A Knockemout-sorozat számomra az egyik legkedvesebb és legkomfortosabb romantikus történet lett. Még úgy is, hogy a második rész számomra sokkal gyengébb lett, mint az első rész vagy a harmadik.
Tele van humorral, érzelemmel, könnyekkel és szívmelengető pillanatokkal.
Ez a rész különösen közel került hozzám. Sloane érzékeny, szerethető karaktere és a zárkózott, mogorva Lucian párosa annyi izgalmat, feszültséget és szívszorító pillanatot hozott, hogy szinte lehetetlen volt letenni. A gyerekkori barátság motívuma gyönyörűen volt megírva, a múlt titkai és fájdalmas emlékei pedig igazán mélyréteget adtak a történetnek. És persze ott volt a kettejük közti kémia.. annyira erős és tapintható, hogy az olvasó szinte érzi a vibrálást a lapokon.
Az epilógus pontosan olyan volt, amilyet titkon reméltem.
Ha valaki egy olyan romantikus sorozatra vágyik, ami egyszerre vicces, érzelmes, szívmelengető és letehetetlen, akkor a Knockemout pontosan az, amit keres.

Ez a regény egyszerre szívmelengető, vicces és elgondolkodtató. A főhőse Christopher, egy 15 éves Asperger-szindrómás fiú, aki rendkívül okos, imádja a matematikát és a logikát, de a világ dolgait sokszor egészen más szemmel látja, mint a körülötte élők.
Egy nap különös dolog történik: a szomszéd kutyát holtan találják, és Christopher elhatározza, hogy nyomozni kezd. Ahogy lépésről lépésre halad a titok megfejtésében, nemcsak a kutya ügyére derül fény, hanem a saját családja régóta rejtegetett titkaira is.
Miért érdemes elolvasni?
Mert Christopher különleges látásmódján keresztül teljesen új szemszögből fedezhetjük fel a világot. Mert segít jobban megérteni azokat, akik másként működnek, mégis ugyanolyan gazdag, értékes világot hordoznak magukban.
Ez a könyv egy igazi különlegesség: egy nyomozásnak induló történetből szép lassan családi dráma, önismereti kaland és érzelmi utazás kerekedik ki.

Kilenc teljesen különböző ember érkezik a Tranquillum Ház nevű wellnessközpontba, ahol testi-lelki megújulást ígérnek nekik. A helyet a rejtélyes Masha vezeti, két tanácsadója, Delilah és Yao segítségével. Egy dolog biztos: akár akarják, akár nem, a vendégek más emberként távoznak innen.
Ez a könyv teljesen beszippantott, az elejétől a végéig imádtam és őszintén sajnáltam, amikor befejeztem.
A karakterek kidolgozása zseniális: Moriarty mesterien mutatja meg, mennyire tévesek tudnak lenni az első benyomásaink. Mély és komolyabb témákat boncolgat az emberi lélek sötétebb oldaláról, arról, hogyan ragadhatunk bele bizonyos körökbe és mennyire nehéz kitörni belőlük.
És ami a legjobb: tele van váratlan fordulatokkal, amik teljesen más irányba viszik a sztorit, mint amit az ember elsőre gondolna.
Végig fenntartotta az érdeklődésemet, és teljesen elmerültem a Tranquillum Ház világában.
Összességében: ha szereted a karaktervezérelt, fordulatokban gazdag, mégis mély gondolatokat rejtő történeteket, ezt a könyvet nem szabad kihagynod!

