Ahogy mondtam, legfőbb és folyamatos olvasmányom a Biblia, ami éppen ezért nem az új infáns információk vagy irodalmi megoldások tárháza számomra, hiszen bármekkora terjedelműek is, a benne szereplő szavak, mondatok száma véges. Hanem ez szellemi eledelt biztosít, amelyben az akár több ezerszer olvasott mondatok is teljesen új üzenettel állnak elő.
Emellett legfőképpen talán verseket szeretek olvasni 20. századi és kortárs szerzőktől, de említek pár prózai könyvet is, amiket legutóbb olvastam.
Az egyik Shlomo Avineri „A modern Cionizmus kialakulása”, amelyben a szerző bemutatja e nagyon fontos történelmi és üdvtörténeti irányzat legnagyobb hatású szereplőit Moses Hesstől és Theodor Hertzltől, Ben Yehudán és Max Nordau-on át Jabotinsky-ig és Ben Gurion-ig. A másik Viktor E. Frankl, egy híres osztrák zsidó pszichológus „Mégis mondj igent az életre” című könyve, amely a szerző által kifejlesztett logoterápia elnevezésű módszerről szól. Ennek a lényegét az általa a koncentrációs táborban átélt szenvedés során megszületett felismerés képezi. Eszerint a szenvedés ugyan nem elkerülhető, de megfelelő lelki viszonyulással és életigenléssel páratlan erőforrássá is válhat. Végül pedig William L De Artega, „A szellemet meg ne oltsátok” című műve, amely egyháztörténeti áttekintést ad a kereszténységnek főként a protestáns vonulatáról, az ebben megjelenő pozitív és biblikus irányzatokról, de realisztikusan ír a különböző iránytévesztésekről, egyensúlyzavarokról is.
A másik Viktor E. Frankl, egy híres osztrák zsidó pszichológus „Mégis mondj igent az életre” című könyve, amely a szerző által kifejlesztett logoterápia elnevezésű módszerről szól. Ennek a lényegét az általa a koncentrációs táborban átélt szenvedés során megszületett felismerés képezi. Eszerint a szenvedés ugyan nem elkerülhető, de megfelelő lelki viszonyulással és életigenléssel páratlan erőforrássá is válhat.
Végül pedig William L De Artega, „A szellemet meg ne oltsátok” című műve, amely egyháztörténeti áttekintést ad a kereszténységnek főként a protestáns vonulatáról, az ebben megjelenő pozitív és biblikus irányzatokról, de realisztikusan ír a különböző iránytévesztésekről, egyensúlyzavarokról is.