Melissa Da Costa legújabb regényét nagyon vártam és tudatosan készültem nyitottan hozzá állni, hiszen amikor Az ég minden kékje című regénye az egyik kedvenc és legmeghatározóbb olvasási élményemmé vált, nehéz nem elvárásokkal kezdeni legújabb törénetét. Ő az a szerző, aki nem hangos drámákkal, hanem csendes, lélekig érő történetekkel dolgozik.
.
A történet középpontjában Ambre, egy húszéves lány áll, aki egy érzelmileg romboló kapcsolatból próbál kiszabadulni, amiben teljesen elveszítette önmagát. Philippe házas férfi, Ambre pedig egy olyan viszonyba sodródik bele, ahol nem valódi társként van jelen. A kapcsolat nem emeli, hanem lassan leépíti őt. A történet innen indul: egy fiatal nő mélypontjáról, aki elveszíti az önmagába vetett hitét, majd egy alpesi panzióba kerül, idegen emberek közé, ahol meg kell tanulnia újra élni.
.
Nagyon jól esett visszatérni az Írónő stílusában, megvolt az a különleges olvasási élmény, hangulat, amit csak ő tud nyújtani. Szeretem, hogy a könyveiben mindenki megtalálja magát, hogy fantasztikus karakterekkel dolgozik, hogy szépen csendesen, lépésről-lépésre indulunk el a gyógyulás útján és tökéletesen megmutatja, hogy ez soha nem egy rövid folyamat, hanem inkább egy hosszú utazás. Egy olyan folyamat, ahol fontos ki van körülöttünk, de valójában mindenkinek a saját háborúit kell megvívnia.
.
Miért érdemes elolvasni?
Azért, mert ez a regény nem csak elmesél egy történetet, hanem érzést ad. Azt az érzést, amikor az ember sokáig sötétben tapogatózik, majd egyszer csak észreveszi, hogy már nem ugyanott áll, ahol korábban. Hogy már kevésbé fáj. Hogy már nem ugyanazt választaná. Hogy már nem akar könyörögni azért, ami természetesen is járna neki.
Ambre és a szereplők útja nem hibátlan és nem is gyors. Pont ettől hiteles. Vannak benne visszaesések, bizonytalanságok, kapaszkodások, de közben ott van benne az a nagyon fontos felismerés is: az újrakezdés nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, ami történt, hanem azt, hogy már nem engedjük, hogy csak az határozzon meg minket.
.
Melissa Da Costa regényei olyanok, amihez igazán tudni kell megpihenni, lelassulni. Nem nagy fordulatokkal akar hatni, hanem apró rezdülésekkel: egy kimondatlan mondattal, egy pillantással, egy belső felismeréssel. A Visszatérés nem pörgős, eseménydús regény, hanem inkább lassan kibomló történet, amelyben a hangsúly a szereplők belső változásán van. Jellemző a részletgazdag atmoszférateremtés. Fantasztikusan teremti meg. A hegyi környezet, a panzió, a hó, a munka ritmusa, az évszakok változása mind fontos szerepet kapnak.
A párbeszédei természetesek, nem túldramatizáltak. Sokszor éppen az a legerősebb bennük, ami nincs kimondva. Az írónő nem harsány konfliktusokból építkezik, hanem abból, ahogyan az emberek közelednek, távolodnak, félnek, védekeznek vagy lassan megnyílnak egymásnak. Nyelvezete könnyen olvasható, de nem felszínes. Érzelmes, de nem giccses. Da Costa úgy ír a veszteségről, a függőségről, a szeretethiányról és az újrakezdésről, hogy közben nem ítélkezik a szereplői felett. Inkább megérteni próbálja őket.

Báló Fruzsina: Értem születtél az írónő első regénye.
.
