Ezek a könyvek december óta várjak, hogy elolvassam őket, de őszintén úgy érzem, hogy az évek múlásával abszolút mood reader módba kapcsoltam, és nem zavar, ha a szezonális könyveket, nem akkor olvasom, amikor “kellene”.
Alapvetően az évek alatt kikopnak az évszakok is, így biztos vagyok benne, hogy a karácsonyi könyvet sem karácsonykor fogom elolvasni.😅 Bár tavaly még csak alap hangulatom sem volt az ünnephez.
Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de kíváncsi lennék rá nagyon, hogy ez csak nekem okoz-e néha fejfájást, hogy napsütéses időben miért érzek késztetést arra, hogy őszi és téli hangulatú könyveket olvassak.😃

Nem tudom mire számítottam mikor megvettem a könyvet, csak azt tudtam, hogy olvasni akarom, mert annyi jó értékelést olvastam róla és a horror közel áll hozzám. Nem tudtam mit takar pontosan ha valami ifjúsági horror, mert most vagy félelmetes valami, vagy nem..
A hangulata borzongatós volt és teljen bele tudtam magam élni. Bár tavasz van, de teljesen hozta az őszi hangulatot. A madárijesztőket nem kedvelem, mondjuk nem találkoztam túl sokkal életem során, de maradjunk annyiban, hogy számomra nem cukik. Bár… lehet túl sok horror filmet nézek. Na sebaj.
Ollie karaktere nagyon szimpatikus számomra, agogy az apukája is. Annyira próbálkozik és tényleg mindent megtesz a lányáért. Ollie magának való és nem keresi mások társaságát. Nagyon okos matekból és jó a logikája, valamint szeret olvasni és szuperül sakkozik. Sajnos elveszítette az anyukáját, azóta pedig a könyvek világában érzi csak jól magát. Sokszor rideg és nyers az osztálytársaival, így nem igazán vannak barátai, viszont nem tűri ha valakit bántanak és kiáll mellette.
Furcsa a könyv egész világa és amikor mozognak a madárijesztők az nagyon creepy. De komolyan. A varrott mosolyú szájukkal és az üres szemeikkel. Pláne sötétben az erdő közepén…
Én egyébként rögtön tudtam ki lesz a Mosolygó férfi. Rá lehet jönni. Viszont ez a történet értékén nem ront, mert nincs jelentősége, hogy ki is ő valójában.
Ha kedvelitek a furcsa, ijesztő hangulatú történeteket, akkor mindenképpen olvassátok el ti is az Apró tereket. Viszont akinek madárijesztő fóbiája van az lehet inkább mégis hagyja ki! ;)

