Sarah Rivens behúzta a jackpointot!
Az első rész végén szerintem mindannyian lesokkolódtunk Asher döntésén. A 1,5- ik részben válaszokat kapunk, és elkezdjük Ashert jobban megismerni. Na de most?? A folytatás megérkezett, és még mélyebbre ránt ebben a különleges dark romance világban.
Asher Scott szerintem mindannyiunk szíve felett rendelkezett ebben a záró akkordban… Na de honnan is indulunk?
Egy év telt el: Ella próbálja újjáépíteni magát, Asher pedig a bűntudat és a megszállottság poklában ég. Amikor újra találkoznak, a levegő azonnal lángra kap, de vigyázat: Ella már nem a régi védtelen „angyal”. Megkeményedett, és nem bocsát meg könnyen.
Ez a könyv egyszerűen zseniális! Olyan érzelmi hullámvasút, amitől képtelenség szabadulni – én konkrétan egyetlen nap alatt kivégeztem, mert a „csak még egy fejezet” életérzés teljesen eluralkodott rajtam. Imádtam, ahogy a kirakós darabjai a helyükre kerültek: megkapjuk a szükséges bosszút, az akciót és a Hálózat sötét játszmáit is.
Ami viszont a legnagyobbat ütött, az a karakterfejlődés. Látni, ahogy Ella visszanyeri az erejét, és ahogy Asher az első kötet óta bejárt út végére ér, egészen elképesztő. Látva Asht, ahogy eléri mindazt amire valaha is vàgyott? Megható volt…Tökéletes lezárás egy bűnösen jó sorozathoz!

Sokáig azt gondoltam, hogy a Pán Péter egy tipikus gyerekkönyv. Tündérek, kalózok, repülő gyerekek, mert mi más is lehetne? Amikor viszont elkezdtem olvasni, gyorsan rájöttem, hogy ez a történet sokkal több ennél.
J. M. Barrie meséje ugyan eredetileg gyerekeknek íródott, de rengeteg olyan gondolatot rejt, ami inkább a felnőttekhez szól. A gyerekkor szépségéről és múlandóságáról, a felejtésről, és arról, hogy mi történik azokkal, akik soha nem akarnak felnőni.
Pán Péter karaktere számomra végig kicsit ellentmondásos maradt. Egyszerre szerethető és zavarba ejtő. Kedves és játékos, de néha meglepően rideg vagy önző. Talán pont ezért olyan érdekes, mert kicsit olyan, mint a gyerekkor maga: szabad, őszinte, de néha kegyetlen is.
Összességében nagyon szerettem ezt a történetet. Jó volt egy kicsit visszacsöppenni a mesék világába, ahol tündérek repkednek és a képzelet még bármit lehetővé tesz.

Ez a regény igazán lebilincselő, nagyon tetszett. A téma bár sokszor és sokféleképpen megírásra került már, de ilyen szemszögből még sosem mutatta be a korszakot, a koncentrációs tábort, magát a holokausztot.
Nagyon tetszett az, ahogy a regény egy igen megrendítő nézőpontból mutatja meg a történelem legsötétebb időszakát. A központi karakter egy bohócként jelenik meg, aki alapvetően a nevetést szimbolizálná, de ezúttal egy teljesen új jelentést nyer, groteszkbe hajló mementó. A humor az alapvető funkcióján, a szórakoztatáson felülemelkedve a túlélés eszközévé válik, amit a regény nagyon szépen mutat be. Ez egy nagyon nehezen feloldható ellentmondás, ezért is tudja olyan érdekessé tenni a regényt, groteszk, fájdalmas és nagyon emberi megjelenésekkel.
A vidámság és a ridegség éles ellentéte végigkíséri a teljes regényt, nagyon hangulatos, de kemény leírásokkal, képi elemekkel, számomra ettől lett olyan erős hatása a történetnek.
Nagyon feszült, de élvezetes írói stílus jellemezte a regényt, felvett a főszereplő egyfajta védekező mechanizmust, ami nagyon jól illett a karakterhez és a teljes regényhez. Az emberségbe vetet hit egy szépen megírt regénye, nagyon átjöttek az emberi érzések az olvasás során. A legsötétebb időszakban is látszott a fény, az erő és az, ahogy az ember próbálja megőrizni az emberi méltóságát.
Nagyon szívszorító, felkavaró, de ugyanakkor mégis felemelő írás.

Szép emlékeztető, hogy érdemes és kell is olvasni a témában, mert nagyon változatosan, jól és érzékletesen meg lehet jeleníteni a korszakot. Tetszett az író stílusa, a történet és összességében a téma kibontása, amit szívből ajánlok a történelem és az emberi sorsokról szóló írások kedvelőinek.

Emily Brontë egyetlen regénye, az Üvöltő szelek, nem csupán egy könyv, hanem egy elemi erejű vihar, amely évszázadok óta nem csillapodik az olvasók lelkében. Ez a történet nem a klasszikus értelemben vett romantikáról szól; itt a szerelem nem virágoskertekben sarjad, hanem a lápos, kietlen jorkshire-i dombság sziklái között, ahol a szél könyörtelenül korbácsolja az ablakokat. A mű középpontjában Catherine Earnshaw és Heathcliff végzetes, már-már démoni kapcsolata áll, amely átlépi az élet és a halál, a bosszú és a megbocsátás határait.
A regény atmoszférája fojtogatóan sűrű és vad; Brontë zsenialitása abban rejlik, ahogy a táj zordságát a karakterek belső vívódásainak tükrében ábrázolja. Catherine híres mondata – „Én vagyok Heathcliff” – tökéletesen összefoglalja azt a metafizikai egységet, amely két ember között létezhet, és amely végül mindkettőjüket a szakadék szélére sodorja. Ez a történet a megszállottságról, a társadalmi osztályok közötti áthidalhatatlan szakadékokról és a viszonzatlan vagy rosszul megélt érzelmek pusztító erejéről mesél
Üvöltő szelek olvasása közben az ember szinte érzi az arcába vágó esőt és a láp illatát, miközben tanúja lesz egy olyan bosszúhadjáratnak, amely csak a síron túl lelhet nyugalomra. Ez a könyv örök mementója annak, hogy a legszenvedélyesebb érzelmek olykor nem építenek, hanem porig égetnek mindent maguk körül.

