03. 19. Bírság Tegnap bepakoltam a levest (krumplileves virslivel) és körbevittem a gyerekeknek.

Tegnap a kisfiammal elmentünk a Holdvilág-árokba. Nem volt senki. Olyan békés volt minden, hogy nehéz volt elképzelni, hogy hadi állapotok vannak, mert egy alattomos ellenség ott ólálkodik körülöttünk, s nem csak ő, de még a fegyverei sem látszanak. Az egész Pilis tele van szórva a nemzeti emlékezet foszlányaival, királyok, hercegek, hunok, és honfoglalók. A vírusra adott európai válaszok azt bizonyítják, pont ennek a múltnak van jövője, senki nem fog elmozdulni a nagyobb európai integráció felé. Globális gondok, nemzetállami megoldások. Egy kőbánya van az árok végén, egyszer ott láttam Szörényi Leventét, mert ásatásokat finanszírozott, hogy megtalálhassuk Ős-budavárát. A lengyel barátnőm volt velem akkor, nézd, mondom, ott van Levente. Fú, tényleg, mondta, egyébként magassarkú cipőben nyomta le az egész árkot, egy lengyel nő mindig ad magára, ezt ő mondta. Néztük Leventét, látod, mondom, ha valami amerikai seggfejet fordítanál, akkor most Mick Jagerrel találkoznál. Amúgy Jagger erdő szempontjából kompatilisebb is, érted? Értem, mondta, mert tud németül, de szerintem, mondja ez teljesen mást jelent, meg vannak olyan viccek, amiket az ember megtart magának, főleg, ha nem tud németül, s legfeljebb a gyerekének mond el, de csak egy bizonyos kor alatt.
Ez a bizonyos kor alatti gyerek, mikor egy nagyobbacska szikláról legurult, azt mondja, hogy képzeld el, az oviban van olyan fiú, aki azt hitte, hogy erősebb, mint a szikla, és egy marha nagyot belerúgott, hogy széttörjön, de persze a lába tört szét. Hát az önhittség, nagy veszély, mondom neki. Megyünk tovább, egyszercsak megszólal, azért, ha nem rúgsz bele, attól még nem vagy bátor. Legfeljebb okos. De lehet, mondja kis gondolkodás után, okos se, csak egyszerűen tudod, hogy a sziklát nem lehet szétrúgni. Te nem rúgtál bele egy sziklába, kérdem. Dehogy, mondja, nem vagyok olyan, mint az a gyerek az oviban. Különben, az önhittségtől is meg lehet halni, nem csak a koronavírustól. Hogy, kérdeztem. Hogy például azt hiszed, ha leugrasz egy szikláról, akkor nem lesz semmi bajod, mert puha alattad a föld, és persze, nem puha, szóval meghalsz.
Valamit gondoltam az önhittségről, az önmagunktól való elragadtatásról, talán, hogy ez mekkora átok, s hogy mi fogja móresre tanítani a közösségi portálokon saját életükkel kérkedőket, de végülis örültem, hogy a kisfiam nem próbálta ki, milyen leugrani a szikláról, mert persze pontosan tudtam, hogy az járt a fejében, mert volt, amikor nekem is az járt a fejemben, hogy olyan dolgokat kockáztassak meg, amiről pontosan tudni lehet, hogy lehetetlen túlélni. De ott motoszkál az agyban mélyen, hogy hátha nekem mégis sikerül.
Csak a pénzügyekben vagyok visszafogott.

Valaki mondja a telefonban, hogy munka nélkül maradt, mert a panzió, ahol dolgozott, bezárt. Ki akarna most panzióban megszállni? A határok lezárva, a lakások is szinte zárva, a sváb-hegyi elit persze már leugrott a balatoni nyaralókba. A vendéglátásban dolgozók az utcára kerülnek, persze csak képletesen, mert az utcákon kóricálni nem tanácsos, ők az elsőkörös kárvallottak. Azt mondja a tulajdonos, ha közös megegyezéssel lépnek ki, akkor visszaveszi őket, ha múlik a baj. És az alkalmazott belemegy ebbe az alkuba, holott, de hagyjuk is. Hihetetlen, hogy ennyi vállalkozás van, amiben nemhogy két hónapnyi, de egy hétnyi tartalék sincs. Vagy van, csak emberség nincs, és szeretné a tartalékokat megőrizni magának.
Egy férfi felhívja a volt feleségét, a válás után még tartozik neki pénzzel, de nem tudja fizetni, mert tönkrement, s hogy a volt feleségnek még mindig jobb, mert olyan munkahelye van, amelyik utalja a fizetését. Tanárnő. A férfi valóban bezárta az üzleteit, elküldte az alkalmazottait, mondta, majd jelentkezzetek, ha vége a történetnek, s persze lement az új nővel a Balatonra. A Balaton ilyenkor igazán szép. Már a rómaiakat is lenyűgözte.
Jövünk be a városba, megállunk az amfiteátrumnál, hétágra süt a nap, kutyasétáltatók, de csak kevesen. Hol vannak azok az emberek, kérdezte a kisfiam, akik itt éltek, amikor még Magyarország is Római Birodalom volt. Kérdezz olyat, gondoltam, amit a neten legalább meg lehet nézni, de nem mondtam, mert egy apának mindenre van válasza, arra is, amire valójában nincs.
Tényleg hol vannak, gondoltam, hol vannak az avarok, lehet, hogy nem is voltak avarok, csak ki lettek találva.
Egy ötvenes férfi csókolózik a parkolóban egy harmincas nővel. A férfi arca már nem vonzó, de divatos frizurát vágatott magának. Ez méginkább előhozza az előnytelen arcot. Szűk farmer van rajta, majdnem szkini. Minden közhelyes abban, amit látok, még az autó is. Audi. A feleség otthon van, meg a gyerekek is, épp kamaszodnak, rettenetes neki ez az összezártság, még akkor is, ha az agglomerációban laknak, s viszonylag nagy a kert és a ház is. Mikor tudunk legközelebb, kérdezi a nő, de már nem nézem őket, az autómat látom, épp ráteszi a büntetést a parkolóőr. Nem tudtam, hogy fizetni kell, nem láttam a parkolóórát. Furcsa, hogy minden a fejetetején áll, s ilyen dolgok, mint például a parkolásért való bírság, mégis működnek.

jó, jó, jó :)

Mi az, hogy igaz? 🙂