra sem tudok elmenni amellett, hogy Joe karaktere és elbeszélőmódja mennyire a könyv fölé szegez. Aki nem szereti a káromkodást, annak nem is ajánlott, mert bővelkedik vele. De szerintem ez már a karakter velejárója.
Kíváncsi vagyok, mit hoz magával a továbbiakban.

Pár napja éppen akkor kezdtem neki a könyvnek, amikor robbant a bomba… a Karácsonyi kutyulás AI segítségével lett fordítva. Sokat gondolkodtam, mit tegyek, hiszen recenzióba kaptam. Nem szerettem volna megszegni a szavam, így végül végigolvastam. Értékelésemben próbálom két irányból megközelíteni a regényt: egyik részében megfogalmazom a gondolataimat a fordításról, valamint annak élvezhetőségéről, a másodikban pedig a történetről fejtem ki a gondolataimat.
Sajnos nem tudom pontosan meghatározni, hogy magával az írónő stílusával volt-e problémám, vagy azzal, hogy a fordítás miatt furcsának éreztem néhány kifejezést, illetve időbeli kavarodásaim is voltak olvasás közben. (Például nem hiszem, hogy manapság használnánk magyarul olyan kifejezést, hogy „fasorban sem volt”, arra, hogy valaki x évvel ezelőtt még nem volt képben egy család életében.) Ráadásul az az érzésem, hogy ebben a történetben sokkal több érzelemnek kellett volna rejtőznie, hiszen nemcsak egy könnyed karácsonyi romkomról van szó, olyan mélyebb témák is felmerülnek, mint a gyász feldolgozása, a családon belüli megfelelési kényszer vagy éppen az idősek téves megítélése.
A maga módján és a hibáktól eltekintve élvezhető volt és gyorsan végeztem vele, de számomra nagyon-nagyon hiányzott egy olyan emberi kéz, aki az érzelmeket is belefonta volna a történetbe. A párbeszédek például nyersnek és ridegnek érződtek, pedig lehettek volna bennük igazán jó poénok is. Így is voltak, néha mosolyt is csalt az arcomra, de kihagyott ziccernek éreztem minden egyes olyan mondatot, amit sokkal jobban meg lehetett volna fogalmazni. A végét is nagyon gyorsnak és kiszámíthatónak éreztem – bár az már valóban nem feltétlen a fordítás, hanem a szerző hibája. Ha már romkom, sajnos a kémiát én nem igazán éreztem a karakterek között, amit nagyon sajnálok.
A regényt eredetileg legfőképpen azért szerettem volna elolvasni, mert közel állok a nagymamámhoz, illetve szeretem a kutyákat is. Ilyen szempontból, nem bánom, hogy elolvastam, mert a nagypapi és a kutya volt a kedvenc karakterem az egészben. Az utóbbi igazi kis őrangyal volt, én jól szórakoztam a szökésein, amiknek mindig volt célja.
A történet maga aranyos, így akár meg is kaphatta volna tőlem a 3,5 csillagot, de sajnos több sebből is vérzett. Azon például teljesen fennakadtam, hogy főszereplő leányzónk – aki maga is vendég, bár a ház tulajdonosai nincsenek ott – random embereket hívott meg a házba, hogy ott éljenek pár hétig. WTF… persze, nagyon jószívű kis teremtés és tett, de basszus, NEM az ő háza. Minden egyes szabályt megszegett, amit nem kellett volna. A kutyát néha csak órákkal később kezdte el valóban keresni, amit egy igazi kutyabarát ember tuti nem tenne. Szóval igen, bár önmagában szerethetőek a szereplők, a viselkedésük és tetteik miatt néha megkérdőjeleztem, hogy valóban felnőttek-e.
Ben karakterét (és kislányát) szerettem, papán nagyon jól mulattam. Rachel családja igazi kabaré – nem a jó fajta –, de szerencsére azért voltak kedves családtagok is.
Tiszta szívvel sajnos nem tudom ajánlani a fordítás mikéntje miatt, de a maga a történet aranyos volt a hibáival együtt!

Stephen King mindig érdekes ötletekkel rukkol elő. Számomra a Hosszú menetelés is ilyen volt.
Amerikában járunk, ahol minden évben megrendezésre kerül a Hosszú Menetelés, aminek csakis egy győztese lehet. De mi az ára? Mindenki másnak meg kell halnia. A menetelés egészen addig tart, amíg egy fiú nem marad talpon. A menetelést kamerák közvetítik, amit otthonról követnek az emberek, ám akadnak, akik az utcán várakozva szurkolnak a résztvevőknek. A versenyt százan kezdik, akiknek legalább négy mérföld per órás teljesítménnyel kell teljesíteniük. Ha nem így tesznek a végzetes kiesést kockáztatják vele.
Ez a könyv elgondolkodtató.
Sokat gondolkodtam és képzeltem magamat, a szereplők helyébe. Vajon mit tennék, ha hasonló helyzetbe kerülnék? Meddig menne el a tűrőképességem? A testem mikor mondaná fel a szolgálatot? Kire számíthatnék? Kiben bíznék meg?
Ezek mind valós kérdések, amiket olvasás közben fogalmaztam meg magamban.
A gyaloglás egyszerű feladatnak tűnik, de hosszútávon kimerítő. Hiszen egyetlen percre sem állhatsz le.
Stephen King részletgazdagon tárolja elénk a menetelést. A szív megszakad miközben látjuk a fiatal fiúkat feladni és elbukni. Kinek a teste mondja fel a szolgálatot, kinek az elméje. Érdekes, mert több személyiséggel is találkozni. Vannak szerényebbek, csendesek és vannak, erőszakosabbak és bátrak köztük. Mégis megjósolhatatlan, hogy ki az, aki a végig talpon marad.
Érdekes olvasmány lehet azok számára, akik szeretik a nyersen tálalt, és szeretnek olvasni élettel és halállal átitatott vetélkedőkről. Akár korábban szerették az Éhezők Viadala könyveket, csak egy kicsit másabb megvilágításban, felnőttesebb formában olvasnának róla.