George R. R. Martin monumentális sagájának második felvonása, a Királyok csatája, ott veszi fel a fonalat, ahol a világrend végérvényesen összeomlott. Eddard Stark kivégzése és Robert Baratheon halála után Westeros nem csupán egy polgárháborúba, hanem az Öt Király Háborújába süllyed, miközben az égen baljóslatúan vöröslik egy üstökös, amelyet minden hadúr a saját győzelme jeleként értelmez. A kötet központi szála a Vastrón körüli hatalmi harc, ahol a gyermek Joffrey Lannister-támogatással próbálja megtartani a hatalmat Királyvárban, miközben két nagybátyja, Stannis és Renly Baratheon is bejelenti igényét a koronára. Stannis ráadásul egy új, idegen vallás, a Fény Ura és a vörös papnő, Melisandre sötét mágiájának segítségével próbál érvényt szerezni jogainak.
Ezzel párhuzamosan Robb Stark Észak Királyaként vívja győzedelmes, de politikailag egyre reménytelenebb harcát, míg a Vas-szigetek ura, Balon Greyjoy kihasználja a káoszt, és saját birodalom kiépítésébe kezd. A regény igazi tartóoszlopa azonban Tyrion Lannister, aki a király Segítőjeként próbálja túlélni a fővárosi intrikákat és felkészíteni a várost Stannis közelgő ostromára. A történet csúcspontja a monumentális Fekete-vízi csata, ahol a futótűz zöld lángjai és a politikai árulások sorsa eldönti a birodalom pillanatnyi jövőjét. Miközben délen a nemesek egymást marják, a Falon túl az Éjszakai Őrség tagjai a valódi fenyegetéssel, a tél közeledtével és a vadakkal néznek farkasszemet, a távoli Keleten pedig a nincstelen Daenerys Targaryen három növekvő sárkányával keresi az utat vissza a hatalomba, átvágva a Vörös Pusztaságon és Qarth intrikus városán. Martin ebben a kötetben mesterien mossa össze a mágiát a kőkemény reálpolitikával, bemutatva, hogy a háborúban nincsenek tiszta hősök, csak túlélők és áldozatok.

A modern fantasy alapkövét jelentő Trónok harca George R. R. Martin nagyszabású sagájának nyitóköteve, amely egy viszonylagos béke utolsó napjaival veszi kezdetét, hogy aztán kíméletlenül taszítsa káoszba Westeros kontinensét. A történet központjában a Stark-ház feje, Eddard Stark áll, aki régi barátja, Robert Baratheon király kérésére elvállalja a Segítő tisztségét, és családja egy részével a déli fővárosba, Királyvárba utazik. Az északi Lord azonban hamar ráébred, hogy a lovagi torna és a pompa álarca mögött a Lannister-ház tagjai, különösen Cersei királyné és ikertestvére, Jaime, sötét titkokat őriznek, amelyek alapjaiban rengethetik meg a Vastrón legitimitását. A regény zsenialitása abban rejlik, ahogy a politikai krimit vegyíti a klasszikus fantasy elemeivel: miközben délen az intrikák és a hatalmi játszmák zajlanak, a Falnál Jon Snow és az Éjszakai Őrség tagjai egy ősi, jeges fenyegetés első jeleivel szembesülnek.
A cselekmény másik fontos szála a tengeren túlra, Essos földrészére fókuszál, ahol a száműzött Targaryen-testvérek, Viserys és a fiatal Daenerys szövetséget kötnek a dothraki lovasnép vezérével, Khal Drogóval, hogy visszaszerezzék őseik trónját. A kötet során Martin módszeresen építi le a biztonságérzetünket: a karakterek döntéseinek súlyos, gyakran végzetes következményei vannak, és senki sincs biztonságban, amit Eddard Stark sorsa és a Ned halálát követő északi lázadás is bizonyít. A könyv katartikus lezárása, Daenerys újjászületése a tűzben és a három sárkány kikelése nemcsak a mágia visszatérését jelzi a világba, hanem egy olyan lavinát indít el, amely az egész ismert világot lángba borítja. Ez a kötet fektette le az alapokat ahhoz a komplex politikai hálóhoz és morálisan szürke karaktervilághoz, amely azóta is meghatározza a sorozatot.

A negyedik rész ott folytatódik, ahol a harmadik véget ér. A lányoknak meg kell küzdeniük a bennük lévő árnyakkal, miközben valódi énjük továbbra is titokban marad. Az örökösök továbbra is próbálkoznak a lányok nevének tönkretételén, egyre kevesebb sikerrel. A kötődés a szereplők között egyre nagyobb, ahogy a veszély is, ami őket fenyegeti.
Úgy érzem, hogy a sorozat részei minden résszel egyre jobbak lesznek. Ebben a részben a lányok már elég erősek ahhoz, hogy megvédjék magukat, így a történet még izgalmasabbá válik. A Tory-Darius szál rettentően felidegesít, Darius karaktere egyre közelebb kerül a szívemhez, imádom. Orion karaktere ebben a részben annyira törődő Darcyval, imádtam. A vége viszont nagyon felidegesített, óriási függővéggel zárul a könyv, alig várom az ötödiket.💔