Szántó Dániel új könyvével bebizonyítja, hogy olyan történetet tud írni, amitől egyszerre áll fel a szőr a hátadon és nem tudod letenni a könyvet.
A sztori Bécsben játszódik, valamikor a nem is olyan távoli jövőben. Egy feldarabolt fiú, eltűnt biztonsági felvételek, és gyanúsítottak, akik közül a legkézenfekvőbbek nem is emberek, hanem humanoidok: olyan MI-alapú robotok, akiknek elméletben soha nem szabadna bántaniuk egy embert. Elméletben. És itt jön képbe Várnay Benett, az egykori nyomozó, aki utálja a technológiát, mégis kénytelen szembenézni vele, miközben a fél világ már MI-vezérelt kütyükre bízza az életét.
A három törvény egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató: van benne tempó, izgalom, fordulat, de közben olyan húsba vágó kérdéseket tesz fel, mint az hogy meddig mehetünk el a mesterséges intelligencia fejlesztésében anélkül, hogy elveszítenénk az irányítást.
Nekem ez a könyv személy szerint egy jó belépés volt a sci-fik világába, mivel nem vagyok gyakorlott olvasó. De határozottan meghozta a kedvem.
A Várnay Benett sorozat pedig méltó lezárást kapott, habár nekem nem tudta überelni az első két részt.
Hiányozni fog ez a zseniális nyomozó, remélem még fogunk hallani róla! 👀

Valérie Perrin könyvei mindig különleges hangulatot árasztanak, és A vasárnap koldusai sem kivétel. A történetben a huszonegy éves Justine egy idősotthonban dolgozik segédápolóként, és miközben a saját életével nem nagyon tud mit kezdeni, elkezdi felfedezni az egyik lakó, a csaknem százéves Hélène múltját. És milyen múlt ez! Szerelem Luciennel 1933-ban, háború, bujkálás, árulás, a Gestapo, deportálások…
A könyv szépsége számomra abban rejlik, ahogyan a jelen és a múlt összefonódik. Perrin csodásan váltogatja az idősíkokat, és közben lassan megmutatja, hogy Justine és Hélène története mennyire sok ponton kapcsolódik egymáshoz. A két nő kapcsolata megható és nagyon emberi - tele őszinteséggel, fájdalommal, de melegséggel is.
Ez a regény nemcsak Hélène titkairól szól, hanem arról is, hogyan kell szembenézni a saját családunkkal, a generációkon át cipelt terhekkel. Nem egyszerű témák ezek, de Perrin írása annyira gördülékeny és magával ragadó, hogy szinte észrevétlenül ránt be a történetbe.
Ha szereted azokat a könyveket, amelyekben a múlt és a jelen váltakozik, ahol a szereplők élettörténete fokozatosan tárul fel, és közben megérint a történelem súlya is, akkor A vasárnap koldusai neked való olvasmány. Érzékeny, szívszorító és felemelő egyszerre.

Az előző részhez képest Az üldözött lassabb tempójú, nem annyira akciódús és brutális, mégis ugyanolyan izgalmas, sőt talán még feszültebb. A hangsúly most inkább a belső küzdelmeken, a bizonytalanságon és a lassan felszínre kerülő titkokon van. Kiben bízhat meg Benett? És ami talán a legégetőbb kérdés: hogyan tud kijutni a börtönből?
Számomra kifejezetten üdítő volt, hogy ebben a kötetben megváltozott a történet dinamikája, így a sorozat elkerülte az egysíkúság csapdáját. Ráadásul az írónak ismét sikerült teljesen megvezetnie. Azt hittem, hogy kezdem kiismerni a gondolkodásmódját, de tévedtem.. nagyon is. Fogalmam sem volt, milyen fordulatok várnak rám az utolsó oldalakon.
Ez a könyv újabb bizonyíték arra, hogy magyar szerzők is képesek zseniális krimiket írni, amelyek bátran felveszik a versenyt a külföldi művekkel. Ha még nem olvastátok, mindenképp adjatok neki egy esélyt!

