Nincs engedélyezve a javascript.
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
Lelkes Moobius tag
Könyvblogger
Alapítótag
Ezüst könyvmoly
Rangjaim száma:
4
Elolvasott könyveim száma (ebben az évben / összesen):
6 / 7
Elolvasott oldalaim száma (ebben az évben / összesen):
2 792 / 3 176
Bejegyzéseim száma:
14
Kedvenc könyveim

Rólam

Szia, Viki vagyok! Örülök, hogy itt vagy. 🤍 Imádok olvasni, és az élményeimet megosztani hátha te is kapsz egy kis inspót. 😉 Ha szereted a fantasy, romantasy és romantikus regényeket, akkor itt az év során bőven találsz majd olvasnivalót. Idén viszont megfogadtam, hogy nyitok új műfajok felé is, és megnézzük, mennyire tudnak rám hatással lenni. ✨

Közösségi média oldalaim

Instagram

Kedvenc kategóriáim

#
Fantasy
#
Fantasy
#
Krimi
#
Romantikus
#
Romantikus,kalandos
Melyik bejegyzéseket szeretnéd látni?
Megosztotta gondolatait
Elkezdtem egy könyvet
Befejeztem egy könyvet
Mit olvassak?
Kívánságlistára tett egy könyvet
Ajánló
Szavazás
Észlelés
Magazin
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
június 1.

Ajánló

Ez az a fajta könyv, amiben hosszú időre el lehet veszni, és őszintén szólva én benne is akartam maradni még jóval az utolsó oldal után.
Sok, a Szépség és a Szörnyeteg motívumaira épülő történetet olv
Ez az a fajta könyv, amiben hosszú időre el lehet veszni, és őszintén szólva én benne is akartam maradni még jóval az utolsó oldal után.
Sok, a Szépség és a Szörnyeteg motívumaira épülő történetet olvastam már, és ezzel önmagában nincs is semmi gond, de ez a könyv ennél sokkal többet adott. Nekem elsőként inkább a Hófehérke jutott róla eszembe, miközben teljesen egyedi világot és történetet épít.
Roze ami valljuk be, elég szokatlan férfinév herceg és egyben a királynő vadásza. Nem hétköznapi módon született: a gyűlölet, a fájdalom és a kegyetlen igazság formálta őt olyanná, amilyen. A királynő teremtette, és az érintése halált hoz mindenkire. Mellette ott van Viola, egy meiga, aki fél saját erejétől. Eszes, határozott, és olyan főszereplő, akivel könnyű együtt érezni.
A királynő pedig valóban méltó ellenfél: kegyetlen, manipulatív, és saját testvérei haláláért is felelős.
Ez a fantasy nem csupán egy romantikus történet. Van benne rejtélyes haláleset, nyomozás, átoktörés, varázstárgyak, mágia és rengeteg titok. Az igazság feltárása teljesen meglepett, különösen az, hogy valójában milyen terveket szőttek a királyok, és hogy az emberek mire képesek a kötelesség nevében, még akkor is, amikor a szívük egészen más irányba húzza őket.
Roze és Viola kapcsolatának alakulása nagyon tetszett. Nem túl bonyolított vagy csavaros, inkább természetesen fejlődik, miközben a mellékszereplők is rengeteget hozzáadnak a történethez. A nyomozás, a mágia fokozatos megismerése és az átok megtörésének folyamata mind végig fenntartották az érdeklődésemet.
A befejezés után pedig csak még több kérdésem lett. Most, hogy a Halál Birodalmában kötöttek ki, alig várom, hogy kiderüljön, mi vár rájuk. Vajon milyen feladatai és kötelességei lesznek Violának Árnyak Leányaként?
Izgalmas, sötét hangulatú fantasy, emlékezetes karakterekkel és sokkal több tartalommal, mint amire az elején számítottam.
Hét halálos tövis

Hét halálos tövis

Amber Hamilton
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
május 31.

