Legacy kisvárosa tíz évvel ezelőtt a tűz martalékává vált, 18 önfeláldozó hotshot tűzoltó révén azonban a lakosok megmenekültek. Most ennyi évvel később a hős tűzoltók leszármazottai fel akarják éleszteni a város hotshot csapatát, ezzel emléket állítva a szüleik előtt.
A Gyulladáspont című kötetben két fiatal pár történetét olvashatjuk el, miközben a csapat küzd a várossal az engedélyért.
A kezdetek kezdete című részben Sebastian Vargas (Bash) hazatér, hogy mozgásba hozza a csapat újra szervezését, de a hazatérése felszakítja a régi érzéseket és fájdalmat közte és fiatalkori szerelme, Emerson között.
A parázs felizzik című részben River Maldonado kockáztat, és hosszú évek csendes szerelmét bevallja Averynek, mielőtt hazaköltözik Alaszkából, hogy a tűzoltó csapat része legyen.
Vajon Bash&Emerson és River&Avery érzései képesek lehetnek legyőzni az akadályokat, legyen az múltbeli sérelem, fizikai távolság?
Nekem nagyon tetszett a Gyulladáspont, mert megismerhettünk egy fájdalommal teli, de mégis összetartó kisvárost, ahol a fiatalok döntése felkavarja az állóvizet. A történet megmutatja, hogy a legrosszabb események, tragédiák után is lehetséges az újrakezdés.
Bash&Emerson története megmutatja, hogy mindenkinek jár a második esély. Egy esély, hogy a múlt hibáit kijavítsuk, hogy közös jövőt lehessen építeni, a közös érdekeket előtérbe helyezve.
River&Avery története megmutatja, hogy néha lehetünk önzőek, ha a saját boldogságunkról van szó. Nem szabad hagyni, hogy a számunkra káros személyek irányítsák az életünket, még akkor sem,.ha családtagok. Kettőjük szerelme megmutatja, néha megéri kockáztatni, megéri félretenni a barátságot, mert sokkal többet nyerhetünk.

A ʀᴇɢɢᴇʟɪ ᴀ ᴛɪꜰꜰᴀɴʏɴáʟ egy különös fiatal nő története, akit egy feltörekvő író elmesélése kapcsán ismerünk meg. Egy kicsit hazudós, szeleburdi, kicsit kancsal fiatal nő, akinek a kisugárzása, a vidámsága mégis csalogatja magához az embereket, a férfiakat. Mindenki szeret a társaságában időzni, mert tudják, hogy feltétel nélküli elfogadásra lelnek nála: elfogadja az embereket úgy, ahogy vannak, nem akarja megváltoztatni őket. És ez a mondanivaló az, ami megragadt bennem az olvasás során, mert sem Hollyt, sem az elbeszélőt nem ismerjük meg igazán:))
A kötetben még olvashatunk három rövidebb novellát is.
⭐ A ᴠɪʀáɢᴏꜱ ʜáᴢ egy fiatal lány keserédes története, aki hátrahagyta a családját a fényűző életért, majd azt egy parasztfiú szerelméért. A nehézségekkel teli élet döbbenti rá, hogy a kölcsönös szeretet, vonzódás többet ér a fényűző életnél.
⭐ A ɢʏéᴍáɴᴛɢɪᴛáʀ egy hosszú börtön évekre ítélt férfi története barátságokról, emlékekről és egy gyémántgitárról. Egy gitár, mely a szabad életet, a világot jelképezi.
⭐ A ᴋᴀʀáᴄꜱᴏɴʏɪ ᴇᴍʟéᴋ visszaemlékezés egy elvesztett barátra, a szeretre, mely minden nehézséget túlélt.

