Elolvasott könyveim száma (ebben az évben / összesen):
1 / 1
Elolvasott oldalaim száma (ebben az évben / összesen):
384 / 384
Bejegyzéseim száma:
24
Kedvenc könyveim
Közösségi média oldalaim
Instagram
Kedvenc kategóriáim
#
Fantasy
#
Romantikus
Melyik bejegyzéseket szeretnéd látni?
Megosztotta gondolatait
Elkezdtem egy könyvet
Befejeztem egy könyvet
Mit olvassak?
Kívánságlistára tett egy könyvet
Ajánló
Szavazás
Észlelés
Magazin
Tokai Tünde
augusztus 16.
Ajánló
Helena Holmstöm: A mindörökké Most kezdődik.. Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️ Egy igazi nyári hangulatú könyv, nekem az első az írónőtől. A karácsonyi kovász könyve már rég a polcomon pihen de még nem érkeztem oda hogy elovassam talán idén Karácsonykor sorra tudom keríteni. A nyár ezerrel pörög stúdióban pedig forrnak az indulatok. Vendela és Samuel a hírnévre hajtanak, de a szerelemre nem voltak felkészülve. A mindörökké most kezdődik számukra, azaz mi a fontosabb az érzelmeik vagy a karrier? Tetszett az írásmód az írónő könnyedén csempészi bele a nyár hangulatot a munkahelyi környezetbe ami picit feszült és főszereplőink érzések között őrlődnek. És valljuk be, nem mindig könnyű egyensúlyozni az élet viharos tengerén. Szerettem hogy ez nem az a tipikus szirupos romantikus, sokkal mélyebb, ugyanakkor megvan a könnyedsége. Ajánlom ha az utolsó nyári hónapokra még olvasnál egy romantikust ész szereted a kicsit mélyebb mondanivalót.
A mindörökké most kezdődik
Heléne Holmström
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
augusztus 16.
Ajánló
Sziasztok🙂 Lucy Score: Amire mindig is vágytunk.. Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️ Egy újabb Lucy Score történet, egy újabb könyv amire vágytunk. Paige és Gannon sztorija tovább görgeti a szálakat és ezt a regényt is nagyon nehéz, hogy ne egy szuszra olvassuk el. Megint egy tipikusan olyan könyv amitől azt várod, hogy majd egy kicsit kikapcsol, de közben úgy beletalál a lelked közepébe, hogy a másnap reggeli kàvéd mellett is e körül forognak majd a gondolataid. Humoros? Naná. Néha olyan érzés, mintha a főhős az én bakijaim titkos listáját olvasta volna fel. (Őszintén, ki nem felejtette még el, hova tette a telefonját, miközben azon hívta magát?) Érzelmes? Nagyon. Minden fejezet után úgy éreztem, mintha valaki a vállamra tette volna a kezét, és azt mondta volna: „Nyugi, nem vagy egyedül ezzel az érzéssel.” Ez a könyv egy meleg ölelés, amitől egyszerre sírnál és nevetnél, vagy csak bámulsz magad elé hogy vajon miért nem figyelmeztetett senki, hogy a szívedet is elrabolják a lapok. Főszereplőink erős karakterek, egy ízig vérig enemies to lover az övék. Gannon, egy morci indulatos pasi, akit Lucy olyan kiegészítőkkel látott el mint bőr karkötő és tetoválások, és Paige örömmel szívja a vérét ha csak lehetősége adódik rá. Folyamatos civakodás, amíg főhőseink egymáshoz nem csiszolódnak. Nekem picit hiányzott az extra izgalom de imádtam a sztorit. Megvan benne a rengeteg humor ahogy az imádnivaló mellékszereplők is. A mélység a fájdalalom és a családi problémák is. Habár nekem még mindig Knockemout áll a Lucy Score lista élén mindenképpen ajánlom ezt a történetet is.
Amire mindig is vágytunk
Éldekorált
Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
augusztus 3.