Befejeztem egy könyvet

Hét halálos tövis

Hét halálos tövis

Amber Hamilton
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
május 24.

Ajánló

Ez a történet számomra sokkal többről szólt, mint egy egyszerű romantikus könyv vagy egyetemi rejtély.
Ez a történet számomra sokkal többről szólt, mint egy egyszerű romantikus könyv vagy egyetemi rejtély. A legerősebb része egyértelműen Ben és Lucia kapcsolata volt. Az a fajta szerelem, amely hiába törik darabokra, hiába választja szét őket az idő, a fájdalom és a múlt, valójában sosem múlik el. A kérdés inkább az, hogy vajon megérdemelnek-e még egy esélyt egymástól. Egy világból származnak, mégis mindketten a saját terheiket cipelik.
Ben karakterét különösen szerettem, mert egyáltalán nem a tipikus „rosszfiú” szerepet hozta. Hiperaktív, adrenalinfüggő srác, aki folyamatosan feszegeti a saját határait, mégis mélyen hisz az emberi kapcsolatok erejében. Abban, hogy ha két ember valóban törődik egymással és képesek ápolni a kapcsolatukat, akkor együtt a legnagyobb töréseket is túlélhetik. És talán pont ez teszi annyira tragikussá az egész történetüket. Mert hiába a pénz, a hatalom vagy a társadalmi státusz, ha az ember végül senki mellett nem lehet igazán önmaga csak annál az egyetlen személynél.
A múltbeli döntése mögött pedig nem közöny vagy gyávaság állt, hanem az a nyomasztó teher, amit a nagyapja miatt cipelt magával. Azért szakította meg a kapcsolatot Luciával, mert úgy érezte, csak így tudja megvédeni őt és a szeretteit attól az embertől, aki ekkora hatással volt az életére. És pont ettől lett az egész annyira fájdalmas. Mert közben egyetlen pillanatra sem tudta elfelejteni a lányt.
Lucia és Ben teljesen különböznek egymástól. Lucia ösztönösen bizalmatlan, óvatos és makacsul próbálja megfejteni a Dark Elite körüli titkokat, míg Ben sokkal inkább része annak a sötét világnak, amitől a lány mindig is tartott. Mégis úgy vonzzák egymást, mint két mágnes akkor is, amikor minden azt súgja nekik, hogy távol kellene maradniuk egymástól.
Nagyon szerettem a könyv hangulatát is. Az egész történetet átjárja az a hideg, nyomasztó és titkokkal teli dark academia érzés, ahol senkiben sem lehet igazán megbízni. Sara halála pedig végig ott lebeg a történet felett, folyamatosan arra késztetve az olvasót, hogy próbálja összerakni az igazságot a szereplőkkel együtt.
Viszont őszintén számomra a történet sokszor sajnos vontatottnak érződött. Többször vártam azt a pontot, amikor igazán felpörögnek az események, vagy jön egy olyan fordulat, amitől teljesen beszippant a sztori, de nekem ez több helyen elmaradt. Emiatt néha kicsit unalmasnak hatott, és lassabban haladtam vele, mint szerettem volna.
Ennek ellenére érzelmileg mégis erős könyvnek érzem. A második esélyekről, a kimondatlan érzésekről és arról, hogy néha a szeretet éppen abban mutatkozik meg, amikor valaki elenged még akkor is, ha közben a szíve képtelen továbblépni.
Sötét vágyak

Sötét vágyak

Éldekorált

Julia Hausburg
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
május 2.

Kívánságlistára tett egy könyvet

Meseszép rémálom

Meseszép rémálom

Éldekorált

Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
május 2.

Kívánságlistára tett egy könyvet

Riordan"s Revenge - Riordan bosszúja

Riordan's Revenge - Riordan bosszúja

Éldekorált

Jolie Vines
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
április 26.

