Szelle Ákos regényébe előzetes elvárások nélkül vágtam bele, még a fülszöveget sem olvastam el, hiszen ajándékba kaptam. Annyit azért tudtam, hogy thriller, némi horrorisztikus motívummal. Ezek alapján nagy érdeklődéssel kezdtem bele az olvasásba.
Szeretek könyveket ajándékba kapni, mert ki tudnak mozdítani a komfortzónámból és nincs ez máshogy az olvasás tekintetében sem. Ez a regény szó szerint kitépett a megszokott elvárásaim közül, hiszen a thriller egy olyan szintjét mutatta meg, ami eddig távol állt Tőlem (továbbra sem részesítem előnyben), pedig kifejezetten szeretem a zsánert és sokat is olvasok benne.
Azt szeretem, amikor aprólékosan építi fel az író a regényt, így teremti meg a feszültséget, ami teljesült is, azonban a másik kritérium, hogy hagyja kalandozni a gondolataimat, hogy én jöjjek rá a megoldásra, az sajnos nem működött, mert viszonylag hamar kitaláltam, hogy merre tart a történet.
A hangsúly ebben az esetben a nyers, erőszakos és sokszor morbid képi elemekre került, ami nekem néhol túlzottan nyomasztó és egyúttal egyhangú is volt. Azt gondolom, hogy sok olvasónál viszont ez működhet, így erre kell felkészülni.
A karakterek közül senkit nem tudtam megkedvelni, mindegyik sodródott a történettel és akkor sem igazán tudtak előtérbe kerülni, amikor az események megkívánták volna. Értem, hogy az író mit szeretett volna megmutatni, milyen pszichológiai vonalat követett, de nekem túl sok volt, nem jött át a lényeg, nem volt olyan érzésem, hogy kiráz a hideg, esetleg emiatt hatni tudtak volna rám a karakterek.
A regény utolsó negyedét viszont pozitívumként tudom említeni, sokkal inkább kedvemre való volt, tetszett, hogy a szereplők kezdenek önmagukra találni, megcsillan az értelem és a mindent mozgató szálak is a helyükre kerültek, de számomra túl lassan, ez elvont az olvasási élményből.
Biztos vagyok benne, hogy Ákos könyve megosztó lesz, akik szeretik a vizuális elemekkel operáló thrillereket, ők ezt is szeretni fogják, akik viszont szeretik a rétegeket sorban lebontogatni, számukra talán kevésbé lesz izgalmas olvasmány. Annyi biztos, hogy nem lehet elmenni szó nélkül a történet mellett, látok potenciált a szerző stílusában, így később még adok esélyt a megismerésre.

Az Arran játékszere egy könnyedebb dark romance kötet, melyet beleng a bűnös sötétség. Ott lappang a háttérben a vad, buja szenvedély, az ádáz veszély, az erotika sötétebb oldala. Ha még most ismerkedsz a műfajjal, akkor szerintem a sok trigger warning ne rettentsen el, szerintem ez nem a kemény, erőszaktól csöpögő dark könyvek közé tartozik.
Arran a gyermekkorában történtektől érzelmileg és kötődés szempontjából sérült. Nem tudja kifejezni, nem tudja értelmezni az érzéseit, nem mer kötődni – ez a vele történtek fényében érthető. Azonban emelett ott lakozik benne a birtokló, az irányító ősember, aki szereti, ha minden úgy történik, ahogy ő akarja, főleg sz*xuális értelemben 😜🤭
Gén néha egy naiv kislány, felelőtlen döntésekkel, de próbálkozik magabiztosnak tűnni. Arran jelenléte, társasága és a közös életük hatással van rá, kitárulkozik, megtalálja önmagát.
Kettőjük kapcsolata csak úgy perzselte a lapokat, a kémia magas fokon égett köztük. Imádtam a kapcsolatuk dinamikáját, mert még akkor is, ha bizalmatlanok voltak, ha ellentétek voltak, törődtek a másikkal, érdekelte őket a másik.
Bandák, gyilkosságok, gyász. Egy erotikus párkereső, ahol húsz férfi azért küzd, hogy levásszon, leigázzon. Egy kötelék, mely az erotikus vadászatból alakul ki, mély érzelmi kötődés, vágy. Bosszúvágy, ármány. Múltból eredő titkok és rejtélyek. Spicy jelenetek, romantikus érzelmek.
Mindent megtalálsz ebben a könyvben, ami egy lebilincselő történetté alakítja. Dark romance egy kis krimivel, romantikával.
Nekem nagyon tetszett ez a kötet, szerintem megy a kedvenceim közé. És a háttérben futó szál: több kérdéssel csuktam be a könyvet, mint vártam. Vannak tippjeim a gyilkos kilétére, de egyelőre még nem vagyok biztos, ki felé kellene hajlanom inkább ☺️☺️

