Leiner Laura 40 nyári nap című regénye tökéletesen ragadja meg azt a bizonytalan, kissé ijesztő időszakot, amikor az ember közvetlenül az érettségi után áll és fogalma sincs, hogyan tovább. Zoé karaktere végtelenül szerethető, könnyű vele azonosulni, a zárkózottsága, a jövőtől való félelme és a monoton mindennapokba való kapaszkodása sok olyan olvasónak ismerős lehet, aki érezte már magát elveszettnek. Bár nekem mindig megvoltak a terveim, mégis számos ponton kapcsolódtam. Szerintem a könyv legnagyobb erőssége a hangulatteremtés. Az olvasó szinte érzi a nyári hőséget, a perec illatát, miközben a humoros párbeszédek gondoskodnak arról, hogy a sztori egy percre se váljon túl nehézzé. A 40 nyári nap egy igazán nosztalgikus és lélekmelengető olvasmány, amely megmutatja, hogy néha pont ennyi idő is elég, hogy tisztába kerüljünk önmagunkkal.
40 nyári nap
Leiner Laura
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
A Sárkányok tánca idősíkját tekintve párhuzamosan indul az előző kötettel, de végre visszahozza a történetbe a közönségkedvenceket, Tyriont, Jont és Daeneryst, miközben a könyv második felében a szálak újra összeérnek és a cselekmény eléri a jelent. Ez a monumentális regény a vezetés és a hatalomgyakorlás kíméletlenségéről szól. Azt láthatjuk, hogy mi történik a hősökkel azután, hogy megszerezték a hatalmat. Jon a falon próbálja egyben tartani az őrséget, Daenerys Meereen királynőjeként küzd a politikai csatamezőn, Tyrion pedig menekültként, morális mélyponton bolyong a keleti kontinensen. A könyv hangulata végtelenül komor, a világ a szakadék szélére sodródott. Bár a kötet néhol hajlamos nyújtottá válni a rengeteg utazás és a kibontakozó mellékszálak miatt, a politikai intrikák, a váratlan szövetségek és az új trónkövetelők felbukkanása folyamatosan fenntartják a feszültséget.
Sárkányok tánca
A tűz és jég dala V.
George R. R. Martin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
A Varjak lakomája a sorozat legvitatottabb, legmegosztóbb kötete, ami egy teljesen új megközelítést hoz a korábbi pörgős, sokkoló részek után. Miután a Kardok viharában letarolták a fél világot (és kicsit engem is), ez a könyv a pusztítás utáni csendet és a romokon való osztozkodást mutatja be. Ahogy a cím is utal rá, a háború varjai gyűlnek össze a hullahegyek felett. Martin földrajzilag és karakterek szerint kettévágja a történetet, ebben a részben, ami a közönségkedvencek kimaradásával járt. Emiatt sok olvasó csalódott és őszintén én sem örültem neki. A tempó sokkal lassabb, kevesebb a látványos akció, azonban egy mély, hangulatos és sötét lélektani részt kapunk. Szerintem az a cél, hogy megértsük, hogy a háborút megnyerni vagy túlélni csak az első lépés volt, a neheze a béke megtartása.
Varjak lakomája
A tűz és jég dala IV.
George R. R. Martin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
A Kardok vihara számomra a tűz és jég dala sorozat és egyben a modern fantasy irodalom fullos csúcspontja. Általában romantikus fantasyt olvasok, ezért minden rész egy kicsit sokkol, azonban ez a kötet egy ezeroldalas, megállíthatatlan hullámvasút, ahol az előző két részben felépített politikai feszültség és háborús stratégia szinte berobban. Itt már egyáltalán nem fogja vissza magát senki, olyan brutális és teljesen váratlan fordulatokkal operál ez a regény, amelyek után az olvasó szó szerint kénytelen letenni a könyvet, hogy levegőhöz jusson. Bár én láttam a sorozatot korábban, olvasás közben is ugyanazt az ,,én ezt nem folytatom az tutifix" érzést éltem át. A fókusz kissé eltolódik a csataterekről a családi tragédiák, a belső morális összeomlások és a szövetségek felé. Igazából pont ezekkel töri össze az olvasók szívét. Ritka az olyan féltégla regény, amely egyetlen oldalon sem válik unalmassá, de a Kardok vihara szerintem ilyen. Kíméletlen és zseniális.