Jack Jordan Szemtől szemben című regénye egy igazi pszichológiai thriller, ami már az elején beszippantja az olvasót. A történet főszereplője Naomi, aki vakon született, és egyre nehezebben viseli a mindennapi magányt. Olyannyira, hogy azon gondolkodik, véget vet az életének. Ám egy nap egy holttestre bukkan a sikátorban. Még fel sem tudja fogni, mi történt, amikor rájön, hogy nincs egyedül és egy férfi is ott van vele. Bár Naomi nem látja a gyilkost, ő az egyetlen szemtanú, és ez arra készteti, hogy az életéért küzdjön, miközben talán még sosem volt ennyire veszélyben.
Naomi karaktere nagyon erős és szerethető. Bár nehéz elképzelni, milyen lehet vakon boldogulni a világban, Jack Jordannek sikerül hitelesen bemutatnia milyen, amikor valaki a tapintásra, szaglásra, apró részletekre hagyatkozik. Már ez önmagában megalapozza a regény feszültségét. Az pedig, hogy milyen igazságtalanul bánnak Naomivel, csak fokozza ezt. Ráadásul számomra dühítő is volt.
Az író végig fenntartja a figyelmet, izgalmas volt, közben pedig félelmetes, hogy milyen sötét titkokat őrizhetnek emberek.
Bár a végére már lehet sejteni, mi lesz a megoldás, ez egyáltalán nem rontott az élményen. Sőt, az utolsó csavar ütős és hatásos volt, egyáltalán nem számítottam rá.

A történet középpontjában Samantha áll, akinek összetörték a szívét: végig kell néznie, ahogy szerelme nem őt, hanem az unokatestvérét vezeti oltár elé. Úgy tűnik, minden reménye szertefoszlott, egészen addig, amíg sorsszerűen össze nem hozza az élet Thomasszal, a magányos özveggyel. Thomas a Tüskésmajor omladozó falai között él, és régóta dédelgetett álma, hogy néhai feleségével közösen menhelyet hozzanak létre a sünök számára. Samantha, aki menekülni akar a családi feszültségek elől, úgy dönt, segít valóra váltani ezt a különleges tervet.
Ha három szóval kellene összefoglalnom a regényt: lélekmelengető, bájos és megható. Különösen tetszett, hogy a romantikus szál csak később bontakozott ki, előtte pedig inkább a családi kapcsolatok kerültek a középpontba. Ezek sokszor dühítő és szomorú helyzeteket mutattak be. Egyszerűen felfoghatatlan, hogyan lehet egy anya ennyire rideg a saját lányával, miközben az unokatestvért piedesztálra emeli. Sam és az anyja viszonya rengeteg feszültséget váltott ki belőlem, amit szerencsére ellensúlyozott az apjával való kapcsolata.
Nem mondom, hogy a könyv hibátlan - néhol kicsit túlzónak éreztem a párbeszédeket és a helyzeteket -, de összességében nagyon közel került a szívemhez. Sam és Thomas kapcsolata volt számomra a legmeghatóbb, a legigazibb. Külön pluszt adott, hogy ennyi érdekességet tudhattam meg a sünökről, és alig várom, hogy olvashassam a folytatást.

Aslak Nore Hullámsír című könyve nagyon erős alapötlettel indul: a második világháborús tragédia és egy nagy múltú norvég család története egyszerre ígér izgalmat, történelmi hitelességet és családi drámát. A múlt és a jelen összefonódása, a titkok és árulások felfejtése tényleg izgalmas lehetőségeket rejt, és az alaptéma - hogyan hat a háborús múlt a következő generációkra - kifejezetten érdekes és fontos kérdés.
Ugyanakkor számomra a megvalósítás nem volt teljesen gördülékeny. Az író stílusát nehéz volt megszokni, a sok nézőpontváltás kicsit szétszabdalta a történetet, emiatt nehezebb volt igazán közel kerülni a szereplőkhöz. Bár a háttér izgalmas, a cselekmény sokszor vontatottnak hatott.
Összességében a Hullámsír egy érdekes témát feldolgozó, sok potenciált hordozó regény, de nem biztos, hogy minden olvasó számára gördülékeny élményt nyújt. Aki szereti a lassabban kibomló, történelmi szálakkal átszőtt családregényeket, annak valószínűleg tetszeni fog, de aki inkább feszes, sodró lendületű krimit vár, annak csalódást okozhat.

