Nincs engedélyezve a javascript.
szechenyizsigmond.jpg
Széchenyi Zsigmond
Széchenyi Zsigmond 1898. január 23.-án született Nagyváradon. Családfája összekapcsolódik a „legnagyobb magyarként” számon tartott Széchenyi Istvánnal. A fiatal nemes katonaként megfordult az első világháború számos hadszínterén. Leszerelését követően Budapesten jogot tanult, ám ez irányú tanulmányait félbehagyta ugyanis sokkal jobban érdekelte a zoológia, az erdészet és a mezőgazdaság, többek között Münchenben, Stuttgartban, Oxfordban és Cambridge-ben is hallgatott ilyen témájú előadásokat. A tanulmányai befejeztével a családi gazdaság irányításával kezdett el foglalkozni. Széchenyi Zsigmond lelkes vadász és utazó volt, számos expedíción vett részt szinte az összes kontinensen. Messzi tájakon tett utazásairól és tapasztalatairól élménybeszámolókat és naplót készített, majd ezekből könyveket is írt, amelyeket saját maga által készített képekkel egészített ki. Munkásságát mára több mint 8 nyelvre fordították le és a megjelent példányok száma meghaladja az 1 milliót.