Zafón szerepel a kedvenc szerzőim között. Az első könyv, amit anno olvastam tőle a Marina volt - megvett magának kilóra.
Majdhogynem együltő helyemben kiolvastam, annyira izgalmas volt! Persze, este olvastam, mert miért is ne, így totál be voltam parázva tőle. Teljességgel magába szippantottak az események, mi állhat A Dolog hátterében, ki mozgathatja a szálakat és hogy.. Ez mégis hogyan lehetséges?!
Ha szeretitek az idegborzoló, fordulatos történeteket, amik kész érzelmi hullámvasútra ületetnek, de amibe mégis van romantika, kedvesség és báj, ezt a könyvet ajánlom.

A klasszikus mindig is az egyik kedvenc műfajom volt. Valahogy olyan jól tud esni a lelkemnek elmerülni ebben a régmúlt világban, az adott időszak összes problémájával együtt. Dickens-t pedig több embernek kellene olvasnia, az tuti!
Miért?
A regény klasszikus mivoltához híven lassan építkezik és halad előre teret adva az olvasónak, hogy elmerüljön a kor hangulatàban. A mögöttes tartalmak itt is lenyűgöztek és teljesen elvarázsolt, hogyan tudja a szerző érzékeltetni a tàrsadalmi különbségeket, az idő erejét, a jó és a rossz 'harcàt'. Utóbbinál pedig mennyire megmutatkozik, hogy a valóságot nem lehet feketére és fehérre lebontani, hisz a vilàg ennél sokkal bonyolultabb. Kemény olvasmány, de annyira értékes!

A 2 testvér mármár azt hiszi, ez lesz a legunalmasabb karácsonyi szünetük a nagypapájukhoz 'száműzve', ám ekkor még nem tudják, mibe is fognak keveredni ittlétük alatt. Vajon rálelnek a sok évvel ezelőtt eltűnt nagymamájukra? Melyik varázstárgyban/lényben bízhatnak, és ki akarja a vesztüket?
Igazán üdítő élmény volt, telistele izgalmakkal, rejtélyekkel, és lebilincselő kalanddal. Egy olyan könyv, ami a gyerekekkel megkedveltetheti az olvasást, a felnőttek pedig ismét kalandvágyó fiatalokká változhatnak, együtt izgulva végig az eseményeket a szereplőkkel. Kellemes kikapcsolódás lehet - karacsonyi ajándéknak is kiváló!!

Hajjaj, erről a részről lehetne mit mesélni! Már akkor 4 csillagról indult ez a könyv, amikor megtudtam, hogy Dr. Manuel Manello az egyik főszereplő... Upsz. Payne-nek meg egy teljesen másik oldalát mutatta meg az írónő, hirtelen a nagy feministából pironkodó hölgy lett, legalábbis bennem ilyen érzést keltett.
Sajnos úgy éreztem, nem nagyon történik semmi… Igen, jó volt Payne gyógyulását figyelni Manny mellett (ahhh, annyira gyerekes ez a becenév!!), és hihetetlen, mennyire megkedveltem a dokit, de egyszerűen nem jött ez most át… Alapból már azt sem értettem, miért lett nekik részük egyáltalán, bár tény, hogy az írónőnek sikerült igazán meglepnie ezzel a shippel, és én imádok meglepődni!
Újabb mínusz pont jár viszont azért, hogy V és Butch között ismét nem történt meg az az átütő dolog, amire vártam. Titkos vágyamról végleg le kell, hogy mondjak; el kell fogadnom, hogy ez a bromance nem fog beteljesülni.
V-re visszatérve. Nem mondom, hogy örültem, hogy Jane-nel megint középpontba kerültek, valahogy idegesített a párosuk, főleg Jane, Vishous problémáját pedig már túltárgyaltnak és erőltetettnek éreztem, nem tudtam beleélni magam a helyzetükbe, így egy véget nem erő szenvedéssé vált róluk olvasni. Sajnos V ismét eltávolodott tőlem, pedig eddig sem volt ám közel, és ezt nagyon sajnálom.
Ami a legpozitívabb volt ebben a részben, az egyértelműen Manny, hihetetlen egy cukipofa a csávó, boldog vagyok, hogy már ő is része ennek a nagy családnak, viszont sajnos ő nem volt elég a 4.5 csillaghoz… Mindenesetre semmiképp se hagyjátok ki ezt a részt sem, egy erős 4 csillagos olvasmány!!