Ez a könnyed kisvárosi történet az újrakezdésről, a félelmeink traumáinkon való túllépésről szól. És, ami igazán megfogott és nagyon szerettem, hogy a megértésről és a másik felé fordított türelemről is. Egy olyan szerelem története, ahol mindkét fél vigyáz magára, tisztában van a saját sérelmeivel és gyengeségeivel, ugyanakkor finoman és nem túlzott elvárásokkal lépnek egymás felé. Feltűnő és nagyon szimpatikus volt, hogy a szereplők nem a másik féltől várták a megoldást.
.
Ha egy olyan kortárs romantikus, olvasmányos történetre vágysz, amiben csak úgy el szeretnél merülni, ami visz magával, amiben szerethető, érzékeny és sokszor nagyon vicces karakterek vannak, akkor szívből ajánlom.
Én tudtam volna még tovább és akár még mélyebben, részletesebben, akár jobban belelátva olvasni ezt a történetet. Néha túl gyorsnak éreztem. A fókusz az üzeneten volt, nem pedig ha hatalmas irodalmi bravúrokon. Nagyon könnyen magával ragad a történet.
.
Nem akar a történet túlmagyarázni, nem erőszakos és engedi, hogy úgy találd meg magad benne, hogy szinte észre sem veszed, mikor ismersz magadra egy-egy helyzetben.
Megmutatja, hogy amikor a legsötétebb időszakban érzed magad, gyakran nem látod meg a lehetőségeket pedig mindig van kinyíló ajtó, ami új értelmet adhat.

Norie Clarke: Fiókba zárt szerelem című regénye határozottan nem kap elég figyelmet.
Zseniális történet, imádtam olvasni .
.
Két nőt sodor egymás mellé az élet, két teljesen külön generációból.
Jess a huszonéves lány, aki az online térben éli látszólag tökéletes életét, azonban a valóságban szerencsétlenségek sorozatán van túl és élete éppen egy félelmekkel teli kilátástalan, “hogyan tovább?” állapotban tengődik. Maguk a történések is, ugyanakkor saját traumái is jelentősen hozzájárulnak, hogy a rengeteg félelelem és bizonytalanság, ebben a megrekedt élethelyzetben tartsák.
.
Joan a 80-as éveiben járó hölgy, aki nem csak az online világ nélkül, telefon es internet mentes életet él, de még csak az otthona kapuján sem lépett ki évek óta, helyette mélyre temetett titkaival él egyedül és időnként munkamániás fia és szomszéd barátnője látogatja.
.
És ez a két nő összeköltözik. Nem csak, hogy összeköltözik, Jess digitális detoxot tart, nem kicsit, hanem úgy igazán, Telefonját Joannak adja át, aki pedig nyit a világ felé, felfedezi az internet adta lehetőségeket és régi kapcsolatokat nyit újra.
.
Lassú és finom, kedves olykor fájdalmas utazás ez mindkettőjüknek. Azonban, a szerencsétlenségnek hitt események, ami a jelenbe sodorta őket talán nem is annyira átok, mint gondolták.
.
Tökéletes kontrasztban látjuk, hogy mi történik ha teljesen egyedül próbálunk megküzdeni démonjainkkal és félelmeinkkel, traumáinkkal, szemben azzal, amikor egy támogató közösség vagy ember van mellettünk.
Zseniálisan van leírva ahogy a rég múlt lassúsága, türelme és csendje találkozik, a zajos, mindent most azonnal világgal. Régen, amikor napokat, heteket vártunk egy levélre, ma pedig a kézzel írás is egyre nehezebb ahogy becsöppenünk a felnőtt létbe.
.
Könnyen olvasható, meglepő fordulatokkal teli kisvárosi történet, zseniális karakterekkel. Ugyanakkor, rengeteg mély gondolat, üzenet olvasható a sorok között.
.
Ha pedig szeretted A szerelem hálójában című film klasszikust Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével, akkor ez egy jel, hogy szeretni fogod ezt a történetet is. Imádom romantikus szál sőt szálak kísérik végig a történetet.

Gerald Durrel: A susogó táj című könyve az első könyvem volt az író tollából, de egészen biztos nem az utolsó.
Nem tudtam, hogy mire számítsak.
Durell életművéhez köthető, ez a személyes és rendkívül humoros természetközpontú útirajz. Természet, állatok megfigyelése, humorosan, sokszor akár szarkasztikusan elmesélve időnként furcsa helyzeteket. Imádom azt az öniróniát, ahogyan Durell ír.
Nem egyetlen összefüggő sztori, hanem több epizódból áll.
Különböző tájakat járunk be, amik úgy vannak leírva, hogy az ember úgy érzi olvasva is részese az egész utazásnak. Erősen vizuális leírásokkal van tarkítva és a személyes kedvencem, hogy az állatoknak szinte saját személyiséget ad, elnevezi őket és egyből kapcsolódni tudtam velük.
A könyv segít felismerni, hogy mennyire nagyon eltávolodott a mai emberek többsége a természettől. Fontos és elgondolkodtató üzenet van a sorok között, miszerint a az élővilágot meg kell védenünk, hogy mi magunk jelenthetünk rá veszélyt. Élőhelyek vannak veszélyben, fajok tűnhetnek el. És talán rengeteg választ is lelhetünk a természetben az élővilágban, ha figyelünk.
Fantasztikus, szórakoztató olvasmány, csak ajánlani tudom.

Egy nagyon különleges, misztikus, sokszor sötét és nyomasztó hangulatú, több idősíkon futó történet, amiben a női lét, erő, össztartás témája jelenik meg.
.
Ebben az elképesztő gyönyörű kiadású könyvben a több idősíkon megjelenő történekben azonos problémák jelennek meg, elnyomás, bántalmazás, ugyanakkor a női összetartás ereje is újra és újra megjelenik és ezzel is kapcsolódnak egymáshoz a szereplők. Hasonló traumák és női tapasztalatok generációkon keresztül ívelnek át és öröklődnek és várnak megoldásra újra és újra.
.
Erősen és végig jelen van a természet és azzal való kapcsolat. A részletesebb leírásoknak pszichológiai terekként működnek. Számomra néha már túl soknak érződött és kevesebb tér maradt a női lét megértésére. A bezártség és kitörés feszültsége végig benne van a regényben. Nincsenek kiszámíthatatlan nagy fordulatok benne, inkább a hangulat és az azonosulás a fontos. Mit jelentetett nőként létezni a különböző korokban? Hogyan öröklődhet a félelem és az erő? Elnyomás és önazonosság között hol húzódik a határ.
.
Hatott rám érzelmileg, felkavart és már-már dühített a történetben az a "tipikus" női viselkedés, amikor mi nők azt hisszük mindent magunknak kell megoldanunk és nem merünk a másikért nyúlni. Rejtegetjük a saját démonjainkat.

Laura Imai Messina: Ami a szélre bízunk
.
2011. március 11-i japán cunami töri ketté Jui életét, aki elveszíti lányát és édesanyját.
A "széltelefon" egy valós létező hely Japánban. Egy olyan hely Ócucsi városában, ahol a gyászolók elvesztett szeretteiknek mondhatják el"ki nem mondott" dolgaikat. Mindez nem varázslat inkbb egy feldolgozó eszköz. Számomra hiányzott, hogy az itt történt monológokból nem kaptunk és nem kapott számomra elég nagy fókuszt. Az ötlet azért különösen hatásos, mert egyszerre konkrét és metaforikus: a hang valóban eltűnik a szélben, de közben mégis hordoz valamit abból, amit az élők nem tudnak elengedni.
.
Minden, ami Japán számomra jöhet. Író, történet, helyszín kultúra. Az alaptöténet és téma igen erős, mély lélektani regény, ahol egy gyász időszakot dolgozunk fel.
A regény nem ad kész válaszokat, inkább csak gondolat meneteket indít el, emiatt én néhol hiányt éreztem benne. Megvolt a leírás arrl, hogy miken mennek keresztül a szereplőink, de a megoldásról, vagy hogy miként rendezik a belső világukat, már máshl jártunk a történetben.
.
Ez a regény nekem nem egy gyógyító terápiás könyv, inkább egy hely, ahol van lehetőséged megélni a saját fájdalmad.
.
Aki erősebb dramaturgiát, feszesebb szerkezetet vár nem biztos, hogy megtalálja magát ebben a könyvben. Visszafogott, érzelmi, pszichológiai történet. Megfigyelésekből, csendekből, hiányokból és ismétlődésekből építkezik. A szöveg lírai, halk, emberséges. Ez a hangütés nagyon illik a témához, mert a gyászt intim közelségből mutatja meg.
.
A katartikus élmény számomra elmaradt, de nem is biztos, hogy ez a regény egyáltalán ezt akarta adni.

Murata Kijoko: Az örömlány
.
“Az örömnegyedekben dolgozó nők ki lesznek zárva a vitából, mert eleve nem emberek”
.
“A törvény kimondta, hogy a prostituáltak elvesztették emberi jogaikat, ezért egy szintre kerültek a haszonállatokkal.”
Egy megrázó, drámai történet Icsi a 15 éves lány történetén keresztül bemutatva, akit a szülei a 20. század elejei Japán bordélyházaknak adtak el.
Egy 15 éves kislány, aki a "szerencsésebbek" közé került, hisz az egyik felkapottabb és híresebb bordélyházhoz került.
Hogy hogyan lehet épp ésszel felérni, mi is történik? Azt gondolom sehogy. Icsi egy saját maga által alkotott naiv, gyermeki szemmel tekint az életére, akiben valahogy sosem huny ki a remény, hogy egyszer majd haza tér.
.
Az írásmód könnyen olvasható, bár a rengeteg név, miatt időnként meg kellett állnom, de valójában azt az érzést keltette bennem, hogy rengeteg lányt érintett.
Drámai, hogy éppen azok, aki fenntartják és éltetik ezeket a helyeket helyezik a haszonállatok szintjére ezeket a lányokat, akik minden emberi jogukat elveszítik. Azokat a lányokat és nőket, akik nem szabad akaratukből választották ezt az életet.
Japán merev, kultikus álarcok mögé rejtett világát, ami nem az az igazán szép fajta, igen részletesen ismerhetjük meg.
.
Nagyon részletes bemutatást és bepillantást kapunk ennek a világnak a működésébe. Hogyan tanultak és egyáltalán miért tanultak. Orvosi ellátás, szokások, elvárások.
.
Megvan a csendes, halk, de valahol mégis katartikus módon a megoldás. Ismét egy történet, nőkről, akik sosem adják fel, akik képesek összekapaszkodni és világokat megváltoztatni.
Fantasztikus és nehéz történet. Imádtam olvasni.

Ez a könyv egy lassan kibomló érzelmi utazás. Veszteség, az emlékezés és az újrakezdés legbelsőbb rétegein mehetünk végig, fájdalmas és érzékeny témán keresztül. Gyász, gyermek elvesztése, érzelmi bántalmazás, újrakezdés.
.
Perrin nagyon érzékenyen mutatja meg, hogy a múlt nem tűnik el nyomtalanul, hanem velünk marad, alakít, néha megsebzi a jelent, máskor pedig segít megérteni önmagunkat. Olvasás közben több ponton is azt éreztem, hogy ez a történet nemcsak a szereplőkről szól, hanem rólunk is: mindazokról, akik próbáltak már továbblépni, miközben valami még mindig visszahúzta őket.
.
Különösen erősnek éreztem a könyv atmoszféráját. Melankolikus, ami egyszerre fájdalmas és vigasztaló. Nem a fordulatok miatt marad emlékezetes, hanem azért, mert érzelmileg nagyon erős témákat bontogat, amiben minden ember megtalálja saját magát.
.
Violette Toussaint a főszereplőnk, akinek a külömleges jellemét egyszerűen imádtam. Az ő alakja elsősorban a csendes erő, a mélyen elrejtett fájdalom és a gondoskodó szeretet köré épül. Nem látványosan szenvedő alkat, hanem olyan nő, aki a fájdalmát magában hordozza, és inkább elviseli, mintsem kitörjön. Jó párszor éreztem azt, hogy kívántam, végre szakadjon fel benne hangosan mindaz ami benne lakik. A magány egy választott életforma, betévedő emberekkel. Saját kis szokások és rend. Olyan karakter, akit a veszteségei megtanítottak értékelni a jelent és azt, amit kaptunk az életben.
.
Az író stílusát ebben a regényben alapvetően lírai realizmusként írnám le. A szöveg egyszerre hétköznapi és költői. Több egymásba futó történetszálból épül fel. Információadagolás, a visszautalások és a késleltetés fontos szerepet kapnak benne.
.
Aki szereti a lassabb építkezésű, érzelmileg telített, karakterközpontú regényeket, szívből ajánlom. Jó választás lehet azoknak, akik a cselekmény mellett a hangulatot, a lélektani mélységet is fontosnak tartják. Aki nyitott a gyász, emlékezés, veszteség és újrakezdés témáira, de nem nyomasztó, hanem reményt is hordozó formában szeretne ezekkel találkozni.

Amikor belekezdtem ebbe az aprócska és rövidnek tűnő könyvecskébe, azt gondoltam, hogy egy érdekes történetet fogok olvasni valakiről, aki megélte a halálközeli élményt.
.
De mit kaptam valójában?
.
Azt hiszem ez a könyv egy üzenet. Összetett és elkéspesztően mély gondolatok összessége, amit nem lehet ledarálni. Apró részenként tudtam olvasni, sokszor vissza-vissza lapozva, hogy igazán értsem mi is az, amit olvasok és mit is akar nekem üzenni. Nem volt könnyű az író dolga, de amennyire lehet közérthetővé tette nekünk a sorokat.
.
A könyv nagyrésze valóban azokról a percekről szól, amikor Dobronay László halott volt, de amikor elmesélte mi i történt, az egy egész élet, világ és végtelen univerzum története. Végtelen szerettettel mesél az emberi létezésről, hogy milyenek is vagyunk valójában, rengeteg "nagy pofon" szerepel a könyvben, amiben mindenki magára ismer.
Amikor azt mondjuk szeretetből cselekszünk, mondunk, vagy éppen mulasztunk valamit mennyire nagyon a közelében sincs a SZERETETNEK.
Sok filozófia, vallás foglakozik azzal, hogy minden EGY. Azt hiszem itt tényleg megértheted, hogy ez valójában mit is jelent.
A könyv végén látjuk, hogyan tért vissza, hogyan élte meg az "utazását" és mekkora belső konfliktust okozott, hogy a világ elé tárja-e azt, hogy járt valahol...
.
Azt gondolom, a mi társadalmunkban a halálról beszélni nem egy szokványos dolog és ha éppen nem vagyunk érintettek benne inkább tudomást sem veszünk róla. Talán éppen emiatt az emberek nagyrésze fél a haláltól. Pedig a dolog humora, hogy egyetlen biztos dolog van az életben az pedig nem más mint az, hogy aki megszületik, az egyszer egészen biztosan meg is hal. Számomra a könyv egyik "mellékhatása" hogy szinte azt éreztem, nem egy félelmetes kiszámíthatatlan dolog az elmúlás, hanem valami, aminek a létezése szinte izgalommal tölt el.
.
Nagy szívvel ajánlom és egy olyan könyvnek gondolom, ami a "mindenkinek olvasnia kellene" kategóriába sorolható.

Ha csak egy könyvet ajánlhatok, hogy olvass el, ez legyen.
...
Ha van könyv, aamit soha, de soha nem akarok elfelejteni, ez az.
...
Ha egy könyvet kell mondanom, ami megváltoztatta 40 év gondolatát és álláspontját, ez az.
.
A történet a családon belüli erőszakról szól, egy izgalmas, sokkoló, és hatalmas fordulattal a végén. Két idősíkon fut, amely úgy épít feszültséget, hogy közben végig lélektani hitelességre törekszik.
