Ez az egyik legérdekesebb írástechnikai könyv, amit olvastam. Nem száraz ismereteket sorol egymás után, hanem életrajzi közegbe ágyazva adja át a tudást. Az Írásról nem egy klasszikus kézikönyvnem strukturált tananyag, hanem egy személyes hangú vallomás az írásról, az alkotásról és az életről. Stephen King őszintén beszél saját pályakezdéséről, sikereiről és kudarcairól, függőségeiről, valamint azokról a mélypontokról, amelyek formálták nemcsak emberként, hanem íróként is. Nyilván van benne rendszer, de maga az írástechnikai tudás nem rendszerezett.
A személyes életút és az írástechnikai útmutató nem válik el élesen egymástól. Egy-egy élettörténeti epizód után szinte észrevétlenül érkeznek a tanácsok az írói fegyelemről, a napi rutin fontosságáról, a szerkesztés alapelveiről vagy a felesleges szavak kihúzásáról. Emiatt a kötet nem tekinthető átfogó, minden részletre kiterjedő írói kézikönyvnek inkább egy inspiráló mű amely gondolkodásra és munkára ösztönöz.
King stílusa itt is jól felismerhető: közvetlen, sallangmentes, gyakorlati szemléletű. Nem terjengős, viszont amit mond, az használható. Tanácsai mögött évtizedes tapasztalat áll, és ez hitelessé teszi még a legegyszerűbbnek tűnő megállapításait is.
Az Írásról ezért leginkább azoknak lehet értékes olvasmány, akik nem pusztán technikát szeretnének tanulni, hanem betekintést egy alkotói életútba is. Motiváló, őszinte és személyes hangú könyv.

Először moziban láttam az Eragont, és más akkor teljesen elbűvölt a világépítése. Aztán amikor könyvben megvettem és rájöttem, hogy a súlyát és formáját tekintve kézifegyvernek minősül, teljesen megdöbbentem azon, hogy az író Christopher Paolini 15 évesen kezdte el írni az első regényt és mindössze 19 éves volt amikor megjelent a Sárkánylovas című rész. Én mondjuk meglett felnőttként sem vagyok képest 900 oldalt írni, ő meg elképesztően fiatalon létrehozott egy monumentális világot, alaposan kidolgozott részletekkel, és nagyon összetett karakterekkel. Eragon és a sárkánya Saphira közti kapcsolatról pedig ódákat is lehetnek zengeni. Én nagyon szerettem, hogy ez egy igazi epic fantasy. Älagaësia világában a gonosz valódi gonosz, számos különös lény létesíti be a földet, Eragon pedig csak egy kiskölyök a történet kezdetén aki a sárkányával együtt nő fel (Mondjuk a sárkány kicsit hamarabb). Murthag pedig az egyik kedvenc karakterem lett. Olvasmányos, de nem gyors regény, részletes aprólékos, de nem bántam. Jó ebben a rohanó világban kicsit megpihenni egy sárkány oldalának dőlve.