Történelmi regények rajongóinak mindenképpen kötelező James Clavellt olvasni! Azoknak talán kevésbé ajánlanám, akik még csak most szemeznek ezzel a műfajjal, mert elsőre talán ijesztő lehet ez a tömény szöveg, de akit nem riaszt vissza egy hosszú könyv, tegyen egy próbát.
Az író olyan részletesen mutatja be a környezetet, hogy egészen úgy érzed, belecsöppentél a történetbe. Nagyon szemléletes leírásokat kapunk, miközben tengernyi karaktert tesz egyedivé. Kezdetben talán zsúfoltnak érződik a történet, de sikerül úgy kormányoznia a szereplőket, hogy mindegyik megjegyezhető legyen, így idővel könnyebb eligazodni köztük.
A történet a keleti és nyugati kultúra találkozását is nagyon jól bemutatja, de a központi téma inkább mégis a hatalom megszerzésével és megtartásával járó áldozatok bemutatása. Az egyik pillanatban úgy érezheted, irigykedsz arra, akinek minden hatalom a kezében van, de a következőben már ez lenne az utolsó, amit magadnak kívánsz.
Ez a könyv lassan csordogál, mégis izgalmas és Clavell írásmódjának köszönhetően tényleg mintha időutazáson lennél.

Teljesen rabul ejtett, miközben felszabadított.
Az utolsó vándorlás világa (mely szerint az emberi kapzsiságnak köszönhetően az állatok szinte teljesen kihaltak) lehangoló, elkeserítő és a legrosszabb, hogy nagyon könnyen elképzelhető. A történet ennek ellenére mégis a reményről szól, arról, hogy soha ne adjuk fel, merjünk önmagunk lenni és hinni abban, hogy van valaki, aki a teljes valónkért képes szeretni. Viszont szól még kalitkákról, repülésről, hullámokról, tollakról, maradásról és vándorlásról. Makacsságról és eltökéltségről, vak reményről és vak szenvedélyről, amit a természet iránt is érezhetünk. Szól a lelked mélyéről hozzád daloló ösztönödről és arról, hogy hallgass arra, amire sarkall.
Ez egy csodaszép történet, ami nem fog kikapcsolni és nem fog szórakoztatni. Ugyanakkor tanítani fog és elgondolkodtatni. Szívből ajánlom mindenkinek, aki készen áll erre.

A könyv, ami legyőzött.
A botránykönyvként elhíresült könyv elvileg a története durvasága miatt vált azzá. A történet szerint ugyanis Bellára, akin vagy átgázolnak vagy semmibe vesznek, egy napon felfigyel egy beteg vágyakkal rendelkező férfi. Ez a férfi pont annak látja Bellát, aminek Bella is gondolja saját magát: könnyen törhetőnek. Ám Bellában megszületik egy furcsa, eddig még soha nem ismert gondolat: ebből elég! Kést kap a kezébe és úgy dönt, egészed drasztikus módon adja tudtára mindenkinek, hogy elég.
A történeten azonban nem botránkoztam meg, mert igazán oda sem tudtam rá figyelni. Sajnos a megfogalmazás stílusa abszolút a kriptonitom lett, mert teljesen leszívta az energiámat. Ugyanis mindig mindent elismétel a szerző, amitől számomra szájbarágós lett. Mintha folyamatosan egyet léptem volna előre, majd hármat vissza. Ez azonban rövidesen olyan frusztráló lett, hogy végül letettem a könyvet.
Ez persze nem azt jelenti, hogy más ne tudna ezen a stíluson túllendülni és a történet valódi tartalmára és mondanivalójára figyelni. Még ha nekem negatív értelemben is, de a könyv tényleg egyedi élményt nyújtott. A szereplő gondolkodásmódja bár lehangoló, mégis ettől kaptam egy, a várthoz képest teljesen más karaktert. A megfogalmazás az ismétléseken túl tárgyilagos és rideg, amitől nem a megszokott közelségből éled át, amit olvasol, ám azt hiszem, egy ilyen történetnél egy pont hogy előnyére válik.
Nagyon kíváncsi vagyok olyan véleményére, aki erősebb, mint én és nem zavarja annyira a megfogalmazás, mert kíváncsi vagyok, hogy egy eredetileg 90-es években megjelent könyv valóban képes e még manapság is megbotránkoztatni az embereket.