Nincs engedélyezve a javascript.
elet0.jpg
Tolvaly Ferenc
Az 1957-ben Marosvásárhelyen született Tolvaly Ferenc sokoldalú tehetségét filmkészítőként, üzletemberként és regényíróként kamatoztatta az elmúlt évtizedek során. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnáziumban kezdte. Tehetsége korán megnyilatkozott, első verse kilencéves korában jelent meg a Kolozsvári Napsugárban.

1974-ben tizenhét éves korában szüleivel Németországba disszidált, ahol a Kastl-i Magyar Gimnáziumban fejezte be a középiskolát. 1977-től Nürnbergben és Erlangenben folytatott egyetemi tanulmányokat, közgazdaságtant, filozófiát és teológiát hallgatott.

1978-ban Németországban fejezte be első könyvét, amely Benső Végtelen címmel jelent meg Münchenben. 1981-ben nyert felvételt a Müncheni Filmfőiskola, játékfilmrendezői és médiamenedzseri szakára. A Schwäche der Stärkeren (Az erősebb gyengesége) című filmjével 1984-ben Németország képviseletében jelent meg nemzetközi filmfesztiválokon

1992-ben megalapította Budapesten az MTM Kommunikáció nevű filmforgalmazó és gyártó céget. Elkötelezett támogatója lett a nemzeti filmgyártásnak és kulturális rendezvényeknek, így a Művészetek Völgyének. Ő keltette életre 1993-ban a Vásárolj magyarul! mozgalmat, és támogatta Magyarország Európai Uniós csatlakozását.

Cége, az MTM-SBS Rt. 1997-ben elnyerte az országos műsorszolgáltatói jogosultságot. A TV2 vezérigazgatójaként népszerűsítőjévé vált Magyarország euro-atlanti csatlakozásának és az értékközpontú társadalom gondolata népszerűsítésének. Tevékenységéért és a NATO csatlakozás kommunikációs támogatásáért 1998-ban megkapta a Magyar Honvédség Honvédelemért Érdemrend Tiszti Keresztjét.

Üzleti és közéleti tevékenysége mellett folyamatosan alkotott, 1999-ben mutatták be a Frankfurti Könyvvásáron a Magányos Évszázad című kötetét, mely az azonos című trilógia első kötete.

2002-ben eladta a TV2-ben lévő üzletrészét, és létrehozta az Első Európai Befektetési és Fejlesztési Zrt-t. Ugyanebben az évben megjelent a Magányos Évszázad trilógiájának második része, A Szélhárfa lakói címmel. A trilógia befejező része a Vérvörös sirály, 2004-ben jelent meg.

2005-ben megjárta a Szent Jakab zarándokutat, és útjáról filmet forgatott és regényt írt, El Camino – Az út címmel. Mindezt több zarándoklat és belső utazásairól szóló regény követte a következő évek során. 2011-ben megválasztották a Magyar Pen Club főtitkárává. 2015-ben jelent meg lélekkalandregényeinek zárókötete Lélekhez a kulcs címmel.

2016-ban fejezte be a Zsolnay család történetét feldolgozó családregényét, amit A Zsolnay-kód címmel mutattak be Pécsett. Ezt követte a neves magyar orgonakészítő Angster József életét feldolgozó Égi zene 2017-ben.