Bevallom, az Egri csillagok nekem sem ment gyorsan. Hosszú, sok benne a leírás, és néha úgy éreztem, sosem jutok a végére. De ahogy haladtam előre, rájöttem: ez a regény tényleg megérdemli a „jó kötelező” címet. Gárdonyi nem csak egy régi háborút mesél el, hanem egy elképesztően izgalmas és érzelmes történetet, tele bátorsággal, hűséggel és szerelemmel.
A sztori középpontjában Dobó István és az egri vár védői állnak, akik hihetetlen kitartással küzdenek a túlerőben lévő török sereg ellen. De ami miatt igazán élő ez a könyv, az a sokféle emberi sors (természetesen a szerelmi szál igen erős motiváció volt az olvasásban anno). Gárdonyi minden karakterét szeretni lehet, mert nemcsak katonák és hősök, hanem hús-vér emberek, akik félnek, remélnek, és hisznek abban, amiért harcolnak.
Az Egri csillagok nemcsak a magyar történelemről szól, hanem arról is, hogy mire képes az ember, ha összefog egy jó ügyért. A regényben ott a nemzeti büszkeség, a szerelem és a hit, hogy a kitartás tényleg csodákra képes. És bár tényleg időbe telik elolvasni, minden oldalával közelebb kerülsz ahhoz a korszakhoz, amikor a hősök még nem szuperképességgel, hanem szívvel és bátorsággal győztek.