Emily Gunnis regénye egy sodró erejű történet a múlt titkairól és az eltitkolt igazságokról.
Amikor a fiatal újságírónő, Rachel egy régi rejtély nyomába ered, nemcsak egy eltűnt gyermek tragikus sorsa kerül előtérbe, hanem saját családja múltjáról is meglepő dolgok derülnek ki. A múlt és a jelen szála lassan összefonódik, miközben fény derül hazugságokra, bűnökre és fájdalmas döntések következményeire.
A szerző mesterien váltogatja az idősíkokat és a szereplők nézőpontjait, így fokozatosan tárja fel, mi történt a múltban és hogyan hat ez a jelen szereplőinek életére. Ez az írásmód nemcsak feszült, rejtélyes hangulatot teremt, hanem megmutatja, milyen erősen formálhatják a régi sebek és elhallgatott titkok a jövőt.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a családi drámával átszőtt, titkokkal és meglepő fordulatokkal teli regényeket.

James Blunt neve biztosan nem ismeretlen a zene rajongók körében, még ha nem is feltétlenül hallgatja mindenki. De az biztos, hogy nagyszerű zeneszerző és csodálatos hangja van. Személy szerint szeretem a zenéit és szoktam is hallgatni. Nem vagyok óriási rajongója és biztosan nem is hallottam az összes dalát, de ha felcsendül a rádióban vagy valahol valamelyik, azt biztosan megismerem.
Az életéről viszont eddig semmit sem tudtam. Két éve, amikor olvastam Matthew McConaughey Zöldlámpa című könyvét (ami egyből a kedvenceim közé került) megfogadtam, hogy időnként adok egy esélyt az életrajzi könyveknek is. És milyen jól tettem!
James Blunt könyve elképesztően szórakoztató volt. Nemcsak dalszövegíróként, hanem mesélőként is zseniális: könnyed, humoros, önironikus, és tele van meglepően őszinte történetekkel. Rengetegszer hangosan felnevettem olvasás közben, máskor meg azon kaptam magam, hogy közben gyorsan rákeresek egy-egy névre vagy eseményre, annyira hajtott a kíváncsiság. Ez önmagában mutatja, mennyire bevonzott a könyv.
Külön élmény volt belelátni a legnagyobb slágerek hátterébe. Őszintén, kinek ne lenne valamilyen személyes emléke a tini korából a Goodbye my lover-höz?😁
A könyv olvasása közben szinte új értelmet kaptak számomra ezek a dalok, és ettől még közelebb éreztem magam James Blunthoz, mint előadóhoz.
Nagyon örülök, hogy elolvastam, és bátran mondom: nem csak a rajongóknak való. Ha szereted a könnyed, vicces, mégis tartalmas sztorikat, vagy csak kíváncsi vagy arra, milyen ember rejtőzik a világslágerek mögött, akkor ez a könyv igazi telitalálat. Kikapcsol, megnevettet, és közben úgy érzed, mintha egy régi ismerős mesélne a saját életéről.

Erről a könyvről mindenkitől csak azt hallottam, hogy mennyire morbid és nyomasztó, és hát muszáj volt kiderítenem, hogy tényleg az-e.
Az elején megismerjük Juditot, aki most van túl egy váláson és vidékre költözik.
Szép lassan megismerjük az életét és a családját is, és jó pár oldalon keresztül nyoma sincs még a baljós hangulatnak.
Aztán megjelenik az első hulla, majd a második, és bár kezdett félelmetessé válni a történet, még mindig el se tudtam képzelni, hogy hova is fog kifutni ez az egész, amitől olyan durva lesz.
De ettől függetlenül a történet vitt magával, Szelle Ákos írásmódja nagyon tetszett és nem bírtam letenni. Kivéve akkor, amikor odaértem azokhoz a bizonyos részekhez, ami tényleg hátborzongató és morbid volt, mert akkor volt, hogy leraktam pár pillanatra.
Félelmetes belegondolni, hogy miket válthat ki egy emberből bizonyos dolgok és miként fog reagálni rá. Nagyon sötét tud lenni az emberi elme és ezt ebben a könyvben az író nagyon jól szemlélteti velünk.
Sajnáltam Juditot mindenesetre, bár a legvége azért durva húzás volt, még ha számítottam is rá. Ettől függetlenül sokkolóan hatott a befejezés.
Még ha a csavarok és a gyilkos kiléte nem is lepett meg annyira, mindenképp egy nagyon izgalmas és érdekes könyvnek tartom, minden beteg mozzanatával együtt nagyon tetszett.