Kardok vihara
A tűz és jég dala III.
Újszerű antikvár könyv
George R. R. Martin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
A Királyok csatája zseniálisan viszi tovább az első kötetben elindított lavinát és egy még sötétebb szintre emeli a történetet. Westeros a királyok háborújának káoszába süllyed, a feszültség pedig fokozódik. A kötet igazi motorja Tyrion Lannister, aki Segítőként próbál rendet tenni Királyvár pöcegödrében, nekem biztosan az ő cinikus, mégis nyerő manőverei adják a történet gerincét. Bár a cselekmény a háborús készülődés és a stratégiai lépések miatt kicsit lelassul, a könyv végi fekete-vízi csata mindenért kárpótolt, pedig a csatajeleneteket általában nem szeretem a regényekben, legtöbbször csak átlapozom őket. Új karaktereket is kapunk, miközben a háttérben egyre inkább felerősödnek a mágikus elemek is. Összességében szerintem egy nagyon méltó folytatást olvashatunk, amely tökéletesen bemutatja, hogy a hatalmi harcokban nincsenek igazi győztesek, csak túlélők és áldozatok.
Királyok csatája
A tűz és jég dala II.
George R. R. Martin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
A Trónok harca számomra egy igazi modern klasszikus, amely szerintem teljesen megújította a fantasy műfaját azzal, hogy a klasszikus tündérmesei elemek helyett a kőkemény realitásra alapozott, az emberi gyarlóságra és az udvari intrikákra helyezte a hangsúlyt. George R. R. Martin zsenialitása abban rejlik, hogy nem egy dimenziós hősöket alkotott, hanem hús-vér, morálisan szürke karaktereket, akiknek a tetteiért és hibáiért hatalmas, sokszor halálos árat kell fizetniük és akikkel szinte kivétel nélkül lehet azonosulni. A történet elképesztően dinamikus, Westeros világa pedig olyan részletgazdag, mintha egy valódi középkori könyvet olvasnánk. Bár a rengeteg név és családfa miatt az elején könnyű elveszni benne, a könyv folyamatos feszültsége és kiszámíthatatlansága miatt szinte letehetetlen. Még azoknak is bátran ajánlom, akik látták az HBO sorozatot, mert a karakterek belső monológjai szerintem sokkal jobb élményt nyújtanak a könyvben.
Trónok harca
A tűz és jég dala I.
Újszerű antikvár könyv
George R. R. Martin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
Szeretek-e valamit jobban a szép éldekorációnál? Igen, a szép és egybefüggő éldekorációt! És amikor még képeket is kapunk...! Az az igazság, hogy engem ezekkel simán meg lehet venni kilóra, bár jelen esetben a történetet is nagyon szerettem. Ritkán fordul elő, hogy egy sorozat annyira leköt, hogy beelőzzem a magyar fordítást és angolul folytassam, de a Body Count ilyen volt. Ráadásul az írónő, Jolie Vines is elképesztően kedves az olvasóival, ami csak még szerethetőbbé teszi számomra ezt a sorozatot. Ha türelmesebbek vagytok nálam, jó hírem van, hiszen a harmadik rész már olvasható magyarul is!
Riordan's Revenge - Riordan bosszúja
Éldekorált
Jolie Vines
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
Alig várom, hogy elmélyedjek ebben a könyvben! Már az első pár oldal teljesen beszippantott. Imádom az egész koncepciót, azt hogy ennyire szókimondó. Anett nem kerülgeti a necces részleteket, filter nélkül szembesülünk a kegyetlenség számos formájával már pár fejezet után is. Eddig nagyon tetszik!
Rabmadár
Ann Nette
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
Annyira szeretem ezt a sorozatot! Azonban be kell vallanom, hogy Lucia nem volt a kedvenc karakterem az első könyvben sem és ha őszinte szeretnék lenni, most sem kedveltem meg igazán. Viszont a kitartása nagyon szimpatikus volt. Ő az a típusú karakter, aki ha valamit eldönt, azt véghez is viszi. Ebbe a határozottságba keveredik aztán bele Ben, aki korábban már összetörte a lány szívét. A hétköznapi életben és a könyvekben sem rajongok a második esélyes románcokért, ennek ellenére akad egy-két történet, amely mégis teljesen elvarázsol, hiszen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen… Ebben a könyvben azonban a realitás talaján maradunk. Az utolsó pillanatig kétségek között vergődtem, vajon melyik fél lesz az, aki önző módon eldobja az újrakezdés lehetőségét a saját céljai érdekében. Ez a bizonytalanság olyan pluszt adott a regénynek, ami számomra kiemelte az átlagos romantikus történetek közül. Bár a még mindig folyamatban lévő nyomozás fordulatait viszonylag könnyen ki tudtam számítani és a történet sem nőtt annyira a szívemhez, mint az első rész, biztos vagyok benne, hogy folytatni fogom a sorozatot.
