"Szeme egy csillámló gránit napsütötte sziklaszurdok mélyen folydogáló hegyi patak."
Coco Chanel a márka mögött megbújó embert kívánja bemutatni. Coco ikonikus figura, a divat nagyasszonya, aki merészen vállalta újító ötleteit. Megosztó stílusát, furcsa személyiségét, fájdalmas gyermekkorát, nagy szerelmeit, pezsgő közösségi életét mutatja be a regény. A szerző hatalmas kutatómunkát végzett, de szerintem nagyvonalúan hátralép Coco erkölcsileg megkérdőjelezheti tetteitől.
Szereti és sokszor fel is menti életrajzi regényének hősét.
Én örültem volna, ha a a szerző árnyalja a figurát, és annak is, ha jóval több kép van a könyvben.

Egy múlt, ami nem ereszt. Egy anya, akit sosem ismertél igazán.
Vannak könyvek, amik egyszerűen beszippantanak – nem azért, mert hatalmas fordulatok történnek minden oldalon, hanem mert lassan, finoman, mégis kérlelhetetlenül vezetnek végig egy történeten, ami végül teljesen a tiéddé válik.
Kate Morton Titkok őrzője pont ilyen könyv volt számomra.
A regény főhőse, Laurel, egy sikeres, felnőtt nő, aki visszatér gyerekkora helyszínére, hogy búcsút vegyen haldokló édesanyjától. De a búcsú nem megy olyan egyszerűen – ott lappang egy régi emlék, egy gyerekkori jelenet, amit soha nem értett igazán. És most, ennyi év után végre meg akarja tudni, mi történt.
És amit talál… az nemcsak a múltat írja át, hanem az egész életét.
„Nem csak az számít, amit mondunk – hanem az is, amit elhallgatunk.”
Ez a könyv nem a „nagy csavaros” thrillerek világa. Sokkal finomabb. Érzékenyebb. És éppen ettől üt annyira.
A történet több idősíkon fut: követhetjük Dorothy fiatalkorát a háborús Londonban, megismerjük szerelmeit, döntéseit – és azt, hogy milyen súlyos ára van annak, ha valaki jónak akar látszani, miközben belül már darabokra hullott.
• Morton írása lebilincselő, finoman részletezett, és ritka érzékenységgel ábrázolja a karaktereket.
• A regény váltakozó idősíkokban játszódik, mégis végig követhető és feszültséggel teli.
• Nemcsak egy rejtély kibogozásáról szól, hanem identitásról, családi kötődésekről, és arról, hogy néha az igazság a legnagyobb szeretet jele.
Kate Morton Titkok őrzője című könyve nemcsak izgalmas olvasmány, hanem egyfajta lelki utazás is – a múltba, az emberi lélek mélyére, és a kimondatlan igazságok világába.

Kovács Krisztián felnövéstörténetének olvasása közben sokszor jutott eszembe Ottlik Iskola a határon című regénye: a fiatalkorban köttetett barátságok életre szóló kapcsa és a történetmesélés stílusa miatt is.
Kamaszkori jellemformálódásról, szoros kötődésekről, cinkostársi viszonyokról, a gyerekből felnőtté érés meghatározó eseményeiről olvashatsz az Ablakok az ébrenlétben regényben.

📚✨ Ritkán történik meg velem, hogy egy könyv ennyire csendben, mégis teljesen a szívem közepébe talál. Marcel Theroux A phenjani varázsló számomra az egyik legkülönlegesebb olvasmányélmény volt az utóbbi időben.
A regény Észak-Koreában játszódik, ahol minden a szabályokról, a félelemről és az elzártságról szól – és ebbe a világba érkezik meg a képzelet, egy titkos szerepjáték-könyv formájában. A főszereplő, Csunszu, ennek segítségével fedezi fel a fantázia erejét – és rajta keresztül valami nagyon mély és emberi kezd kibontakozni: a szabadság utáni vágy.
Egyszerre volt szívszorító és felemelő. Olyan ritka egyensúlyt teremt a valóság kegyetlensége és a belső világ szépsége között, hogy végig úgy éreztem, mintha egy különös álomban járnék. Minden oldala kicsit másképp hatott rám: néha elgondolkodtatott, néha megdöbbentett – de mindig ott volt az a csendes csoda, amit csak igazán jó könyvek tudnak nyújtani.
💛 Őszintén mondom: imádtam olvasni. Az a fajta regény, amitől többnek érzed magad a végén. Azt hittem, egy lassú történet lesz – és közben szinte észrevétlenül vitt magával még hosszan velem is marad.

Egyetlen kérdésem van csak, én ezt miért csak most olvastam?!
Élek-halok a könnyed, földhözragadt, szórakoztató romantikusokért és ez a könyv pontosan az. Belecsöppentem egy pletykás kisváros mindennapjaiba, ahol semmi sem marad titokban és ahol Blair felkavarja az álló vizet a kicsit sem mindennapi érkezésével. Képtelen voltam letenni, csak úgy pörögtek az oldalak a kezeim között és szinte végig hatalmas mosollyal olvastam, néhol pedig fel is nevettem. Imádtam az írónő humorát, azt, ahogy a kémia működött Blair és Griffin között, azt a sok apróságot, amit egymásért tettek és ami csak még imádnivalóbbá tette az ő kapcsolatukat. Imádtam a cselekményt, a könyv mondanivalóját és az összes mellékszereplőt, egytől-egyig. Alig várom, hogy még többet olvassak Bellamy Creek-ről és erről az imádnivaló közösségről.