Ajánló

Első ránézésre egy csinos, romantikus történetnek tűnik, és részben az is  de már a borító is sejteti, hogy ennél kicsit több rejlik benne.
Első ránézésre egy csinos, romantikus történetnek tűnik, és részben az is de már a borító is sejteti, hogy ennél kicsit több rejlik benne. Nem egy túldramatizált, nagy fordulatokra épülő sztori, hanem egy sokkal hétköznapibb, emberközelibb történet.
Ami miatt igazán működik, az a hangulata. Ez a könyv nem siet, nem akar sokkolni inkább lelassít. Olyan, amit csak olvasol, és közben észrevétlenül elkezdesz ráhangolódni a karakterek világára.
A történet olyan témákat érint, mint a karrierkeresés, az önazonosság kérdése, a másoknak való megfelelés, az előre kijelölt életutak nyomása, az alkoholizmus és a gyász. Nem feltétlenül kimondva, inkább a karakterek viselkedésén és döntésein keresztül jelennek meg ezek a nehezebb rétegek.
A romantikus könyvekben megszokott dinamika itt is jelen van egy zsémbesebb és egy életvidámabb karakter találkozása de a hangsúly nem a nagy drámákon van, hanem azon, hogyan birkóznak meg a saját belső terheikkel.
Számomra különösen jókor talált meg ez a könyv, és pont emiatt tudott ennyire hatni. Van benne valami csendes, megnyugtató jelenlét, ami nem megold, hanem inkább kísér.
Ha valami könnyed romantikus történetre vágysz, ami közben mégis ad egy kis érzelmi mélységet is, akkor érdemes lehet esélyt adni neki.
Whiskey kísérővel

Whiskey kísérővel

(E-könyv)
Claire Kingsley, Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
április 25.

Befejeztem egy könyvet

Whiskey kísérővel

Whiskey kísérővel

Claire Kingsley, Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
április 19.

Ajánló

Mi történik akkor, ha egymásra talál egy mindig nyüzsgő, életvidám kávézótulajdonos és egy férfi, aki leginkább csak a nyugalmat keresi egy kisvárosban?
Laurie Gilmore - A Pumpkin Spice kávézó című k
Mi történik akkor, ha egymásra talál egy mindig nyüzsgő, életvidám kávézótulajdonos és egy férfi, aki leginkább csak a nyugalmat keresi egy kisvárosban?
Laurie Gilmore - A Pumpkin Spice kávézó című könyvében erre kapunk egy könnyed, szerethető választ. Ez a sorozat első része, és pontosan azt hozza, amit egy kisvárosi romantikus történettől várunk: meghitt hangulatot, egyszerű, de szívmelengető történetet, és egy közösséget, ahol mindenki ismer mindenkit vagy legalábbis idővel megismer.
A főszereplő, Jeanie Ellis, egyhangú hétköznapokat él: irodai munka, ismétlődő napok, kevés izgalom. Bár látszólag minden rendben, mégis érzi, hogy valami hiányzik az életéből. Amikor a nagynénje felajánlja neki, hogy vegye át a kisvárosi, hangulatos kávézó vezetését, egy olyan lehetőség elé kerül, amit talán butaság lenne visszautasítani.
Így kezdődik Jeanie új élete ebben a csendes kisvárosban. Bár elsőre idillinek tűnik minden, hamar kiderül, hogy itt sem tökéletes az élet: a közösségbe való beilleszkedés időt igényel, és bizony akadnak rosszakarók is.
A történetbe belép Logan Anders is, aki beszállítóként dolgozik, és valahogy mindig keresztezi Jeanie útját. Kettejük kapcsolata lassan, természetesen bontakozik ki, miközben a város mindennapjai és apró történései köréjük fonódnak.
Ez a könyv nem akar több lenni, mint ami: egy könnyed, nem túlbonyolított, kisvárosi romantikus történet. És pont ezért működik. Tökéletes választás azokra a napokra, amikor csak egy kis nyugalomra vágysz, szeretnél lelassulni, és egy bögre kávé mellett elveszni egy kedves történetben.
Egy igazi bekuckózós, őszi hangulatú olvasmány, de bármikor jól tud esni.
A Pumpkin Spice kávézó

A Pumpkin Spice kávézó

Éldekorált

Laurie Gilmore
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
április 16.

