A világban és idehaza is Kundera mellett talán legnépszerűbb cseh író, Hrabal elbeszéléskötete két alkotói korszakát öleli fel, az 1951 és 56, illetve az 1970 és 76 közöttit.
Az 1951 és 56 közötti évek jelentik az író első, valóban kiforrott, "igazán hrabali" korszakát. Ekkor már a kladnói Pldi-kohóban dolgozik és Prága egyik munkáskerületében, Libeňben, az Örökkévalóság gátján lakik. Tudatosan az élet, az emberi lét perifériájára vonul ki tehát, leszáll a mélybe, "hogy bemaszatolódjak a környezettől, és időnként megéljem azt a lenyűgöző eseményt, hogy megpillanthatom az ember mélyén a gyöngyöt".
A "gyöngykeresést" a hetvenes években, másik "elbeszélőkorszakában" is folytatja, ám ezúttal már máshol, gyermekkora egykori színhelyén, Nymburkban és a környező kerskói erdőben kutatja és találja meg közép-európai valóságunk eltűnőfélben lévő tájait, mulandó-elmúló, illékony-elillanó szokásait, hagyományait, kiveszőben lévő embereit, gyakorta groteszk és esendő, ám mindig szeretetre méltó csodabogarait, akik az igazi emberséget hordozzák magukban.
A kötet azokat - a többségükben magyarul még meg nem jelent - elbeszéléseket tartalmazza, amelyek annak idején különféle okok miatt kimaradtak a Tükrök árulása, illetve a Véres történetek és legendák című könyvekből.