És az újabb rész megint tett egy lapáttal az eddigiekre! 700 oldal ide, vagy oda, 3 nap alatt kiolvastam ezt a gyönyörűséges féltéglát – jóformán letetehetetlen!
A cselekmény ezúttal is pörgős, zajlik egyrészt az iskolai élet a maga őrült tanóráival, miközben az elsősök a Számvetésre készülnek, ami vízválasztó ezen az évfolyamon. Aki sikeresen teljesíti a,feladatokat, az tovább folytathatja tanulmányait, aki viszont elbukik, az búcsút inthet az,intézménynek.
Az ikrek beleszoktak az akadémiai éltükbe, és mindketten úgy érzik, itt a helyük, ezért megértem, hogy izgulnak a Számvetés miatt. Jó volt látni, hogy baráti körük bebetonozódott (bár azért e kapcsán ért egy meglepetése és csalódás :O ), és egyre jobban tudják használni erejüket is. Az ugyan majdnem a könyv végig titok marad, hogy mi a rendjük, bár azért voltak ráutaló jelek ebben a kötetben, így a közepe felé már sejtettem. Viszont alig várom, hogy a következő könyvben kicsit kifejtésre kerüljön,ez a rend, és lássuk, a lányok hogyan boldogulnak a vele járó újdonságokkal.
Ám az iskola és a megmérettetésre való felkészülés mellett ott van az Örökösök és a sleppjük által,okozott folyamatos attrocitások. Az ikrek külön figyelmet kapnak ezúttal is a végzősöktől, akik feladatul kapták, hogy minden elsőéves életét nehezítsék meg a Számvetés előtt. Az biztos, hogy a Zodiákus akadémia nem a gyengéknek való, és itt hírből nem ismerik az egyenlőséget és igazságosságot. Szerencsére a lányok továbbra is állják a sarat az Égi Örökösök ellen.
És ha Darcy és Tory a fentieken túl úgy éreznék, maradt egy kis szabadidejük és lelki nyugalmuk, az is az egyre zűrösebbé váló szerelmi életükre megy el. Mindketten elemi vonzódást éreznek valaki iránt az akadémián – majd kiderül, hogy ezek a kapcsolatok mennyire lesznek működőképesek hosszútávon.
A kedvenc karakterem továbbra is Orion, minél többet tudok meg róla, annál jobban szeretem!!! De nemcsak őt ismerjük meg egyre jobban, hanem az Égi örökösöket is, és minél mélyebben megismerjük a múltjukat és ezáltal tetteik mozgatórugóit, egyre kevésbé tudok rájuk seggfejként gondolni. Kezd beigazolódni, hogy Szoláriában semmi nem fekete vagy fehér. Óóóó, itt a legtöbb karakter a szürke számtalan árnyalatában pompázik.
És miközben a Vega ikrek el vannak foglalva az akadémiai életükkel, fekete árnyak gyülekeznek, amik azzal fenyegetnek, hogy nemcsak a lányokat és az iskolát, hanem az egész birodalmat magukkal sodorják. A könyv megelehetősen izgalmasan ért véget, alig várom, hogy olvassam a folytatást!

A Haldokló csillagok egy romantikus fantasy regény, amely egy sötét, veszélyekkel teli világba vezeti az olvasót. A történet a Solanis birodalmában játszódik, ahol a főszereplő, Astraea, egy zsarnoki uralom alatt él, miközben múltjának nagy része homályba vész. Élete akkor változik meg, amikor találkozik a titokzatos Nyte-tal, aki különös módon segíti és védi őt.
Az írónő lassan, fokozatosan tárja fel a történet hátterét és a világ szabályait, ami ugyan néha türelmet igényel az olvasótól, de cserébe egy gazdag és összetett univerzumot kapunk. A cselekmény központi eleme a Kiválasztottak játéka, ahol a királyságok bajnokai versenyeznek, hogy védelmet szerezzenek a vámpírok ellen.
A történet nemcsak kalandokkal és veszélyekkel teli, hanem erős érzelmi szálakkal is dolgozik. Astraea karaktere fokozatosan fejlődik: a kezdetben bizonytalan lányból egyre határozottabb, saját döntéseit vállaló hősnő válik. A romantikus szál és a titokzatos Nyte karaktere különösen izgalmassá teszi a történetet, hiszen az olvasó folyamatosan kérdéseket tesz fel a valódi szándékairól.
Összességében a Haldokló csillagok egy fordulatokban gazdag, hangulatos fantasyregény, amely elsősorban azoknak ajánlható, akik szeretik a romantikával átszőtt, epikus történeteket. A könyv hosszú, de a sok titok, karakterfejlődés és kaland miatt végig fenntartja az érdeklődést.
Nyte karaktere volt a kedvencem – és igen, engem is sikerült megvezetnie. A karakterének felépítése, a róla való információk csepegtetése nagyon tetszett.
Astraea-val kicsit nehéz volt megbarátkoznom, de a karakterfejlődése tetszett.
A könyvet azoknak ajánlanám, akik szeretik a romantikával átszőtt fantasy történeteket, a vámpíros és mágikus világokat, valamint a titkokkal és fordulatokkal teli kalandokat.

Számomra A ragyogás az egyik legerősebb és legnyomasztóbb könyv, amit Stephen King valaha írt. Ez a történet számomra nemcsak egy klasszikus horror, hanem egy mély, pszichológiai utazás is a félelem, a család és az emberi lélek sötétebb oldalai felé. 📖❄️
A szálló hangulata egyszerűen zseniális és hátborzongató. Az elszigeteltség, a végtelennek tűnő folyosók és a lassan növekvő feszültség olyan erős atmoszférát teremt, hogy olvasás közben szinte éreztem a hotel hideg, baljós jelenlétét. 🏨🌨️
Mintha maga az épület is figyelne… és várna valamire. 😳
Nagyon szeretem, hogy a történet középpontjában nemcsak a természetfeletti áll.
Jack Torrance karaktere tragikus és félelmetes egyszerre. Az ő belső harca, dühkitörései és lassú összeomlása legalább annyira nyomasztó, mint a hotel paranormális jelenségei. 🪓
(Side note: szerintem Jack Nicholson FANTASZTIKUS!)
És persze ott van Danny Torrance, akinek különleges képessége, a „ragyogás”, az egész történet egyik legérdekesebb eleme. A kisfiú érzékenysége és bátorsága nagyon megható, és sokszor szívszorító látni, hogyan próbálja megérteni és kezelni a látomásait. ✨👁️
A könyv olvasása közben többször is kirázott a hideg, de pont ez az, amitől ennyire erős élmény. 😱
A félelem itt nemcsak a szellemekből jön, hanem az emberi lélek sötétségéből is.
Számomra a Ragyogás egy elképesztően erős, nyomasztó és mégis mélyen emberi történet. Egyszerre ijesztő, tragikus és lebilincselő – és pont ezért marad ennyire emlékezetes. 📚❄️✨

Egy eltűnt kislány. Egy videó évekkel később. És egy újságírónő, aki nem tudja elengedni a történetet…
New Yorkban, a hálaadás napi felvonulás forgatagában nyoma vész egy hároméves kislánynak. A család élete egy pillanat alatt omlik össze, az ügy pedig évekig megoldatlan marad. Aztán egyszer csak felbukkan egy titokzatos videó, amely talán mindent megváltoztat.
A történet feszült, sodró tempójú, és folyamatosan ott motoszkál a kérdés: mi történt valójában?
Ez a történet nem egy szokásos krimi. Ez a történet veled marad, és bizony szem sem marad szárazon. A múlt és a jelen összefonódik, minden apró lépés számít…
Engem teljesen beszippantott ez a könyv: rövid fejezetek, folyamatos feszültség. Nehéz letenni, mert mindig tudni akarod, mi jön a következő oldalon.
Ajánlom mindenkinek, aki valaha egy kicsit elveszettnek érezte magát, és csak arra várt, hogy valaki megtalálja.

