A járványügyi veszélyhelyzet számos különféle kihívás elé állított minket, azonban kétségtelenül az egyik legtöbb családot érintő kérdéskör az iskolák bezárása, az online tanítás. A tanárok új módszerek villámgyors megismerésére és bevezetésére kényszerültek, a szülők pedig a korábban jól bevált házifeladat-ellenőrzés mellett újszerű feladattal szembesültek: most az órai anyagok megértésében is komoly szerepet kell vállalniuk. A szerencsésebbeknek gördülékenyen ment az átállás, sokan szembesülnek azonban a problémával, hogy a gyermekek nehezebben motiválhatók a személyes tanár-diák kapcsolat nélkül. Most ajánlunk egy könyvet, ami segítséget nyújthat mind az ihlet után kutató tanároknak, mind pedig a gyermekeiket aktívabb tanulásra ösztönözni kívánó szülőknek.
A 2015-ben elhunyt Paul Ginnis az egész világon tartott előadásokat a tanítást és tanulást fejlesztő stratégiákról, ám mindenekelőtt mégis gyakorló tanár volt. Tanárként, munkaközösség-vezetőként, oktatási szakértőként és tantestület-fejlesztő oktatóként dolgozott az Egyesült Királyság és a világ több mint 450 iskolájában. Abban segített a tanároknak, hogy a tanulásról alkotott modern elméletet hatékony tantermi gyakorlattá fordíthassák át. Könyvében olyan gyakorlati tantermi stratégiákat mutat be, amelyekkel fejleszthetjük tanítási készségünket, tanárként pedig színessé tehetjük tanítási gyakorlatunkat, kihívások elé állítva a tehetségeseket és a rendbontókat is. Bármelyik tantárgyat is tanítjuk vagy gyakoroljuk gyermekünkkel, segítséget nyújt, hogy fejlesszük a gyerekek gondolkodási képességét, beépítsük az órai anyagba a tanulási készségeket, és valódi önállóságot teremtsünk.
Máyer Ágnes a Taní-tani Online pedagógiai fórumon a következő szavakkal ajánlja a kötetet:
„Pedagógusként sokan manapság csak kapkodják a fejüket: változtatni kell, nem szakrendszerűen, kompetencia alapúan, projektesen, kooperatívan, csoportokban kellene oktatni! Azon túl, hogy tudjuk, mennyire nehéz szokásainkon, rutinjainkon változtatni, azt tapasztalom, azért sem terjednek jobban ezek a módszerek, azért annyi a fenntartás velük szemben, mert mindenképpen felbolydítják az osztálytermek megszokott rendjét, és az egyébként is alig-alig uralt helyzet, a fegyelem, a határok miatti aggódás, kétség akadályozza az újszerű módszerek bevezetését. Sok kudarcot élünk meg nap mint nap. A félelem, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás, és még kezelhetetlenebbé válnak tanítványaink és kereteink, érthető. […] Bármit mondanék, lenne rá ellenérv, vagy egy »igen, de…« kezdetű mondat. Ám a könyv elolvasása semmire sem kötelez. Hátha van, akinek a főzéshez receptolvasás közben jön meg a kedve! Hátha éppen az itt olvasottak adják meg a változtatáshoz szükséges bátorságot és muníciót.”