A Fable függővége után alig vártad már, hogy folytathasd az Ékkővel, igaz?
Aztán pedig a szád is tátva maradt, amit fejest ugrottál a záró kötetbe.
Ebben a részben az írónő a hangsújt inkább a kalózok életére helyezi, de ne aggódj, hajózás, kincskeresés és dráma is lesz bőven.
Többet kapunk a szárazföldön történő háttér munkákból, jobban megismerhetjük azokat, akik csendben irányítanak és megállás nélkül játszmáznak, láthatjuk, hogy a hataloméhség mi mindenre képes a kalózok kegyetlen világában és megmutatkozik az is, hogy a lojalitás mekkora szerepet játszik mindezek felett.
A világépítés elvarázsol majd és ez a viharos, fordulatokkal teli könyv magával ragad, mint egy erős áramlat.

Az Ékkő egy másfajta utazás, mint a Fable volt. Kevesebb a hullámverés és a kalózos pörgés, de több a belső vihar.
Fabel immár nem az a lány, aki sodródik a tengerrel – ő az, aki megpróbálja meghatározni az irányt, még ha ez fájdalmas döntésekkel is jár. A regény középpontjában az önállósodás, a lojalitás és a bizalom áll.
A tenger itt egyszerre szabadság és börtön, a hajó pedig a világ kicsinyített mása: tele árulással, reménnyel és makacssággal.
Bár a történet lassabban bontakozik ki, Fabel ereje és fejlődése miatt így is magával ragadó. Egy nő, aki nem vár megmentésre – ő az, aki megment másokat, még ha közben elveszíti önmagát egy pillanatra.