Sötét vágyak
Éldekorált
Julia Hausburg
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Elkezdtem egy könyvet
Riordan's Revenge - Riordan bosszúja
Éldekorált
Jolie Vines
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Elkezdtem egy könyvet
Rabmadár
Ann Nette
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Hollósi Bianka
tegnap
Ajánló
Perzselő sötétség nálam simán felülmúlta az első részt, pedig azt sem volt könnyű túlszárnyalni. Teljesen elvesztem ebben a világban, amit Chloe C. Peñaranda megalkotott. Lassan építkezik, de minden új információ, minden titok és minden fordulat csak még jobban beszippantott. Ebben a részben sokkal többet tudunk meg a múltról, a jóslatról és a karakterek valódi szerepéről. Külön örültem annak, hogy nemcsak a világ bővült tovább, hanem Astraea és Nyte kapcsolatának is rengeteg teret adott az írónő. Ők ketten továbbra is a történet legerősebb pontjai számomra. Imádtam, hogy szinte minden szereplőben van valami jó és valami rossz, így sokáig nem lehet biztosan tudni, kiben lehet megbízni. Az égiek, a vámpírok és a többi különleges lény pedig még izgalmasabbá tették ezt az amúgy is összetett világot. A romantika hangsúlyosabb, az érzelmek erősebbek, a tétek magasabbak, és a végére sikerült néhány könnycseppet is kicsalnia belőlem. Egyetlen percig sem unatkoztam olvasás közben. Ha szereted a hosszú, részletgazdag romantasy történeteket, az enemies to lovers dinamikát és a sötét, misztikus világokat, akkor a Perzselő sötétség szerintem kötelező olvasmány. Én pedig már most tűkön ülve várom a folytatást.
Perzselő sötétség
Éldekorált
Chloe C. Penaranda
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
tegnap
Ajánló
Amber Hamilton : Hét halálos tövis Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️ Ha szereted a sötét hangulatú fantasyket, az ellenségekből szerelmesek történeteket és a veszélyes titkokkal átszőtt világokat, akkor a Hét halálos tövis neked szól. Aragoa elátkozott királyságában a mágia halálos bűnnek számít, és amikor Viola Sinclair rejtett ereje napvilágra kerül, az élete egyetlen hajszálon múlik. Megmentője pedig nem más, mint az a férfi, akit a legjobban gyűlöl: Roze Roquelart, a királyi herceg és egyben a kijelölt orgyilkosa. Hm..lesz itt bonyodalom 🙈😃 Intrika, izgalom, mágikus titkok..és persze kellő sötétség, furcsa milyen kontrasztos lett a vidám színekkel és az élfestéssel😊 A szereplők jól működtek együtt mégsem nőttek igazán a szívemhez. A történet azonban sodort és pörgős volt, amit én kifejezetten szeretek. Fordulat és ármány, ami meglepett, mert a helyszínek nem voltak túl változatosak. Amit még imádtam, hogy nincs tele felesleges túlfűtött jelenettel, és nem az erotikára épít. Felüdülés volt egy stand-alone fantasy kötetet olvasni, kezdek túlcsordulni a be nem fejezett sorozatoktól🙈 Első kötetes írótól, nem egy rossz fantasy. Olvassátok el ha szeretitek a sötétet, a titkokat, az adok-kapok vibe-ot és romantikát🔥
Hét halálos tövis
Éldekorált
Amber Hamilton
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Lili
tegnap
Ajánló
Már épp kezdtem kicsit belefáradni a fantasy-műfajba (mostanság egymás után csak fantasy-kat olvastam, ráadásul a féltégla méretűeket), de olyan jó, hogy nem hagytam későbbre a Hét halálos tövist, mert ez a könyv teljesen kihozott engem a fantasy-fásultságból <3 Eleve felüdülés manapság nem sorozatrészt olvasni, hanem egy önálló történetet, arról nem is beszélve, hogy mekkora kincs valami "kicsit más" fantasy-regényre lelni. Valami újra, ami nem a (nyilván okkal bevált) recept szerint működik és nem a megszokott cselekményt hozza. Mert ez nem egy szokványos fantasy, hanem tényleg inkább egy tündérmese, ami közben nagyon is mai és modern. Ez egy olyan regény, ami nem tökéletes, de mégsem fáradsz azzal, hogy keresed benne a logikátlanságokat, mert... ez tényleg egy mese. Az erőssége nem a karakterekben van, hanem a történetben (miközben egyébként teljesen szerethetőek benne a szereplők): egyszerre enemies-to-lovers, dark academy, néhol horror elemekkel, icipici spice-al, és sorra befigyelnek a klasszikus mesékből vett szálak, miközben mégis képes arra, hogy teljesen eredeti maradjon.