Ajánló

Szóval… még mindig nem tértem magamhoz. Tegnap sikerült befejeznem ezt a csodás könyvet, és teljesen új értelmet nyert számomra a dark romance műfaj.
Mindig is szerettem ezt a zsánert, így nem volt k
Szóval… még mindig nem tértem magamhoz. Tegnap sikerült befejeznem ezt a csodás könyvet, és teljesen új értelmet nyert számomra a dark romance műfaj.
Mindig is szerettem ezt a zsánert, így nem volt kérdés, hogy el fogom-e olvasni. Na de EZ a könyv… ez a történet… ezek a karakterek… egyszerűen szavakat sem találok. Hogy lehet valami ennyire jó? Komolyan!
Ebben a könyvben nincs egyetlen kedvenc karakterem sem, mert kivétel nélkül mindenkit imádtam. Mindenki hozzátett valamit a történethez, és ettől lett ennyire teljes.
Ben és Kiara kapcsolata egyszerűen zseniális volt. Ben ebbe a sötét világba egy kis fényt hozott.
Asher Scott pedig hatalmas meglepetés volt számomra. Az első részben megismertük a keménységét: azt az embert, aki nem az érzéseire hagyatkozik, hanem cselekszik akár érzelmileg, akár fizikailag. És valljuk be, van oka rá… fiatalon egy egész birodalmat és hálózatot vezetni nem kis teher, ami szépen felépítette köré azt a bizonyos páncélt.
A második részben viszont… mintha levetkőzte volna ezt a páncélt. Megmutatta a valódi önmagát és én ezt IMÁDTAM!
És Ella… az ő története különösen megérintett. Ahogy a szorongásaival és a démonjaival küzd, rétegről rétegre bontva kapjuk meg a gyógyulás folyamatát. Nem idealizált, nem gyors hanem fájdalmasan valós.
Ebben a sötét világban jelenik meg az igazi gyengédség.
A második rész számomra egy érzelmi hullámvasút volt sokkal inkább a traumák feldolgozásáról és elengedéséről szólt, miközben a háttérben a birodalom történései sem álltak meg.
Őszintén… én mindent megkaptam ettől a könyvtől.
És most fáj a szívem, hogy végeztem vele, mert tudom, hogy többet nem olvashatok róluk.
Szívből ajánlom mindenkinek. 🤍
Fogoly 2
Toplista

Fogoly 2

Éldekorált

Sarah Rivens
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
április 8.

Ajánló

Vannak azok a napok, amikor egyszerűen nem megy az olvasás.
Vannak azok a napok, amikor egyszerűen nem megy az olvasás. Amikor hiába nyitok ki egy fantasy könyvet, nem marad meg semmi, újra és újra ugyanazt a bekezdést olvasom. Amikor a dark romance sem köt le, mert túl sok, túl intenzív.
Na, pontosan ilyenkor nyúlok a „csöpögős” könyvekhez és A Strawberry Patch palacsintázó tökéletes választás volt erre az állapotra.
Őszintén szólva, én ezt a könyvet első körben a borítója miatt vettem meg. Az a tipikus „tudom, mire számítok” érzés volt bennem már a fülszöveg alapján is, és mivel imádom a kisvárosi románcokat, nem is nagyon kellett több indok.
És hogy mit kaptam? Pont azt, amit vártam egy könnyed, romantikus, hangulatos történetet, ami nem akar több lenni annál, ami.
A sztori egy bájos kisvárosba visz, ahol a Strawberry Patch palacsintázó nem csak egy hely, hanem a közösség szíve-lelke. Az a fajta hely, ahol mindenki megfordul, ahol mindig történik valami, és ahol persze senki titka nem marad sokáig titokban.
Ez a közeg az, ami szerintem igazán működteti a könyvet. A kisvárosi élet minden kliséjével együtt a pletykás mellékszereplőkkel, az összekacsintásokkal, a „mindenki tud mindent” hangulattal mégis annyira szerethető és otthonos.
A karakterek nem bonyolultak, de pont ez a jó bennük. Könnyű kapcsolódni hozzájuk, könnyű velük haladni. Nem kell túl sokat gondolkodni rajtuk, egyszerűen csak belecsúszol a történetbe, és hagyod, hogy vigyen magával.
A romantika pedig hozza azt, amit a műfaj ígér: egy kis feszültség, egy kis érzelmi hullámzás, néhány kiszámítható, mégis jóleső fordulat és az a bizonyos „csöpögős” hangulat, ami miatt pontosan tudod, miért is vetted kézbe ezt a könyvet.
Számomra ez a történet inkább érzés volt, mintsem egy nagyívű cselekmény. Az a fajta olvasmány, ami nem akar megterhelni, nem akar túl sok lenni, csak egyszerűen kikapcsol.
És néha pontosan erre van szükség.
A Strawberry Patch palacsintázó egy igazi komfortolvasmány: kedves, könnyed, romantikus, és tökéletes választás azoknak a napoknak, amikor csak egy kis nyugalomra és mosolyra vágyunk.
A Strawberry Patch palacsintázó

A Strawberry Patch palacsintázó

Éldekorált

Laurie Gilmore
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
április 8.

Befejeztem egy könyvet

A Strawberry Patch palacsintázó

A Strawberry Patch palacsintázó

Éldekorált

Laurie Gilmore
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
április 1.

Ajánló

Elolvastam A fogoly című könyvet, és csak egyetlen kérdésem van: miért nem olvastam ezt korábban?!
Elolvastam A fogoly című könyvet, és csak egyetlen kérdésem van: miért nem olvastam ezt korábban?! 😅 A borító gyönyörű, de a történet maga még ennél is erősebb.
Asher Scott, a könyv „pszichopatája”, teljesen kikészített, de közben imádtam, mert végre egy igazán réteges, összetett karakter. Dark romance rajongóknak kötelező olvasmány, tényleg nem fogtok csalódni!
A történet a sötét elit üzleti világba vezet, ahol a „fogoly” foglalkozás embereket von be a hálózatokba: információkat szereznek, beépülnek, és a tulajdonosaik parancsát követik. Vannak szerencsésebbek és szerencsétlenebbek, akik jobb élet reményében önként vállalják ezt a sorsot. Ella a szerencsétlenebbek közé tartozott. Fiatalon elveszítette édesanyját, majd nagynénjéhez került, aki adósságokba keveredett, és Ella lett a „megoldás” a család megmenekülésére.
A lány éveken át tárgyként élt: nem a saját akaratát követhette, és teljesen megtört. Egy nap új tulajdonos vásárolja meg, és itt lép színre Asher Scott: erőszakos, parancsolgató, közönyös, és hajlamos lelki hidegzuhanyokra. Eleinte utáltam, de ahogy a karakterét jobban megismertem, lenyűgözött az összetettsége. Az ellenséges kapcsolatuk lassan formálódik: eleinte utálat, majd megértés, barátság, és végül kötődés alakul ki.
Ez a könyv nem a „minden áron megvédelek” típusú románc: van benne trauma, szenvedés, és komoly érzelmi feszültség, de közben a karakterek fejlődnek és hatnak egymásra. Csodálatos látni, ahogy egy megtört testű és lelkű lány hogyan változtat meg egy kemény, múltjától megkeményedett fiút. Minden szereplő egyedi, nincs két egyforma karakter és imádom az összes karaktert benne! 😍
Ha szereted a sötét, izgalmas, réteges románcokat, ahol a karakterek valóban alakítják egymást és a történet feszültsége végig fenntartja az érdeklődést, A fogoly garantáltan beszippant!
Fogoly

Fogoly

Éldekorált

Sarah Rivens
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
március 31.

