Hogy őszinte legyek, José Saramago Vakság című regénye után napokig nem találtam a helyemet. Ez nem az a könyv, amit kikapcsolódásként leemelsz a polcról; ez egy gyomros, ami után levegőért kapkodsz. A történet, ahol egy megmagyarázhatatlan "fehér kór" miatt mindenki megvakul, kíméletlenül rántja le a leplet arról, milyen törékeny is a civilizációnk, és milyen gyorsan válunk ösztönlényekké, ha megszűnik a kontroll és a szégyenérzet.
Eleinte tartottam Saramago híresen nehéz, vesszőkkel összefolyó, párbeszédjeleket nélkülöző stílusától, de hamar rájöttem, hogy ez a hömpölygő szövegfolyam csak még zsigeribbé, sürgetőbbé teszi az élményt. Olyan, mintha mi magunk is ott botorkálnánk a mocsokban és a kétségbeesésben az orvos feleségével – az egyetlen szereplővel, aki látja a borzalmakat, és cipeli ennek minden terhét. Felkavaró, néha brutális, de végtelenül humanista mű, ami arra kényszerít, hogy végre igazán lássunk, ne csak nézzünk.

José Saramago Jézus Krisztus evangéliuma című regénye merész újraértelmezése a bibliai elbeszélésnek, ahol a szerző Jézust nem ikonként, hanem érző, vívódó emberként helyezi a középpontba. A kötet jellegzetesen sűrű, lírai nyelvezete és filozofikus hangvétele egyedülálló olvasmányélményt nyújt. Komoly, elmélyülést igénylő mű, amely a világirodalom egyik legemlékezetesebb Jézus-ábrázolását kínálja.