Nem klasszikus horror, hanem egy nyomasztó, disztópikus történet, ami lassan, fokozatosan mászik az ember bőre alá.A sztori elsőre szinte végtelenül egyszerű: száz fiú elindul egy menetelésen, ahol addig kell gyalogolniuk megállás nélkül, amíg végül csak egyetlen ember marad talpon. Aki lassít, figyelmeztetést kap. Aki nem bírja tovább… kiesik. Végleg.
És pont ettől ennyire megrendítő. Ahhoz képest, milyen egyszerű maga a cselekmény, elképesztően mélyre ás az emberi lélekben. Olyan, mintha rétegenként fejtené le a szereplőkről mindazt, amitől embernek érezzük őket-mint egy hagymát, egyre mélyebbre és mélyebbre haladva. A végére már szinte semmi nem marad, csak a túlélési ösztön, a fájdalom és a reménytelenség.
Olvasás közben konkrétan végig feszegettem a lábamat, izgultam, és mire a végére értem, úgy éreztem, mintha én is végigmeneteltem volna velük. King elképesztően jól adja át a szorongást, a monoton végtelenséget és azt a fullasztó érzést, amikor már maguk a szereplők sem tudják pontosan, mi felé tartanak, csak mennek tovább, egyre kilátástalanabbul.
Nem volt könnyű olvasmány, de nagyon erős gondolatébresztő a kitartásról, az emberi természetről és arról, meddig lehet elmenni a túlélésért.

Stephen King, A menekülő ember című regénye 1982-ben látott napvilágot és azóta számos kiadást megélt itthon is, ami garancia a kiváló szórakozásra.
Először is szeretném kiemelni azt az atmoszférát, amit King a lepusztult helyekkel megteremtett, ez adott egy alaphangulatot, ehhez pedig jött a szociális szegénység, ami kényszert kényszerre szült és elindította a cselekményt, ami végig pörgős maradt.
A történet korát megelőzve, egy disztópikus világba viszi el az olvasót, ahol a valóság és túlélőshowk igen népszerűek, jelen esetben élőben közvetítik a tv-ben a hajtóvadászatot. A Hálózat embereket toboroz, a Menekülő Ember elnevezésű játékba, ahol 30, szabadon töltött nap után egymilliárd dollár jár, de ha mégis elkapják halál a büntetés.
Micsoda történet, amikor még a show-k közelében sem jártak, inkább kimerültek a kvízjátékok, és egyéb szórakoztatásnál. King már akkor is hatalmasat mert álmodni és egy futurisztikus, vad és mégis nagyon emberközpontú történetet teremtett meg, ahol az emberi életet a szórakozás szolgálatába helyezik.
Nem egy hosszú regény és nagyon sok sötét műfajba besorolható, mint sci-fi, horror, thriller, disztópia, tehát minden, ami sötét, erőszakos és vad.
Az Éhezők Viadala ehhez képest egy óvodás csoport, nekem ebben a regényben sokkal jobban átjött az emberi kiszolgáltatottság, a hatalmi elnyomás és a vadász-préda találkozása.
A történet viszonylagos rövidsége ellenére nagyon érdekes volt a karakterábrázolás, igazi lélektani repülés volt a karakterek szempontjából.
A vége pedig egyszerűen az olvasóra szakad egy huszárvágással, itt egy pici hiányérzetem bevallom, maradt, de tetszett is egyúttal.
Furcsa tapasztalás, hogy az író mit képzelt el napjainkról, milyen történetet álmodott meg a 21. századra.
Ez egy azt a mindenit! regény minden szempontból, King egyik legjobbja, de a top 5-ben benne van, legalábbis nálam.