Ajánló
Tracy Wolff: Sóvárgás Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️ Aki régebb óta követ, vagy elcsípett egy-két infot rólam, az tudja hogy a Twilight és a HP sorozat indított el a könyvszeretet és az olvasás útján. Tehát kérdem én hogy lehet az hogy ezt a másfajta Twilight sztorit kihagytam? 🤔😀 Szerencsére, ahogy bekerültem a moobius márkanagykövet programjába elkezdtem. A borító gyönyörű, a borítón belül a színeket és a mintákat is imádom. Minden kötet fantasztikusan néz ki, 3 rész már a polcomon pihen. Köszönöm a @moobius.hu csapatának és a @cartaphiluskonyvkiado -nak hogy eljutott hozzám a könyv😍 Szóval eljött az idő és hatalmas lendülettel és elvárással vágtam neki ennek a bizarr szörny sulinak..ráadásul Alaszkában, óó igen.. Ami nekem nagyon furi volt az az, hogy mennyire hamar jött a romantikus szál és fogtam a fejem a sok klisétől, és jött a “ez most komoly?” érzés. Tömény bevezető, de az írásmód gördülékeny, fordulatos és ha nagyon figyelünk a fejezet címekre sokat elárulnak nekünk az adott fejezetekről. Aztán valahogy a folytatás komolyabbá vált, mint ha lépnénk egy szintet hogy na jó elég a szarakodásból 🤭😀 A történet komolyabbá válik a cselekmény beindul. Grace karaktere nagyon megosztó. A megnyílvánulásaival a gondolatai miatt néha megcsapkodnám, máskor meg pacsit dobnék neki a humoráért és hogy mindig vág az esze. Jaxon más..tetszett nekem. Sötét, vonzó és veszélyes. Tinikorom bálványa lehetett volna ez biztos. Szóval ha szereted a drámát és a még több drámát, az insta-szerelem vibeot és hogy sok kérdês marad megválaszolatlan, kezdd el. A humor és a fordulatok kárpótolnak. Ha szereted a vámpírokat, de nem akarsz szenvedni egy full komoly sztorin, akkor a Sóvárgás a te könyved. Ez a regény nem veszi magát túl komolyan – neked sem kell. Csak ülj le, vedd elő a kedvenc takaródat, és add át magad a vámpíros-tiniszerelem-fantasy koktélnak.😊 Várom a kövi részt hogy olvassam 😍
Sóvárgás
Tracy Wolff
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
augusztus 2.
Ajánló
Sarah Rivens: Tökéletesen helytelen Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️ Köszönöm a @cartaphiluskonyvkiado-nak ezt a gyönyörű könyvet 💜 „A világ azt mondta, maradjak csendben. De a szívem túl hangos volt.” Nos, nekem is sikerült elolvasnom ezt a történetet, és én amondó vagyok, hogy azért kicsit más és kicsit jobb volt az előző rész. Vajon Tökéletes? Vagy Helytelen? Ugye az előző rész..igen sokunknak fentartásai voltak, de én kifejezettem szerettem Ben karakterét. Szerintem humoros, maga a szerelmi szál is könyedebb és lágyabb volt mint az előző könyvben. Az első szerelem gyönyörűsége ami talán később bontakozhat ki. Nem volt nyomosztó mégis fájdalmas tudott lenni. Jó volt a dinamika bár a párosunk között nem mindig éreztem annyira a kémiát. Talán Bella miatt, kicsit furi volt a személyisége. A fogoly – Tökéletesen helytelen azoknak szól, akik mernek a komfortzónájukon túlra nézni. Azoknak, akik tudják, hogy az igazság nem mindig tiszta, és hogy a „jó” és a „rossz” között néha csak egy fájdalmas döntés áll. A könyvben sokkal erősebbek az érzelmek a humor és a cselekmény mint az erotika, kapunk abból is de nem erre épülő a sztori. Ash karaktere számomra még mindig bosszantó de kicsit már máshogy látom őt is. •Őszinte és hiteles karakterek •Lélektani mélység •Belső dráma és morális dilemmák DE! Nagyon sok volt a kínlódós rész is, túl hosszúra sikeredett ez a rész, már najdnem túlírt, rövidebben is leírhatta volna az írónő. A húzd meg ereszd meg érzése eléggé kiborító volt, de szívesen elolvasom a következő részt is 😍
Tökéletesen helytelen
Éldekorált
Sarah Rivens
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
július 20.
Ajánló
Sziasztok 💙 Milly Johnson: Karácsonyt minden napra 🎄 Könyvértékelés: 4,5 ⭐️ “Ha az élet hóvihart ad, keríts egy puha takarót” 🧤❄️ Első könyvem Milly Johnsontól. 🎄1 ózsdi fogadó 🎄3 egymás számára teljesen ismeretlen pár.. 🎄3 teljesen különböző életszakasz és gondok.. 🎄1 közös karácsony.. ❄️És hó mindenütt… Egy hihetetlenül életszerű könyv, életszerű problémákkal, a 6 ember találkozása sorsszerű, gyönyörű pillanatokat töltenek együtt, annak ellenére,hogy a hóvihar miatt ragadtak a fogadóban,szoros barátság alakul ki közöttük, amely gördülékeny és semmi erőltetett nincs benne. Imádtam 💙 Szerettem a szereplőket, leginkább Luke “Vegaman”Robin és Charlie( a legcukibb)karaktere fogott meg, de szurkoltam Mary és Jack happy end-jének is💙 Ez a történet hihetetlenül hangulatos, gyönyörű, vicces és egyben szomorú. Bevallom, én egy kuckózós romantikus történetet vártam, de sokkal többet kaptam. Nem éppen a legkönnyebb témákat érinti az írónő, és sokszor eleredtek a könnyeim olvasás közben, a végén mégis felfrissült a szívem, újra tudtam hinni a szeretetben, a szerelemben hogy a kirakós darabkái mindig megtalálják a helyüket 💙 „Szerintem mind sokkal boldogabbak lennénk, ha csak egy kicsivel jobban törődnénk az itt és mosttal, nem gondolod?” Egy igazán elgondolkodtató és hangulatos karácsonyi történet a @pioneer_books kiadó gondozásában 💙🎄 Most sem csalódtam, köszönjük hogy elhoztátok ezt a fantasztikus könyvet ☺️ (A borító eszméletlen gyönyörű💙) A 2024-es évem egyik legszebb karácsonyi története 💙
Karácsonyt minden napra
Milly Johnson
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
július 7.
