A Gustav-szonáta egy egyszerűségében is szép történet. Az igazi erőssége szerintem a karakterekben van, egyikük sem tökéletes, megvannak a hibáik, esendők, de nagyon emberiek, és ettől lesznek olyan hitelesek. Nagyon szép az a mély szeretet, ami összekapcsolja őket, és ezt nem is feltétlenül csak a fiúk barátságára értem, ami a regény középpontja. Emellett pedig nagyon érdekes kérdéseket is felvet nem csak a művészetről, de a korszakból fakadóan a második világháborúval kapcsolatban is, amik akár manapság is aktuálisak lehetnek.
Az írónő lágy, mesterkéletlen stílusa tökéletesen illik a történethez, olvastatja magát, és tényleg olyan az egész, mint egy szép dallam. Engem mindenesetre elvarázsolt.