Eléggé más volt ez a könyv, mint amire számítottam, de azért nem okozott csalódást. Kicsit hiányoltam belőle a sötétséget, én sokkal darkosabban is el tudtam volna képzelni.
Az első felével elég nyögvenyelősen haladtam, de szerencsére utána már sokkal pörgősebb volt. Pedig az alapötlet annyira izgalmasan hangzik, és maga a világfelépítés is tetszik – már amit látunk belőle. A lassú felvezetés ellenére is olyan, mintha csak bedobtak volna a közepébe, és épp csak kapargatnánk a felszínét, nem sok minden derül ki arról, hogy lett ilyen a világ, a viszonyrendszerből is annyit látunk, amennyit muszáj. De az emberek bűneiből születő szörnyektől teljesen el vagyok ájulva. Szerintem zseniális ötlet, főleg ha belegondolunk, hogy akkor az emberek a saját démonaikkal, a sötét oldalukkal és bűntudatukkal küzdenek, és hogy ha megölnek egyet, azzal a gonoszság ellen harcolnak, vagy úgy kell tekinteni rá, mintha menekekülnének a bűntudat elől? És akkor a szörnyetegek mennyire rosszak valójában, ha az emberiség tehet a létezésükről?
Remélem, a folytatásban jobban ki lesznek dolgozva a részletek, mert engem nagyon érdekel.
A karakterekért egyelőre nem rajongok különösebben, de a két főszereplőn látszott a fejlődés a végére. Gonosz-frontom még van mit fejlődni, borzasztó kiszámítható volt, és úgy általában sem okoztak meglepetést a fordulatok.
Nekem még mindig A mágia árnyalatai-trilógia a kedvencem az írónőtől, de ez sem volt rossz, sok kiaknázatlan lehetőséget látok még benne, szóval mindenképpen tervezem az Egy sötét duett olvasását.