Vannak könyvek, amelyekhez jólesik lelassulni, kicsit megállni, és csak átadni magunkat annak a meleg, otthonos hangulatnak, amit annyira keresünk. A Strawberry Patch palacsintázó pontosan ilyen.
Kisváros, palacsintaillat, eperfesztivál és egy második esély – ez a történet minden sorával simogat.
Archer, az odaadó apuka és Iris, a visszahúzódó, de hatalmas szívű nő története kedves, valóságos, szerethető. Egy palacsintázóban keresztezik egymás útját, ahol a múlt fájdalmai lassan átalakulnak bizalommá, majd valami többé. És persze ott van Olive, a kislány, aki minden jelenetet feldobott – komolyan, annyira imádtam!
Ha egy finom, szívderítő romantikus regényt keresel, amiben minden a helyén van – lassú kibontakozás, közösség, érzelem, egy kis humor – akkor ez a te könyved.
Én biztosan sokáig fogok még visszagondolni rá.

Abszurd módon szeretek a második világháborúról olvasni, így mikor megláttam a “náci gyermekkísérletek” matricát a kötet borítóján, azt gondoltam, ez is egy nekem való történet lesz. A Freiberg-villa öröksége két idősíkon játszódik, részben napjainkban, egy kisebb részben pedig az 1940-es években. Főszereplőnk építészként megörökli a címben említett kastélyt, és ezzel párhuzamosan egyre többet tudunk meg a világháborús évek eseményeiről a villában.
Végső soron nem igazán okozott maradandó élményt sajnos, azt hiszem, mindent elmond, hogy a leginkább szerintem a benne lévő macskakolóniára fogok emlékezni a későbbiekben. Azoknak ajánlanám, akik szeretik a kifejezetten lassú lefolyású történeteket, és nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a második világháborúról olvassanak, vagy épphogy nyitni szeretnének kicsikét felé.

Ez a könyv egy igazán érzelmekkel teli kisvárosi romantika. A történet egyik főszereplője Cole, a vonzó, sebzett lelkű rendőr, aki egy egyedülálló apa is.
Felesége elvesztése óta egyedül neveli kislányát, és bár kívülről erősnek tűnik, belül még mindig a gyásszal küzd
Cheyenne a bátyja legjobb barátjába évek óta titkon szerelmes. Kedves, humoros és mély érzésű lány. Régóta próbálja elengedni Cole-t, de minden kapcsolata megbukott, mert mindig őt mérte viszonyítási alapnak.
Cole karaktere mély, egyik pillanatban határozott és erős, a másikban pedig egy belül összeomlott férfi. Mindenki úgy hiszi, már túl van a veszteségen, de valójában nem kér segítséget, és nem meri kimondani, hogy még mindig nincs jól. Ez a belső harc nagyon valóságos, és kiválóan megjeleníti azt a gyakori jelenséget, amikor valaki nem akar pszichológushoz fordulni és inkább próbál a saját erejéből gyógyulni.
Ami a legjobban tetszett a könyvben, hogy nem külső felek nehezítik meg a dolgukat, hanem saját lelki sérüléseik.
Melanie nem fél belenyúlni a fájóbb, mélyebb témákba, de ezt úgy teszi, hogy közben megmarad az izgalom, a romantika és a feszültség is.
Külön kiemelném Cole és kislánya, Mariah kapcsolatát. Minden jelenetük olyan édes volt. Rengeteget hozzátesz a történethez.

A történet maga nagyon érzékeny témát dolgoz fel és hihetetlenül elgondolkodtató.
1943-ban és a jelenben játszódó események középpontjában Elisabeth Waldner, egy építész áll, aki a villa felújítását végzi, hogy egy múzeumot alakítsanak ki belőle. Közben pedig szép lassan elénk tárul a villa és volt tulajdonosainak sötét múltja.
A regény részletesen az osztrák és olasz tartományi történelmi konfliktusokba bemutatva a fasizmust és a háború következményeit és az identitás kérdését.A karakterek életszerűek, mindegyikük egy-egy megszegett ígéretet hoz a történetbe, és az ő döntéseik/ tetteik segítenek feltárni a villa és a régió fájdalmas múltját.
Nem csupán egy történelmi regény, hanem egy mélyebb, emberi dilemmákat és választásokat bemutató mű, ami a bűn, megbocsátás és újrakezdés kérdéseit is érinti.Összességében a regény tökéletesen ötvözi a történelmi realitást az érzelmi mélységgel, de valami hiányérzetem maradt.

Még egy könyv, amit az bookstagramon ismertem meg, és ismét nem okozott csalódást a bookstagram közösség!
Jóságos isten!!!
Első gondolatom az volt miuán megláttam a könyvet, hogy "ez egy tégla, soha nem fogok a végére érni", de tévedtem. Következő gondolatom pedig az, hogy "itt aztán lesz nosztalgia!"
Több, mint 650 oldal volt a könyv, de éreztem annyinak. Kevesebb, mint 4 nap alatt kiolvastam. Nagyon tetszik az írónő írásmódja.
Utolsó "tinivámpírnyáladzós" könyvem az Alkonyat volt, de ez a könyv,annál sokkal,de sokkal jobb volt! Minek nekünk Edward Cullen és Bella Swan, ha kapunk helyettük egy Jaxon Vega-t és Grace Fostert!

*.*