Életunalom, élettér, életkedv

Soha semmi sem történik csak úgy magától. Mindig valaki tesz valakivel valamit. Rá kell ébredni, hogy szabadok vagyunk, és semmit sem kell eltűrni.
"Feldmár Andrást hallgatva, sorait olvasva átértékeljük életünket, fájdalmaink, rossz pillanataink, kihűlő, unalmas - vagy csak éppen annak tűnő - kapcsolataink pedig (új) értelmet nyernek. Kivarázsol-kirángat bennünket a hétköznapokból, nem engedi, hogy fásultan, fáradtan, magányosan kimaradjunk - a saját életünkből. "Az életunalom arról szól, amikor úgy csinálok, mintha az élet nem ajánlana semmi olyasmit, ami érdekelne. Megsértődtem az életemre, és úgy teszek, mintha nem érdekelne, mi történik körülöttem. De minél hosszabb ideig nem veszek részt a játékban, annál jobban unatkozom."

Megtanulhatunk nemet, vagy igent mondani, sőt ki merünk törni olyan helyzetekből, amelyekre korábban nem éreztünk elég erőt. És ez nem kevés.


"Már 30 éves voltam, amikor rájöttem, hogy esetleg lehet elhatározásokat hozni úgy, hogy azok a vágyaimból erednek, nem a félelmeimből. Amíg az ember a félelmeit használja a döntéseihez, tulajdonképpen menekül. Csak abban az esetben indul el egyáltalán valami felé, amikor elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy bár fél, mégis a vágyait követi."(a Kiadó)