Ha szereted az olyan könyveket, amik nem feltétlenül szórakoztatnak, hanem inkább kicsit fejbe kólintanak, akkor Naomi Booth Bezárulva című regénye neked való. A történet főhőse Alice, aki terhesen vidékre költözik a barátjával, hogy új életet kezdjenek, de a nyugalom helyett egy titokzatos járvány kezd elterjedni, és a világ, amit eddig ismertünk, darabokra hullik.
Ez nem egy klasszikus horror, sokkal inkább egy nyomasztó, mégis nagyon ismerős világ, amit sajnos már nem is olyan nehéz elképzelni a valóságban sem. A könyv 2018-ban íródott, de meglepően pontosan mutatja be, hogyan reagálnak az emberek egy világméretű válságra.. már-már ijesztően előrelátó.
Alice karaktere nagyon szorong, tele van kétségekkel, kérdésekkel, és olyan belső gondolatokkal, amikkel sokan tudunk azonosulni - főleg akkor, ha valaha is elgondolkodtál azon, milyen világba hoznál gyereket. A könyv sok komoly témát is felvet: környezetszennyezés, túlnépesedés, ítélkezés mások döntései felett.
Ha valami mást keresel, mint a szokásos sablonregények, és nem riadsz vissza a horrortól, akkor ajánlom ezt a könyvet.

Ha szereted az olyan krimiket, amik totál átvernek, aztán még kétszer meggondolják, hogyan csavarnak rajtad egyet, akkor a Revans neked való.
Az elején még azt hittem, hogy értem, mi történik… aztán rájöttem, hogy dehogy értem. Na nem mondom, hogy semmire se jöttem rá, de a legtöbb fordulat teljesen váratlanul ért. De ne szaladjunk ennyire előre.
Ez Szántó Dániel első könyve, és ha ezt nem tudnám, akkor nem mondanám meg.
A szereplők igazi hús-vér emberek, akiknek mind van valami titkos kis batyuja, amit hurcolnak magukkal. A történet végig feszült, de nem úgy, hogy közben megőrülsz tőle, hanem pont úgy, hogy mindig kell még „csak egy fejezet”.
Ez már a harmadik könyv az írótól, amit olvasok tőle, és még egyszer sem zavart a hossza, mert végig pörgős, izgalmas, néha kicsit sötét, de nagyon addiktív.
Ha a helyszín nem Budapest lenne és a szereplők nem magyarok lennének, akkor néha azt hinném, hogy egy Chris Carter könyvet olvasok, olyan brutális és okos.
😁
Várnay Benett nyomozó nem az a tipikus fáradt zsaru, hanem okos, makacs és szerintem nagyon menő karakter.
Szóval ha egy igazán pörgős, karakterközpontú és izgalmas magyar krimire vágysz, ahol nemcsak a sztori üt, hanem a főhős is emlékezetes marad, akkor ne hagyd ki a Revans-ot!

