Nincs engedélyezve a javascript.
581159_438503079498424_1613393503_n-1.jpg
Európa Könyvkiadó
2020. május 10.
Bánsági Ildikó felolvas a Törőcsik Mariról szóló beszélgetőkönyvből

Bánsági Ildikó felolvas a Törőcsik Mariról szóló beszélgetőkönyvből

A könyves világ hírei

A Nemzeti Színház április elején indította el új, Szín-Ház-Hoz elnevezésű online magazinműsorát, melynek keretében művészeik minden hétköznap 16 órától jelentkeznek be a színház Facebook-oldalán. A videókban kikerülhetetlenül szó esik arról, hogy ki hogyan éli meg az önkéntes karantén időszakát, de ezen túl minden alkotó produkcióval is készül, hiszen fontosnak tartják, hogy a jelenlegi körülmények között is értékes tartalmat tudjanak közvetíteni közönségüknek.

Bánsági Ildikó például Bérczes László Törőcsik Mariról szóló beszélgetőkönyvéből olvasott fel, már két alkalommal is. Ahogy az első bejelentkezésében mondja:

„Miközben azon gondolkodtam, hogy ezen a héten mivel lepjelek meg benneteket, önöket, eszembe jutott, hogy valaki, aki nagyon fontos számunkra, nem tud jelentkezni, mert lábadozik. És nagyon szeretném, hogy ha itt lehetne ő is köztünk. Ezért elővettem a könyvét. Törőcsik Mari. Róla van szó.”

Bérczes László könyvét életinterjúnak is mondhatjuk.

Beszélgetés – Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. „Majorelvtárs” és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba.

Beszélgetés – Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni...

Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem – ahogy Bérczes László mondja –

„azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni.”

Törőcsik Mari
Árfelező hónap!

Törőcsik Mari

Bérczes László beszélgetőkönyve

Bérczes László, Törőcsik Mari
Európa Könyvkiadó, 2016.
Bérczes László Törőcsik Marit szólaltatta meg új kötetében. Számtalan izgalmas történettel találkozunk, ezek részben személyes, családi epizódok, részben közelmúltunk és jelenünk hírességeiről szólnak, legyenek azok közéleti szereplők, politikusok, orvosok és tudósok, de természetesen mindenekelőtt művészek, rendezők és színésztársak.