Berkesi Zsuzsa önéletrajzi ihletésű regénye megrendítő őszinteséggel és érzékenységgel mesél a vészkorszakot túlélő Perlmann család sorsáról. A történet bemutatja, hogyan hagy a holokauszt mély, nemzedékeken át öröklődő sebeket, de azt is, hogy ezek a sebek, ha lassan és nehéz munkával is, begyógyíthatók.
Megmondom őszintén nagyon kevés könyvet olvastam, ami a holokausztról szól. Így túl sok viszonyítási alapom nincs, bár azt hiszem nem is szükséges.
Berkesi Zsuzsa stílusa viszont egyből megfogott, hiszen nagyon olvasmányosan ír és nehéz témája ellenére gyorsan és gördülékenyen tudtam haladni vele.
Azt nem mondom, hogy élveztem, sokszor elszorult a torkom és nehéz volt belegondolni, hogy emberek min mentek keresztül.
Fájdalmas, érzelmes és szívszorító.
Mindenképp ajánlom ezt a könyvet!

Vannak könyvek, amelyekről nehéz azt mondani, hogy „tetszettek” vagy „nem tetszettek” mert sokkal többről szólnak, mint puszta irodalmi élményről. A Vigyél fánkot Gyurikának! című regény pontosan ilyen mű. Nem csupán egy kitalált történet, hanem valós emlékekből és családi múltból építkező, megrázó visszaemlékezés a holokauszt éveire és annak hosszú távú következményeire.
A könyv középpontjában a Perlmann család áll, akik túlélték a vészkorszakot, ám a túlélés nem jelentett feloldozást. A történet nemcsak a történelmi eseményeket, hanem az azokból fakadó lelki sebeket is megmutatja. Az olvasó nem csupán tanúja, hanem részese is lesz annak a fájdalomnak, amely generációkon átívelően tovább él a család tagjaiban.
A könyv iránti érdeklődésemet elsősorban a holokauszt témája keltette fel, hiszen mindig is igyekeztem minél több szemszögből megismerni a történelemnek ezt a sötét időszakát. Nem mondhatom, hogy „jó volt” olvasni mert hogyan is lehetne jónak nevezni valamit, ami ilyen szenvedésekről szól, de megbánni sem tudom, hogy elolvastam. Rengeteg új információval, személyes történettel és eddig ismeretlen részlettel gazdagodtam, amelyek segítenek mélyebben megérteni azt, hogy a holokauszt nem csupán történelmi esemény, hanem generációkon átívelő seb. A regény épp amellett tesz hitet, hogy ezek a sebek ha lassan és nagy erőfeszítés árán is, de begyógyíthatók.
Az író stílusa végig magával ragadó, gördülékeny, tiszta, mégis mély érzelmeket közvetít. Nem egy „együltő helyben elolvasós” kötet, hiszen a témája megköveteli a megállást, az elcsendesedést. Sokszor kellett megpihennem két fejezet között, hogy feldolgozzam mindazt, amit olvastam.
A kötetben különösen tetszett, hogy középtájékon képek is megjelentek, ezek nemcsak díszítik, hanem “hangulatosabbá”, élőbbé teszik az olvasás élményét. Egyetlen apró hiányérzetem talán annyi, hogy szívesen láttam volna benne egy családfát… vizuális típus vagyok, és a regény elején ez sokat segített volna eligazodni a szereplők között.
És a cím… Sokáig kerestem, vajon mit takar ez a különös, kissé játékosnak tűnő mondat, Vigyél fánkot Gyurikának!, de végül, szinte az utolsó oldalakon, minden értelmet nyer. És amikor megérti az ember, hirtelen még nehezebben tudja letenni a könyvet.
Nem egy miden évben újra olvasós kötet, de remélem minél több olvasni vágyó személy veszi majd a kezébe…
A téma iránt érdeklődőknek mondhatni kötelező darab :)