„Minden nemzet bűnrészes, akik hátat fordítottak azoknak, akik a legsebezhetőbbek voltak…”
Interjú
Az Alexandra Kiadó gondozásában már olvasható Armando Lucas Correa legújabb kötete, Az elveszett lány története. A kubai származású író történelmi regényei különleges módon képesek megvilágítani a történelem által elveszett pillanatokat. Könyveiben a második világháború menekültjeiről ír, és feltárja szörnyű emlékeiket a múlt borzalmairól.
Az elveszett lány története
Alexandra Kiadó (A)
Berlin, 1930-as évek. Amanda Sternberg és férje boldog jövőről szőtt álmai szertefoszlanak, amikor a náci hatalomátvétel után be kell zárniuk könyvesboltjukat, majd koncentrációs táborba hurcolják Juliust. A kétségbeesett Amanda gyermekeivel Dél-Franciaország felé menekül, ahol egy régi családi barát özvegye beleegyezik, hogy befogadja.
Az elveszett lány története és korábbi, A történelem hajótöröttei című műveivel kapcsolatban az Entertainment Weekly készített Armando Lucas Correával interjút, amelyben az író elmesélte, miért is foglalkoztatja őt ennyire a történelemnek ez a része, és mi vonzotta, hogy erről írjon.
„A történelem hajótöröttei valójában arról szól, mi is történt az MS Saint Louis 28 utasával, akiket Havannában engedtek partra szállni. De mi lett a többi 900 zsidó menekülttel, akik kénytelenek voltak visszatérni Európába? A második regényben, Az elveszett lány történetében fel akartam fedni néhány olyan utas sorsát, akik Franciaországban kötöttek ki. Mindkét regény évekig tartó nyomozást igényelt. Az első könyvemnél visszautasítottam a lehetőséget, hogy beszéljek a Saint Louis túlélőivel, amíg be nem fejeztem a könyvem megírását, és el nem utaztam Berlinbe, Auschwitzba és Havannába. Az elveszett lány történeténél azonban épp az ellenkezőjét tettem: előszőr Oradour-sur-Glanebe mentem, majd teljesen belemerültem a könyvbe. Két teljesen különböző írási folyamat volt.”
A történelem hajótöröttei
Alexandra Kiadó (A), 2020.
A 12 éves zsidó lánynak, Hannah-nak 1939-ben szüleivel együtt menekülnie kell a nácik által kisajátított otthonukból. Az embertelenségből egy Kubába tartó óceánjáró kínál kiutat, de lehetséges-e a menekülés, vagy az új élet reménye délibáb csupán?
Correa regényei mind egy nagy tragédia különböző történeteiről szólnak, amelyek már úgy tűnhet, feledésbe merültek, és amelyekről sokan nem is szívesen beszélnek. Az író azonban küldetésének érzi, hogy kiemelje őket a homályból.
„A történelem hajótöröttei és Az elveszett lány története egy trilógia részei. A három regényben régóta elfedett történelmi eseményekkel akartam foglalkozni: a Saint Louis tragédiájával, az Oradour-sur-Glane-i mészárlással, a harmadik könyv pedig a náci Németország eugenikájáról fog szólni. Mindegyik a II. világháború szörnyűségeiről szóló történet, amelyek olyan országokat érintettek, mint Kuba, az Egyesült Államok, Kanada és Franciaország – amelyek bizonyos értelemben felelősek voltak sok ember tragikus sorsáért.”
Az író említést tett saját múltjáról, és hogy miért hat rá személyesen ez a tragédia.
„Kubában nőttem fel, és emlékszem, amikor 10 éves koromban a nagymamám egyszer azt mondta nekünk a vacsoránál: Kuba nagyon drágán meg fog fizetni azért, amit a zsidó menekültekkel tett. Ahogy felnőttem, megértettem, hogy a Saint Louis-i tragédiára utal, amiről Kubában soha nem beszélnek. Nagymamám spanyol bevándorlók gyermekeként akkor volt terhes az édesanyámmal, amikor a Saint Louis megérkezett Havanna kikötőjébe 1939. május 27-én. Látta, hogy a fedélzeten lévő menekültek nagy részét kényszerítették, hogy térjenek vissza Európába, ahol a náci koncentrációs táborokban halálra lettek ítélve, és ez mély nyomott hagyott benne.”
Armando Lucas Correa az Entertainment Weeklynek adott interjújában beszélt a múlt felejtésével kapcsolatos dichotómiáról is:
„A háború a hontalanság és a veszteség érzéseit ébreszti fel, és mint túlélési mechanizmust, a feledést. El kell felejtenünk, ahhoz, hogy túléljünk, legalábbis néhány esetben ez a helyzet. Nem élhetsz úgy, hogy a múltat teherként cipeled a válladon. Egyrészt felejteni egészséges, de másfelől veszélyes is lehet. Ez a menekült, a száműzött és a hontalan kettőssége. […] Sajnos nem tanulunk a történelemből, hajlamosak vagyunk feledésbe merülni. Az a nap, amikor elfogadjuk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk – és tiszteletben tartjuk ezeket a különbségeket ahelyett, hogy nevet és értéket próbálunk adni neki –, az a nap lesz az, amikor végre elűzhetjük a „másik” mérgező gondolatát.”
