Ha Jin legújabb regénye egyszerre izgalmas, reményteli és szívszorító elbeszélés

Minden bizonnyal így néznének ki Kafka szereplői a 21. század mindennapjaiban. Az énekes Jao Tian sorsát is egy véletlen találkozás téríti el: épp New Yorkban lép fel a kínai állami Népi Együttessel, amikor régi ismerőse, az egy ideje már az Egyesült Államokban élő Han Japin szólítja meg. Egy barátságos beszélgetés után felkéri, hogy énekeljen pár dalt Tajvan nemzeti ünnepén a helyi kínai bevándorló közösségnek nem kevés tiszteletdíj fejében. A szigorú szabályok szerint Tiannak engedélyt kell kérnie arra, hogy nem a társulattal tér vissza Pekingbe, hiszen a kínai művészek feje fölött folyton ott lebeg az emigrálás vádja. Tian viszont hiába ér haza időben, otthon szankciók várják: egy hétig felfüggesztik, önkritikát kell gyakorolnia, majd be akarják vonni az útlevelét. Tian nem várja meg, hogy tovább korlátozzák a szabadságát, gyorsan elhagyja Kínát, és az Egyesült Államokba távozik, ahol megkezdődik a bevándorlók sokszínű, lemondásokkal és apró sikerekkel tarkított élete.

A regény sok-sok empátiával rajzolja meg a kényszerű kivándorlók mindennapjait, ám Tian nem csupán egy közülük. A népszerűsége miatt azt is meg kell tapasztalnia, hogy a kínai hatóságok utánanyúlnak, és hol szép szavakkal, hol pénzzel, hol nemtelen eszközökkel próbálják meg befolyásolni, ám ő mindent megtesz, hogy megőrizze a hangját, a művészetét, a méltóságát. Pedig ennek igen nagy ára van: nem láthatja a családját, és olykor az énekléssel nehezen összeegyeztethető munkákat is el kell vállalnia.