Befejeztem egy könyvet

Fogoly

Fogoly

Éldekorált

Sarah Rivens
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
március 24.

Ajánló

A Zodiákus Akadémia 2. részét (Tündérbosszú) olvasva teljesen beigazolódott az, amire sokan felhívták a figyelmem: ez a sorozat bizony a második kötettől kezd igazán kibontakozni.
Az első rész után m
A Zodiákus Akadémia 2. részét (Tündérbosszú) olvasva teljesen beigazolódott az, amire sokan felhívták a figyelmem: ez a sorozat bizony a második kötettől kezd igazán kibontakozni.
Az első rész után már sejthető volt, hogy ebben a világban rengeteg potenciál van, de itt végre minden szintet lép. A történet sokkal intenzívebbé válik, a feszültség folyamatosan jelen van, és az események sodrása egy pillanatra sem hagyja az olvasót megpihenni. Az akadémiai élet továbbra sem kegyes Tory és Darcy számára: kívülállóként kezelik őket, folyamatosan próbára teszik, megalázzák, és sokszor kifejezetten ellenséges közegben kell helytállniuk. Ennek ellenére mindketten elképesztő kitartással és erővel küzdenek, ami miatt nagyon könnyű velük együtt érezni.
Ami különösen tetszett ebben a részben, az a karakterek mélyítése. Nemcsak a főszereplőket, hanem a mellékszereplőket is jobban megismerjük, és egyre több árnyalat kerül elő: ki miért olyan, amilyen, milyen motivációk vezérlik, és mennyire hajlandó elmenni a saját céljai érdekében. Az önös érdekek, a hatalmi játszmák és a manipulációk sokkal hangsúlyosabbá válnak, és ettől az egész történet még izgalmasabb és kiszámíthatatlanabb lesz.
És persze nem lehet elmenni a dinamika mellett, ami a szereplők között kialakul. A flörtölés, a csábítás, az ellenségeskedés és a vonzalom folyamatosan keveredik sokszor ugyanazon szereplők között is. Ez az „akarlak, de elfoglak pusztítani” hangulat végig ott vibrál a történetben, ami különösen addiktívvá teszi az olvasást.
A kedvenceim közül Orion továbbra is kiemelkedik van benne valami megmagyarázhatatlan vonzerő, ami miatt minden jelenete izgalmas. Darius karaktere is egyre érdekesebb, ahogy rétegek kerülnek felszínre, de számomra most meglepő módon Caleb és Tory párosa hozta a legizgalmasabb pillanatokat. Kettejük kapcsolata tele van, játékkal és lehetőségekkel, és nagyon kíváncsi vagyok, merre fejlődik tovább.
Összességében ez a rész számomra már teljesen beszippantott: egy olyan világba kerültem, amelyből nehéz kilépni, és ahol minden fejezet után csak még többet akar az ember. Humor, feszültség, romantika és intrika tökéletes keveréke.
Nagyon kíváncsi vagyok, a sorozat rajongói melyik rendhez tartoznának legszívesebben mert ez az a világ, ahol az ember óhatatlanul elkezdi elképzelni a saját helyét is 😊
Tündérbosszú

Tündérbosszú

Éldekorált

Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
március 18.

