Ezt a krimit bátran merem ajánlani kezdő krimiolvasóknak, régi motoros krimiseknek, olyanoknak, akik azt hiszik, magyar szerző nem írhat jó krimit, és olyanoknak, akik azt gondolják, nem is szeretik a krimik. Garantált, hogy Szántó Dániel mindenféle olvasót képes megmozgatni és nagyszerű olvasmányélményt nyújt nekik.
Az Egy pap vallomása a Budai Viktor-sorozat első része, és fordítva építi fel a történetet, mint klasszikus esetben elvárnánk. Előbb van meg a gyanúsított/elkövető, mint hogy megtalálnánk az áldozatokat. Két ártatlan embert ástak el élve, a nyomozóknak pedig alig egy hét áll rendelkezésükre, hogy előkerítsék őket.
A regény tele van fordulatokkal, lassan derülnek ki a különböző szereplők magánéleti titkai, melyek nagyban befolyásolják a nyomozás előrébb jutását. Mindenkinek megvan a saját gyengesége, gyarlósága, és ez nem egyszer akár végzetes kihatással is lehet a nyomozásra.
Szántó nemcsak vallási dilemmákat tárgyal a könyvében (kinek kell életben maradnia, a látszólag ártatlan, szentéletű papnak, vagy a bűnösnek titulált fiatalnak?), hanem párkapcsolati problémák, szülő-gyerek viszony, valamint az egymásban való megbízás is központi kérdései a könyvnek.
Ez volt az első kötetem a szerzőtől, de biztos, nem az utolsó, mindegyik sorozatát végig szeretném venni.

Őszinte leszek, többet vártam ettől a könyvtől. Nagyon felcsigázott a téma, a fülszöveg, de az olvasás végére olyan érzésem volt, mintha csak egy vázlatot olvastam volna.
A könyv témája, hogy az 1800-as évek Franciaországában, Párizsban működő, nők számára fenntartott elmegyógyintézet mindennapjaiba, valamint az éves báljukba enged betekintést. Hogyan készülnek az őrültek egy bálra? Mennyire tudják, miről szól ez? Kik azok, akik eljönnek őket megnézni? Izgalmas kérdések, de csak elnagyolva kapunk rá válaszokat. Inkább biodíszletként működnek, a kórtermi lányokról, asszonyokról alig tudunk meg valamit, pár mondattal felvázolják az előtörténetüket és annyi. A fókusz Geneviéve ápolón és Eugénie-n van, de az ő kapcsolatuk is elnagyolt, az ápolónő jellemfejlődése didaktikus, Eugénie karaktere papírízű, sekélyes.
Se a jellemábrázolás nincs kibontva (néha nyomatékosításként egy-egy szereplő megjegyzi, hogy Geneviéve megváltozott, de ezeket a mondatokon kívül sehogy se nyílvánul meg), se a cselekmény nem izgalmas, nincs kibontva, nincs csúcspontja a regénynek, a vége kiszámítható és semmit se ad hozzá az olvasmányélményhez.
Nagyon érződik, hogy Mas forgatókönyvíró, ez a kötet nagyon jól megfilmesíthető, rengeteget lehetne a non-verbalitással játszani.
Azoknak tudom ajánlani a könyvet, akik kíváncsiak arra a jelenségre, hogy ha egy család meg akart szabadulni a nőtagjaitól, akkor az 1800-as években nemes egyszerűséggel hisztériásként bolondok házába csukatták. Egyestés olvasmány, az érdeklődést felcsigázza, de nagyon sok mindennek utána kell majd olvasni, ha érdeklődünk a téma iránt.

Nagyon meglepett a könyv, mert bár tudtam, hogy nem könnyű a téma (gyász és gyászfeldolgozás), mégis olyan elemi erővel rántott be magával, hogy csak a felénél érzékeltem, mi is történik velem. A hatására tulajdonképpen én is keresztülmentem a gyászfeldolgozás szakaszain, teljesen együtt mozogtam Esther alakjával, még akkor is, amikor nem tartottam a legszimpatikusabb szereplőnek. És pont ez volt benne a nagyon erős, hogy Holly Ringland be tudtam mutatni a főszereplőt úgy, ahogy épp létezett: amikor szánalmas volt, akkor annak láttuk, amikor idegesítő és felelőtlen, akkor meg úgy. Nagyon jól megteremtette a hangulatot, az érzéseket, teljesen bele lehetett feledkezni a nővére utáni kutatásba, de azt is teljesen meg lehetett érteni, amikor hagyott magának időt, hogy csak sodródjon a napokkal. A Feröer szigeteken tett magányos sétái voltak a kedvenceim, egyszerűen láttam magam előtt a tájat és éreztem a gyógyulást, ami Esther lelkében végbement.
Igaz, nem mindig értettem a többi szereplő belső késztetését, hogy mit miért tesznek, de elfogadtam, ez nem az ő történetük volt. Elsőre talán túl elnyújtottnak, hosszúnak éreztem a könyvet, de aztán bele tudtam engedni magam, repültek az oldalszámok.