Ajánló
Könyvajánló 🍓 Laurie Gilmore: A Strawberry Patch palacsintázó 🩷 Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️ „Itt az emberek nem kérdezik, hogy vagy – hanem hoznak egy palacsintát, és leülnek melléd. Aztán előbb-utóbb úgyis kibukik minden.” A Strawberry Patch palacsintázó egy melegszívű, finoman humoros regény újrakezdésről, barátságról és arról, hogy néha egy csipet eper, egy kanál juharszirup és egy jó beszélgetés többet gyógyít, mint bármely terápiás ülés😍 Archer az egyik pillanatban–Párizsban dolgozó séf, most pedig egyedülálló apuka – aki vidékre költözik, hogy az apró, bájos Dream Harborban újraépítse az életét és részese legyen lánya, Olive életének… A sors fintora, hogy nem egy menő éttermet, hanem egy palacsintázót kell vezetnie – mert hát mi más is lehetne a kisvárosi románc középpontjában, mint a palacsinta, aminek a eredeti receptje a homályba veszett..🥞 Mindehhez adjuk hozzá a szexi dadust Irist, aki fenekestül felforgat mindent..naná hogy garantált a bonyodalom.. Egy laza kisvárosi komfort-románc, ami bájos és édes, de be kell valljam nekem csalódás volt, az első rész után..Nem volt benne eredetiség..túl sok volt a klisé és a kiszámíthatóság..🙂 A spicy részek sem igazán tetszettek, inkább kínlódás volt. Humorból viszont nem volt hiány most sem. Szóval világmegváltó érzésekre és fordulatokra nem kell számítani, de néhány órás bekuckózós programra igen, egy palacsinta társaságában🥞🍓
A Strawberry Patch palacsintázó
Éldekorált
Laurie Gilmore
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
július 7.
Ajánló
Könyvajánló💛 Szerb Antal: Utas és Holdvilág Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️💫 Készen állsz egy lélekutazásra? Egy fájdalmasan szép utazás önmagunk és a múlt emlékei között. Szerb Antal Utas és holdvilág-ja az egyik legkülönösebb és legszebb magyar regény. Számomra felejthetetlen és számát sem tudom hányszor olvastam már. Mihály, a fiatal férj, nászút közben kiszáll az életéből, és Olaszország városain, templomain, kocsmáin át bolyongva próbálja újra megtalálni önmagát – vagy talán azt az énjét, akit sosem mert igazán vállalni. Melankolikus de finom humorral átszőtt történet nosztalgiáról, az elmúlásról, a halál csábításáról, és a vágyakozásról egy olyan élet után, amely talán sosem létezett. Mindenkinek ajánlom aki valaha azt érezte el kell vesznie hogy megtalálja önmagát 💛
Utas és holdvilág
Szerb Antal
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
július 2.
Ajánló
Könyvajánló💛 Murata Szajaka Keiko vegyesboltja. Könyvértékelés:5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ „Csak egy konbini… vagy mégsem?” Nem minden könyv vág mellbe az első oldalon. Vannak, amelyek csendesen lopóznak be a szívedbe, és kúsznak a bőrünk alá. Keiko vegyesboltja pont ilyen. Egy rövidke regény, egyszerű mondatokkal, mégis kegyetlenül pontos tükröt tart elénk: arról, hogyan mérjük az emberek értékét, hogyan nyomunk rájuk bélyegeket – és mit jelent igazából „normálisnak lenni”. 🧐 Keiko nem különc akar lenni. Nem lázad. Csak nem érti a világ játékszabályait. Egyetlen hely van, ahol biztonságban érzi magát: a kisbolt. A polcok rendje, a mindennapok ritmusa, a mesterséges udvariasság szabályai – mind-mind kapaszkodók számára. Ez az a hely, ahol nem kell kérdésekre válaszolnia. Nem kell magyarázkodnia. Ott lehet „valaki” anélkül, hogy bizonyítania kellene. Ennek ellenére a külvilág nem hagyja békén. Mert egy nő, aki harmincas létére nem házas, nincs karrierje, nincsenek ambíciói, és „csak egy boltban dolgozik” ráadàsul mellékállásban– azzal valami baj van, ugye? A legszebb az egészben, hogy a könyv nem akar megváltoztatni. Elgondolkodtat és szíven talál, hogy vajon hány ember lehet köztünk, akiket nem értünk meg, vagy csak épp nem próbáljuk.
Keiko vegyesboltja
Éjjel-nappal Tokió
Murata Szajaka
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
június 20.