Én megváltoztatnám a könyv címét arra, hogy Hűtlenség. Mert konkrétan az egész könyv ezt taglalja. Engem nagyon felbosszantottak a karakterek. A megcsalás számomra egy gerinctelen, gyáva húzás. Miért nem lehet őszintének lenni és megmondani, hogy már nem szeretlek, vagy mást tartok vonzónak és nem vagyok boldog? Sokkal korrektebb elmondani és szakítani, elválni és aztán megtalálni más mellett a boldogságot, mint annyira sem tisztelni a másikat, hogy őszinték vagyunk vele és hagyjuk, hogy ő is boldog legyen mással. Egymás mellett élni a boldogtalan hétköznapokat, mert ezt kívánja meg a státusz és nem mernek változtatni, az mire jó? Egy ilyen kapcsolatba/házasságba szülni egy gyereket és hitelt venni a nyakukba szerintem felelőtlenség.
Mind a két főszereplő más után epekedik… akkor miért vannak együtt?
A pasi meg nem is válogat, kb. mindegy neki, hogy kivel csak össze akar feküdni mással a feleségén kívül. Legyen az az egyik diákja vagy a kolléganője… Még a lebukás sem riasztja vissza, pedig az egész könyv azzal kezdődik. Kimagyarázza és folytatja tovább… Még esküszöm a diáknak több esze van mint a pasinak. Bár… ő sem szent..
A feleség sem fogja vissza magát. Ő is kikezd egy fiatalabb sráccal és bűntudata sincs, de azért amikor rájön, hogy a férje más nők körül legyeskedik akkor féltékeny. Mire? Ő is félrelép!
A gyereküket sajnálom a legjobban ebben az egészben… Ő csak beleszületett ebbe az életbe, ebbe a családba.
Egyébként az író stílusa annyira nem nekem való. Nincsenek elválasztva, mikor melyik szereplő szemszögét követjük. Egyszer az egyik mondatban még ezt, a következőben meg már azt. És nem csak két szereplő szemén át látjuk a történéseket, hanem a szeretők és a feleség anyukája gondolatain át is követjük. Az ő életükbe is bepillantást nyerünk.
Valamint sokminden feleslegesen túl részletes, ami meg érdekesebb lenne azon átsiklunk. Számomra nem fontos, hogy melyik téren haladnak át sétálás közben, hogy piros lesz a lámpa, vagy vesz egy rágót meg beül egy kávéra. A cselekmény szempontjából nem ad hozzá a történethez. De azt, hogy pontosan miért is szerették volna azt a gyereket, miért pont akkor, vagy miért akarják minden áron megcsalni a másikat és, hogyan hálózzák be a partnert, valamint, hogy erről ők akkor mit is gondolnak arra nem kapunk választ. Pedig azok jobban érdekeltek volna.
Én megértem, hogy amikor találkoztak, esetleg amikor összeházasodtak akkor még szerették és tisztelték egymást, de ami nem megy azt nem kell erőltetni. Jobb így? Együtt élnek, de mind a ketten másfelé kacsintgatnak és közben a gyerekük is megsínyli, hogy a szülei szinte csak kényszerből vagy gőgből van együtt. Nem ilyen egy egészséges kapcsolat és ez mindenkit boldogtalanná tesz aki a részese.
Annak ajánlom aki szereti a kicsit filozófikus könyveket, esetleg a házasságról vagy párkapcsolatról szólóakat.
Viszont az új borító jobban illik hozzá mint a régi.

Az első könyvem volt az írótól, de nem az utolsó. Mindenképpen szeretnék még tőle olvasni. Nagyon gördülékenyen ír, könnyen és gyorsan lehet haladni a könyvével.
Nem mondom, hogy ebben a krimiben túl sok pozitív szereplő lenne, sőt… senkit se kedveltem igazán. Még talán Viola vagy Lilla voltak a legnormálisabbak, bár nekem Viola nagyon naívnak és összeszedetlennek tűnt néha. Amit az ember nem várna egy nyomozótól. Lilla egész szimpatikusnak mondható volt, bár kissé furán viselkedett.
Szilveszter egyáltalán nem egy kedves vagy kedvelhető karakter, kifejezetten unszimpatikus és bár az igazságszolgáltatás mellett áll, ő maga nem egy jó ember. Karrierista, bárkin átgázol ha abból java származik. De legalább a bűnügyek megoldásában egész jó.
Dragan számomra egy elkényeztetett, egoista kölyök volt. Akit kifejezetten nem bírtam. De a többieket se túlzottan.
Értettem az indítékot, nem mondanám furának és meglepőnek sem, benne volt valamilyen szinten a levegőben.
Ha szeretitek a krimiket olvassátok el, számomra jó kikapcsolódást nyújtott és kíváncsi vagyok mit tud még nekem adni az író a többi könyvével.

Kedvenc idézeteim a könyvből:
,,Imádtam, hogy körbevesz a sok könyv, a sok világ, amelyek csak arra várnak, hogy felfedezzem őket.”
,,A megtört férfiak megtörik a nőket.”
,,A szerelem idiótává változtatja a férfiakat.”
,, Minden másodpercünkre emlékszem.”
Ha ezek az idézetek nem szólítják meg a lelked egy eldugott részét sem, akkor semmi!
Kisvárosi románc, egy lassú de annál forróbb parázson izzó románc, amit minden Lucy Score rajongónak kötelező olvasnia! 💜

Szeretem, hogy az Alexandra Kiadó csoport keretei belül különböző műfajokat megtalálhatunk, ezért nehéz is lenne egy kedvencet választani!🥹
A négy könyv közül A Pumpkin Spice kávézót még nem olvastam, de hamarosan tervezem, pláne, hogy nem sokára megjelenik még további két kötete.
Ti a szezonális könyveket csak akkor olvassátok, amikor kedvetek van, vagy amikor épp a szezonja van? Ebben az esetben ősz.🥰

