Egy friss, 2019-es kutatás szerint akár „egymilliós szószakadék” is kialakulhat a gyermekek között öt éves korukig attól függően, mennyit olvasnak nekik fel a szüleik.
Az Ohiói Egyetem kutatói a columbusi városi könyvtárral együttműködve 30-30 kicsiknek és iskolás-kor előttieknek szóló gyermekkönyvet vizsgálva jutottak a megállapításra, miszerint azok a gyerekek, akiknek nem olvasnak fel a szüleik, mindössze 4662 szót ismernek meg ötéves korukig, míg akiknek naponta ötször olvasnak, 1 483 300-at.
„Ez nem a mindennapos kommunikációról szól. Azok a szavak, amelyeket a könyvekből ismernek meg, jóval összetettebbek, bonyolultabbak, mint azok, amelyeket a szülőkkel beszélgetve megismernek – magyarázta a kutató. – Egy gyermekkönyv akár szólhat az antarktiszi pingvinekről is, olyan szavakat és fogalmakat ismertet meg velük, amelyek nem jönnek elő a mindennapos beszélgetésben. És ezek a szavak különösen fontosak lehetnek az olvasás megtanulásában.”
Akkor sincs ok azonban aggodalomra, ha nem tudunk naponta öt alkalommal könyvet ragadni gyermekünkkel – a heti 3-5 alkalommal mesét hallgatók is 169 520 összetettebb szóval bővítik szókincsüket, ami elegendő az olvasási készség kifejlesztéséhez.