A helyszín nem is lehetne jobb: egy ódon és nagyon elit egyetem a svájci Alpok vonulatai között, zöld levelű fákkal és egy csillogó vizű tó…
Viszont, a cselekmény lehetett volna jobb is.
Az eleje izgalmasnak tűnt, Gabriel bosszúja és a titkos társaság miatt, de később csak szép lassan csordogál előre felé a történet, miközben a fiú és a lány versenyeznek egymással az egyetlen egy helyért a társaságnál. Néhol ugyan kiszámíthatóak voltak a fordulatok, de ezek nem voltak zavaróak.
Bevallom, én Gabrielt elküldtem volna melegebb éghajlatra, azok után, amit Elorával tett, de a lány nagyon könnyen megbocsátott neki (ahhoz képest meg főleg, amiket korábban nem nézett el neki).
Szó, mi szó a szereplők nem igazán győztek meg, de a drámai légkör miatt folytatni fogom a sorozatot.

Úgy tűnik, hogy Devney Perry nem csak a cowboy románcokban írásában jó!
Miután eddig csak ezeket olvastam tőle és a nagy részét a munkásságában ezek teszik ki, kicsit kételkedtem mikor megláttam, hogy érkezeik egy high fantasy-val.
Közel 800 oldalas szörnyeteg, aminek első két harmadában alig történt valami (ezt elég sokáig is tartott olvasni), de az utolsó harmada… éjjel fél kettőig olvastam, és csak azt vettem észre, hogy elfogytak a lapok.
Politikai játszmák, árulás, intrika, szerelem és szörnyek. Tökéletes alapanyag egy jó történethez, a világépítésről ne is beszéljünk, zseniális volt! Olyan világot teremtett meg, ahol a ellenség nem csak a szomszédos királyságból érkezhet, hanem szörnyek formájában is.
Az alapötlet nagyon tetszett, az írásmódja gördülékeny. Csak a dinamikával volt némi gondom.
Az első pár fejezet, amikor a Odessát választják a húga helyett (menyasszony fizetségként) igazán izgalmasra sikeredtek, de az utána következő tetemes rész borzasztó vontatott volt.
A lányt nagyon kedveltem. Szimpatikus volt, akit otthon teljesen elnyomták, de, amit kiszabadul a kastély falai közül, megmutatkozik az igazi személyisége. Vicces, kissé szarkasztikus, kicsit felelőtlen, viszont rettentő bátor és makacs, mint az öszvér.
És a másik főszereplő, az Oltalmazó… ‍
Nagyszájú, pimasz és végtelenül lojális. Ő a tökéletes harcos. Kívülről morcos és zárkózott külső alatt, belül azonban vajszíve van. Nem mellesleg a külseje is tökéletes…‍
A szikrák az első másodpercben érezhetőek voltak Odessa és az Oltalmazó között, de lassan alakul ki köztük bármi is, de ahogy ez bekövetkezik…lángra kaptak a lapok.
A vége…te jóságos isten! Az utolsó két fejezet, vitt mindent.

Ha imádtad az Amit a hurrikán meghagyott-ot, akkor ez a kötet tuti betalál, mert végre megkapjuk Paige és Gannon saját sztoriját és hát, ezek ketten együtt? Zseniálisak.
Ez egy igazi enemies to lovers, ahol már az első pillanattól pattognak a szikrák. Paige a keményen dolgozó, céltudatos nő, Gannon pedig az a tipikus „szemtelenül vonzó, de igazából full jó fej” kategória, aki persze előbb szeret bele, és ettől az egész dinamika még édesebb lesz.
A könyv ráadásul belesodor a filmipar és a valóságshow-k kulisszái mögé is, tele olyan kis részletekkel, amiktől még érdekesebb az egész. Közben kapunk munkahelyi románcot, grumpy x sunshine-t, drámát, humort, és azt a fajta lassan építkező feszültséget, amitől már csak lapoznál és lapoznál.
A könyv felépítés miatt végig történik valami, és egyszerűen nem lehet nem szurkolni annak, hogy Paige végre beadja a derekát, Gannon pedig elérje, amit (illetve akit) akar.

Ha egy olyan klasszikusra vágysz, ami nem édes, hanem maró, nem kedves, hanem nyugtalanító, akkor ez a könyv rád vár. Emily Brontë története igazi érzelmi vihar: vad szerelem, megszállottság, bosszú és két olyan karakter, akik egyszerre rombolják és tartják életben egymást. A hangulat sötét, borús és rettentően magával ragadó, pont olyan, mint a mocsárvidék, ahol játszódik.
Ez nem romantika a könnyed fajtából, hanem egy mélyen emberi, nyers, néha kegyetlen dráma, amitől egyszer csak azon kapod magad, hogy teljesen belecsúsztál Heathcliff és Catherine tragikus világába. Ha szereted az intenzív, karaktervezérelt, „belemarkol a lelkedbe” típusú történeteket, akkor ez a regény simán le fog nyűgözni.

Harper - a fiatal óvónő - nyakába szakad két árván maradt gyerek, és ezzel teljesen megváltozik az élete. És persze ki más lenne a társa ebben a helyzetben és segítene neki a gyerekek körül, mint az a férfi, akibe konkrétan gyerekkora óta szerelmes, és aki történetesen a bátyja legjobb barátja is...
Lényegében ennyi a történet.
Februárban olvastam, még hó is volt, de végig olyan hangulatban voltam a könyv miatt, mintha küszöbön lenne már a nyár, és én egy romcomot néznék egy szombat délután.
Vannak benne nehéz témák, de ettől függetlenül nem egy lelkileg megterhelő, nehéz olvasmány (talán ezt is tudnám felhozni hibának, hogy az írónő bedobált pár traumát a főszereplőinek, de igazán súlyt és érzelmi töltetett már nem adott nekik), tökéletes könyv utazásokhoz és nyaralásokra, egyébként.
Amit kifejezetten szerettem az az, hogy nem voltak benne gonosz emberek. Csak emberek voltak, élethű emberek, jó és rossz pillanatokkal.
Ez egy kedves - számomra egyszerolvasós - történet, amit olvasva tudod, hogy nyilván nem lehet rossz vége, de pont ezért jó: tökéletes egy hétvégi kikapcsolódáshoz. Gyorsan lehet vele haladni (én is kiolvastam 3 nap alatt), és akkor is bátran belevághatsz, ha nem olvastad a Gyulladáspontot.

"...a szeretet azt jelenti, hogy úgy szeretem a masikat, ahogy az neki jó, és nem úgy, ahogy én gondolom, hogy neki jó lenne."
Egy halálközeli élmény igaz története.
Egy olyan élmény története, mely megváltoztathatja a gondolkodásod.
Az Én jártam valahol... elsőre számomra hihetetlen tűnt, hogy valaki ennyi mindent tapasztaljon meg. Nem hallottam korábban az író történetét, és elsőre csak a fülszöveget olvastam, később néztem utána. Hangoskönyvként hallgattam meg, szerintem így sokkal élvezhetőbb volt a könyv. A stílus olvasmányos, emlékekből és átélt kalandokból építi fel az író, a halálközeli élményt is a sztorizgatással teszi könnyedebbé.
Mi van a halál után? Hiába tagadja bárki, mindenki kíváncsi rá, mi vár ránk a halálunk után. Az író a saját maga átélt tapasztalatait, a szörnyű balesetet és annak következményeit mutatja be a könyvben, majd az áteltekből
A kötet megmutatta számomra, hogy egy ilyen élmény mennyire meg tudja változtatni az ember életét, mennyire meg tudja változtatni a gondolkodásmódot.
Hangoskönyvként hallgattam meg, ami egy nagyon jó ötlet volt, mert a felolvasó hangszíne, stílusa nagyon sokat hozzátett szerintem a történethez, ahol mennyire hat valakire érzelmileg a történet.