Hét halálos tövis
Amber Hamilton
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Lili
tegnap
Ajánló
A Nytefall-sorozat második kötete, a Perzselő sötétség pont annyira féltégla, mint az első rész, a Haldokló csillagok volt, és pont ugyan annyira gyönyörű is (tedd egymás mellé a két könyvet és tessék, csak ámulj el az élfestésen...). Viszont számomra a trilógia második része sokkal kedvesebb lett, mint az első, mert ez az a kötet, amiben - véleményem szerint - Astraea karaktere végre beérik, és végre igazán meg tudjuk ismerni (és kedvelni!) őt. Astraea már egyáltalán nem az a gyámoltalan lány, akit a sztori elején láthattunk: mostanra fokozatosan kinyílik, lassan magára talál, megleli a hangját, és kezdi megtapasztalni a saját erejét. Egy erős, belevaló FMC-t kaptunk a Perzselő sötétségre, és az egyik legszebb elem a történetben pedig az, ahogyan Nyte végig Astraea mellett áll, és támogatja. Astraea és Nyte kapcsolata nem a megszokott enemies-to-lovers felállás, mert ők bár ellenségeknek születtek, szeretik egymást, és nem is akarják nem szeretni egymást. Az is változás az első részhez képest, hogy a regény hat részre van felosztva, és minden rész egy múltbéli (nagyon fontos) jelenettel, egyfajta visszatekintéssel indul. Imádtam ezeket a fejezeteket, és nagyon fontos szerepük volt abban, hogy Astraeát ennyire megkedveltem. Olvastam kritikákat, és sokan írták, hogy a cselekményt lassúnak találták... na, én ezt egyáltalán nem éreztem így. Szerintem mindig történik valami (maximum épp a háttérben, vagy "csak" érzelmi síkon szövődnek a szálak), vannak brutál erős, zseniális jelenetek és olyan fordulatok, hogy csak kapkodtam a fejem.
Perzselő sötétség
Éldekorált
Chloe C. Penaranda
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Nagyné Werner Vivien
tegnap
Ajánló
Az Arran’s Obsession számomra az egyik legemlékezetesebb dark romance olvasmány volt az utóbbi időben. Már az első fejezettől kezdve magával ragadott a történet sötét, baljós hangulata, és egyszerűen képtelen voltam letenni a könyvet. Jolie Vines fantasztikusan építi fel a feszültséget, miközben fokozatosan tárja fel Arran valódi személyiségét és a múltjának rétegeit. Ami igazán kiemeli ezt a könyvet a műfajból, az a karakterek közötti dinamika. Arran egyszerre veszélyes, kiszámíthatatlan és mélyen sérült karakter, akinek minden döntése mögött ott lapul valami több. Bár sokszor megkérdőjelezhető a viselkedése, mégis lehetetlen nem kíváncsi lenni rá, és arra, hogy meddig hajlandó elmenni azokért, akik fontosak számára. A megszállottsága nem pusztán egy romantikus klisé, hanem a történet egyik legfontosabb mozgatórugója, ami rengeteg érzelmi és morális konfliktust teremt. Spoileres rész: Az egyik kedvenc részem az volt, amikor végre kezdtek felszínre kerülni Arran valódi indítékai. Addig a pontig könnyű lenne egyszerűen veszélyes és birtokló karakterként tekinteni rá, de ahogy a történet halad előre, egyre világosabbá válik, hogy a tettei mögött sokkal több fájdalom, félelem és érzelem húzódik meg. Különösen erősnek éreztem azokat a jeleneteket, amikor már nem tudta tovább titkolni az érzéseit, és a kemény külső mögött megmutatkozott a sebezhető oldala is. A romantikus szál elképesztően intenzív. Nem egy könnyed szerelmi történet, hanem egy érzelmileg túlfűtött