Egy regény, amely a majd’ kétezer éve elpusztult Pompejibe viszi vissza olvasóját. Megírását nemcsak e különleges hely atmoszférája és titkai idézték elő, amelyek az első feltárások óta lázban tartják a történészek és írók fantáziáját, hanem egy festmény is inspirációul szolgált, mégpedig a The Last Day of Pompeii című kép, amelyet Milánóban láthatott Edward Bulwer.
Egyedülálló bepillantást nyerhetünk egy rég elsüllyedt, de valamikor virágzó birodalom élettel teli, nyüzsgő tengerparti városának életébe, miközben szembesülünk azzal, hogy Pompeji hogyan változott a múlékonyság szimbólumává; hogyan tud összeomlani pillanatok leforgása alatt egy város, mintha a végítélet érkezett volna el. Edward Bulwer a 19. század egyik legkedveltebb szerzője, és a Pompeji utolsó napjai talán az egyik legsikeresebb regénye. Már az első kiadás igazi bestsellerré vált az 1830-as években.
Ám nemcsak Pompeji láva- és hamurétegek alatt megbújó romjait rekonstruálja régészi pontosággal a szerző, hanem az emberi lélek alapos ismeretéről is tanúbizonyságot tesz. Az erényes görög Glaucus és Ione kibontakozó szerelmének akadályokkal teli útját és megmenekülésüket követhetjük végig, az időszámításunk előtt 79-ben kitörő Vezúv, valamint az egész várost és annak lakóit elpusztító vészt megelőzően. A hangsúly nem a katasztrófára helyeződik: láthatjuk a város lakóinak mindennapi életét kibontakozni, a római aranyifjakat, a görög szerelmeseket, a gladiátorokat. Mindeközben a háttérben ott húzódnak a római vallás hanyatlása és a keresztény hitre való áttérés bonyodalmai, az üldöztetések. Élethű karakterek, varázslat és mágia keveredik, cselszövések, gyilkosság, előjelek, melyek a közelgő borzalomra figyelmeztetnek, miközben a történelmi ismeretekkel felvértezett olvasó jól tudja, milyen tragédia és milyen sors vár a szereplők többségére. De a város elpusztulásán túlmutató sokkal fontosabb és mélyebb kérdésekre keres válaszokat a romantikus író: vajon létezik igaz szerelem? Ki mozgatja a történelmet? Le lehet győzni a sorsot, vagy legalább van beleszólásunk annak alakulásába? Létezik-e egyáltalán az örök emberi?
E nagy sikerű regény eddig jó pár megfilmesítést élt meg, nyolc mozgóképes adaptációban is megelevenednek szereplői, és megidéződik az eltűnt Pompeji, az egykor virágzó Római Birodalom nyüzsgő városának élete. A magyar fordítást 1935-ben Schöpflin Aladár készítette el, amelyet ezúttal megújult formában vehetnek kézbe az olvasók.
„Nagyon szép történet. Egy klasszikus eposz az ember és természet harcáról.” – olvasói vélemény (amazon.hu)