Natalia Sherba Fenissa és az Álmos Ház után nagyon kíváncsi voltam Az Órakulcsra is, ami az Óramágusok sorozat első része. Kicsit döcögősen indult a kapcsolatom a sorozattal, de remélem, hogy mire eljutok a többi részig addig én is érezni fogom azt az izgalmat, amit ennek a portál fantasy-nek az olvasása jelent.
Alapvetően egy olyan ifjúsági fantasy-ról van szó, amit sokan a Harry Potter sorozathoz hasonlítanak, és már emiatt is felkeltette a figyelmemet, hiszen az említett sorozatot nagyon szeretem. Az Órakulcsban kaptam egy jó nagy adag kalandot, időutazást, világok közötti párhuzamot, és egy érdekes főszereplőt. A mágiarendszer valami egészen különleges, és biztos, hogy hasonlóval még nem találkoztál.
Az Órakulcs egy olyan kötet, amihez idő kell, ami a jó időben kell, hogy megtaláljon, és ami tényleg nagyon YA, de nem baj, mert ha szereted az ilyen jellegű olvasmányokat, és odáig vagy a komplex világfelépítésért, akkor a kötetnek nyert ügye lesz nálad.
Natalia Sherba egy különleges mesélő, akinek a könyvei nem hasonlíthatóak semmilyen általam olvasott regényhez sem. Az Órakulcs különleges, és csak arra vár, hogy betedd a lábad a világába!!

Amikor Amerika kerül szóba, valahogy mindig előjönnek az ismert mondatok a Micsoda nő! elejéről, biztosan ti is hallottátok: ’’Isten hozott Hollywoodban! Te miről álmodozol? Mindenki ide hozza az álmait, mert ez Hollywood, az álmok országa. Egyik álom valóra válik, a másik nem, mert ez Hollywood. De csak álmodozzatok, mert ez Hollywood, álmodni jó, csak álmodozzatok!”
Ugyanabban az országban él Demon, de semmi köze a fenti idézethez. Még csak álmodozni sem mer… hiszen a hely, ahová született „a világ segglyuka”.
Maga Demon meséli el a történetét, és én már nagyon hamar megszerettem őt. Nemcsak a dumája miatt (hihetetlenül jó humorú, pikírt, szarkasztikus), hanem ahogyan átvészeli a folyamatosan nehezedő akadályokat, ahogyan értelmezi az éppen aktuális élethelyzetét.
Nem mostanság olvastam Dickens Copperfield Dávidját, de azért néhány dologra emlékeztem még. Amikor afféle alcímként feltűnik a könyvborítón „Azaz a 21. századi Copperfield Dávid kalandjai, tapasztalatai és megfigyelései a vidéki Amerikában”, önkéntelenül is elkezdődik a párhuzamok keresgélése. Hasonló indulás: egy burokban világra jött, úgynevezett utószülött gyerek (apja még születése előtt meghalt), aki túl sok mindenre nem számíthat. Hasonlóak a nevek, a találkozások, a kapcsolatok. Kíváncsi voltam, hogyan alakul ez a mai Amerikában. Azt kell mondanom, hogy Barbara Kingslover Demonja a felnőttek Dávidja. Folyamatosan szurkoltam Demonnak, hogy hátha most jól alakul, holott tudjuk, hogy az eddigiek alapján egész biztos nem így történik. Egy olyan világ ez, ahonnan nem egyszerű kicsekkolni, vagy ha mégis, az végleges és megváltoztathatatlan. Rezesfejű Démon melungeon, akit a csodálatos gyermekvédelmi rendszer focilabdaként passzol hol ide, hol oda, aki el sem hiszi, hogy előfordulhat olyan hely, ahol nem bántják, nem verik át. Ahol a jövőkép sokuk számára nem csupán ismeretlen fogalom, hanem igazából nem is létezik. Komoly probléma a tudatmódosító szerek számtalan változata, az „egyszerű” oxy-függőségtől kezdve a komolyabb szerekig. Csak ez irányítja az emberek lépéseit, s az örök delíriumból vajmi kevés esély van szabadulni.
Olyan szinten odacsap a kíméletlen valóság, amiről nem igazán lehet ajánlót írni, nem lehet regélni, nem lehet példálózni, csak ajánlani lehet. Egyáltalán nem könnyű gyerekmese, igazi féltégla, de egy pillanatra sem unalmas. Az írónő is ezen a vidéken él, volt honnan meríteni, kertelés nélkül tárja elénk a valóságot. Olvassátok!
https://www.instagram.com/p/DHRNRXYMQp9/?img_index=1

