Anne Swärd: A láthatatlan menyasszony – Részlet
Könyvajánló
Olyan sokáig harcolt a halál ellen, fel sem merült benne, hogy végül az élet fogja legyőzni.
Sandrine-t az anyja arra neveli: soha ne nézzen vissza. A fiatal francia lány, aki a második világháborúban elveszti családját, mégsem képes szabadulni gyötrő emlékeitől – nap mint nap szembe kell nézni nem kívánt, erőszakban fogant gyermekének kék szemével. A világ megpróbáltatásai és önmaga elől menekülő, 17 éves lányt egy excentrikus férfi veszi pártfogásába, a nagypolgári svéd Ceder család legidősebb férfi tagja, támogatást ígérve neki névházasságért cserébe. Sandrine megpróbáltatásai ezzel a friggyel csak tovább szaporodnak: a társadalmi konvenciók irányította család rabsága még tovább szítja a benne élő bűntudatot – és örököst, újabb gyermeket követel tőle.
Sandrine-nak újra menekülnie kell.
Anne Swärd nagyszabású, érzelmileg is letaglózó regényében az ártatlan gyermeki nézőpont tűpontos látleletét adja világunknak, amelyben az emberi gonoszság természetes adottságként lepleződik le.
2019-ben az írónőt a Svéd Akadémia beválasztotta – az irodalmi Nobel-díjról is döntő – 18 tagja közé.
„Anne Swärd isteni tehetségű mesemondó, nagy, európai jelentőségű író. Gyönyörű és nagyszerű prózát ír, amelynek egymásra következő képei Günter Grass regényeit idézik – gyermeki pontossággal bontakozik ki előttünk egy zseniálisan gonosz világ.” (Göteborgs-Posten)
Részlet a regényből:
„A nászéjszakán történik meg. Éppen hogy bejutottam a Ceder családba a hátsó bejáraton, a házasságnak nevezett keskeny hasadékon. De ezen az estén semmi sem terv szerint halad, annyira hideg van, hogy a tortát nem lehet felvágni, jég csapódik ki a bólén, a buborékok belefagynak a pezsgőbe, és a férfiak hátrafésült, pomádés haja fényes sisakká merevedik. A menyasszonyi csokor érzékeny liliomai elfeketednek a hidegtől, és a finom menyasszonyi fátyol szétszakad, mint a leheletvékony pókháló, amikor átmegyek a kapun. A mulatság egész éjszaka tart, a hóvihar miatt egyre nyúlik, mert még a katonai jégtörővel sem lehet most visszamenni, olyan erőteljesen süvítenek a jeges szelek a sziget körül. A vendégek kénytelenek bátran megpróbálni itallal és tánccal melegen tartani magukat, és ahogy telnek az órák, és az alkohol meg az álmosító ünnepi ételek folyamatosan áramlanak, a személyzetnek nem kis feladat ébren tartani a vendégeket. Rossz vége lehet, ha valaki elalszik a kihűlt ünnepi teremben, ezt a házat röpke nyári látogatásokra tervezték, és megveszekedett hideg van bent, még így is, hogy tele van emberekkel. A lécfalak hasadékai között befurakszik a hóvihar.
A vihar és a hideg foglyai vagyunk. Az egész násznép oda fog fagyni a székére az éjszaka – téli napforduló, az év leghosszabb, legsötétebb, leghidegebb éjjele –, és mivel Ivan családja a végletekig halogatta ezt a nemkívánatos esküvőt, annyira terhes vagyok, hogy menten szétpukkadok.
Az első hitvesi keringővel kezdődik. Csendes, mégis feszültséggel teli. Ivan jó táncosnak bizonyul, nekem csak követnem kell őt, pont, ahogy a megismerkedésünk percétől tettem. Most először vagyunk ennyire közel, most először tart egyáltalán a karjában. Az alkoholtól már felmelegedett a keze a derekamon. A teremben a zavartalanul bámész tekintetek kizökkentenek, ahogy vizslatnak minket, miközben tartjuk egymást, mozgunk, összenézünk. Mint akik fel akarják mérni, mennyire volt őszinte az igen, amit kimondtam. Csupa idegen tekintet, ismeretlen emberek. Az én életemből nincs itt senki.”