Ajánló

Számomra igazi meglepetés volt. Korábban valahogy nem tudott megfogni, nehezen indult be, és az első részein kifejezetten lassan haladtam.
Számomra igazi meglepetés volt. Korábban valahogy nem tudott megfogni, nehezen indult be, és az első részein kifejezetten lassan haladtam. Az elején sokszor éreztem úgy, hogy nehéz belehelyezkedni a világba, és kicsit túl sok az információ egyszerre. Viszont ahogy haladtam előre, valami teljesen átkattant bennem, és a második felét már szinte egy levegőre, másfél nap alatt ledaráltam.
Fantasy rajongóként sokféle világot és történetet ismertem már meg, de ez a sorozat még így is képes volt újat mutatni. A benne szereplő lények és a világ működése sokszor meghökkentő, néha kifejezetten kaotikus, és voltak pillanatok, amikor csak ültem, és azon gondolkodtam, hogy „mi is történik éppen?”. Ugyanakkor pont ez az egyik legnagyobb erőssége is: mer különleges, furcsa és néha szokatlan lenni. A történet alakulása közben, többször is hangosan nevettem.
A tündérvilág ábrázolása külön kiemelendő. Itt nem a megszokott, idealizált képet kapjuk: a szereplők makacsok, önfejűek, sokszor felsőbbrendűséget sugároznak, és nem egyszer kifejezetten elviselhetetlenek. Mégis, éppen ez teszi őket hitelessé és érdekessé. Ebben a kegyetlenebb, hierarchikus világban különösen üdítő látni, hogy a főszereplők a Vega ikrek ebben a kötetben, megőrzik az emberségüket.
A történet egyik legizgalmasabb része számomra a múlt feltárása és a rejtélyek kibontása volt, bár érezni hgy ez még nagyon egy bevezető rész. Nem kapunk mindent azonnal készen: a karakterek folyamatosan küzdenek, hibáznak, gyakran kerülnek nehéz helyzetekbe, és sokszor meg is „szívatják” őket. Ennek ellenére újra és újra felállnak, és ez ad egy nagyon erős érzelmi töltetet az egész történetnek.
A karakterek közül számomra egyértelműen Orion professzor lett a kedvenc. Az a típusú figura, aki elsőre ridegnek és keménynek tűnik, mégis érezhető, hogy sokkal több rejlik a felszín alatt. Az ilyen összetett, morálisan nem egyértelmű karakterek mindig különösen izgalmassá teszik a történetet. Persze ehhez a jellemhez többen is csatlakozhatnak. De én nekem ő lett a kedvenc.
Összességében a Zodiákus Akadémia egy rendkívül egyedi és magával ragadó sorozat. Bár nem indul könnyen, aki kitart mellette, egy különleges, humorral és sötétebb tónusokkal átszőtt fantasy világot kap, amelyből nehéz kiszakadni. Számomra egyértelműen az egyik legemlékezetesebb olvasmányélmény lett.
Az ébredés - Zodiákus Akadémia

Az ébredés - Zodiákus Akadémia

(E-könyv)
Caroline Peckham, Susanne Valenti
1
Bettina Maroscsákné Tóth
Bettina Maroscsákné Tóth kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
március 12.

Kívánságlistára tett egy könyvet

Tündérbosszú

Tündérbosszú

Éldekorált, speciális, élre hajló füllel

Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
március 12.

Kívánságlistára tett egy könyvet

Déli Szél

Déli Szél

Alexandria Warwick
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
március 12.

Kívánságlistára tett egy könyvet

Nyugati Szél

Nyugati Szél

Alexandria Warwick
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
március 10.