Sokan félünk a túlhypolt könyvektől, de az Amin sosem leszünk túl teljes joggal megérdemli a körülötte lévő felhajtást!
A hossza is visszatartó erő lehet valakinek, de számomra letehetetlennek bizonyult, és ha van ideje az embernek, akkor egy nap alatt kiolvashatónak gondolom.
.
Legjobban a szereplők fogtak meg maguknak, hisz a rossz tulajdonságaikkal együtt is azonosulni tud velük az ember. Vagy lehet pont ez a kulcs. Az írónő nem próbálta eltúlozni őket, mégis érdekes és egyedi karaktereket kaptunk, akiknek a tulajdonságaikban, gondolkozásmódjukban vagy a döntéseikben magunkra ismerhetünk. Imádtam!!

A Carrie határozottan Stephen King rajongót csinált belőlem! Rengeteg érzést keltett bennem: dühöt, együttérzést, gyűlöleltet, sokkot, elkeseredést. Ha pedig egy szóval kellene jellemeznem a regény, akkor az a brutális lenne.
.
Carrie rettenetes körülmények között nevelkedett, amibe ép ésszel belegondolni is szívettépő. Sokan egy nap alatt az őrület határára kerülnének, nemhogy évek alatt... Emellett pedig pont az életkörülményei és neveltetése tette őt az egész iskolája céltáblájává. Egészen addig, amíg meg nem történet a baj..
Izgalmas, lebilincselő, szívettépő és addiktív, határozottan King rajongó leszel tőle.

Ha imádod a vámpíros, természetfeletti könyveket, akkor mindenképp érdemes ezen elgondolkoznod, ugyanis nagyon izgalmas természetfeletti lényeket találhatsz benne!
A cselekmény viszont csak a végén tartogatott újdonságot. Az persze kifejezetetten agyam-eldobom kategória lett, nem bántam meg, hogy belekezdtem!
Előtte azonban megkaptuk a Napfogyatkozás sztoriját, Újhold jelenetekkel tarkítva, cringe jelenetek nélkül. Utóbbiért ezer köszönet a szerzőnek, haha. :D
Viszont pörgős volt és így is letehetetlennek bizonyult - bár én anno imádtam ezeket az oldschool vámpíros sztorikat!

Tavaly olvastam a Pandórát, ami nem csak a gyönyörű borító miatt fogott meg anno.
A regény valamivel lassabban építkezik, ami nem csoda, hiszen érzékletesen festi le számunkra az adott kort. Ezt sokan nem szeretik, én viszont teljesen bele tudok ilyenkor merülni az adott hangulatba, világba, így ez számomra kifejezetten pozitív volt a számomra.
A főszereplők párosát nem kifejezetten szerettem, nem volt elég együtt töltött idejük a történetben, így nem érzetem őket elég kiforrottnak - ez egy picit elvett az élményből.
Összességében viszont jó élmény volt egy mitológiával színezett, korhű világban elmerülni, teljesen kizökkeltett a hétköznapokból. Ha szereted a mitológiát és a titkokat, mindenképp neked való lehet!

Igazán varázslatos történet az álmok világából, ahol bármi megtörténhet. De igazi álmodóvá csak akkor válhatunk, ha megtanuljuk kezelni a varázserőnket és megtaláljuk, miben vagyunk tehetségesek. Fenissa úgy kerül bele az Álomvalóság körüli hatalmi harcokba, hogy semmi gyakorlati tudása nincs, nem tudja irányítani és kordában tartani erejét, de azzal, hogy az Álmos Ház megválasztja Úrnőjévé, kénytelen szembenézni a GlobÁlom rémlátó uralkodóival. A lebilincselő történet nem csak azért működik, mert egy izgalmasan mozgékony álmodói világot tart a szemünk elé, hanem azért is, mert más perspektívából tudunk a bizalomra, a barátságra és a hatalom birtoklására tekinteni. Mindenki gyanús, de szép lassan kiderül, kikben lehet megbízni, és kiktől kell távolságot tartani.
Ha el szeretnél merülni egy varázslatos világban, ahol bár harcok folynak, vér mégsem, akkor bátran merem ajánlani Fenissa történetét!

