Matrjoska-emlékiratok borítója becsapós, mert bár külsőre inkább kémregénynek tűnik, ez sokkal inkább egy történelmi családregény. A szerző nagymamája emlékeiből, kutatásokból építkezve idézi meg a második világháború idején ukrán kényszermunkára hurcolt emberek sorsát, a Leica gyár világát és a náci rendszerrel szembeni ellenállás hétköznapi formáit.
A regény nem pusztán történelmi eseményeket sorol fel, hanem egészen közel hozza az emberi sorsokat. Az emlékezés itt nem lineáris vagy tiszta folyamat, inkább olyan, mint maga a matrjoska baba: rétegenként nyílik meg, és minden újabb történet mögött újabb fájdalmak, titkok és elhallgatások rejtőznek. A háború brutalitása nemcsak a frontokon jelenik meg, hanem a gyárak falai között, a kényszermunkások mindennapjaiban, a félelemben és az állandó bizonytalanságban is. A túlélés itt nem heroikus tett, hanem sokszor apró kompromisszumok és nehéz döntések sorozata.
Különösen erős a regény atmoszférája. A szerző részletgazdag leírásai miatt szinte tapinthatóvá válik a háborús Európa nyomasztó világa: a gyárak ridegsége, a nélkülözés, a folyamatos rettegés és az emberi kapcsolatok törékenysége. A Matrjoska-emlékiratok nem könnyű olvasmány, mégis rendkívül olvastatja magát. Colby stílusa gördülékeny és érzelmes, miközben végig megőrzi a történet súlyát. A regény egyszerre személyes és történelmileg hiteles, ezért azok számára is erős olvasmányélményt nyújthat, akik ritkábban olvasnak történelmi témájú könyveket. Nemcsak a háborúról szól, hanem az emlékezés felelősségéről, a családi kötelékekről és arról is, hogy a múlt soha nem marad teljesen a múltban.