Ez az első szakasz abból a könyvből, amit épp írok, félve fogtam hozzá, nem szeretek naplót írni, de kiváncsi voltam, hogy milyen mozgás lehetséges egy olyan szövegben, amit naponta írok, napokra van bontva, de valójában kibújik a naplószerűség kereteiből. Így lett végül könyvnyi méretű, s talán mostmár marad is a címe így: A világ kicsi darabkája

Nincs igazán szisztémám, ha valami megfog, néha csak egy ember az utcán, elkezdek gondolkodni a sorsáról, s általában persze az emberi sorsról, s elkezdek pakolni hozzá életeseményeket, meg apró érzéseket, tárgyakat szagokat. Valójábna ez még mind fejben történik, de én ezt már régesrégen írásnak nevezem, mert a gondolkodás elindult egy konkrét irányba. Sokminden megvan, van olyan, ha nem tudok géphez ülni, már fejben megírom az egészet, de ha záros határidőn belül nem jutok géphez, akkor az egészet elfelejtem. Aztán persze az első változat még nagyon nyers, sokminden alakul, kibomlanak belső működések, tartalmak, s addig tart az írás, amíg van mit kibontani.

Képzeld Ági, én magam is elképedtem tőle, de már befejeztem. Egészen különleges volt írni, egészen különös kapuk nyíltak meg, ahogy egyszerre mehettem bele novella-szituációba, önmagam állapotába és gondolkodásba. Főleg az utolsó nap volt különleges, amikor 24 órán át írtam, és rettenetesen kíváncsi voltam, mit hoz elő belőlem a fáradtság, de azt most nem árulom el.

Hú nagyon kiváncsi vagyok :)

Szerintem, Edina, csak olyan könyvet érdemes elolvasni, amiről ezt gondolod, hogy olyan, hogy bele akar az ember vaskolódni és ahogy fogynak a lapok, retteg, hogy ki lesz űzve ebből a paradicsomból.

Gondoltam hogy ezt is ilyen jól megfogalmazod helyettem! :) pedig vannak más fogalmazóim is! :)

Hú, ezt nem nagyon lehet röviden megválaszolni. Nekem az irodalmi mű mindig egy teremtett világ, amit az író a maga tapasztalatai alapján épít fel. Ebbe a teremtett világba lép be az olvasó a maga tapasztalati világával. A mű és olvasója, nevezzük így, megállapodnak a játékszabájokban. Mondjuk abban, hogy ez egy Hamlet nevű királyfiról fog szólni, de valójában a te életetről szól. A megállapodás addig marad fenn, amíg az olvasó nem érzi becsapva magát. S ha ez végig fennmarad, akkor megtörténik az érzelmi érintődés, hogy a mű tényleg hozzászól az életünk höz. Na, most megyek vissza a kérdéshez: persze minden a valóságon alapszik, de a mű valósága csak akkor lesz igaz, ha a mű belső törvényei szerint igaz és nem olyan szempontból, hogy ez igy történt-e a valóságos valóságban. Még konkrétabban, ha a sajtá életem edeményeit dolgozom fel, nekem az is alapanyag, amivel épp úgy dolgozom, mint bármilyen más alapanyaggal. Ha túl közeli egy érzemi történet, akkor eleve nem is fogok bele a megírásába.

szabály !!!!!! :)

Szerintem e-konyvként hamarosan, hogy papiralapon mikor, még nem tudom, de remélem úgy is. Nekem azért az a könyv, amit kézbe tudok venni. Szóval nem vagyok nagyon korszerű. Most is segítségre szorulok, hogy tudjak válaszolni. Mélen kapom a kérdést, bár most épp a rendszerbe írom bele, fejlődőképesnek látszom.

Nem kell feltétlenül korszerűnek lenni. :)

nekem is ! 🤴

🤴

Hát, nálam a korszerű nem is annyira pozitív jelző. Amúgy apám rendkívül korszerű volt, már akkor volt porszívónk, amikor a szomszédaink a tollseprővel hadakoztak a por ellen