Sok történetet olvastam már a második világháborúról. A történelem ugyanaz, a fájdalom ugyanaz, de mégis minden történet más arcát mutatja annak az időszaknak. Az Ahová mész, oda megyek is egy ilyen könyv: egy történet, amely lassan, de mélyen beszippantja az olvasót.
Olvasás közben sokszor éreztem azt a jól ismert kettősséget, hogy a szívem vérzett mindazért, ami ezekkel az emberekkel történt, mégis volt valami a történetben, ami reményt adott, mert az ilyen könyvek reményt és hitet adnak.
A regény középpontjában két nő áll, akiket a történelem kegyetlenül próbára tesz. Kapcsolatuk nemcsak családi kötelék, hanem egy mély, emberi szövetség is. A történet megmutatja az anya és gyermeke közötti erős, mindent túlélni akaró szeretetet, a sógornők közötti bátor összetartást, és azt a fajta lojalitást, amely képes szembeszállni a félelemmel és a gyűlölettel.
A könyv egyik legszebb gondolata számomra az volt, hogy bármennyire is próbálta a világ az embereket egymás ellen fordítani (vallás, származás vagy hit miatt), de mindig voltak olyanok, akik ezt nem hagyták. Akik az emberséget választották.
A történet ráadásul valós események ihlette, ami még erősebbé teszi az olvasás élményét. Tudni, hogy mindez valódi emberekkel, valódi sorsokkal történt meg, különös súlyt ad minden oldalnak.
Az Ahová mész, oda megyek nemcsak egy háborús történet, sokkal inkább egy könyv az emberi kapcsolatok erejéről, a hitről, és arról, hogy a szeretet néha a legnagyobb bátorság. Egy fájdalmas, mégis felemelő emlékeztető arra, hogy még a legsötétebb időkben is voltak, akik a fény felé tartottak. ✨

Adott egy tündérekkel, vámpírokkal és istenekkel teli dark fantasy, amiről elég nehéz lenne spoiler nélkül beszélni, szóval a mélységeibe nem is mennék bele, de azért kapargassuk kicsit felületesen, hogy mi is rejlik ebben a majdnem 700 oldalas csodában.
Kezdem azzal, hogy gyönyörű kiadás, egészen magával ragadó volt számomra az első perctől kezdve a borító, illetve a fanartok, amik szerepelnek benne, és bár kicsit szoktam tartani a vaskosabb kötetektől, szerencsére nem csalódtam. Nem éreztem túlírtnak vagy elnyújtottnak, számomra tökéletes volt a történetvezetés, az írói stílus nagyon tetszett, és imádtam a cselekményét.
Astraea a zsarnok király által vezetett és uralma alatt tartott Solanis birodalmában elzárva él, a hamis biztonság illúziójában, amíg meg nem érkezik hozzá Nyte. Hol egyfajta belső hangként, hogy pedig egy csak Astraea számára látható kivetülésként jelenik meg, de célja minden esetben egyértelmű, segíteni a lányt.
Astraea egy idő után döntésre jut, megszökik szeretője karjaiból, és egy olyan útra kel, amely titkokkal, veszéllyel, és veszteségekkel van kikövezve.
Át kell vegye legjobb barátnője helyét a Kiválasztottak játékában, ahol a győztes jutalma a védelem, hallhatatlanság és egy hely a királyi őrség tagjai közt.
A játékok során végig ott van Nyte egyrészt segítségként, másrészt viszont egy bosszantó, megfejthetetlen kivetülésként.
A történet az összefonódó sorsokat, a halálon átívelő szerelmet, a mély vonzalmat, valamint a reménytelenséget és a reményt bemutató érzelmi hullámvasút, ahol az olvasó és a női főszereplő együtt ismerik meg ennek a magával ragadó világnak a belső lényegét, és együtt jönnek rá, hogy senki nem az, aminek első pillanatra látszik.
Nekem nagyon tetszett a férfi és női szereplő közti dinamika, ahogy az egymás szöges ellentétei vonzották egymást, a sötétség és a fény, melyek vagy kiegészítik, vagy végül teljesen elnyelik egymást.
A függővég nyilván idegőrlő, nagyon várom a következő részt.

Nem rég olvastam a Bába titka c könyvet az írónőtől, ami tetszett, de azért maradt bennem egy kis hiányérzet. Nagyjából erre számítottam ennél a könyvnél is, ez viszont abszolút felülmúlta a várakozásaimat.
A szokásos “recept” itt is nagyon jól működik: több idősíkon játszódó történet, erős női karakterek, valós történelmi események szolgálnak alapul és egy kis nyomozás. Itt is igaz volt, hogy mindegyik történetszál nagyon izgalmas volt. A krimi vonaltól a Bába titka után nem vártam nagy meglepetést, illetve azért mert ez a könyv sem egy krimi igazából, viszont itt most nagyon meg tudott lepni az írónő a fordulatokkal.
A történelmi szàl is nagyon tetszett. A második világháború alatt a Bletchley parkban dolgozó kódfejtők és motoros küldöncök munkájáról, akkori körülményeikről is nagyon érdekes volt olvasni.
Mindent összevetve nekem ez a könyv 5 csillagos olvasásélmény volt. 🩷

Számomra igazi meglepetés volt. Korábban valahogy nem tudott megfogni, nehezen indult be, és az első részein kifejezetten lassan haladtam. Az elején sokszor éreztem úgy, hogy nehéz belehelyezkedni a világba, és kicsit túl sok az információ egyszerre. Viszont ahogy haladtam előre, valami teljesen átkattant bennem, és a második felét már szinte egy levegőre, másfél nap alatt ledaráltam.
Fantasy rajongóként sokféle világot és történetet ismertem már meg, de ez a sorozat még így is képes volt újat mutatni. A benne szereplő lények és a világ működése sokszor meghökkentő, néha kifejezetten kaotikus, és voltak pillanatok, amikor csak ültem, és azon gondolkodtam, hogy „mi is történik éppen?”. Ugyanakkor pont ez az egyik legnagyobb erőssége is: mer különleges, furcsa és néha szokatlan lenni. A történet alakulása közben, többször is hangosan nevettem.
A tündérvilág ábrázolása külön kiemelendő. Itt nem a megszokott, idealizált képet kapjuk: a szereplők makacsok, önfejűek, sokszor felsőbbrendűséget sugároznak, és nem egyszer kifejezetten elviselhetetlenek. Mégis, éppen ez teszi őket hitelessé és érdekessé. Ebben a kegyetlenebb, hierarchikus világban különösen üdítő látni, hogy a főszereplők a Vega ikrek ebben a kötetben, megőrzik az emberségüket.
A történet egyik legizgalmasabb része számomra a múlt feltárása és a rejtélyek kibontása volt, bár érezni hgy ez még nagyon egy bevezető rész. Nem kapunk mindent azonnal készen: a karakterek folyamatosan küzdenek, hibáznak, gyakran kerülnek nehéz helyzetekbe, és sokszor meg is „szívatják” őket. Ennek ellenére újra és újra felállnak, és ez ad egy nagyon erős érzelmi töltetet az egész történetnek.
A karakterek közül számomra egyértelműen Orion professzor lett a kedvenc. Az a típusú figura, aki elsőre ridegnek és keménynek tűnik, mégis érezhető, hogy sokkal több rejlik a felszín alatt. Az ilyen összetett, morálisan nem egyértelmű karakterek mindig különösen izgalmassá teszik a történetet. Persze ehhez a jellemhez többen is csatlakozhatnak. De én nekem ő lett a kedvenc.
Összességében a Zodiákus Akadémia egy rendkívül egyedi és magával ragadó sorozat. Bár nem indul könnyen, aki kitart mellette, egy különleges, humorral és sötétebb tónusokkal átszőtt fantasy világot kap, amelyből nehéz kiszakadni. Számomra egyértelműen az egyik legemlékezetesebb olvasmányélmény lett.

Az Elhagyott lányok egy olyan történet, amely szerintem lassan indult be, de szépen építette be a múlt sötét titkait már az első pldalakon is, ez a szépen ívelő tendencia szerencsére végig meg is maradt. A váltott idősík pedig igazából két történeti szálat visz végig, amik szépen össze is érnek.
Emily Gunnis nemcsak egy megrázó családi, testvéri drámát mesél el remek stílusban, hanem valóban érzékenyen és hitelesen mutatja be, milyen mély sebeket hagyhat a múlt maga után, ami a jövőben is nagy hatással tud lenni az érintettekre, főleg akkor, amikor annyira fájdalmas a múlt, mint ebben a történetben, amiben a családi erőszak, a nők és gyermekek elnyomása mind-mind helyet kaptak.
Szerintem a regény két legnagyobb erőssége mindenképpen a több idősíkon futó történetvezetés és a jó írói stílimusban megírt cselekmény. Ahogy a szálak egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy válik egyre nyugtalanítóbbá és érzelmileg megterhelőbbé a történet, mert számomra a fiatalabb korosztály elhanyagolása és a velük szemben elkövetett erőszakos cselekmények miatt nagyon érzelmes, érzékenyítő és megindító volt a történet.
Az elhagyott gyermekek sorsa, a sok titok súlyként nehezedtek rám az olvasást követően is, mert ezek a témák pont azok, amelyekről beszélni kell és ugyanakkor elgondolkodtatók is.
A hangulat volt még az, ami tetszett, mert végig feszültséggel teli, mégis van benne egyfajta csendes melankólia is, nagyon érdekes kettősség volt.
Összességében nem szabad egy klasszikus, pörgős thrillert várni, inkább egy lassan kibontakozó, érzelmekre építő történet ez, amelyben nagy hangsúlyt kaptak a karakterek belső vívódásai és múltjuk sötét titkai.
A téma pedig nem is lehetne napjainkban aktuálisabb, így olvasásra ajánlom a regényt.
Szerintem senki nem fog csalódni, aki szereti a jófajta lélektani thrillereket.

Nagyon régen vártam, hogy olvashassam a Haldokló csillagokat, és nem is okozott csalódást.
Bár alapvetően jobb szeretem a pörgős könyveket, a Haldokló csillagok mégis nagy űrt hagyott bennem annak ellenére, hogy ez egy lassan és aprólékosan felépülő romantasy, mind világépítés, karakterek és cselekmény vonalon.
Astraea egy nagyhatalmú úr irányítása alatt éli mindennapjait, hol szerető, hol bántalmazó kapcsolatban, ami alól szeretne kitörni, de mivel nem emlékszik szinte semmire a saját életéből, nem igazán tudja, merre indulhatna.
Egy nap összeszedi a bátorságát, és legjobb barátnője segítségével megszökik, hogy elkísérje Cassiát a Kiválasztottak játékára. A játék fődíja nem csekély: a győztes kiválasztott országa száz évre mentesül a vámpírok elnyomása alól, a bajnoka maga pedig halhatatlanná válhat.
Astraea óriási kalamajkába keveredik, és legjobb barátnője helyett egy hang, egy árny az, aki elkíséri őt kalandjai során – hol támogatva, hol csak még nagyobb bajba sodorva őt. A lány sokáig abban sem biztos, hogy a rejtélyes jelenés, Nyte valójában létezik-e.
A könyv egy trilógia első része, egy olyan függővéggel, ami garantáltan megőrjít majd.

A Blackwater sorozat első kötete egy pusztító természeti katasztrófával indul. Az alabamai Perdido városát elönti az ár, a sáros víz házakat rombol le, sírokat mos ki, és felforgatja a közösség életét. Amikor a víz visszahúzódik, egy különös idegen marad utána, egy vörös hajú nő, Elinor, akit az elöntött szálloda egyik emeleti szobájában találnak. Senki sem tudja, honnan jött, hogyan élte túl a napokig tartó áradást, és miért jött valójában.
A történet nem klasszikus horror, sokkal inkább lassan kibontakozó, gótikus hangulatú családregény. McDowell erőssége az atmoszférateremtés, a fülledt déli kisváros világa, a társadalmi hierarchia, a kimondatlan érdekek és hatalmi játszmák mind aprólékosan kidolgozottak. A cselekmény lassan hömpölyög – akár maga a folyó –, miközben egyre több apró, nyugtalanító részlet kerül a felszínre.
Elinor alakja különösen izgalmas: egyszerre válik a közösség részévé és marad örök kívülálló. Jelenléte érezhetően átformálja a Casey család és Perdido jövőjét.
Ez az első regény megteremti a Blackwater világát, felépíti a szereplőket, és elegendő titkot hagy maga után ahhoz, hogy az olvasó kíváncsian nyúljon a folytatás után.
Gyorsan olvasható, mégis sűrű hangulatú kezdés egy különleges, déli gótikus sorozathoz. Azoknak ajánlom, akik szeretik a lassan kibontakozó misztikumot, a családi drámákat és a baljós atmoszférát.

Amikor kézbe vettem Üvöltő szelek című regényt Emily Brontë tollából, tudtam, hogy egy klasszikus történet vár rám, hiszen olvastam már korábban. De arra nem számítottam, hogy ennyire mélyen belém fog kapaszkodni újra.
Ez nem egy szép szerelmi történet. Nem az a fajta, amely gyógyít vagy megnyugtat. Inkább egy érzelmi vihar, amely végigsöpör az ember lelkén, és amikor elcsendesedik, valami már nem egészen ugyanaz bennünk.
A kapcsolat Catherine Earnshaw és Heathcliff között nyers, vad és fájdalmas. Nem tudnak egymás nélkül létezni, de együtt sem találnak békét. A köztük lévő kötelék olyan mély, hogy szinte túlmutat a szerelem fogalmán – inkább egy végzet, amely újra és újra visszahúzza őket egymáshoz.
Olvasás közben sokszor éreztem azt, hogy ez a történet nem akar könnyű válaszokat adni. Inkább azt mutatja meg, milyen sötét és pusztító tud lenni az emberi szenvedély, ha a büszkeség, a harag és a kimondatlan érzések irányítják.
És amikor a végére értem… egyszerűen bőgtem.
Ez a történet szó szerint kitépte a lelkemet a helyéről. Ritkán fordul elő velem, hogy egy könyv ennyire mélyen felkavar.
Mégis van benne valami különös szépség. Valami vad és őszinte, ami miatt lehetetlen közömbösnek maradni. Az Üvöltő szelek nem simogatja a lelket – inkább darabokra szedi, majd csendben ott hagy bennünket az érzelmeinkkel.
És talán éppen ezért olyan felejthetetlen olvasási élmény.

Hangoskönyvként kezdtem el hallgatni, kíváncsi vagyok, mennyire egészíti ki a felolvasó stílusa a könyvet :))

A ʀᴇɢɢᴇʟɪ ᴀ ᴛɪꜰꜰᴀɴʏɴáʟ egy feltörekvő író meséje Hollyról, a különös fiatal nőről, aki hiába van messze a szépség ideáltól, kicsit hazudós, szeleburdi és szétszórt, de mégis a kisugárzása és a vidámsága vonzza a ferfiakat maga köré. Hollyt nem ismerjük meg igazán a történetben, ahogy az elbeszélő író szomszédja sem ismeri.
A történet talán legfontosabb gondolata, az a tulajdonság, az az elfogadás, amit Holly mutat mindenki felé: elfogadja az embereket úgy, ahogy vannak, azok különös hóbortjait, szabadságát, tiszteletben tartva őket.
Az író elbeszélésében nem kapunk teljes képet Hollyról, sosem tudjuk, mit miért tesz igazán, de mégis látjuk, hogy elfogad minden embert, tiszteletben tartja annak vágyait, tulajdonságait.
A ᴠɪʀáɢᴏꜱ ʜáᴢ egy fiatal lány keserédes története, aki tizenévesen hátrahagyta a családját a fényűző városi életért, de egy parasztfiú felbukkanásáig nem tudta, mi az a boldogság és szeretet.
A ɢʏéᴍáɴᴛɢɪᴛáʀ egy szomorú mese egy börtönről, ahol semmi sem az, aminek látszik, még a barátságok sem. Egy gitár története, ami a börtönben elő idős férfinak a szabadságot, a világot jelenti.
A ᴋᴀʀáᴄꜱᴏɴʏɪ ᴇᴍʟéᴋ visszaemlékezés egy régi barátra, a szeretre, mely minden nehézséget túlélt. Egy barátságra, egy kapcsolatra, mely sokat jelentett, boldogságot hozott, de sajnos szomorú véget ért.

Deadwater egy olyan város ahol bandák úralják a környékek utcáit, a rendőrfőnök korrupt és a polgármester tanácstagjai bordélyházban múlatják az esti órákat.
Ebben a sötét világban él Arran akinek a gyerek kora is úgyan ilyen veszélyes, bűnökkel teli és mocskos volt. Az apja nőket vásárolt és leigázta őket.
Tudta, ha felnő nem akar olyan lenni mint ő. Arran egy olyan helyet akart a nőknek akiknek nem kell félniük a bántalmazástól ezért egy olyan bordélyházat hozzott létre ami támogatja az ott dolgozó nőket és az életükkel is azt tesznek amit akarnak.
De Arran és a barátai is tudnak kegyetlenül viselkedni. Kitaláltak egy olyan játékot ahol húsz férfi megküzdhet öt nőért egy zárt raktárban ahonnan a férfiak csak úgy szabadulhatnak ki ha megküzdenek egymással és megszeretnek egy nőt akit magukévá kell tenniük. A véres játékban résztvevő nők is ismerik a szabályokat és önként lépnek be a raktár sötét falai közé, hogy valami újat tapasztaljanak meg.
Sajnos egy hiba miatt amit egy naiv, új játékos nő okozott Arranak megkellett szegnie a saját szabályait amit létrehozott a játékban, de nem az összeset. Hű ahozz amit létre hozott, és az új játékossal együtt, több hétre kénytelenek elvonulni és minden nap szabályok szerint eljárni, amibe bele tartozik az aktus is.
De vajon Arran és az ismeretlen lány betartja a szabályokat vagy inkább elmenekül a bűnöző rossz fiú elől.

Ez a könyv egy lassan kibomló érzelmi utazás. Veszteség, az emlékezés és az újrakezdés legbelsőbb rétegein mehetünk végig, fájdalmas és érzékeny témán keresztül. Gyász, gyermek elvesztése, érzelmi bántalmazás, újrakezdés.
.
Perrin nagyon érzékenyen mutatja meg, hogy a múlt nem tűnik el nyomtalanul, hanem velünk marad, alakít, néha megsebzi a jelent, máskor pedig segít megérteni önmagunkat. Olvasás közben több ponton is azt éreztem, hogy ez a történet nemcsak a szereplőkről szól, hanem rólunk is: mindazokról, akik próbáltak már továbblépni, miközben valami még mindig visszahúzta őket.
.
Különösen erősnek éreztem a könyv atmoszféráját. Melankolikus, ami egyszerre fájdalmas és vigasztaló. Nem a fordulatok miatt marad emlékezetes, hanem azért, mert érzelmileg nagyon erős témákat bontogat, amiben minden ember megtalálja saját magát.
.
Violette Toussaint a főszereplőnk, akinek a külömleges jellemét egyszerűen imádtam. Az ő alakja elsősorban a csendes erő, a mélyen elrejtett fájdalom és a gondoskodó szeretet köré épül. Nem látványosan szenvedő alkat, hanem olyan nő, aki a fájdalmát magában hordozza, és inkább elviseli, mintsem kitörjön. Jó párszor éreztem azt, hogy kívántam, végre szakadjon fel benne hangosan mindaz ami benne lakik. A magány egy választott életforma, betévedő emberekkel. Saját kis szokások és rend. Olyan karakter, akit a veszteségei megtanítottak értékelni a jelent és azt, amit kaptunk az életben.
.
Az író stílusát ebben a regényben alapvetően lírai realizmusként írnám le. A szöveg egyszerre hétköznapi és költői. Több egymásba futó történetszálból épül fel. Információadagolás, a visszautalások és a késleltetés fontos szerepet kapnak benne.
.
Aki szereti a lassabb építkezésű, érzelmileg telített, karakterközpontú regényeket, szívből ajánlom. Jó választás lehet azoknak, akik a cselekmény mellett a hangulatot, a lélektani mélységet is fontosnak tartják. Aki nyitott a gyász, emlékezés, veszteség és újrakezdés témáira, de nem nyomasztó, hanem reményt is hordozó formában szeretne ezekkel találkozni.