Nincs engedélyezve a javascript.
edelsheim.jpg
Gróf Edelsheim Gyulai Ilona
1918. január 14-én született Budapesten, gyermekkorát a felvidéki családi birtokon töltötte. Életének döntő fordulata 1940 áprilisában következett be, amikor férjhez ment Horthy Miklós kormányzó fiához, Istvánhoz, így vált a vidéki grófkisasszony „kiskormányzóné”-vá és ezzel történelmi szereplővé is egyben. Horthy István 1942-es tragikus repülőszerencsétlensége után a fiatal özvegy a kormányzó bizalmasa maradt. A háborúba sodródott Magyarország egyre riasztóbb és szinte reménytelennek tetsző helyzetében világos fővel és kitartással mindent megtett a nagyobb tragédia elkerülésének érdekében. A sikertelen 1944. októberi kiugrási kísérlet után az ország és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. Horthy Istvánnét a németek családjával együtt elhurcolták, fél évszázadnyi száműzetés vette kezdetét. A Szubud nemzetközi segítőjeként a világot járta, és enyhülést, nyugalmat, belső békét talált a latihánban. 2013. április 18-án hunyt el.