Ajánló
Sziasztok Caroline Peckham, Susanne Valenti- Zodiákus Akadémia-Tündérbosszú Könyvértékelés5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ Annyira nagyon vártam már a második részt, mint kisgyerek a Karácsonyt 🤭😀 A csajok bosszúhadjárata elkezdődött és végre a kesztyűt is felvették az örökösökkel szemben. Ötletes volt, és számomra nagyon pozitív volt hogy a nyers brutalitást amit a fiúk az első részben képviseltek felváltotta a humor és a gyerekes csínyek. Sokat tanultak ebben a részben, és habár még mindig nem derült ki melyik rendbe tartoznak a lányok, szerintem nagy fejlődésen mentek át. A váltott szemszög fantasztikus ötlet volt. Imádtam a fiúk szemszögéből olvasni, picit belepillnthatunk mi zajlik az örökösök és Orion fejében, mi a motivációjuk, hogyan éreznek..Az ikrek nem hazudtolják meg magukat, talpraesettek és pimaszak és habár még mindig Tory a vagányabb és ösztönös iker, Darcy is egyre bátrabb és bontogatja a szárnyait. Tory igazi nő, makacs és nagyszájú még a lejárató kampányát is emelt fővel és humorral intézi😀🤭 “Mindenki tudja, hogy a karma egy szemétláda. Ma pedig Tory Vegának hívják.” A múlt árnyai, a titkos összefűződő kapcsolatok nagyon érdekesek voltak. nekem Orion lett ebben a részben a kedvencem, de azt érzem hogy Darius karaktere is szép lassan kúszik a bőröm alá..hmm ki gondolta volna hogy a sárkányfiú tud kedves is lenni? ..Mindeközben az Örökösök szülei is előtérbe kerülnek, akik enyhén szólva sem a kedvességükről híresek..Darius apjával az élen.. Kíváncsi voltam a szerelmi szálak alakulására, hogy Tory szíve kihez húz, vagy hogy Orion és Darcy engednek e a vágyaiknak..khm..Lance veled én is szívesen úszkálnék..🤭Vannak fejlemények de nem a szerelem van most sem a középpontban. “Mondtam már, Darcy, hogy milyen gyönyörűen festesz ma este? Darcy. Kimondta a nevem. Először. De miért hangzott többnek, mint csupán egy név? Mintha nyílvesszőt lőtt volna felém, ami mélyen belém is hatolt. A fenébe is! El kell felejtenem ezt a pasit. Mégis mi lehet olyan vonzó benne? Hogy elérhetetlen. Ez volt vonzó benne. Mindig azt akarjuk, amit nem szabad, és Orion számomra a tiltott dolgok megtestesítője. Ilyen egyszerű az egész. De azok az izmok. Az a szakáll. A sötét szemek. És az a mosoly.” A világfelépítés még nem kiforrott de ugyan..van még pàr rész hátra 🤭😀 A bosszú sokkal nagyobb és több szerepet kapott mint az, hogy megértsük ki és hogyan tör a Tündérek életére. 😀Izgalmas és érdekes volt, nem bírtam letenni a könyvet.A rövid fejezetek, a váltott szemszögek mind zseniálisak voltak. Aki szerette az első részt, imádni fogja aki pedig nem igazán jutott dűlőre az első résszel, adjon még egy esélyt a második kötetnek.
Tündérbosszú
Éldekorált
Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
június 18.
Ajánló
Halihó💛 Kayvion Lewis: Thieves Gambit-Tolvajok játszmája( A győztes mindent visz ) Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️ Kiben bízhatunk egy hazugságokra épülő világban? Egy játszma ahol hatalmas a tét, mindenki győzni akar és senki nem válogat az eszközökben. 🤭 Ross egy tolvaj család tagja, aki részt is vesz a küldetésekben de ő többre vágyik, barátokra, új kapcsolatokra, szerelemre. Terveit szövögeti, amikor a tervei szerinti utolsó balhéban valami balul sül el és édesanyját elrabolják.. Rossnak pénzre van szüksége hogy kiszabadítsa, ezért kénytelelen benevezni a tolvajok játszmájára, ahol nincsenen szabályok és mindenkinek egy valami lebeg a szeme előtt..a győzelem. Ross belevág a lehetelenbe a családi mottót sem felejtve.. A Quest családon kívül ne bízz senkiben.. A szereplők bemutatása szerintem jól sikerült, mindenki megkapta a tökéletes jellemvonásokat, és a tolvajmesterségbe is elég jó betekintést kapunk. Hihi 🤭A történet közepe fele azonban nekem egy picit elllaposodott a történet, de összességében így is olvasmányos és izgalmas volt bár a rejtélyre nem nehéz rájönni. Aki szerette az Örökösök viadalát az ellenségekből szerelmesek és a slow burn trope-t, annak biztosan tetszeni fog. Gyorsan olvasható, könnyed történet. Várom a folytatást.. Köszönöm a lehetőséget a Moobius csapatának és Cartaphilus kiadónak.
Thieves' Gambit - Tolvajok játszmája
Kayvion Lewis
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
június 18.
