A Panama cím és a fülszöveg alapján arra számítottam, hogy sokat megtudok a Panama-csatorna építéséről. Bár a történelmi háttér végig jelen van, Cristina Henríquez regénye valójában nem a mérnöki bravúrról, hanem azokról az emberekről szól, akiknek az életét ez a hatalmas vállalkozás alakította.
Munkások, bevándorlók, halászok és családok sorsán keresztül ismerjük meg a korabeli Panamát, ahol a kemény munka mellett a betegségek és a bizonytalanság is a mindennapok része volt. A szerző nagyon erős atmoszférát teremt, szinte érezni a forró, párás levegőt és a dzsungel közelségét.
Számomra a regény gyengéje a sok, lazán kapcsolódó szereplő volt, mert időnként hiányzott egy erősebb összetartó történetszál. Mindezek ellenére érdekes és érzékeny olvasmány maradt, amely egy kevéssé ismert történelmi korszakot emberi oldalról mutat be. Szerintem azok fogják a legjobban élvezni, akik a történelmi események mögött megbújó emberi sorsokra kíváncsiak.