04. 01. Születésnap A magyartanárnő bejön.

Hány éves vagy ma, kérdezte és odalendült a padom mellé, éreztem a leheletén a pálinka szagát. Tizenkettő. Tizenkettő, az hogy lehet? Hatodikosok vagyunk, mindenki tizenkettő az osztályban, csak a Dányi Józsi tizenöt. Szóval tizenkettő, visszalépett a tanári asztalhoz. Mindenki hallgatott, azt vártuk, hogy megbotlik valamiben, de nem, gyakorlott részeg volt. Senki ne merje ezt a fiút csúfolni, mondta a tanári asztal mögé ülve, mert április elsején született. Dolgozzatok legények. Mert akkor velem gyűlik meg a baja. Szeretett, azt fejezte ki, s egyben a tiltással engedélyt adott a parttalan gúnyolódásnak. Kifizetlek benneteket.
Mit csináljunk kérdezte apám anyámat, amikor beengedték a szobába. Otthon voltunk, akkor már én is voltam. Otthon születtem, ezt sokáig szégyelltem, mert korszerűtlennek tartottam, mindenki kórházban született. Közben persze változott a világ és divatba jött a születésem módja, szóval valójában én már akkor is nagyon menő voltam. A bábasszony késett, nagymama vágta el a köldökzsinórt egy nagy szabóollóval, mert a nyakamra volt tekeredve, s emiatt olyan vörös voltam, mint egy korszimbólum, mondjuk, a vörös csillag. Anyám sírt, mert kislányt akart, ráadásul Katikát. Ez a terhessége teljesen más volt, mint az előző, minden azt indokolta, hogy ez lány lesz, erre fiú. Most akkor mi lesz a neve? A fiúnév nem volt betervezve, mert miért gondolkodtak volna olyanon, ami nem lesz. Jó, mondta apám, akkor legyen János, mint ő, meg a nagyapám, és a nagyapám apja, a régebbieket nem tudtuk, hogy hívták, mert a dédnagyapám múltját homály fedi, intézetből jött, nem volt múltja.
A nap derekán születtem, nem lehetett egy nappal előbbre vagy későbbre tenni a születésem, maradt a vicces nap. Mit csináljunk, kérdezte apám. Ezt a napot kell beíratni, mondta anyám, mert ma született. Jó, mondta apám és elindult a faluba.
Apám elindult a faluba, mint mindig, aztán este mikor hazajött, azt mondta, hogy rosszul van, valami nincs rendben a gyomrával. És tényleg nem volt, aztán a vesék is leálltak, végül leállt az egész szervezet. Hosszabb életű lettem, mint ő. Túléltem a bennem csalódott apát. Amikor a bátyám túlélte, megkérdeztem tőle, hogy nem félt-e, amikor ahhoz az évhez ért, hogy netán rá is végzetes lesz. Nem értette, mért kérdezem, az ő sorsa nem az a sors, ami az apánk sorsa volt. Mérnök, nem szerette az ésszerűtlen gondolatokat.

Megértem azt a kerek számot, amikor az életkorom fókuszba kerül. Zavarban vagyok. Nem tudom magamat az életkorom miatt fontosnak tekinteni. Gyerekkoromban senkit nem érdekelt a születésnap. A szüleim talán mondtak egy istenéltessent, aztán mentek a dolgukra, hogy mondjuk enni adjanak az állatoknak. Ha valami, akkor inkább a névnap. A keresztség által elnyert név az örök élethez kapcsolta az embereket, s az örök élethez való kapcsolódás számukra különb volt, mint a kapcsolódás ehhez a világhoz, a véges és esendő léthez. A kiszolgáltatottak között éltünk, akiknek nem volt magasra árazva az élete. A szüleim és nagyszüleim, akiket egy tiszttartó vagy a szolgabíró, ha épp olyan kedve volt, pofonvághatott, ezek a felmenők azt gondolták, ha a törvény, a hivatalok és az orvos előtt nem is, de isten előtt mindenki egyenlő. És az isten majd néven nevez bennünket, s ez a megnevezés, miként a világ teremtésekor volt, hogy az úr megnevezte az eget, meg a földet, meg az állatokat, hogy ez a megnevezés teremti meg az embert. Olyannak, amilyen, épp olyan Istvánnak, Jánosnak, Rozáliának, Ferencnek.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, írom azoknak, akik írtak, mondom azoknak, akik hívtak, a gyerekeimnek majd skypon, mert ellenjavallott a találkozás. Aggódnak, nehogy miattuk kerüljek bajba. Ki tudna megbocsátani magának, ha okozója lesz egy végzetes betegségnek. Holnap majd visszaáll a rend, az egyszerű, nem ünnepelt napok folytatódnak tovább. Mindig a hétköznapok híve voltam, hogy az ember a cselekedetei révén legyen jelen a világban. Nagymama, mikor már csak két bottal tudott járni, kicsoszogott az udvarra, letette az egyik botot, megmarkolta a söprűt, a másik botot a hóna alá tette és suhintott a seprűvel, aztán vissza a botot a kezébe, lépett egyet előre, a botot újra a hóna alá tette és suhintott a seprűvel. Így söpörte végig az udvar. Senki nem akar haszontalan lenni, az élet valósága helyett a saját szobra lenni. Dolgozzatok legények, holnap, vagy legalábbis valamikor lesz a vásár, habár munkátokon más keres, dolgozni szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.

nem ismétlem önmagam :) Szép nap ez a mai ! :)

:)

De szép, és megható, és még az a kis finom humor.