Az Egyesült Nemzetek Szövetségének kulturális világszervezete, az UNESCO 2001 óta minden évben pályázati úton választ ki egy-egy várost, amely áprilistól márciusig, egy teljes éven át „A Világ Könyvfővárosaként” (World Book Capital) működik. Az utolsó két európai könyvfőváros Wroclaw (2016) és Athén (2018) voltak, 2020 aktuális könyvfővárosa Kuala Lumpur, 2021-é pedig Tbiliszi lesz.
Budapest 2023-ban, Pest és Buda egyesítésének 150. évfordulóján lenne a cím birtokosa. Ennek a célnak kulturális és turisztikai jelentősége is van: Karácsony Gergely bejelentése szerint az elmúlt hónapok nagyon kedvezőtlenül érintették mindkét ágazatot, és reményeik szerint az egyéves programsorozattal a könyvszakmát és a kulturális turizmusban érintett szereplőket is támogathatják.
„Szinte napra pontosan 18 évvel ezelőtt örülhettünk egy nagyon régen várt eseménynek, Kertész Imre irodalmi Nobel-díjának. Ez a díj akkor Magyarországot megérdemelt rangjára emelte a nemzetközi irodalmi életben, Budapest ezen az úton kíván tovább haladni most, amikor a Világ Könyvfővárosa címre pályázik.” - mondta el Gy. Németh Erzsébet. A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes arról tájékoztatott, hogy a tervek szerint a programok nagy része ingyenes lesz.
A pályázatot szakmai grémium készíti elő, az egyeztetések már a tavaszi karantén ideje alatt elkezdődtek, amikor a fővárosi könyvtárak zárva voltak. „A könyv szeretete, a könyvtárak látogatásának szép hagyománya, az olvasásra nevelés – ezek lehetnek a könyvfőváros-év fókuszában. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár több nagy hazai és nemzetközi szakmai projekt gazdája volt az elmúlt években. Ezek tapasztalatait felhasználva veszünk részt a program megvalósításában" – mondta el dr. Fodor Péter főigazgató, a pályázatot készítő szakmai bizottság vezetője.
A 2023. évre szóló pályázatot, amely tartalmazza az éves cselekvési program bemutatását, a közreműködők és partnerek listáját, 2021 nyarán kell benyújtania a fővárosnak, a cím odaítéléséről az UNESCO várhatóan 2021. szeptemberében dönt.