Kezdjük ott, hogy Johnnal nagyon sok minden történt a 2. rész óta, mióta ismerjük. Imádtam azelőtt, hogy átváltozott, egy csenevész, jóravaló srác volt, olyan kis ártatlan, aki a légynek sem ártana. Jó pár lánnyal shipeltem, de végül sajnos a mellett kötött ki, akit hát enyhén szólva nem neki szántam. Őt leginkább senkinek… Ne értsetek félre, bírom Xhexet, tök jó, hogy van egy ilyen női karakter is, de hogy pont John Matthew-val? Valahogy ez olyan bizarr.
Legalábbis annak tűnt, amíg Mr. Ártatlan át nem változott vámpírrá… Na aaaz! Mintha egy komplett új személyiség tört volna felszínre. Ekkor ábrándultam ki Johnból, pedig ígéretesnek tűnt, akár az egyik kedvencem is lehetett volna. Hál’ istennek, hogy ilyen soká jött az ő része, így volt időm megszokni az “új” JM-et. Xhex se volt gyenge, de ahogy John bánt a csajjal a 7. részben, hát öregem, az nem volt semmi!
Szerintem nem is kell mondanom, hogy miattuk jár a fél csillag levonás (4.5 csillag így is kiemelkedő teljesítmény), ugyanúgy éreztem a végén, hogy valami hiányzik, mint az eddigiekben, de azért végül tetszett a kapcsolatuk alakulása, teljesen más volt, mint az eddigiek. Tetszett a többi szemszög, Darius a múltból, Payne, Qhuinn és Blay, (ja és a különös “kísértet”, feltételezem Murhder, hát az haláli volt, csak furán lett bevezetve) na meg Lash, te jó ég, az nagyon komoly volt, végre mélyebb betekintést nyerhettünk az alantasok világába, izgalmas volt, és a végén hátborzongató is.
Szóval összességében tetszett, igazából J. R. Ward hozta a tőle elvárt szintet, így elégedett vagyok. Egy szereplőt viszont még megemlítve: mennyire durva, hogy Layla személyisége is 180 fokos fordulatot vesz a könyvek során, szinte hihetetlen, mennyire drasztikusan megváltozik egy-egy szereplő sorsa… Köszi, Ward, hogy sose hagysz minket unatkozni!

Nem mondom, hogy felesleges volt ez a könyv, mert nem volt, de azért abból sem lett volna semmi, ha ez kimarad az életemből. A kedvenc részeim természetesen az interjúk voltak, de azon belül is inkább az azt követő részek, ha jól emlékszem, amikor az írónő részletesen leírta a viszonyát az adott szereplővel, és hogy milyen volt a részét írni. Amikor Ward a Vishousszel való kapcsolatáról írt, rendesen elgondolkodtatott. Végre megértettem, miért volt olyan furcsa az ő része számomra, és hogy miért volt egyben kicsit csalódás is. Na de lényeg a lényeg, úgy érzem, az írónő által ebben a részben kicsit közelebb kerültem a szereplőkhöz, és végre újra azt éreztem, hogy igen, ők mind egy nagy család, akik halálukig küzdenek a másikért. Úgy vélem, egy ilyen hosszú és népszerű sorozathoz jó ötlet volt készíteni egy ilyen kötetet, abszolút ajánlom az FTT fanoknak, hogy ne hagyják ki!