Odessa - az anyja halála és testvérei születése után - mindig tudta, hogy Ő csak másodrangú hercegnő lesz. Nem ő lesz a kém, nem neki kell képviselnie képviselnie az orszégot, és legfőképp nem lesz királynő. Mikor azonban Turah képviselői megjelennekaz apja - a király - előtt és Őt követelik, mint fizetséget, a világa a feje tetejére áll. El kell hagynisa az addig ismert otthonát, kémkednie kell - amire nincs kiképezve - és mindennek tetejébe át kell vészelnie a Vonulást, ami meg fogja tizedelni az emberiséget. És hogyha ez még nem lenne elég, elég sok időt kell együtt töltenie az Oltalmazóval aki állandüan az őrületbe kergeti. Szuper világépítés, szuper hangulat. Bár a hangulat érzékeltetli, hogy nem egy sima cozy fantasyval állunk szemben, hanem itt kőkemény háborús helyzet van, tele titkokkal, csavarokkal, és elfeledett igazsággal. Természetesen én nem tudtam letenni a könyvet, annyira izgalmas volt, hiába tudtam már az elején, hogy mi lesz a CSAVAR, annyira olvastatta magát, hogy ez nem vont el az élményből semmit. Az Oltalmazó természetesen pont olyan akinek elképzeli az ember, magas helyes és erős. Odessa karaktere is pont el lett találva, szépen egyensúlyoz a megmentésre váró hercegnő és a badass - vagyis mindent el tudok érni egyes egyedül - között. Ha fantasy rajongó vagy és szereted a slow burnt, bátran ajánlom.

A 2025-ös évem egyik legnagyobb meglepetése lett ez a sorozat. Minden részét szerettem, de ennél éreztem igazán, hogy megérkeztünk a lényeghez és én az ilyen könyvekért teljesen odáig vagyok. Amiket egyszuszra lehet olvasni, mert egyszerűen nem tudom letenni.
Tudom, kicsit unfair előnyt élveznek az év vége felé olvasott könyvek a házi ,,év könyve" versenyemben, de ebben tényleg minden megvolt, amit szeretek. Hangosan nevettem, helyenként darabokra törte a szívem, izgultam karakterekért, voltak szereplők, akiket megszerettem, másokat kifejezetten megutáltam és összességében egyszerűen szórakoztatott.
Ja és igen… valahogy mindig sikerül spoilerezni magamnak a hosszabb sorozatoknál. Néha szándékosan, néha teljesen véletlenül, aztán csak várom-várom, mikor jutok el végre ahhoz a részhez, hogy „na jó, megint ott tartok, ahol kell”. Nem volt ez másképp a csajszik rendjével sem. Szóval ha azon izgultok, mikor derül ki, milyen ereje van a Vega ikreknek… MOST.

Emily Brontë Üvöltő szelek
"...van, vagy kell még lennie valakinek, rajtad kívül, akiben te is benne vagy még."
Mit is írjak? Van a szívemben egy különleges hely, ami ennek a kötetnek ad otthont. Ha egy könyvet kellene választanom a több száz közül, amit megtarthatok, ez lenne az. Többször olvastam már, és végérvényesen, visszavonhatatlanul örök kedvenc marad.
Catherine és Heathcliff kapcsolata, amely minden elpusztít és a végtelenségig tart. Fűszerezve ármánnyal, bosszúval, cselszövéssel, mindezt régies megfogalmazásban tárva elénk.
Emily Brontë egyetlen prózai műve. Többlépcsős narráció, a szereplők, visszatekintve a múltba mesélik el a történetet. Évtizedeket felölelő családregény, amelynek központjában egy hátborzongató szerelem áll.
Nővérei számára is talány volt, miért írta meg Emily ezt a történetet. Elképzelem, ahogy sötétzöld ruhajában ül a kopott fenyőasztalnál, és az utolsó tintacseppet is felhasználva szorgosan ír, minden érzelmet, gondolatot átadva ebben a gótikus remekműben. Lélekben ebbe a korba repít, és varázsol el.