Ha te is most ismerkedsz a sci-fi műfajával, vagy láttad A háromtest-próblémát a Netflixen és olvasnál valamit a szerzőjétől, akkor bátran ajánlom neked ezt a könyvet.
Cixin Liu novellái nem épp rövidek, de pont annyira nyitnak meg egy-egy világot, hogy bele tudjunk helyezkedni. Játszódnak történetek a tönkrement bolygónkon, az űrben, néha épp a Föld belsejében. Nagyon izgalmasan hozza be a különböző idegeneket, földönkívülieket, nagy meglepetés is ért egy-egy novellában, de ezt most nem árulom el előre, olvassátok el :D
Amivel még erősíteném a kezdő sci-fi olvasókat, az az, hogy nem kell túlgondolni, mennyire értesz az asztofizikához, a fizikához, informatikához vagy bármelyik más tudományághoz, amely ehhez a műfajhoz köthető. Liu nagyon érthetően ír, amit pedig tudományosságként hozzátesz, az nem feltétlenül azért van, hogy igazolja magát, hanem hogy megteremtse a világot. Nem kell állandóan az értelmét keresni minden apró megjegyzésnek, hanem általánosságban fejti ki, amit szeretne.
Örülök, hogy ezzel a könyvvel kezdtem az ismerkedést, mondjuk lehettem volna türelmesebb és naponta csak egy novellát kellett volna olvasnom, mert kicsit azért megerőltető volt a számomra, de legközelebb már így fogom csinálni.

Azt hiszem, ez a kötet után végleg azt mondhatom: Kate Morton rajongó lettem!
A Titkok őrzője is több szálon fut, egyrészt 2011-ben járunk, ahol Dorothy Nicolson haldoklik, lánya, Laurel pedig egy végzetes 1961-es történést szeretne felgöngyölíteni. Tinédzserként látott valamit, amit azóta nem tud feldolgozni, így az utolsó pillanatban szeretné megtudni édesanyja életének valódi történetét.
A múltban pedig egész 1941-ig kell visszamennünk, ahol Dolly, Vivien és Jimmy történetét ismerhetjük meg.
Morton nagyon jó érzékkel ír a fiatalok életéről, az őrlődésről, nagyon szépen tudja megformálni a különböző karaktereket, nagyon jó kontrasztokat teremt. Amiben pedig abszolút zseniális, hogyan variálja a szálakat, hogyan hint el morzsákat, melyek végül rossz irányba visznek el bennünket. Kihagyásokkal él, így egy-egy történetszelet csak akkor válik egésszé, ha a másik szereplő szemszögéből is végig hallgatjuk ugyanazt a jelenetet.
Gyönyörű a nyelvezet, parádés az információk adagolása, végig fenn tudja tartani a feszültséget. Az első oldaltól az utolsóig odatapaszt a könyvhöz, egyszerre várom, mi lesz a vége és sírok, amiért máris befejeződött.
És ennek a könyvnek is sírás a vége, egyszerre boldog és szomorú, szaggatja az ember szívét.

