Ezeket a köteteket semmiképp ne hagyd ki! Olvass az Alexandra Kiadócsoporttal 2024-ben is!
Egy rövid listában összegyűjtöttük nektek, hogy milyen könyvek érkezésére számíthattok az első negyedévben! Lucy Score izgalmakkal, perzselő szenvedéllyel teli trilógiája a végéhez érkezik, ugyanis hamarosan nyomdába kerül a befejező része a Knockemout-sorozatnak! Sloane és Lucian szerelme kálváriájának is pont kerül a végére, amelyből nem hiányozhat a humor, a dráma és a romantika tökéletes egységet alkotó elegye sem.
Mesébe illő szerelem tárul elénk, azonban a helyszín nem a legidillibb, sőt egyenesen a pokollal határos. A történelem viharának közepén szövődött auschwitzi szerelem 13 napig tart, míg végül tragikus véget ér. Francesca Paci kettejük történetét írta meg a még élő kortársak és fellelt dokumentumok révén.
Adott egy lány, akinek a sorsa már a születésével megpecsételődött, ugyanis három szívrendellenességet állapítottak meg nála az orvosok. Azonban Mia nehézségei itt még nem értek véget, édesanyja két nappal a születését követően elhagyta őt. Az időközben 18 évessé érett lány elhatározza, hogy elindul Spanyolországba, hogy felkutassa édesanyját, és válaszokat kaphasson az őt marcangoló kérdésekre. Azonban egy young adult regény sem lenne teljes a mindent felforgató szerelmi szál nélkül, amit ebben a történetben sem kell majd hiányolnunk.
Nem lenne hiánytalan a lista Stephen King neve nélkül, A Setét Torony-sorozatban a horror koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti – vagy utáni – varázsvilágba, amely idegensége ellenére is ismerős, a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják a helyüket, de együtt alkotnak kerek egészet, hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Uráéhoz hasonlítanak. Az Átfúj a szél a kulcslyukon a sorozat „négy és feledik” kötete, amely végül azért született meg, mert a negyedik és ötödik rész között a rajongók közül sokan éreztek valamiféle hiányt…