Ajánló
Lucy Score: Amin sosem leszünk túl Könyvértékelés: ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ és még több✨ “– Otthon hagytam a kontaktlencsémet – mondta a férfi. – A jó modoroddal együtt? – vágtam rá azonnal.” Én nem akartam elolvasni ezt a könyvet. Azóta már vagy ezerszer megkérdeztem magamtól, miért is? Valahogy én mindig a rossz kritikákba futottam bele ezzel a könyvvel kapcsolatban, pedig már legalább ugyanennyiszer megfogadtam,hogy csak a saját vélemény alkotásomban hiszek. Nah és milyen jól tettem most is 🩵💛 Nah és hogy mi is kell egy tökéletes kisvárosi romkom-hoz? Egy lány aki az esküvőjéről menekült a kisvárosba, egy bűnöző ikertestvér, egy barberként dolgozó, szexi morcos viking, segítősz emberek, barátok, egy elhagyott gyerek, aki kicsit sem problémáktól mentes nah és persze egy édes kutyus, akitől elolvadunk 😍🐶 Én imádtam ezt a történetet, úgy ahogy van. Naomi nekem nagyon szimpatikus volt, régen találkoztam ennyire jófej női karakterrel. Knox, hát ő Knox. Kicsit mogorva, kicsit bunkó, kicsit ősemberes, de a miénk 🙈🩵 A humorát imádtam, rég nevettem ennyit olvasás közben.Istenem, ahogy védi Naomit, de amivel engem teljesen megszerzett magának az az, ahogyan Wayt, a kislányt szereti, és ahogy bánik vele 💛 Beleszerettem egész Knockemout-ba a kisvárosba, ahol mindenki összefog ha baj van és valaki segítségre szorul. Nagyon kíváncsi vagyok a következő sztorira..Nash, Lina..nemsokára jövök 🩷 Waylon, imádlak, hatalmas pacsi 🐶 Könnyed nyári olvasmány, júniusra pont tökéletes 😊💛 “– Innentől kezdve, ha bárki azt állítja, hogy joga van döntetni a te testedről, kölyök, rúgd picsán az illetőt, aztán keress meg engem – közölte vele Knox.”
Amin sosem leszünk túl
Ez a rosszfiú aztán nem fog belezúgni a jó kislányba!
Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
június 8.
Ajánló
Sally Hepworth : A férjem anyja Könyvértékelés:5/4,5⭐️ Ismét egy könyv, amin a borító miatt akadt meg a szemem..bátran mondhatom ( ismét) nem nyúltam mellé és hogy a történet ugyanolyan érdekes mint a borítója.🩷 Számomra meglepően olvasmányos volt, a fejezetek pedig rövidek voltak amit èn imàdok mert pörgőssé teszik az olvasást és alig bírom letenni a könyvet 🤭 Nos ez itt is így történt ráadásként váltott szemszögből jutunk egyre beljebb a titkok hálójában és ismerhetjük meg a szereplők miértjeit. Nem vagyok egy nagy thiller szakértő , de nekem inkább egy nagyon jó drámához hasonlítanám, hiszen a fő mozgató rugó hogy bemutatja a család egymáshoz való viszonyát, középpontban Diana és Lucy kapcsolatával. Ami az elején fekete-fehérnek látszik később egyre bonyolultabbá válik, majd minden a helyére kerül, új megvilágításba kerül a sztori. 🩷 Számomra volt rejtély, titkok, szorongás érzelmes kapcsolatok, meg kell e felelnünk férjünk/ szerelmünk szüleinek, van e határ ami még normálisnak számít meny és anyós között? Hogyan legyünk tisztában az értékeinkkel? Ha amúgy is bizonytalanok vagyunk,hogyan siklik minden ki, egy rosszul megfogalmazott gondolat mentén.. Ajánlom mindenkinek aki szereti az olvasmányos titkokkal átszőtt érzelmes családi drámákat Köszönöm a könyvet a moobius csapatának és az Alexandra kiadónak 😊
A férjem anyja
Sally Hepworth
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
június 8.