Ajánló

Alexandra Warwick könyvét szeretném ajánlani mindenkinek, aki szereti a különleges fantasy történeteket.
Alexandra Warwick könyvét szeretném ajánlani mindenkinek, aki szereti a különleges fantasy történeteket. A regény a görög mitológia elemeiből merít, és érezhető benne a Szépség és a Szörnyeteg hangulata is.
Az elején kicsit tartottam tőle, hogy talán túl ismerős lesz a történet, mert az indulása emlékeztetett más könyvekre, és a klasszikus motívumok is megjelennek. De érdemes kivárni a történet közepét, mert ott válik igazán egyedivé.
Wren, a főhősnő bátor, vakmerő és egyáltalán nem az a könnyen megijedő típus. Amikor a testvére egy kötelezettség miatt célponttá válik, Wren úgy dönt, hogy ő maga indul el a Fagykirállyal azaz az északi széllel annak halottföldjére, hogy megmentse őt.
A történetben megjelennek a Szépség és a Szörnyeteg motívumai, főleg a felállásban: Boreas, a Fagykirály hideg, zárkózott és egyedül él hatalmas kastélyában. Wren kezdetben csak egy dolgot akar: végezni vele, hogy minél hamarabb visszatérhessen az otthonába. Szövetséget köt az északi szél testvérével, a nyugati széllel, aki kedvesnek és támogatóinak tűnik. ahogy a történet halad, kiderül, hogy semmi sem az, aminek elsőre látszik, és sok sok titok van az egész történetben.
A könyv egyik legerősebb része számomra Wren és Boreas kapcsolatának lassú alakulása volt. Nem kapunk túl sok spicy jelenetet, de éppen annyit, amennyi jól illik a történethez, és az írónő szépen felépíti őket.
A világépítés, a különleges lények és a leírások kifejezetten hangulatosak és kreatívak. A történet tempója néha furcsán kettős: egyszer gyorsnak, máskor lassúnak éreztem, a vége pedig számomra kissé elsietett volt. Mégis pont ez a különleges kettősség adta a könyv egyediségét.
Összességében egy gyönyörű történet, különleges hangulattal, amely új élményt adott nekem olvasóként. Nem tökéletes, de éppen ezért maradt emlékezetes. Nálam biztosan bekerült a 2026-os év top könyvei közé.
Északi Szél

Északi Szél

Éldekorált

Alexandria Warwick
1
Nagy Orsolya Anikó
Nagy Orsolya Anikó kedveli ezt a bejegyzést
 
viki_prof_kep.jpg
Viktória Sulyok
február 22.

Ajánló

Vannak könyvek, amelyek egyszerűen csak szórakoztatnak.
És vannak könyvek, amelyek csendben beléd költöznek.
Számomra a Perzselő láng ilyen volt.
A történet középpontjában Harper és Knox állnak két ember, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást, és akik között mindig is ott lüktetett valami kimondatlan. Egy titokban őrzött szerelem. Egy elcsattant csók. Egy döntés, ami mindent megváltoztat.
A fülszöveg alapján könnyű lenne egy klasszikus, édes friends-to-lovers történetre számítani. És igen, a romantika nagyon erős szála a könyvnek. A kémia működik, az érzelmek intenzívek, a múltjuk pedig mély alapot ad a kapcsolatuknak.
De ez a történet ennél sokkal többről szól.
Rebecca Yarros nem fél komoly témákhoz nyúlni. A könyv központi kérdése számomra a felelősségvállalás volt. Mit teszünk, amikor az élet egyetlen pillanat alatt átírja az álmainkat? Hogyan lehet együtt élni a döntéseink következményeivel? És hogyan szeretünk úgy valakit, hogy közben félünk: az érzéseink talán mindent tönkretehetnek?
Olvasás közben faltam a lapokat. Már az elején kapunk meghitt, szinte tökéletes pillanatokat és bennem ilyenkor mindig megszólal egy halk hang: ha most ennyire szép, akkor mi jön még?
És igen… a végére Yarros odateszi azt az érzelmi csattanót, ami után csak ültem, és próbáltam összeszedni magam.
A könyv stílusa könnyen olvasható, gördülékeny, mégis érzelmileg mély. Nem túlír, nem dramatizál feleslegesen az ereje pont az őszinteségében rejlik. A karakterek esendők, hibáznak, félnek, de ettől lesznek valóságosak.
Kinek ajánlom?
– Ha szereted a gyerekkori barátságból kibontakozó szerelmeket.
– Ha nem riadsz vissza a szívszorító témáktól.
– Ha olyan romantikus történetre vágysz, ami nemcsak megdobogtatja a szíved, hanem össze is szorítja.
Számomra ez a könyv nemcsak egy szerelmi történet volt.
Hanem emlékeztető arra, hogy az élet törékeny és az érzéseink néha mindennél erősebbek.
Perzselő láng

Perzselő láng

Éldekorált

Rebecca Yarros
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést