Nincs engedélyezve a javascript.
Matias Borászat – Ízek és gondolatok

Matias Borászat – Ízek és gondolatok

A 2007-ben, a Matyi család által alapított Matias célja, hogy kínálatában minden borkedvelő megtalálja azt a bort, amelyet kortyolva átjárja a könnyedség, a megengedés, a felszabadulás érzése. Hisszük, hogy teljes az átfedés az olvasni szerető és a bort fogyasztó emberek között – épp ezért borainkkal úgy szeretnénk lefedni a különböző korosztályok és érdeklődési körök igényeit, ahogy az olvasók esetén a különböző könyvműfajok teszik. A Matias kínálatában éppúgy megtalálod azt a frissítő fehérbort, amely a legkönnyedebb olvasmányokhoz hasonlítható, mint azt az egészen komoly, testes vörösbort, amelyhez egy feszes munkanap után nyúlnál. Az egyszerűen elkészíthető, profitorientált ízek helyett mi a több munkát igénylő, kis tételben elkészített, különleges borokban hiszünk – amelyet kizárólag nagy gondossággal és igényességgel zárunk palackba nektek.

A Matias sokáig a dunántúli régió meghatározó borászata volt – most újult lendülettel még ennél is magasabb, nemzetközi szintre kívánunk fellépni ízlésvilágunkkal, amely a világ bármely pontján megállja a helyét.

A tradíciót a modern technológiával, a precizitást a pontossággal házasítva érhető el mindaz, ami a Matias.

Hadd ajánljunk egy finom bort az aktuális olvasmányod mellé!

Az, hogy mikor milyen típusú borhoz nyúlunk a legszívesebben természetesen személy- és alkalomfüggő. A Matias Borászat palackjai alighanem bármilyen alkalomra megfelelőek lehetnek, így bátran válaszd a számodra legszimpatikusabbat! Ha azonban kis segítségre lenne szükséged, rövid ajánlóinkkal igyekszünk megkönnyíteni számodra a választást.

ophelia_gep-1.jpg
Matias Ophelia 2022

Matias Ophelia 2022

Pécsi Fehér Házasítás

Matias Borászat, 2023.
A Pécsi borvidék kitűnő fehérboraiból készült házasítás, amely virágos, bodzát és barackot idéző illatával, tartalmas ízvilágával és hosszú utóízével éppoly szerethető és emlékezetes, akár a Shakespeare-dráma hősnője. Fiatalos és üde, azonban mindvégig elegáns - különleges felfrissülés a mindennapokra.
hamlet_gep.jpg
Matias Hamlet 2022

Matias Hamlet 2022

Villányi Vörös Házasítás

Matias Borászat, 2023.
A mindennapok bora. Friss, cseresznyés-meggyes illatú, telt ízvilágú mélyvörös cuvée a Villányi borvidékről. Nevét az irodalom egyik leggyakrabban idézett művéről kapta, hiszen, ha egyszer megkóstoljuk, ezután mindig ehhez nyúlunk majd. Vibráló, lendületes és pikáns - grillételekhez nincs vetélytársa!
roze_gep.jpg
Matias Kékfrankos Rozé 2022

Matias Kékfrankos Rozé 2022

Száraz rozébor

Matias Borászat, 2023.
Rózsaszínű, vibrálóan gyümölcsös, parfümös illatú bor, ha belekóstol, többé nem ereszti. Ropogós savaival és kirobbanóan citrusos ízeivel nem csak a hölgyeket kápráztatja el. Hűtse 10-12 °C-ra, készítsen hozzá egy ínycsiklandó salátát vagy grillezett húsfogást, és öntse ki a lelkét is mellé!
Oltalom alatt álló földrajzi jelzésű száraz rozébor.
irsai_gep.jpg
Matias Irsai Olivér 2022

Matias Irsai Olivér 2022

Száraz fehérbor

Matias Borászat, 2023.
A Keszü mellett húzódó Malomvölgyi-tóra néző löszös talajú ültetvényünkről származó halványzöld színű, szőlővirág-illatú bor, alma- és citrusízzel, játékos savakkal. Ha egy igazán kellemes frissítőre vágyik, a tökéletes szomjoltót tartja a kezében. Bontsa fel könnyű gyümölcsös desszertekhez, és minden kortyát élvezni fogja!
veltelini_gep.jpg
Matias Zöld veltelini 2022

Matias Zöld veltelini 2022

Száraz fehérbor

Matias Borászat, 2023.
Halványzöld árnyalatú, fehér borsra emlékeztető illatú, zamatos ízvilágú bor a Murom dűlő déli lankáinak kiváló adottságú szőlőültetvényeiről. Könnyű bor, könnyű ételekhez: könnyű döntés. Ha 11°C-ra hűti, nem hagy kétséget.
Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehérbor. Magyar termék. Szulfitokat tartalmaz.
chardonnay_gep.jpg
Matias Chardonnay 2022

Matias Chardonnay 2022

Száraz fehérbor

Matias Borászat, 2023.
Mecseknádasd napsütéses lankáin termesztett szőlőből készült szalmasárga színű, illatában édes egzotikus gyümölcsöket idéző, klasszikus chardonnaykarakterű bor. Istenien kiegészíti a könnyű tavaszi zöldség- vagy halételeket, főleg, ha 12°C-ra hűtjük.
Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehérbor.
pinky_gep.jpg
Matias Pinky Pearl 2022

Matias Pinky Pearl 2022

Szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor

Matias Borászat, 2023.
Frissítően gyümölcsös, illatában és ízében epret, málnát idéző gyöngyözőbor, amely a buborékok finom eloszlásának köszönhetően válik igazán kirobbanóvá. Lendületes és emlékezetes - akár a legkedvesebb nyári esték. Tökéletes választás könnyű ételekhez, desszertekhez, vagy önmagában kortyolva egy jó beszélgetéshez.

További, előrendelhető borok:

Matias Syrah 2020

Matias Syrah 2020

Száraz vörösbor

Matias Borászat
Testes, markáns, mélyvörös színű, magas minőségű bor a Villányi borvidékről, amely az első korty után az urak kedvence lesz. Illatában borsos, fekete erdei gyümölcsös jegyekkel kiegészítve. Ízében hosszú, bársonyos savakkal és utóízzel. Kifejezetten jól párosítható grillezett húsokkal és steakekkel, sült vadakkal, szarvassal és vaddisznóval.
Matias Cabernet Franc 2022

Matias Cabernet Franc 2022

Száraz vörösbor

Matias Borászat
A Villányi borvidék emblematikus fajtája a mindennapokra hangolva. Ezt a mélyvörös színű, bársonyos, barátságosan gyümölcsös, hosszú lecsengésű és gazdag aromavilágú bort azoknak ajánljuk, akik nem félnek bevállalni a merész párosításokat. Kivételes minőség, különleges ételekhez.
Villányi védett eredetű classicus száraz vörösbor.
Matias Cabernet Sauvignon 2022

Matias Cabernet Sauvignon 2022

Száraz vörösbor

Matias Borászat
Mélybíbor színű, markáns szerkezetű és testes ital Villányból - a vörösborok királya. Ízvilágát érett erdei fekete bogyós gyümölcsök, áfonya, szeder aromái díszítik. Vadételekhez és sertéshúsból készült fogásokhoz, hódításokhoz ajánlott, 18°C-on tökéletes.
Villányi védett eredetű classicus száraz vörösbor.
Matias Oak Barrel Chardonnay 2022

Matias Oak Barrel Chardonnay 2022

Hordós érlelésű száraz fehérbor

Matias Borászat
Elegáns, kerek ízű, szalmasárga színű klasszikus chardonnay-karakterű bor 500 literes francia hordóban érlelve. A tölgyfa hordó sajátos jegyei megjelennek mind illatában, mind ízében, így kiemelve az Oak Barrel Chardonnay-t a fehérborok sorából.
Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehérbor.
Matias Oak Barrel Rosé 2022

Matias Oak Barrel Rosé 2022

Hordós érlelésű száraz rozébor

Matias Borászat
Rózsaszínű, gyümölcsös ízvilágú, francia indíttatású bor 500 literes hordóban érlelve, amely még komplexebbé teszi az aromáit a stílusjegyek megtartásában.
Dunántúli oltalom alatt álló földrajzi jelzésű Kékfrankos száraz rozébor. Magyar termék. Szulfitokat tartalmaz. Nébih: KPST