A költészet napját március 21-én ünnepeljük, amelyet az UNESCO 1999-ben hozott létre azzal a céllal, hogy „a költői kifejezés révén támogassa a nyelvi sokféleséget, és növelje a veszélyeztetett nyelvek megismerésének lehetőségeit”. Célja, hogy világszerte előmozdítsa a költészet olvasását, írását, kiadását és tanítását, és – ahogy az eredeti UNESCO-nyilatkozat fogalmaz – „újbóli elismerést és lendületet adjon a nemzeti, regionális és nemzetközi költészeti mozgalmaknak”. E jeles napon természetesen magyar szerzők műveiből válogattunk.
„Messzeföldről látszik,
nélküle elvásik
a világ szépsége,
ő mindenek éke,
szívem fényessége,
felülmúlja elmém,
ő a föld, ő az ég,
csak egyet szeretnék,
megkapni szerelmét.”
Háy János: Rózsa (részlet)
Ha azt mondják, gondolj egy magyar költőre, előtted is Petőfi jelenik meg, ugye? Harsányi Zsolt, a két világháború közötti időszakban vált híressé legendás életrajzaival; korai munkáiban Madách, Liszt, Corvin János, vagy épp Galilei életével is foglalkozott. Petőfiről szóló regénye a költő életének máig legizgalmasabb feldolgozása. Harsányi lebontja a költő alakja körül a történelmi emlékezet során felépült falakat, és megismerjük azt a magánéletében, többek között a szerelemben is esendő embert, aki mégis képes arra, hogy egy egész népet felrázzon verseivel és szenvedélyével.
Petőfi jelentősége igen nagy az iskolai tananyagban, ám ekkor sokkal inkább legendaként, mint emberként tekintünk rá. A költő és forradalmár irodalmi és történelmi szerepének következtében a személyt körüllengő pátosz fátylát libbenti fel a Harsányi-könyv, amely az idealizálást mellőzve halandó emberként ábrázolja nemzeti hősünket.
„Itt-ott legendákban, szájról-szájra adott történetekben még sokáig felbukkan. Esküdtek is, hogy látták. Ha a csillag villámgyors útja végighasít az emberiség felett a mennybolton, a vakító fényesség után behunyt szem egy darabig még látja a csodálatos csillag vonalát.” Harsányi Zsolt
Végre egy olyan kötet, amiben rendes versek vannak. Végre! Végre olyan versek, amiket meg lehet érteni. Végre! Végre olyan könyv, amiben benne van a mindenség, én és te. Végre! Végre olyan versek, mint régen, amiket mégsem írhattak volna meg régen. Végre olyan végre, ami tényleg végre. Végre!
Háy János 2004 óta aktív író, költő, drámaíró. Legújabb, 2023-as megjelenésű verseskötetében Háy 15–18. században keletkezett verseket dolgozott át a mai stílusnak és nyelvezetnek megfelelően. A Szerelmes, istenes, okosos versek mára elfeledett lelkészek, prédikátorok nevelő célzattal írt művein, intelmein alapulnak. Ahogy azt a cím is sugallja, a kötetben felbukkannak a szerelmi költészet örökérvényű témái, de találkozhatunk erkölcsi kérdéseket feszegető versekkel is.
Faludy György 1937-ben robbant be az irodalmi köztudatba, Francois Villon balladái – Faludy György átköltésében című verseskötetével. Ettől a ponttól fogva a nyers közvetlenség alapvető meghatározója lett költészetének, és szatíráit annak idején Horthy Miklós és Imrédy szavalták.
Faludy felettébb világlátott volt, főként kora viszonyaihoz képest: „Európán kívül Afrikában, Észak-Amerikában és Óceániában, Budapesten kívül huzamosabb időt töltött el Bécsben, Párizsban, Londonban, Firenzében, Málta szigetén, New Yorkban és Torontóban, emellett a kistarcsai és a recski kényszermunkatáborban, az Egyesült Államok hadseregében, volt újságíró, egyetemi tanár és munkanélküli, szembefordult a huszadik század mindkét totalitárius diktatúrájával: a fasizmussal és a kommunizmussal. Ha a modern magyar költészetnek van Odysseusa, az minden bizonnyal ő, aki nemcsak a messze tengereket járta be, hanem a huszadik századi történelem mitologikus szörnyetegeivel is találkozott” – írja Faludyról Györgyről Pomogáts Béla irodalomtörténész.
Faludy a világháború kirobbanása előtti helyzetben a versek aktualitását érezte és emelte ki a Fetrengek parázna szabadon kötet szerzőivel kapcsolatban:
„Nevüket a laikus nagyrészt nem is tudja már; itt-ott olyan népek énekeire bukkanunk, melyek elvesztek az idők homályában. De az, amit vallottak – mélységes hit, felebaráti szeretet, emberiesség, a szegényekkel való együttérzés –, ma is megdönthetetlenül áll. E himnuszokat még az irodalomtörténet is jobbára elfeledte; de most, hogy az olvasó fellapozza őket, éreznie kell: mindezekből semmi sem múlott el.”
A kortárs kritikák a versek örökérvényűsége mellett a fordító, Faludy György bravúros irodalmi készségét, zengő nyelvét és fanyar líraiságát emelték ki, kitérve a versekbe belecsempészett egyházzal kapcsolatos és erotikus utalásokra is.