kapcsolat, amely tele van konfliktusokkal, szenvedéllyel és nehéz döntésekkel. Pont emiatt éreztem hitelesnek a karakterek fejlődését, mert mindkettejüknek meg kellett küzdeniük a saját démonaikkal. A könyv vége pedig teljesen ledöbbentett. Amikor azt hittem, hogy végre minden a helyére kerül, a szerző egy olyan fordulatot dobott be, ami után azonnal a folytatásért akartam nyúlni. Ritkán fordul elő, hogy egy történet még napokkal később is ennyit jár a fejemben, de az Arran’s Obsession pontosan ilyen volt. Összességében egy sötét, izgalmas, érzelmileg intenzív történet, amely tökéletesen ötvözi a romantikát, a feszültséget és a karakterközpontú drámát. Ha szereted a morally grey férfi főszereplőket, a megszállottság témáját, az erős érzelmeket és a folyamatos feszültséget, ezt a könyvet mindenképpen ajánlom.🖤
Arran's Obsession - Arran játékszere
Éldekorált
Jolie Vines
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Mekli Kata
tegnap
Ajánló
Rögtön az első fejezetben fejest ugrunk a sztori közepébe, és többször volt olyan érzésem, mintha nem is egy sorozat nyitókötetét olvasnám. Ahogy fejezetről fejezetre elkezdett összeállni a kép, úgy estem bele én is egyre jobban a történetbe. A főszereplők kifejezetten szerethetőek, a kémia abszolút működik, és az író szépen, nagyon szépen el is húzza köztük az igazi fellángolást egészen a könyv második feléig. Szerintem mmindkét főszereplő egy szép karakterfejlődésen ment át. Már ez is bőven izgalmas volt… de aztán jött az utolsó 100 oldal. Ott már konkrétan kapkodtam a fejem. Egyik pillanatban még Elarával üvöltöttem, amiért pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit egy oldallal korábban tanácsoltak neki, a következőben meg ott ültem, mint Sheldon Cooper az ikonikus mémben: „aha, szóval ezért!” 😄 Összességében nekem nagyon jó élmény volt ez a könyv, bárkinek tudnám ajánlani, aki szereti a romantasy könyveket, és egyetlen dolgot bánok csak, hogy ilyen sokáig porosodott olvasatlanul a polcomon. "Mert lehet, hogy egy szörnyeteg vagyok, Elara, de teérted szentté akarok válni."
Heavenly Bodies - Égi Testek
Éldekorált
Imani Erriu
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
A könyvtáros olvas
tegnap
Ajánló
A könyv első pillantásra tipikus karácsonyi romantikus regénynek tűnik, de a történet jóval több annál. A hangulatos, ünnepi borító és a színes karácsonyi élfestés mögött egy újrakezdésről, családi kötelékekről és önmagunk újraépítéséről szóló történet rejtőzik. A főszereplő, Anaïs sikeres írónőként próbál talpra állni egy fájdalmas, megcsalással végződő házasság után. Amikor energikus unokatestvérével belevág egy régi, romos párizsi hotel felújításába, úgy tűnik, végre új fejezetet nyithat az életében. A vállalkozást azonban nemcsak az épület állapota, hanem a mogorva szomszéd is nehezíti, aki eleinte mindent megtesz azért, hogy keresztülhúzza a terveiket. Szerettem a regényben, hogy nem ragadt le a romantikus kliséknél. A hotel múltjához kapcsolódó rejtély, a nyomozós-kincskeresős szál izgalmas pluszt ad a történetnek, és váratlan irányokba tereli a cselekményt. Klassz volt a párizsi környezet, az ünnepi hangulat, és szerettem a szereplőket is. Kifejezetten jó olvasmány volt ami ötvözte a romantikát és a kalandot, de megtartotta az ünnepi meghitt varázst is.
