Amikor elkezdtem olvasni A hallgatás falát azt hittem, egy szokásos, kicsit sötét családi drámát kapok, de nagyon gyorsan kiderült, hogy ennél sokkal többről van szó. Az alapszituáció egyszerűen sokkoló: Melissa hazatér, a férje holtan hever a konyhában, vérben, a három gyereke pedig ott áll mellette nyugodtan. Nem sok könyv tud ennyire erősen indítani.
Onnantól kezdve végig bennem volt a feszültség. A történet nagyon ügyesen játszik azzal a kérdéssel, hogy vajon mi mindenre képes egy anya, ha a gyerekei forognak veszélyben? Melissa egy olyan karakter, akinek a döntéseit néha én is megkérdőjeleztem, de közben teljesen meg tudtam érteni. Mert amikor az ember biztonságban akarja tudni a gyerekeit, sokszor nem helyes döntéseket hoz, hanem ösztönből cselekszik.
A cselekmény végig jól adagolt, nincsenek túltolt drámák vagy erőltetett fordulatok. És bár a végkifejlet számomra nem volt teljesen meglepő, már sejtettem, merre tartunk, mégis működött. Nem a csavar miatt volt erős, hanem mert szépen levezette, mit tesz velünk a bűntudat, a szeretet, meg az, amikor nem tudjuk, bízhatunk-e még a saját gyerekeinkben.