Többet olvasni. Ha ez a mondat a 2023-as céljaid között szerepel, akkor mindenképpen jó helyen jársz: elhoztunk neked egy listát, ami garantáltan el fogja nyerni a tetszésedet.
Azonban nemcsak azoknak szól, akik most vágnának bele a rendszeres olvasásba, és még nem tudják, hol kezdjék el, hanem azoknak is, akiknek esetleg nincsen elég motivációjuk az olvasáshoz, vagy netán annyi mindent olvastak már, hogy kifogytak az ötletekből.
Kik adhatnának megbízhatóbb ajánlást, mint azok a színészek, akik életük nagy részét művészeti közegben töltik, és nagy biztonsággal meg tudják azt állapítani, melyik alkotást nevezhetjük kiemelkedően jó műnek, és miért.
1. Napjaink egyik legkedveltebb és talán legjobb színésze Timothée Chalamet, aki sokaknak ismerős lehet a nagy sikernek örvendő Call me by your name-ből vagy a legújabb Dűnéből – szerinte minden idők egyik legjobb könyve az 1984 George Orwelltől. Sőt, olyannyira meg van erről bizonyosodva, hogy már több interjújában is hivatkozott erre az alkotásra.
Ez a klasszikusnak számító, utópikus és rendkívül izgalmas regény olyan témákkal dolgozik, mint a fasizmus, totalitarizmus vagy a cenzúra. A második világháború utáni elképzelt jövőben játszódó történet az emberi moralitás kérdéseire, bűneire fókuszál, és arra, hogyan alakulhat ki és milyen is az a társadalom, ahol a polgárok csupán bábuk.
2. Azt gondolhatnánk, hogy összeállításunk következő színészének kedvenc könyve egyértelműen a Harry Potter-sorozat, de (nem is annyira) meglepő módon ez még sincs így. Daniel Radcliffe kedvenc olvasmánya ugyanis Mihail Bulgakovtól A Mester és Margarita, amely egy igen egyedi világba kalauzolja el az olvasóját: találkozhatunk a Mesterrel, egy tökéletes nővel, a Sátánnal, egy Behemót nevű macskával, de a történet szereplője Jézus is. Mindezek a különös összetevők egy groteszk, morbid és kalandokkal teli Oroszországban játszódnak.
3. A következő alkotás Mark Haddon nevéhez köthető, akinek A kutya különös esete az éjszakában című könyvéért Donald Glover – aki szerepelt A Pókember: Hazatérésben, a Solo: Egy Star Wars-történetben is, illetve az Atlanta alkotói közé tartozik, melyért számos díjjal jutalmazták –, mondhatni, egyenesen odavan, hiszen egy 2012-es interjú során szó szerint idézni tudott belőle.
Ez a mesekönyv témáját illetően újítónak tekinthető, hiszen középpontjában egy 15 éves autista fiú áll, aki tulajdonképpen a szomszédban zajló eseményeket kezdi nyomozni, ahol megöltek egy kutyát. A könyv nem kizárólag gyermekeknek szól, sőt ahogyan színészünk is nyilatkozott, erősen ajánlja a felnőtteknek is, mert egészen elképesztő módon képes az embert érzékenyíteni.
4. Dua Lipa énekesnő előszeretettel olvas, amikor szabadideje engedi, ezt bizton állíthatjuk, hiszen nyári olvasmányainak listáját is megosztotta a követőivel, ezzel is népszerűsítve az olvasást. Listáján szerepelt Ocean Vuong Röpke pillanat csak földi ragyogásunk című kötete is.
Korunk egyik legkiemelkedőbb alkotása, voltaképp levélregény, melyben egy fiú édesanyjának szóló, nyers őszinteséggel megírt, utólagos vallomását olvashatjuk. A felnőtt elbeszélő emlékezik vissza és reflektál kisvárosi életére; múltjára, a szenvedéssel telt gyerekkorára, a többszörösen kisebbségi létre, melynek a homoszexualitás, a drogfüggőség és a halál egyként része. Felkavaró mű, amely erős érzelmeket válthat ki olvasójából.
5. Utolsóként olyan könyvet említünk, amely az Oscar-díjas Natalie Portman kedvencei között is megtalálható. Bernardine Evaristo A lány, a nő, a többiek című alkotása különböző korú, foglalkozású és jellemű hétköznapi nők történeteinek egysége, akiket sokféleségük dacára egyvalami mégis összeköt: mindannyian hisznek valamiben.