Egy kicsit féltem ettől a történettől, mert egy fiatalabb korosztálynak készült, de végül teljesen elbűvölt ez a különleges kaland.
Ez a történet egy igazán különleges fantasy, amely az álmok és a valóság határán játszódik. A középpontban Fenie, egy tizenöt éves lány áll, aki családjával új otthont keres. Egy napon egy furcsa álom vezet egy titokzatos házhoz, amely nem csupán egy egyszerű épület, hanem egy önálló akarattal rendelkező, misztikus hely. Amikor Fenie kapcsolatba kerül vele, az Álomvilág hatalmas urai felfigyelnek rá, és mindent megtesznek, hogy megszerezzék a házat, akár sötét módszerekkel is.
A könyvben található világépítés igazán lenyűgöző. Hamar beszippantott ez a varázslatos hely. Az álmok és a valóság közötti kapcsolat számos izgalmas fordulatot teremt, hiszen az álomban történt események hatással lesznek a valóságra is. Bár a történet izgalmas, időnként egy kicsit túlírt, ami miatt néhány rész vontatottabbá válik.
Összességében egy izgalmas és fantáziadús regény, amely az álmok birodalmába repíti az olvasót. Az egyedülálló világ, a fordulatos cselekmény és a misztikus elemek igazán különleges élményt nyújtanak mindenkinek, aki szereti az egyedi fantasy történeteket.

Lucy Score harmadik Knockemout-regénye egy mélyen érzelmes, szenvedélyes és humorral fűszerezett történet két makacs emberről, akik évek óta kerülgetik egymást – egészen addig, amíg már nincs hova futniuk.
Nagyon vártam, hogy Lucian Rollins könyve következzen, aki egy kemény, céltudatos és könyörtelen üzletember, és egész életében arra törekedett, hogy ne legyen sebezhető. De a múltja – és benne Sloane Walton – mindig ott bujkált a háttérben. Sloane viszont nem az a nő, akit könnyű lenne kizárni az életéből. Okos, szókimondó, és éppen annyira makacs, mint Lucian. Gyerekkoruk óta egyfajta különös vonzalom és rivalizálás fűzi őket össze, de míg Sloane mindig nyílt lapokkal játszott, Lucian inkább elmenekült az érzései elől.
Most azonban a sors – és néhány váratlan esemény – újra összetereli őket. A szikrák már az első pillanattól pattognak, de ez nem egy könnyű, mesébe illő románc. Mindketten hordozzák a saját múltjuk terheit, és míg Sloane inkább küzdene azért, amit akar, Lucian még mindig attól fél, hogy ha megkapja, mindent elveszíthet.A kérdés az, hogy képesek-e maguk mögött hagyni azokat a sebeket és félelmeket, amelyek eddig elválasztották őket – vagy ez a történet is úgy végződik, mint annyi más el nem mondott szerelem?
Bár a könyv érzelmileg nagyon intenzív, néha talán kicsit hosszabb a kelleténél. Bizonyos részek túl sokszor ismétlik ugyanazokat a dilemmákat, és néhány jelenetet rövidebbre lehetett volna vágni. Emellett Lucian zárkózottsága néha túlságosan makacsnak tűnhet, és lehet, hogy néhány olvasónak frusztráló lesz, hogy ennyi ideig küzd az érzései ellen.
Ha szereted azokat a romantikus történeteket, ahol a főszereplők nem az első pillanatban esnek egymás karjaiba, hanem végig kell járniuk egy érzelmi utat, akkor ez a könyv neked való. Különösen ajánlom azoknak, akik szeretik a kissé zárkózott, de mély érzésű férfi főhősöket, és a női karaktereket, akik nem félnek visszavágni.

Rég nevettem ennyit egy könyvön! Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című kötete tele van olyan sztorikkal, amikben mindenki felismeri a saját múltját vagy ismerőseit. A könnyed hangvétel mögött viszont ott van az a szokásos háys melankólia és életbölcsesség is. Ha eddig nem olvastál tőle, itt az ideje!