A kisdiáknak vannak gondolatai. Mindenféle gondolatai, okosak meg képtelenek. A maga kis világában többnyire a helyükön vannak. A kisdiáknak van szeme. Úgy lát vele, ahogy neki kell. Füle is van, azt hallja vele, amire szüksége van. De mi történik, ha gondolkodása, látása, hallása kénytelen a felnőttek világához igazodni? Egyszerre minden kisiklik, eltorzul, kilódul a helyéből. A kisdiákkal az iskolában dolgozatot íratnak. A dolgozat címe a felnőttek eszéhez igazodik. A kisdiák meg mondja a magáét. Próbálja összecsirizelni törmelékismereteit. Nem azt mondja, amit kell, hanem, amit tud. A nagyok világa meg a kicsik világa egymásba tolakszik. S ez ellenállhatatlanul humoros. Karinthy tudta ezt: zseniális hamisítványt írt a Tanár úr kérem-ben. Ebben a könyvben igazi dolgozatok vannak. Nápoly környéki gyerekek írták. Náluk különbet Karinthy se tudott. De kificamodott mondataik, kancsal látásuk, meghökkentő igazmondásuk nemcsak viharos jókedvre derítik az olvasót. Be kell látni, az együgyű fejekben valami romlatlan bölcsesség is fészkel.