Ajánló
Sziasztok 💙 Melanie Harlow: Bilincsbe vert szenvedély Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️ Végre.. kevésbé vártam mostanában folytatást jobban, mint a következő Bellamy Creek sztorit 💙 Már az előző részben szemet vetettem Cole-ra, plusz a történet is izgalmasnak tűnt, mert már itt kiderült hogy, Chey, Griffin húga gyerekkora óta szerelmes Cole- ba, aki mindig is a tiltott gyümölcs, szomszéd fiút jelentette neki. Cole nem hiába vett le a lábamról, szexi rendőr, aki él hal a lányáért akit egyedül nevel, védelmező imádja a barátait de legfőképp piszkos fantáziaképek élnek a fejében a legjobb barátja húga iránt…aztán egy sms pedig mindent felforgat és Cole nem tudja meddig engedhet a vágyainak.. Egy sms? Vagy maga a sors irányítha a szálakat? Izzik köztük a levegő, egyre közelebb kerülnek egymáshoz..de vajon ennyi elég? Cheyenne elég erős hogy felvegye a harcot Cole múltjával szemben? Cole eltudja engedni a sárkányait amelyek álmaiban kísértik? Griffin áldását adja a kapcsolatukra? Chey lehet e boldog egy olyan férfival aki évekkel felesége halála után sem képes levenni a jegygyűrűjét? Mikor Chey rádöbben talán el kell engednie Cole kezét, egyvalamire nem számít..Cole lelkes kis segítőjére Mariah-ra, akit mindenkit levesz a lábáról. Imádja az apukáját, félti és védelmezi őt..és szorít neki, hogy az apukája jól szeresse Chey-t 💙 A fantasztikus receptek a könyv végén nálam ismét egy hatalmas plusz pont, a kisvárosi szerelem mellett. Összességében én nagyon szerettem ismét ezt a könyvet, még akkor is ha picit többet vártam Cole karakterétől..Srácok ki lesz a következő??🤭😀 Ismét egy humoros és kedves kisvárosi románc a @pioneersbooks gondozásában💙 Olvassátok bátran 😊 “– Te is legény vagy? – Nem. – De hát neked sincs feleséged. – Volt… – De te nem is váltál el! Van valami neve annak, ami te vagy? – Özvegy – mondtam neki, miközben egy új övet csúsztattam át a nadrág övbújtatóján. – De ez olyan öregesen hangzik. – Mert öreg vagyok. – Apa! Harminchárom éves vagy. Az nem is olyan öreg – mondta, de a hangjából érződött, hogy azért kicsit öregnek tart.”
Bilincsbe vert szenvedély
Melanie Harlow
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
június 1.
Ajánló
Sziasztok 😊 Marcel Theroux: A phenjani varázsló Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️ „Az az igazság, hogy minden egyes döntés egy-egy kicsi halál. Nem élhetsz meg mindent, meg kell halnod bizonyos dolgok számára.” Bevallom ennek a könyvnek elsőnek a borítója fogott meg, elképesztően gyönyörű majd amikor a fülszövegig is eljutottam éreztem, hogy érdekes történetnek nézek elébe, és a borító is hűen tükrözi a mögöttes jelentèseket.. Szerintem napjainkban még mindig nagyon keveset tudunk Észak-Korea hátteréről, történelméről, nem mindennapi olvasmány nekem sem, sőt..nagyon ritkán veszek a kezembe hasonló stílusú könyveket. Ezért kicsit meglepődtem mennyire tetszett nekem 🙂 Cso Csunszu a fiatal észak-koreai fiú élete csendes, biztonságos, minden a megfelelő mederben folyik, minden a Nagy vezető szerint…ám minden megváltozik mikor édesapja egy idegen nyelvű könyvvel tér haza, így a fiú hozzájut egy Dungeons & Dragons szerepjátékkönyvhöz.. Megdöbbentő volt olvasni az öntudatra ébredést, hogy egy könyv hogy kèpes átformálni a valóságot, felvetve a szabadság lehetőségét, meglebegteti a saját akarat és döntés szellőjét, hogy a sorsod a saját kezedben is lehet a családi háttér és a párt helyett. Mert hogy ebben az zárkózott, már veszélyes Észak Koreában a képzelet és a varázslat nem játék, hanem ellenszegülés.. A könyv ezenkívül is fontos és kemény témákat taglal, és ami nálam végképp felkavaró volt az az, hogy a könyv igaz történeten alapszik🙂 Nekem az írásmód túl lírai volt, már már száraz, kicsit érzelemhiányosan és picit összecsapottra sikerült. Ha olvasnál egy igazán érdekes, felkavaró rétegkönyvet felnövésről akkor mindenképp olvasd el, de ne feledd az Észak-Korea világa sokkolhat, sokáig veled maradnak 🩷 Köszönöm a moobius csapatának, hogy ezt a könyvet a Márkanagykövet program keretein belül olvashattam 🩷😍
A phenjani varázsló
Észak-Koreából csak a képzelet nyújt kiutat. Ám az álmok könnyen rémálmokká válnak…
Marcel Theorux
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
május 30.
Elkezdtem egy könyvet
A férjem anyja
Sally Hepworth
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
május 30.
Ajánló
Lynn Messina: Arcátlan gyilkosság 💙 Könyvértékelés: 5/3,5⭐️ “Az őszinte dicséret nem hamis hízelgés” Nálam elég nehezen indult ez a könyv, talán a fogalmazás vagy a stílusa miatt, talán azért mert csak próbálkozom a krimivel mint műfajjal🤭 Ez 19. században játszódó történet eléggé humorosra sikerült, Anglia miatt pedig nagyon a szívembe zártam. Nem tipikus karakterek, Bea egy igazán szórakoztató amolyan igazi vénlány akinek mindenről megvan a véleménye és habár tisztában van a képességeivel, összeszedi magát és tettekre szánja el magàt mikor beleveti magát a nyomozásba. Kesgrave-vel kiegészítették egymást, évődésük nagyon humoros volt, a romantika csak egy csipetnyi volt éppen jól adagolva, bár egy krimi történet nem is erre épül. Picike romantika, nyomozás és rejtély egy nagyon szép borítóba zárva 😍 Számomra összeségében egy könnyedd olvasmány volt, aki szintén most barátkozik a krimi műfajjal kifejezetten ajánlom. Azt hiszem megpróbálkozom a folytatásokkal is💙 “Hatalmas különbség volt aközött, amilyennek ő látta magát, és aki valójában volt, és ha lett volna még benne ellenállás, szörnyen bosszantotta volna, hogy olyan könnyen megadta magát az emberek alacsony elvárásainak, köztük saját magának is.”
