Az utolsó lengyel drámaantológia "Modern lengyel drámák" címmel 1968-ban, tehát harmincöt évvel ezelőtt jelent meg hazánkban, azóta pedig csupán három önálló kötet (Wyspianski, Gombrowicz, Mrozek) látott napvilágot. 1989 utáni új lengyel drámákkal csak színházi folyóiratok mellékleteiben találkozhatunk elvétve, így e kötet égető hiányt pótol.

A válogatás elsődleges szempontja az "újdonságon" kívül az volt, hogy az antológiába ne csupán egyes szerzők egyes művei kerüljenek - fontosnak tartottuk, hogy a kiválasztott darabok egyben a lengyel színházi élet legfontosabb jelenségeire is felhívják a figyelmet.



Bogusław Schaeffer és Tadeusz Słobodzianek személyében a mai lengyel dráma legmarkánsabb személyiségeit tisztelhetjük. Műveikkel önálló és univerzális formanyelvet, koherens világképet teremtettek, habár írói technikájuk és stílusuk egymástól gyökeresen eltérő. Schaeffer a filozófiai előadásokkal teletűzdelt abszurd helyzetgyakorlatok nagymestere, Słobodzianek valós történeteket mesél a groteszk misztériumjáték tréfásan vulgáris nyelvén - ebből a szempontból Witkiewicz és Gombrowicz szellemi örökösei.



A realista dramaturgiát a New Yorban élő Janusz Głowacki képviseli, aki a 80-90-es évek egyik legsikeresebb színpadi szerzőjének számított Lengyelországban, s akinek Antigoné New Yorkban című darabja máig a lengyel színházak sikerdarabjai közé tartozik.



Az ifjabb generációt képviselő Ingmar Villquist az utóbbi évek nagy felfedezettje. Expresszionista drámái szimbolikus környezetben játszódnak, és a honi kritikusok szerint megszabadíthatják a lengyel drámairodalmat attól a Witkiewicz-Gombrowicz-Mrozek által uralt groteszk-abszurd nyelvezettől, amely a XX. század színházi hagyományát meghatározta, s amelynek egyik nagymestere, Sławomir Mrożek - minden új hullám és tendencia ellenére (vagy éppen azért) - szintén helyet kapott kötetünkben.