Karácsony Párizsban
Éldekorált
Rebecca Raisin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Blanka Balogh
tegnapelőtt
Megosztotta gondolatait
Remi évekkel ezelőtt hagyta maga mögött a turisták által imádott Mackinac-szigetet, hogy Chicagóban valóra váltsa az álmát, és festőként építse fel a karrierjét. Na meg azért is, hogy minél messzebb kerüljön attól a férfitól, akit sosem tudott igazán elfelejteni. Amikor azonban az élete váratlan fordulatot vesz, nincs más választása, mint hazatérni. És ezzel együtt újra szembe kell néznie Brickkel is, aki mindig is a biztonságot jelentette számára. Brick pontosan tudja, hogy távol kellene tartania magát Remitől. Csakhogy van egy probléma: Remi mindig is a gyenge pontja volt. „Öccse exe, a főnöke lánya, a volt felesége legjobb barátnője. Minden szempontból tiltólistás. Kár, hogy ő élete szerelme.” Én alapvetően nagyon szeretem Lucy Score könyveit, és bár összességében jól szórakoztam, ez most nem lett akkora kedvencem, mint amire számítottam. Remi és Brick között végig működött a kémia, a párbeszédeik szórakoztatóak és gördülékenyek voltak, és tényleg izzott köztük a levegő. Ugyanakkor egy idő után azt éreztem, hogy ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra. Mintha a konfliktusok és a belső vívódások folyamatosan ismétlődtek volna, ami néha egy kicsit kizökkentett az olvasásból. Pedig minden adott volt egy tökéletes kisvárosi románchoz: egy festői sziget, egy morcos, szakállas helyi rendőr, egy szerethető főhősnő és egy olyan kapcsolat, amely papíron minden szempontból rossz ötlet. Különösen tetszett, hogy a háttérben húzódó rejtélyt nem egyszerre kaptuk meg, hanem szépen, fokozatosan bontakozott ki a történet során. Emiatt végig kíváncsi voltam arra, hogy valójában mi is történt Remivel. Azt viszont nem tudom tagadni, hogy szerintem a történet rövidebben is működött volna. Voltak részek, ahol úgy éreztem, egy kicsit túlnyújtották a cselekményt. Ettől függetlenül nagyon hangulatos olvasmány volt. Összességében nekem nem lett új kedvenc, de az izgalmas háttértörténet, a szerethető karakterek és a kisvárosi hangulat miatt végig olvastatta magát. Ha szereted a tiltott szerelmet, a grumpy hősöket és a kisvárosi románcokat, akkor szerintem érdemes adni neki egy esélyt.
Mindörökké soha
Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
A könyvtáros olvas
tegnapelőtt
Ajánló
J. R. R. Tolkien munkásságát régóta szeretem, a családjáról azonban szinte semmit sem tudtam. Olvasás előtt arra számítottam, hogy a kötet inkább a híres író örökségéről, a Tolkien család történetéről szól majd, de hamar kiderült, hogy egészen más jellegű könyvet tartok a kezemben. A Lyukas bakancslista valójában Royd és öccse, Mike Tolkien története. Mike egy gyógyíthatatlan neurológiai betegségben szenved, és a könyv egyik legfontosabb szála az ő küzdelmét, valamint a testvérek rendkívül szoros kapcsolatát mutatja be. A másik történetszál egy különleges bakancslista köré épül: Mike halála után Royd egy hosszú listát kap testvérétől, amelynek pontjait teljesítenie kell. Ezek a feladatok gyakran kényelmetlenek, olykor kifejezetten a komfortzóna elhagyására kényszerítik, és nem feltétlenül azok a klasszikus, álomszerű bakancslistás élmények, amelyekre elsőre gondolnánk. A könyv legerősebb eleme számomra a családi összefogás és az a szeretet volt, amely végig áthatja a történetet. Megható látni, hogyan próbálják egymást támogatni a legnehezebb helyzetekben is, és hogyan válik a humor, az emlékek és a közös élmények ereje a veszteség feldolgozásának eszközévé. Az írásmód helyenként kissé csapongó, emiatt nem mindig volt könnyű követni a történetet, és néha úgy éreztem, hogy a könyv elveszíti a fókuszát. A Lyukas bakancslista nem a Tolkien-örökségről szól, hanem a testvéri szeretetről, a gyászról, a bátorságról és arról, hogyan lehet értelmet találni a veszteség után is. Nem tökéletes könyv, de őszinte és emberi történet, amely sokáig velem maradt az utolsó oldal elolvasása után is.
Lyukas bakancslista
Royd Tolkien
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést