Nagyon szépen köszönöm, hogy megoszthattam a gondolataimat, hogy időt szántak rám.Különös ajándék ez nekem, hiszen az idő az egyetlen dolog, ami nem adható vissza… Megtisztelő , hogy együtt voltunk és remélem, lesz módunk arra, hogy ujra elmondhassuk a történeteinket…Én nagyon szeretem a festményeket, szeretem , ha a házak falait képek díszitik, mert behozzák a házunkba a világot. Marc Chagall szerint csak egy szín van a festő palettáján, a szeretet színe. A szeretet képes megváltoztani minden rosszat, Jót tenni, ez a legnagyobb méltóság, kívánom, hogy ezentúl, ne csak a kenyér adja a szánkba az ízt, ami boldoggá tesz, hanem a szeretet, ízesitsük szeretettel a kenyerünket… Úgy szeretném, ha úgy élnénk ezentúl, hogy ne kelljen se félni, se remélni, hogy legyünk biztosak abban, hogy fontosak vagyunk, ésa világ valamennyiünkkel ékesebb.

Bánjunk magunkkal irgalmasan , különösen ezekben a napokban, hetekben…Amikor türelmünket vesztjük, legtöbbször magunkat okoljuk, ha a “csillagok visszafelé forognak” a zárt ajtók mögött. Egyikünknek sem tesz jót, ha mindig mindenért magunkat okoljuk, büntudatban őrlődünk…mindig csak a rosszat vesszük észre magunkban. Nem, nem szabad “ törpévé “ tenni magunkat, mert ezzel engedélyt adunk másoknak is arra, hogy azzá válunk valóban. Merjünk ragyogni, engedjük, hogy a bennünk lévő fény ne pislákoló gyertyaként égjen, de valóban ragyogjon, mint a nap

Én biztosan tudom, hogy nagyobb értékeket tulajdonítanék sok sok apró dolognak, nem azért mert ezek anyagilag nézve drága holmik, nem , nem, hanem, mert nekem jelentenek valamit… például az unokáim rajzai, kivágott papirdíszei, egy egy képeslapra írt üzenet… édesanyámtőól örökölt cipő, a semmire nem jó porolója, a deremetszője… Biztosan tudom, mint eddig is, ezután is elmondanám mindenkinek, akit szeretek, és nem tenném hozzá, hogy minek mondjam, úgy is tudod… Nem kimondanám, hogy szeretem és fontos nekem a csillag a szemében…Szárnyakat ragasztanék mindekire, hogy érezzék a szél simogatását és tudják, milyen szép is a végtelen égből nézve a világ.. elhinném, hogy mindig van holnap, mindig , mindenből fel lehet állni , hogy nem leszek az, aki egyedül marad az ég alatt...

Van egy latin kifejezés” Meditatio Mortis”, ami azt jelenti, tisztában lenni saját halálunkkal… Ha tudjuk, hogy valamennyien a földön járva az ég felé haladunk, sokkal könnyebb megtalálnunk a mindennapokban a mennyeit… Ne essünk abba a hibába, hogy ezer é vre tervezünk és közben elfelejtjük megélni a most adta lehetőségeket…Ez a “ bezártság” jó alkalom arra, hogy számba vegyük , mi is a fontos… mi az, amin változtatunk, ha holnap újra mienk lesz a világ, a kék ég és a harangok nem értünk, de nekünk szólnak.

Most különösen fontos tudnunk, hogy feleősséggel tartozunk magunknak, másoknak, hogy igaz lélekkel gondoskodnunk kell nemcsak magunkról, de a szeretteink jólétéről, boldogulásáról. Ez az állapot most olyan, mint a bor… A bor zamatát, ízét bódulatát nem ismerjük meg, ha csak beszélünk róla, ha csak nézzük, meg kell kóstolnunk, hogy tudjuk, lőrét iszunk-e vagy nap érlete , meséket hordozó nedüt. Ha azt akarjuk, hogy érezzük, ember vagyok, szerető és szerethető, naponta tennünk kell valami jót magunkért és másokért, hogy tudjuk értékesek vagyunk, erősek és jók. Az utóbbi időben már-már divat volt az érzéketlenség, most ez változik…

A szeretet ereje felbecsülhetetlen. Meghosszabbitja az életet...Mutassuk ki, mondjuk el, ha kell napont többször is, szeretlek… nem szabad, hogy ne tegyük meg, mert , a szeretet éltető erő... nélküle elbizonytalankodunk, betegek lehetünk. Különösen most, hogy fizikailag eltávolodunk egymástól, kell a szó, kell hogy tudjam szeretve vegyok és szeretheő vagyok… Az, hogy kimondom "szeretlek", mert így érzem, ez a csodálatos szó valamennyire pótolhatja ebben az időszakban elveszett ölelést, a símogatást. Azzal, hogy kimondom: "szeretlek, fontos vagy nekem", kivasalom a lelki ráncokat, jobbá teszem a napokat. Persze elvárni másoktól, hogy úgy szeressenek, ahogy én, nem lenne reális elvárás. Mindenki csak azt tudja adni , ami a szívében van. De azt mutassa ki, adja, mondja meg. Az életünk végén ez az egyetlen dolog, aminek értéke van, ez az, amit magunkkal viszünk…

Nagyon szeretném tudni, hogy önök, akikkel most beszélgetünk, hogyan élik meg ezeket a heteket, mi az, amit ebből a helyzetből megtanultak, mi lenne az, amit másképpen szeretnének majd csinálni...

Hányszor halljuk mostanában, hogy válságban vagyok, amikor azt kérdezzük, miért is tökéletesítem magam, amikor a végén minden odavész...… fájdalmas út az , amin most járunk, de hinnünk kell, hogy ha végigjárjuk, a megújult élet vár.. A mai helyzet egy kihívás… Én azt tapasztalom, hogy jobban értékeljük az apró örömöket, ajándék minden szép szó, az egymásnak küldött virtuális ölelés, a közös emlékeket felidéző fényképek, a zene, a dal… segít elhinni, “ lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér”…

Legtöbbünk életidejében még soha ilyen fontos szerepet nem kaptak a szavak. A szavak, amelyek gyógyithatnak, de romba is dönthetnek. Néha egyetlen szó életet menthet, de örök sérülést is okozhat. Megdöbbenünk, ha azt halljuk, hogy X vagy Y veri a feleségét, a férjét vagy a gyerekét… Igen a fizikai sérülés nyomot hagy, látszanak a kék foltok, ott marad a véraláfutás a testünkön, az eltörött csont fáj, ezekről a sérülésekről látleletet lehet venni, megállapitható hány napon belül gyógyulnak, de kevesen veszik észre, hogy milyen életreszóló sérülést lehet okozni a szavakkal, egy gúnyos megjegyzéssel… Most, amikor összezárva élünk, türelmetlenebbek lettünk, egymással szemben kevésbé elnézők, könnyebben felcsattanunk… Hát vigyázzunk, hogy hogy fogalmazunk… Vigyázzunk, hogy ne bántsuk meg egymást, mint ahogy nekem fáj, ha bántanak, ne feledjük, másnak is fáj.

jó estét kívánok, köszönöm szépen, hogy önökkel lehetek. Remélem, ez a húsvét alkalom volt arra, hogy felidézzék az emlékeket, hogy telefonon vagy a számitógép segitségével kapcsolatot teremtsenek a szeretteikkel, a barátaikkal. Azt hiszem, bárhol is élünk, valamennyiünknek meg kell tanulnunk új módon bánni az életünkkel..Ehhez kell az életigenlés, a türelem, az akarat. Ha erddig soha, most biztosan érezzük a feladatot. Az életünkkel dolgunk van, élnünk kell és ehhez mindent meg kell tennünk, hogy győztesen kerüljünk ki a mostani bajból.

A város, ahol élek, üres…alig-alig mozdul az utca…A családok hetek óta összezárva, másoktól elszigetelődve élik a mindennapjaikat. Nehér próbatétel…A legtöbben nem találjuk a helyünket, csak feszengünk, különös, furcsa, nyomasztó szorongás költözött belénk és szívünk időnként fájdalmasan panaszkodik. Most van igazán szükségünk a szeretetre, arra a csodálatos érzésre, ami oldja a félelmet, erőt , bátorságot ad ahhoz, hogy győztesek legyünk. Most igazán hinnünk kell, hogy az életünkkel dolgunk van, lennünk kell! Én becsülöm az örömöt, mindenből megpróbálom kivenni a legjobbat, most, hogy nem ölelhetem meg a gyerekeimet, az unokáimat, a barátaimat, naponta telefonon elmondom nekik, hogy fontosak nekem, hogy szeretem őket. Ha úgy érzem, hogy minden fakó és a boldogság tompa, szürke, fénytelen hártya mögé bújt, -mert van ilyen is, elveszni néha emberei dolog- a szavakkal magam köré építem a jót, erős hittel, úgy, mint a katedrálisokat a régiek, akiket sem háboruk, sem járványok nem tudtak eltéríteni attól a szándéktól, hogy megépitsék katedrálisaikat. Hittel tették… Én így írok, hittel…Fontos, hogy jól bánjak a szavakkal, mert a szavak csodákra képesek, gyógyitanak, szárnyakat rakhatnak ránk, elhitetik velünk , értékesek vagyunk, de egy rosszul megválasztott szó, olyan is lehet, mint a méreg… beteggé tehet, elveheti az életkedvünket, a szavakkal gyilkolni is lehet. Most nagy szükségünk van a türelemre, , hogy odafigyeljünk a szeretteinkre, egymásra. Vegyük észre valamennyiünkben lévő jót és csak a jót! Ez az idő, bármennyire is néha kilátástalannak tűnik, mégis alkalom arra, hogy beszélgessünk, hogy meséljünk, hogy felidézzük az emlékeket, hogy elővegyük a fényképeket, hogy megismerjük a társunkat, a gyerekeinket, magunkat …Hiszem, hogy ez az időszak jó alkalom a lelki utazásra is…és ha lehet, találjunk mindig valamit, amitől tudunk mosolyogni, hangosan nevetni, amitől virulhat a lelkünk.Nekem például sok-sok szemem van…Nem nézem mindig ugyanazzal a szemmel a világot…Gondolatban minden porcikámra szemet ragasztottam, hogy mindenben lássak valami szépet is…és naponta elolvasok egy mesét, megnézek egy olyan filmet, ami elhiteti velem a jó győzelmét., elhiteti velem, hogy valamennyien fontosak vagyunk és a világ valamennyiunkkel ékesebb. Kívánom, hogy higgyük el a "Micimackó visszaté"r című filmből Robert Gida szavait : “ Bátrabb vagy, mint hinnéd, erősebb, mint amilyennek látszol, okosabb, mint gondolnád és szeretettebb, mint amiről valaha is tudni fogsz.”