Lucy Score Knockemout sorozat második része visszarepít bennünket a kisváros világába, ahol újra találkozhatunk néhány régi szereplővel. Ezúttal Nash és Lina kerülnek a középpontba. Aki olvasta az első részt, az tudja, mennyire pörgős, vicces és szexi sztori volt. Na, hát nekem ez most nem ütött akkorát.
A sztori alapja egyébként nem rossz: Nash, a rendes seriff éppen egy traumából próbál talpra állni, amikor berobban az életébe Lina, a titokzatos, vagány nő, aki nyomozásba keveredik, és persze a múltja is követi. Van köztük kémia, az tagadhatatlan, de valahogy mégis hiányzott belőle az a szikra, ami az első részben megvolt. A történet sokszor túl hosszan elnyúlik, néhol túl dramatizált, és a romantika sem volt számomra annyira erős vagy hiteles, mint a Knox-Naomi párosnál.
A mellékszereplők viszont most is hozták a szokásos kisvárosi hangulatot, és azt imádtam.
Szóval összességében olvasmányos, de az első rész erősebb és sokkal jobban működött. Nem bánom, hogy elolvastam, de nem is hagyott igazán mély nyomot.

Ha szereted Agatha Christie világát - a klasszikus angol vidéki kúriák hangulatát, a rejtélyekkel teli vacsorapartikat és a karakterközpontú, csavaros történetvezetést -, akkor ezt a könyvet kár lenne kihagynod!
A történet középpontjában egy különleges vacsorameghívás áll: a Beecham Házban egy gyilkossági játékot rendeznek, amelyhez Agatha is meghívást kap, de nem tud részt venni rajta. Helyette Phyllida megy el, aki amellett, hogy segít a vendéglátók, a kissé túlterhelt Wokesley házaspár háztartásában, részt vesz a játékban is. A meghívottak mind szerepet kapnak, a házigazda pedig a halottat alakítja, egészen addig, míg kiderül, hogy ő valóban halott. A játékból igazi nyomozás lesz.
Phyllida saját kezébe veszi a dolgokat és egy meglepően fordulatos, szellemes, mégis klasszikus nyomozás veszi kezdetét. A rejtély lépésről lépésre bontakozik ki, miközben a ház vendégeiről is egyre több titokra derül fény.
Cambridge stílusa olvasmányos, könnyed, mégis szellemes, a cselekmény pedig végig izgalmas és gördülékeny. Bár ez a sorozat harmadik része, akár önállóan is remekül élvezhető. Nekem ez volt az első találkozásom az írónővel, de biztosan nem az utolsó!

Ez a könyv egyszerre hátborzongató és zseniálisan megírt. Feszültséggel teli, nyomasztó atmoszférája már az első oldalaktól kezdve beszippant, és végig nem enged. A történet főszereplője Frederick Clegg, egy magányos, zárkózott férfi, aki megszállottjává válik egy fiatal művészlánynak, Mirandának. Amikor hirtelen pénzhez jut, úgy dönt, valóra váltja álmát: elrabolja a lányt, és fogva tartja, mint egy szép pillangót, akit meg akar őrizni… örökre.
A könyv különlegessége, hogy két nézőpontból ismerjük meg a történetet. Először Frederick rideg gondolatai vezetnek minket, aztán Miranda szemszögéből látjuk, milyen az, amikor valaki teljesen elveszíti a szabadságát. Ez a váltás elképesztően erős hatást kelt: hirtelen nem csak olvassuk az eseményeket, hanem szinte már érezzük a félelmet és a tehetetlenséget.
Nem egy könnyed olvasmány, de mélyen elgondolkodtató: hol a határ vágy és megszállottság, szeretet és birtoklás között? A Lepkegyűjtő egy sötét, pszichológiai játszma, ami napokig nem enged szabadulni.
Ha szereted a feszültséggel teli, pszichológiai mélységeket boncolgató történeteket, akkor ez a könyv biztosan fel fog kavarni.

