Simon egész életében iIparkodott, törekedett, ügyeskedett, hogy a cselédsorból kiemelkedjen. Sokszor maga se hitte el, hogy neki is jár valami jó az életben.
Egy fricska volt ez egyfajta korunkbeli áthallással.
Részt vettem a Merítés Olvasókör februári kibeszélőjén is, mert kíváncsi voltam, kinek mit adott a történet. Azt kell mondanom, elég megosztó volt. Szeretem az ilyen összejöveteleket, mert több szem többet lát alapon levetem a korlátoltságom és mindig megvilágosodva térek haza akkor is, ha szerettem az adott könyvet, akkor is, ha nem annyira.
Itt most az utóbbi volt jellemző az olvasásomra. Annak ellenére, hogy vidéki lány vagyok, valahogy túl sok, túlságosan mesterkélt volt nekem ez az archaikus nyelvezet. Aztán úgy a felénél már kevésbé éreztem. Nem tudom, hogy hozzászoktam, vagy ez a régies nyelvhasználat feloldódott valamennyire?
A címre mindenesetre rászolgált, hisz valóban volt itt minden, nekem sokszor már túl sok is volt. Nagyjából száz évet ölel fel, telis-tele az égetthalmiak hiedelemvilágával, babonákkal, tragédiákkal. A fülszöveggeel ellentmondva én nem tűzném rá a mágikus realizmus jelzőt.
De a közvetlen környezetemben, az olvasókörben is sokan nagyon élvezték az olvasását, és népszerűségét mutatja a Margó különdíja is.
Nem nekem írta a szerzőpáros, de lehet, hogy pont neked.