"Mindig csak a rossz dolgokra gondolunk, sosem a jókra, melyek megtörténnek velünk."
És tényleg, sokszor elfelejtünk örüni annak, ha minden rendben van. Így van ezzel a főszereplő, Jennifer is, aki tanúja lesz annak, amint fia elkövet egy gyilkosságot. A sokk után, másnap már elkezdődik a visszaút, szép lassan göngyölíti fel az eseményeket, de jóval messzebb van a kiindulópontja annak, hogy megakadályozza fia szörnyű tettét. Hogyan jutottak el idáig? Nem is ott kell keresni a probléma forrását, ahol gondoltuk? Mi az, amit nem vettünk észre? Mi az, amit elszalasztottunk?
Elgondolkodtató - főleg anyaként -, hogy vajon hibáztunk-e szülői minőségünkben, ha igen, hol, vajon helyre lehet-e hozni. A "mi lett volna, ha..." kérdése egy ilyen regény olvasásakor akaratlanul is előkerül.
Elgondolkoztam azon is, hogy én vajon változtatnék-e bármin.
Nem mondom, hogy rengeteg időutazós történetet olvastam. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy most erre a regényre esett a választásom.
Egyszer olvasós, gyorsan haladós, könnyen érthető történet, nekem ez volt a héten az utazós könyvem, nem okozott problémát újra és újra felvenni a fonalat.
Tudsz mondani olyan időutazós könyvet, amely nagy hatással volt rád?

Az Izara sorozatot mindenki annyira szerette az írónőtől, így nem volt kérdés, hogy én is meg akarok ismerkedni azzal a világgal amit ő alkotott.
És hát maga a történet is nagyon izgalmas hiszem maga a sátán Belial történetèt kaphattuk meg.
Engem már maga a hangulata a könyvnek nagyon megvett magának, beszippantott és nem akart elereszteni.
Cassia nagyon különleges karakter volt, hiszen amilyen villágban volt, minden akadályt leküzdött. Illetve nagyon igyekezett jobbá tenni Róma városát.
Cassia lehetőséget kap arra hogy bejusson Jannus palotájába, nem másért mint hogy a vesztèt okozza. Itt megjelenik Belial is, hiszen ezek ketten vetèlytarsak, vagyis nem èppen komálják egymást.
A könyvekben mindig van az a szereplő aki nem kapott boldog befejezést, de te úgy adnál neki egy ölelést. Na itt végre ez megfordult hiszen végre Belial is megkapja a saját sztoriját. (Igaz az Izarát nem olvastam, de ezek után tudom hogy vele is ez lett volna)
A gonosz karakterek mindig a gyengèim lesznek, hiszen ilyenkor kiderül hogy nem is annyira gonoszak.
Nem mellesleg hogy Rómában játszódik, odáig vagyok az ilyen hangulatú könyvekèrt.
Tehát aki szereti a fantasy könyveket és az ókori helyszínen játszódó történeteket azoknak nyugodt szívvel tudom ajánlani.
Egészen biztos vagyok benne hogy amint több időm lesz, az Izara sorozatot is el fogom olvasni. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok rá.
Kedvenc idèzeteim:
– Új ajánlat – szólaltam meg bársonyos hangon. – Meg akarlak csókolni. Egy csók, semmi több. Mit kérsz cserébe?
– A démonok csak akkor kedvesek, amikor akarnak valamit.
– Pontosan – hagytam rá. – Bár persze vannak kivételek.
– Te ilyen kivétel vagy?
Elmosolyodtam.
– Azt nem mondtam.
Akkor majd elmondhatom nekik, hogy életemnek és halálomnak volt értelme; hogy békésen elaludtam szabadon, szülővárosom csillagos égboltja alatt. Egy démon karjai között, akinek nagyobb szíve volt, mint sok embernek. Talán valamivel feketébb. De még ha ez a szív nem is dobogott, akkor is tudtam, hogy nekem is jutott benne egy kis hely.

Én és a macskám Hrabal egyik legszemélyesebb hangvételű műve, amelyben az író saját magányába és a mindennapok csendjébe enged bepillantást. A nyelvezete letisztult, a történetvezetése meditatív, ugyanakkor finom iróniával telített.
Remek választás azoknak, akik nemcsak történeteket, hanem hangulatokat is szeretnek olvasni.

„Van, amit nem lehet kimondani. De el lehet ültetni, és kivirágozhat.”
Ritkán találkozom olyan könyvvel, amely ennyire finoman, mégis mélyre hatóan képes beszélni a fájdalomról, az emlékezésről és a gyógyulásról. A Szirmokba zárt szavak számomra nem csupán egy történet volt – sokkal inkább egy érzelmi utazás. Ez a könyv minden szempontból különleges volt számomra. Már az első mondatnál éreztem, hogy ez a regény sokkal több a csinos kis borítójánál. A történet teljesen magával ragadott, alig bírtam letenni. Ha lett volna rá lehetőségem, biztos, hogy egy ültő helyemben kiolvasom.
A könyv nagyon komoly témákat feszeget; a családi titkok, az árulás, függőségek, az erőszak kérdése mind-mind jelen van a regényben. A könyvben generációkon át ívelnek ezek a borzalmas kapcsolatok. Alice egyik legfontosabb feladata, hogy felismerje ősei hibáit, megismerje a családja történetét és ennek segítségével egészséges lelkületű fiatal nővé váljon. Nincs könnyű dolga, sokáig nem is igazán ismeri a családja történetét, ugyanis nagymamája számára olyan fájdalmas a múlt, hogy képtelen ezt megismertetni unokájáva.
A Szirmokba zárt szavak cselekménye több eseményre tagolható. Kezdetben megismerhetjük Alice gyermekkorát. Bepillantást nyerhetünk a kislány és a családjának zaklatott életébe. Clem, az édesapa az indulatok embere. Konkrétan olyan (ahogy ezt Alice is mondja), mintha két személyisége lenne. Egy kedves, szerető, gondoskodó édesapa és egy dühöngő férfi, aki azonnal nekimegy a családjának. A legszomorúbb az egészben az, hogy soha nem lehet tudni, éppen melyik férfi lép be munka után az ajtón. A könyv ezen része nagyon szomorú és fájdalmas. A szívem szakadt meg, ahogy olvastam. Hatalmas segítségre lett volna szüksége a családnak, de sajnos nem kapták meg.
Egy tragikus baleset következtében Alice az apai nagymamájához kerül, akiről igazából eddig azt sem tudta, hogy létezik. Itt rá is térünk a cselekmény második részére. A lány először némaságba menekül, így próbálja megvédeni magát a sok fájdalomtól. Thornfield, a családjának az otthona, itt élnek a Vadvirágok. Alice is egy kis Vadvirág, neki is meg kell tanulni újra élni és újra létezni. Ezek a nők a fájdalmuk elől menekültek és itt, Thornfieldben leltek új otthonra és nyugalomra. Alice hamar beilleszkedik, ám a titkok sajnos felemésztik az újonnan felépített kapcsolatokat. Egy váratlan árulás miatt Alice elhagyja otthonát és ezzel el is jutunk a harmadik részéhez a regénynek.
Ezt követően Alice új életet próbál kezdeni, de szép lassan ráébred, hogy a múlt elől nem menekülhet el és igazán akkor gyógyulhat meg a lelke, ha szembenéz múltjának démonjaival és megismeri családjának a teljes történetét.
June egy nagyon szomorú élettörténetet tudhat magáénak. Fájdalmát alkohollal próbálja meg tompítani, és igyekszik eltemetni magában a múlt titkait.
A Vadvirágok igazán szeretetre méltó asszonyok, őszintén remélem, hogy végül mindegyik megtalálja a boldogságot.
Alice a Thornfieldben élés során megtanult beszélni a virágok nyelvén, sokáig ez az egyetlen nyelv, amivel ki tudja fejezni az érzelmeit. Ez egy családi örökség számára. De amikor az egyik akaratlanul is napvilágot lát, sorsfordító események láncolatát hozza Alice életébe. A fejezetek ezekhez a virágokhoz köthetők. Mindegyik egy csodálatos virággal kezdődik, melynek a szótár szerint megismerhetjük a jelentését, előfordulási helyét. A virág jelentése összefüggésben áll a fejezet tartalmával. Egyszerűen zseniális ez a húzás az írónőtől. Még csodálatosabbá és varázslatosabbá tette az olvasó számára a virágok nyelvét.
Akik szeretik a mély, érzékeny karaktereket, a természetközeli képeket és azokat a könyveket, amik megérintenek valami régóta eltemetettet benned – akkor ez a regény garantáltan a szívéhez fog szólni majd.

A soha fel nem engedő föld egy lírai, lassú hangvételű kortárs regény, amely 4 különböző szereplő szemszögéből meséli el a történetet. A szerző érzékenyen, sok háttérkutatással dolgozza fel az identitáskeresést, a kulturális gyökerek elvesztését, az őslakos közösségek (mint az inuitok és számik) sorsát, és a klímaváltozás hatásait is.
A regény hátterében az 1960–1980-as évek között zajló “Sixties Scoop” tragikus időszaka áll, amikor mintegy 20 ezer őslakos gyermeket szakítottak el családjuktól Kanadában, és adtak örökbe fehér középosztálybeli családoknak, gyakran a szülők beleegyezése nélkül.
Sajnos nem tudtam annyira átélni a történetet, mint reméltem. A szereplők távolinak tűntek, a stílus számomra kissé hűvös volt és nehezen kapcsolódtam érzelmileg. A hosszan elnyújtott, részletes tájleírások inkább kizökkentettek az olvasásból, mintsem hozzáadtak volna az élményhez. Az időugrások miatt kissé nehezen találtam meg a fonalat és csak a regény második felében kezdett igazán érdekelni, hogyan alakul tovább a történet. Azt azonban meg kell hagyni, hogy akadtak benne bőven szép gondolatok és érzékeny meglátások, viszont ez önmagában kevés volt ahhoz, hogy igazán megérintsen vagy hosszú távon emlékezetes maradjon számomra.
Bár méltányolom a regény mélységét és fontos társadalmi kérdéseit, számomra nem alakult ki az a fajta érzelmi kötődés vagy kíváncsiság, ami végig magával vitt volna. Összességében úgy éreztem, kívülállóként figyelem az eseményeket. Tudom, hogy sokak számára különleges és megérintő olvasmány lehet, de nálam most nem született meg az a fajta kapcsolódás, amire igazán vágytam. Azoknak ajánlom, akik szeretik az érzékeny, elgondolkodtató történeteket, melyek fontos társadalmi kérdéseket és a természethez való viszonyunkat járják körül.

Hogy miért akarod elolvasni Karen Lync Rendíthetetlen sorozatát?
Amellett, hogy izgalmas, kalandokkal teli, fantasztikusan megformált jól kidolgozott szereplőkkel, különleges lényekkel, mágikus képességekkel?
Hát hova ennél több?
Barátság, rejtély, titok, egy kis romantikával fűszerezve.
Imádtam minden sorát!🖤

Ha van komfort sorozat, ami nálam működik, akkor ez az!
A helyszíne: Alaszka, egy bentlakásos suli, ahol a diákok egyértelműen színesek, de nem bőrszín szerint, hanem faj szempontjából.
Vannak boszik, alakváltó farkasok, alakváltó sárkányok, vámpírok.. és ide jön az új lány.
Grace most vesztette el a szüleit, a nagybátyja itt iskolaigazgató, így sima ügy, hogy ide jöjjön és az unokatesója szobatársa legyen, hogy ne érezze magát teljesen egyedül.
A két lány nagyon jól jön ki egymással, ez nem probléma, az viszont igen, hogy Grece nem tud a természetfeletti fajokról és az iskolatársai természetéről .. ennek ellenére gyorsan begyűjti a suli alfa hímét rajongónak, mi baj is lehetne ebből? :D
Tovább nem részletezném a story-t, ami nem túl bonyolított, de azért pár csavart rejt magában - a lényeg a humora: van benne favicc, van benne önironikus Alkonyat visszautalás és némi szarkazmus.
Én egyszerűen imádom, ami ennek a lánynak a fejében játszódik le. Fülig ér a szám és hangosan kacarászom az egyes jeleneteknél.
Természetesen nem fogja a világot megváltani ez a kötet, de szórakozásnak elsőrangú - maximálisan ajánlom!

Líra, humor, múltidézés – Hrabal a legszebb formájában. A Foghíjak érzékeny, nosztalgikus visszatekintés egy letűnt világra, ahol minden kis történet mögött ott rejtőzik az emberi sors mélysége. Rövid, de annál erősebb szövegek – ideális választás, ha valami különlegesre vágysz.

Szeretném ha értesítenénék ha lehet rendelni,vagy esetleg máshol kaphato e. Köszönöm.
Babicz sándorné

Bevallom, nem volt még a kezemben holokauszttal kapcsolatban könyv. Nem azért mert nem érdekel, hanem egyszerűen azért, mert elborzaszt a tudat, hogy az ember mennyire brutális is tud lenni a másik embertársával, illetve, hogy szerencsétleneknek miket kellett átélniük…
Így kezdtem neki az olvasásnak.
Ez a könyv egyszerre egy izgalmas és lebilincselő regény és egy rendkívül jól kutatott történelmi írás. Értékelendő, hogy az író nem próbálta szépíteni a dolgokat. Nagy részletezéssel mutatja be az akkori kelet-európai helyzetet, de szépen szövi bele a fiktív elemeket is.
Az írásmódja és a fordítás is gyönyörű. Hihetetlen megindító volt az egész, annak ellenére, hogy tudtam, hogy egy része kitalált.
Nehéz volt olvasni, nem tagadom. A szereplőkkel együtt izgultam, szorongtam, sírtam, de nem bántam meg, hogy elolvastam.
Ugyanakkor nem valószínű, hogy még egy ilyen témájú könyvet önszámtamból elolvasok. Egyszerűen én ehhez lelkileg nem vagyok elèg erős…

Nagyon kíváncsi vagyok rá

Bevallom, nem volt még a kezemben holokauszttal kapcsolatban könyv. Nem azért mert nem érdekel, hanem egyszerűen azért, mert elborzaszt a tudat, hogy az ember mennyire brutális is tud lenni a másik embertársával, illetve, hogy szerencsétleneknek miket kellett átélniük…
Így kezdtem neki az olvasásnak.
Ez a könyv egyszerre egy izgalmas és lebilincselő regény és egy rendkívül jól kutatott történelmi írás. Értékelendő, hogy az író nem próbálta szépíteni a dolgokat. Nagy részletezéssel mutatja be az akkori kelet-európai helyzetet, de szépen szövi bele a fiktív elemeket is.
Az írásmódja és a fordítás is gyönyörű. Hihetetlen megindító volt az egész, annak ellenére, hogy tudtam, hogy egy része kitalált.
Nehéz volt olvasni, nem tagadom. A szereplőkkel együtt izgultam, szorongtam, sírtam, de nem bántam meg, hogy elolvastam.
Ugyanakkor nem valószínű, hogy még egy ilyen témájú könyvet önszámtamból elolvasok. Egyszerűen én ehhez lelkileg nem vagyok elèg erős…