Ez volt a második könyvem az írónőtől a Bocsáss meg, Rose Gold után, amit nagyon szerettem, úgyhogy kíváncsi voltam, mit hoz ki egy újabb pszichológiai sztoriból. És bár ez a könyv teljesen más hangulatú, így is elég érdekes élmény volt.
A történetet három szemszögből követhetjük: Kit, Natalie és egy rejtélyes harmadik szereplő meséli el, hogyan kapcsolódik össze az életük - és persze mi a fene folyik valójában a Bölcsesség Erdejében, ezen az elzárt kis szigeten, ahol egy „önfejlesztő program” zajlik. A hangulat elég nyomasztó, végig ott van egyfajta feszültség, de nem az akció miatt, hanem inkább a fokozatosan kibontakozó titkok miatt.
Ez nem az a klasszikus, pörgős thriller, inkább lassan adagolja az infókat, és közben szépen lassan összeáll a kép. A kultusz témája erősen jelen van, ami nekem annyira nem a kedvencem, de ettől függetlenül le tudott kötni.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a karakterközpontú pszichothrillereket, ahol nem a lövöldözés, hanem a múltbéli traumák és a szereplők közötti feszültségek viszik előre a sztorit.
Nem lett a kedvencem tőle, de mindenképp érdekes olvasmány volt.

Shaker Heights első ránézésre maga a tökéletes kertvárosi álom: szép házak, jól nevelt gyerekek, szabályok mindenre, itt tényleg minden a helyén van. Vagy legalábbis úgy tűnik.
Elena Richardson is pont így él: négy gyerek, sikeres férj, csinos ház, rend és rendszer. De persze az egyik gyerek, Ivy, nem akar beállni a sorba, és ez már önmagában borzolja a kedélyeket.
Aztán megérkezik Mia Warren, aki művész, és vele a lánya, Pearl. Elena kiadja nekik a kis bérelt házát, és ezzel a döntéssel elindul egy lassú, de megállíthatatlan láncreakció. Mert míg Pearl belesimul a Richardson gyerekek életébe, addig Elena legkisebb lánya, Ivy egyre közelebb kerül Miához és ezzel együtt eltávolodik a saját családjától.
A történet középpontjában nemcsak egy titkokkal teli múlt, hanem egy elkeseredett gyermekelhelyezési per is áll, ami szembefordítja egymással a város lakóit. A kérdés pedig, amit a regény feltesz, egyszerre kegyetlen és elgondolkodtató: Ki az igazi anya? Az, aki megszüli a gyereket, vagy az, aki felneveli?
Nekem nagyon tetszett, hogy komolyabb témák is előkerülnek benne, például az anyaság nehézségei, az örökbefogadás vagy az, hogy mi alapján ítélkezünk mások felett. Ráadásul minden szereplő jól kidolgozott, senki nem csak jó vagy rossz, ettől lesz igazán életszerű a történet.
Nem volt egy könnyű vagy gyors olvasmány, de abszolút megérte. Biztosan elolvasom Celeste Ng másik két könyvét is!

A fülszöveg alapján ez a könyv nagyon ígéretesnek tűnt. Adott két barátnő, egy chilei túra, egy brutális eset, ami (állítólag) önvédelem volt, aztán hazatérés, új élet, de a múlt megismétli önmagát..
Ráadásul még Reese Witherspoon könyvklubjába is bekerült és ez nálam általában garancia egy izgalmas, okosan felépített történetre.
Ehhez képest… hát, nem mondom, hogy unatkoztam, de valahogy végig olyan érzésem volt, hogy én ezt már olvastam. Nem tudnám megmondani pontosan, melyik könyvre vagy filmre emlékeztetett, de a legtöbb fordulat kiszámítható volt.
Ez persze nem jelenti azt, hogy rossz könyv lenne, mert egyébként végig fenntartotta a figyelmem, gördülékenyen olvasható, és a két főszereplő dinamikája is érdekes kérdéseket vet fel a határokról, függőségről, lojalitásról. Emily és Kristen kapcsolata kicsit beteges, kicsit toxikus, de pont ettől működik egy ideig. De a történetből éppen hiányzott az a csavar, amitől igazán emlékezetes lett volna.
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, csak épp nem fog hetekig a fejemben maradni. Ha valaki szeretne egy könnyen fogyasztható, kicsit sötétebb hangulatú sztorit barátságról, függőségről és határokról, annak megér egy próbát.