Ez volt az első Elif Shafak-könyvem, de biztos nem az utolsó. Sok jót hallottam már róla, de szerintem nagyon jó, hogy Az eltűnt fák szigetével kezdtem.
Egyrészt egy gyönyörű szerelmi történetet olvashatunk (bár ha jobban belegondolok, nem is csak egyet), másrészt ha valakit érdekel Ciprus történelme, az nagyon jó betekintést nyerhet az ország egyik legkritikusabb periódusába. Kisebbségiként nagyon tudtam kapcsolódni és át tudtam érezni Nicosia lakosainak gyötrelmét. A vallási és nemzeti elvakultság elképesztő rombolást tud véghez vinni a vegyes közösségekben, régi jóbarátok ugranak egymás torkának és válik egy város vérfürdő terepévé csak azért, mert nem ugyanabban a templomban és nem ugyanazon a nyelven kérjük a feljebbvaló segítségét.
El szoktam rajta gondolkodni, vajon ha ilyen könyveket olvastatnánk kötelezőként az iskolákban, nem nevelnénk-e több empátiát a gyerekekbe, megelőzve, hogy megismételjék a történelmet. Mert nem volt elég a holokauszt, Cipruson húsz évre rá megismétlődik a faji alapú vérontás. Elképesztő.
Mindezt nemcsak egy török-görög szerelmespár szemén keresztül láthatjuk, a valódi narrátor egy fügefa. Gyönyörűen meséli el Defne és Kosztasz édes-keserű történetét, vele együtt Nicosia tragédiáját is. Egy fügefa, egy taverna, szerelmes szívek.
Ha bevállalod, hogy egy csodálatos történetért összetörik a szíved, mindenképp olvasd el ezt a könyvet, nem fogsz csalódni benne.

Engem ez a könyv jól átvert! :D
Mentségére legyen szólva, nem néztem kellőképp utána, nem vetettem bele magam a címkék forgatagába, hanem hittem azoknak az ajánlóknak, akik a sorozat többi kötetével egyetemben ezt is cozy, kávészürcsölős, tavaszi léleksimogató könyvnek írták le. Hát simogatás volt benne, csak nem lelki... (if you know what I mean)
Szóval nagyon kedves és aranyos történet, de nekem ez alapvetően akkor is egy nagyon spicy, két ember fizikai vonzalmáról szól, akik minden cselekményük mögött azt latolgatják, mikor bújnak ágyba a másikkal. Nekem ez már több, mint chiklit, nagyon is konkretizálva vannak a jelenetek. Erre készülj.
Viszont! A humora! Hát az valami fergeteges! Imádtam, annyit nevettem (hangosan!) ezen a könyvön meg a szereplőin, mint nagyon régen. Nem egy túlszofisztikált történet, de pont ez benne a szerethető, annyira mindennapi, annyira közvetlen, simán magunkra és környezetünkre ismerhetünk benne. Erős túlzásokkal dolgozik az írónő, ami nekem azért tetszik, mert nem tolja túl (na jó, csak a végén), hanem ezzel hozza közelebb az esendő szereplőket. A kigyúrt és tökéletes test mellett ott az érzelmileg éretlen, tanácstalan újdonsült apuka, aki megpróbál egy fedél alatt élni a nagyon szertelen és komolytalan dadussal. Kicsit együtt nőnek fel az ötéves kislánnyal. Már az elején tudjuk, hogy a happy end garantált, de hát pont ezért a kiszámíthatóságért olvassuk ezeket a könyveket. :)
Mindeneképp el akarom olvasni a sorozat többi részét is.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nagyon nyitottak a spiritualitás különböző irányaira, nézeteire, nem riadnak meg a halottakkal, állatokkal vagy csillagcsaládokkal történő kommunikációtól, automatikus írástól és az ezek által való gyógyítástól. :)
Mert be kell vallanom, itt-ott nekem már túl sok volt a könyv, telítődtem információktól, és bár megpróbáltam az alapvető szkeptikusságom jó mélyre ásni magamban, azért csak nem úgy sikerült minden, ahogyan azt terveztem.
Ami lenyűgözött a könyvben, az az, amilyen természetességgel, nyitottsággal áll a szerző nemcsak a témáihoz, nem az olvasóihoz is. Tisztában van vele, hogy amiket leír, az egyeseknek sok lehet, ezért mindig biztosít minket arról, hogy nincs velünk baj, ez természetes reakció. Nagyon összeszedetten és jól strukturáltan vezet bennünket végig a különböző témákon, gyakorlati tippeket ad, végig mellettünk áll, mint egy jó tanító.
Szóval ez nem egy klasszikus értelemben vett önfejlesztő könyv, hanem a spiritualitásunk azon szegmensének felébresztését hivatott segíteni, ahol az automatikus írásnak köszönhetően kapcsolatba tudunk lépni a magasabb erőkkel, őrangyalainkkal, elhunyt személyekkel, hogy segítsenek bennünket az utunkon, üzenetet adjanak át a földi életüket élő lelkeknek.
Nyitottság, ez kell hozzá. :)