Ha anya vagy. Ha feleség vagy. Ha férj vagy. Ha testvér vagy. Ha barát vagy. Ha szomszéd vagy. Ha egyszerűen csak ... ember vagy. Neked szól ez a könyv.
Zseniálisan megírt könyv, ami zseniálisan mutatja be azt a láthatatlan világot, ahol temérdek emberi élet megy tönkre. Egy olyan életet, ami úgy bújik meg a hétköznapokban, hogy az igazán szemfüles emberek is képesek elsétálni mellette.
.
Számomra a legnagyobb tanulság benne, hogy az az ember, aki ebben él, miért hagyja és tűri. Hiszen az "átlag ember" milyen könnyen mondja, hogy "ugyan, akkor miért nem lép ki... én bezzeg a helyében..." Igaz? Én is ilyen voltam. Nem értettem. Már értem.
A fizikális bántalmazás csupán a jéghegy csúcsa. Módszeresen torzítja el az embert a mentális hadviselés, a megfelelés, a társadalmi elvárás a családi szerepekről.
Közel 40 év volt felismernem, hogy valójában én egy bántalmazott gyerek voltam. Nem láttam, nem hittem, megmagyaráztam.
.
A könyv hatalmas erőssége, hogy nagyon sok szereplő szemszögét bemutatja. Bántalmazó, bántalmazott, rokon, barát, gyerek, testvér és a segítő emberek helyzetét, gondolatait, egy ilyen helyzetben és foglalkozk azzal is, hogy mekkora erőfeszítés, valakinek a saját sorsát megváltoztatni, ha a bántalmazás volt a minta, amiben felnőtt.
Bárkinek, bármikor ajánlom!

Julie Johnson: The Wind Weaver – A szélfonó
.
Julie Johnson sorozat indító romantasy könyve, ami egy igen erősen indít egy olyan világban, ahol javában tart a „gyomlálás”, vagyis a tünde vérűek kiírtása. A történet világát éppen az a kettősség jellemzi, mint a mai világ társadalmát. Ami valahol elítélendő és gyűlölt, máshol szeretett és ünnepelt.
.
Így van ez a főhősünkkel is Rhya esetében is, aki éppen a kivégzésére vár a nyitójelenetben. Félvérként, akinek érintettsége van a mágiában, a társadalom nem kedvesebbik részére született.
.
A karakter fejlődése tipikus. Első lépcső a túlélés, majd megjelenik a „ki vagyok én?” és „Miért?” Szerettem, hogy kap hangsúlyt a belső fejlődés és világ is.
.
Ami nekem hiányzott és kevésnek éreztem Penn a férfi főhősünk megismerését, bár hozzá teszem a titokzatosság, az egyik legfőbb vonása jellemének és mivel egy sorozat nyitó kötetéről beszélünk, így ezt sem pozitívum sem negatívum halmazba nem szeretném sorolni.
.
A történetben megvannak a tipikus romantasy trope-ok. Üldözött mágikus kiválasztott, morálisan, szürke veszélyes férfi főszereplő, slow burn románc (tényleg slow burn) és eleve elrendeltség.
Társadalmi és természetfeletti rendszer egymás mellett fut a történetben. Üldözöttség, kirekesztettség, politika vagy éppen a világot folyamatosan pusztító métely, szó szerint rothadás.
.
A maga közel 590 oldalában az elején megvan a drámai indulás, amit a lassú építkezés követ és a vége egy epikus zárást rejt. A még hűvös és sötét délutános estéin én imádtam olvasni. Jó volt ebbe a mágikus világba cseppenni és a mellékszereplőket egyenesen imádtam. Már-már jobban mint a főszereplőket. Egy szépen felépített, de nem túl bonyolult világ és összességében elérte nálam azt, hogy a befejezés után azonnal aktív kutatásba kezdtem a folytatást illetően.
.
Egy egyszerűbb, könnyen olvasható romatasy, amire inkább a lassabb építkezés jellemző, de könnyedén bele lehet szeretni ebbe a világba.