Arcátlan kíváncsiság
Semmi sem dob fel jobban egy elegáns vacsorapartit, mint egy vérbe fagyott hulla
Lynn Messina
1
Varga Eszter Mária kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
május 28.
Ajánló
Halihó 🩷 Lucy Score: 🌸𝓐𝓶𝓲𝓽 𝓼𝓸𝓼𝓮𝓶 𝓯𝓮𝓭ü𝓷𝓴 𝓯𝓮𝓵 Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️💫 “Az igazán jó dolgok csak akkor kezdődnek, amikor a falak leomlanak, és beengedsz valakit.” Végre, végre augusztusban elkezdhettem olvasni, ennek a fantasztikus sorozatnak a második részét, amit már nagyon vártam. Az első része még mindig az egyik kedvenc romantikus olvasmányom az évben, ez a könyv pedig egy hatalmas simogatás a léleknek 🌸 Imádtam visszarepülni Knockemout-ba, a cuki kisvárosba, ahol mindenki tud mindekiről mindent 🙈 Ebbe az imádnivaló városba robban be Lina a vagány, szexi csaj,akinek fontos a privát szféra és aki minden napot úgy él meg, mintha az lenne az utolsó. Így figyel fel rá Nash, a helyi rendőrfőnök, a “csődör” aki a lövöldözés óta pánikrohamokkal küzd, saját maga árnyékaként kénytelen élni. Nash és Lina között szinte azonnal forr a levegő és működik a kémia, de elfojtják magunkban és a vágyaikat a provákáció maszkja mögé rejtik. Igyekeznek kordában tartani a vágyaikat, Nash próbál teret hagyni a lánynak, miközben a támaszt keresi benne, Lina pedig nem akar elköteleződni, legszívesebben elfutna Knockemoutból és Nash közeléből. A kiskutyus Piper megtalálása viszont közös feladatokra kényszeríti őket, miközben Lina megtanulja profin kezelni Nash pánikrohamait, és hogy néha beleláthat a férfi valódi énjébe. Nash az aki hamarabb fedi fel a lapjait, Lina is hamar rájön, nem képes ellenállni a férfinek és a hátsójának 🩷 Nash, Knox jobbik fele, azonban belőle is előtörnek az ősember érzések..imádom 🩷 Az egyik pillanatban megfojtanák egymást Linával a következőben letépnék egymás ruháit, így tökéletes összhangot ad a könyvnek 🙈 Mindeközben pedig egy nagyon izgalmas krimiszál tartja fönt teljesen az érdeklődésünket. Készen álltok Nashfej és Angyal történetére? 🌸🩷 “Az univerzum egy köcsög.” Plusz 1 🌸 Imádtam hogy a korábbi szereplők is megjelennek Knox, Naomi, Waylon.. “Tudod, mi történik, amikor a farokméregetés kellős közepében találod magad? -kérdezte Cherry, miközben hátradobta a szőke fürtjeit. -Mi? -A végén neked lesz pisiszagod”
Amit sosem fedünk fel
A jófiúk mindig a jólányokat választják… Vagy mégsem?
Lucy Score
1
Varga Eszter Mária kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
május 12.
Ajánló
Ho-ho-ho 💙 Lucy Score- Amit a Hurrikán meghagyott ❤️ Itt had jegyezzem meg, mennyire találóbb volt az előző cím🙈 ( Karácsonyra állni fog ) Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ Lucy, Lucy, te nem tudsz hibázni és Karácsonyi törtènetet is remekül írsz💙 Nem egy kifejezettem szirupos történet hiszen ismét az ellenségekből szerelmesek kisvárosába csöppenünk, ahol az ellentétek vonzzák egymást még Karácsonykor is. Merry roppant aranyos, sok szereplős városka, ahol egy mentőakció során nem csak Merry karácsonyi vásárát mentjük meg, hanem az árvízkárosultakat és a morci, szabálykövető Noah Yates szívét is 💙 Cat King, mindent egy lapra tesz fel hogy megmentse a várost, Noah legfőbb célja hogy ebben megakadályozza. A nő újabb természeti katasztrófaként robban a az életébe, és a férfi lassan rájön hogy ahogyan az árvízet, ezt a természeti csapást sem képes megállítani, még akkor sem ha az tűsarkakon kopog 🙈😀 A kezdeti ellenszenvből, vágyakozás majd lopott pillantások, bújkálás és titkos randevúk lesznek. Ismét tinédzsernek éreztem magam. A szereplők cukik és humorosak.Sarat imádtam, sokat nevezettem a közte és Noah közötti párbeszédeken.😍 Vicces, csupaszív és melengető történet, romantikával és erotikával megfűszerezve 💙 Ne feledd,… Természeti katasztrófa utáni romeltakarítás még sosem volt ennyire szexi 🥹💙
Amit a hurrikán meghagyott
Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
május 5.
Ajánló
Halihó 🩵 Lucy Score: Mindörökké Soha Könyvértékelés:5/4,5⭐️ Tavasz nem múlhat el Lucy Score könyv nélkül, és ha nem is ez lett a kedvenc könyvem az írónőtől, imádtam belevetni magam a Mackinac- sziget életébe, Remi is Brick harcába. Remi és Brick története hosszúra nyúlik, de igazán akkor gabalyodnak össze amikor a lány bajba kerül és visszatér szülővárosába. Remi egy vadóc, művész csaj, ráadásul szineztéziája van és imád bajt keverni. Ellentétben Brick-el aki a morcos, zsaru-csapos vonalat erősíti. A férfi magának való, betartja a szabályait ami közül a legfontosabb hogy távol tartsa magár Reminghton Ford-tól🩷 Kapcsolatuk macska-egér játék, egy szélmalomharc ami bevallom nekem néha már sok volt, leginkább Brick részéről, aki görcsösen akarja eltolni a lányt magától. A háttérben pattogtak a szikrák, de a folyamatos elutasítások kínossá tették az összes szituációt. 🤭 Nagyon szerettem, hogy a múltra fokozatosan derül fény, hogy Brick hogyan vált egy morcos plüssmackóvá, már már túl védelmezővé és hogy Remi miért hagyta el a szigetet olyan csalódottan évekkel ezelőtt… Megkapjuk a szokásos krimi és akciószálat is ami elmaradhatatlan a Lucy Score könyvekből, ami habár fontos témát boncolgat szerintem egy picit gyengére sikerült nagyon kiszámítható volt.🙂 Összességében én tudtam menni a történettel, annak ellenére hogy majdnem 600 oldalt kapunk. Ha szeretitek a kisvárost, az enemies to lovers, a slow burn, a spicy és a második esély történeteket, akkor ne habbozzatok🌸🩵 Lucy..akár hány könyvet írsz még kisvárosi tropokkal, szexi pasikkal és különc izgalmas karakterekkel én olvasni fogom 😍😀
Mindörökké soha
Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
április 25.
Ajánló
Sziasztok 💜 Lucy Score-Amit magunk mögött hagyunk (Knockemout 3) Könyvértékelés:⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ Ismét visszarepültem a kisvárosba, sajnos ezúttal utoljára, hogy belessek a kicsit különc de szexi könyvtáros Sloane és a rideg, pókerarcú “Öltönyös Apuci” Lucian történetébe. Nehezen találom a szavakat, hiszen ez a könyv ismét egy érzelmi hullámvasútra ültetett fel, széttört majd újra összerakott, komoly kötődés akakult ki a szereplőkkel. Lucian Rollins, imádlak💜 A férfi látszólag egy igazi seggfej, egy rideg, kemény, számító üzletember, akinek sokkal fontosabb a győzelem és a rosszfiúk kicsinálása mint a boldogság,aki olyan kemény páncélt húzott fel maga köré, hogy szinte azt hisszük, Luciferrel együtt, hogy senki nem képes betörni rajta. ….Na de, Sloane úgy robbantja le ezeket a falakat, hogy ott kő kövön nem marad. Kettejüknek közös múltjuk van, amiről senkinek nem beszélnek, a férfi pedig sokáig mindent megtesz, hogy még csak gondolni se kelljen a nőre akit “utál” és arra az elszakíthatatlan kötelékre ami Sloanhoz köti🤭 Sloane egy igazán tűzről pattant nő, aki előbb cselekszik és utána gondolkodik típus. Imádja Luciant bosszantani..majd rájön hogy van valami,amit még ennél is jobban imád a férfiban…🙈😍 Imádtam köztük a kémiát, a haragjukat, a poénokat és hogy a szerelem mindig is opció volt számukra💜 Egy lezáratlan múlt… Egy tragédia… Egy titok.. Egy árulás.. És vágyakozás.. De vajon vágyhatsz-e a múltra a jövődben?🌸💜 Kifejezetten tetszettek a visszatekintős fejezetek, hogy így ismerkedtünk meg a múlttal. A többi szereplőnk is feltűnik, a Morgan fivérek ismét zseniálisak, és Nashnak végre bekötik a fejét. Utolsó könyv a trilógiából, úgy hogy kicsit szomorú vagyok, de ezek a könyvek állandó lakói lesznek a polcomnak és a szívemnek,ugyanúgy mint 🤭 Viking és Százszorszép🩵 Nagymenő és Angyal🩷 na meg Lucifer és Tündér 💜
Amit magunk mögött hagyunk
Ennek a rosszfiúnak nem jár a boldog befejezés
Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést